Nehéz bulvár ízű jelzők nélkül leírni azt a sikert, amit az ELTE ÁJK hallgatói Washingtonban a Jessup Nemzetközi Jogi Perbeszédversenyen elértek: az összevont felperesi és alperesi beadványokért abszolút első helyet szerzett a magyar csapat. Bazánth Barbarával, Németh Olíviával és Balázs Gergővel, – az öttagú csapat három tagjával –, valamint az őket felkészítő Kajtár Gábor adjunktussal és Csernus Máté ügyvédjelölttel beszélgettünk. Buda Zoltán és Orosz Dzsenifer nem tudtak részt venni a beszélgetésen.
Először is gratulálok a kiváló eredményhez! Arra szeretném kérni Önöket, hogy mondjanak pár szót a versenyről.
dr. Csernus Máté: Ez a perbeszédverseny alapvetően a hágai Nemzetközi Bíróság előtti államközi eljárást szimulálja. Minden évben azzal kezdődik, hogy kijön egy körülbelül 25 oldalas jogeset, amely a két fiktív állam közötti jogvita részletes tényállása. Ezt követően minden csapat elkezd dolgozni az írásbeli beadványokon. Minden csapatnak el kell készítenie egy felperesi és egy alperesi beadványt, tehát ugyanannak a problémának mind a két oldalán összetett jogi érveket kell megfogalmazni. Egyébként a jogeset úgy van megkonstruálva, úgy vannak a különböző tények és a lehetséges jogi érvek elosztva, hogy ötven-ötven százalék legyen átlagban a felperesi és az alperesi oldalon. Emiatt senkinek sincs igazából „igaza” és nem is lehet megnyerni így ezt a versenyt, csak nagyon szofisztikáltan lehet érvelni mindkét oldal mellett.
A felkészülés, illetve a verseny menete úgy épül fel, hogy szeptembertől (a jogeset megérkezésétől) január közepéig dolgoznak a versenyzők az írásbeli beadványokon. Ekkor elküldik a véglegesített, addigra már összesen egyenként körülbelül 70-70 oldalas beadványaikat. Ezeken utána már nem változtathatnak. A beadványokat anonim módon, külön pontozzák a bírák, csapatonként összesen nyolcan. Ezután kezdődik a szóbeli felkészülés, ami áprilisig tart. Ez már arról szól, hogy a versenyzők 45-45 percben a felperesi és alperesi oldalon is szóban előadják azokat az érveket, amelyeket írásban részletesen kifejtettek. A verseny nem egyoldalú monológ, sokkal inkább párbeszéd, udvarias vita. A szóbeli prezentáció során a zsűri folyamatosan kérdez, vitatkozik a versenyzőkkel, megpróbálja kibillenteni őket szerepükből. Teszteli a jogi tudásukat és a felkészültségüket a tények és a jog tekintetében egyaránt. Az egyes fordulókat az írásbeli és a szóbeli pontok összesítésével az a csapat nyeri, aki meggyőzőbben tudta prezentálni az oldalát.
A zsűritagok hivatásos bírák?
Csak a washingtoni döntőbe szokták meghívni a Nemzetközi Bíróság tagjait. Egyébként nemzetközi jogászok, oktatók, professzorok és gyakorló ügyvédek bíráskodnak a Jessupon.
Hogyan alakulnak a verseny kategóriái? Önök hány, illetve melyik kategóriában szereztek helyezést?
Bazánth Barbara: Idén a verseny négy kategóriájában hoztunk el valamilyen díjat. Az első helyezést az összevont felperesi és alperesi írásbeliben értünk el. A Máté által is említett két darab, egyenként 70 oldalas írásbeli anyagot 8 bíró pontozza, névtelenül. Ebben a kategóriában összesítettben értük el az első helyezést. Az alperesi beadványunk pedig második helyezést ért el. A versenyen összesen 645 csapat indult.
Adjunktus Úr, Ön is versenyzett hallgató korában?
dr. Kajtár Gábor: Igen, vettem részt perbeszédversenyen, az nemzetközi magánjogi tárgyú volt.
Miért hasznos, ha a hallgatók részt vesznek egy ilyen versenyen?
dr. Kajtár Gábor: Sokszor éri az a bírálat a magyar jogi felsőoktatást, hogy túlságosan elméletorientált. Ez részben megalapozott. Egyrészt azt gondoljuk, hogy kell egy komoly elméleti alap, másrészt viszont tényleg igaz, hogy kevés a gyakorlati felkészítés. A perbeszédversenyek tökéletes megoldást kínálnak erre a hiányra, mind írásban, mind szóban. A felkészülés során a diákok megtanulnak angolul peranyagot írni, gyakorlatorientáltan gondolkodni, nemcsak akadémiai, elméleti kérdésekben, hanem konkrét cél, egy felperesi vagy alperesi oldal mellett érvelni is. Megtanulnak jogászként gondolkodni, írni és beszélni. Felkészülnek továbbá mindezeknek az összefogó, gyakorlatias feladataira, logisztikájára és a szükséges csapatmunkára is. A csapatmunkának a szűken vett jogi szakmai része mellett, annak pszichológiai részére is, például arra, hogy mennyire számít az, hogy a csapat tagjai mindig tudnak a másikra számítani. Ezek mind-mind olyan készségek, amelyekkel a hallgatóinknak rendelkezniük kell ahhoz, hogy – úgymond – ‘piacképesek’ legyenek – a piacon jelen lévő ügyvédi irodák részéről pedig ezek a készségek jogos igényként jelennek meg.
Ennek is köszönhető, hogy virágzik a perbeszédverseny-kultúra az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A tanszékünknek két ilyen versenye van. A Telders az egyik. Ennek Hágában van a döntője. Épp erre készülünk a másodéves csapatommal és dr. Csaba Orsolya coachtársammal.
A Nemzetközi Magánjogi Tanszéken több ilyen nemzetközi megmérettetés is van. Az ELTE ÁJK indít nemzetközi mediációs, médiajogi, emberi jogi, büntetőjogi és munkajogi versenyt is. A hallgatóink így gyakorlatilag a világ minden oktatási fővárosába (Párizs, Oxford, Washington, Boston, Hong-Kong, Bécs) eljuthatnak.
Kiemelném még az angol nyelvet, különösen a szakmai angolt, melyek szintén olyan gyakorlati tudást jelentenek, ami a későbbiekben nélkülözhetetlen, de legalábbis jelentős előnyt jelent a piacon.
Egy joghallgató hogy látja, miért érdemes egy ilyen versenyen elindulni – azon túl ami eddig elhangzott?
Németh Olívia: A Jessup-ról harmadéven hallottam először évfolyamtársaktól és felsőbbéves hallgatóktól. Fokozatosan kezdtem el ismerkedni a versennyel. Az előző évi bemutató vitát hallgatva határoztam el, hogy jelentkezem. Akkor segítőként vettem részt és nagyon tetszett, amit ott hallottam és láttam. Az volt az első gondolatom, hogy én vajon mit éreznék, ha ott állnék. Érdekelt, hogy képes lennék-e végigcsinálni azt, amit a többiek. Úgy döntöttem hát: kipróbálom magam. Amikor idén én álltam és beszélhettem ott, akkor azt éreztem, hogy igen, sikerült, én is meg tudtam csinálni.
Amit a Tanár Úr elmondott a gyakorlatiság hiányáról az oktatásban, azt mi is érezzük, tapasztaljuk. A képzés túl elméleti, és azokat a készségeket, képességeket nem feltétlenül hozza elő az emberből, amelyekre később nagy szüksége lehet. A Jessup versenyből sokat szerettem volna tanulni, és ez – szerintem – maximálisan sikerült.
Balázs Gergő: Nálam a fő motiváció az volt, hogy szerettem volna valami professzionális dolgot csinálni. Másodéves vagyok, így nem volt lehetőségem arra, hogy komolyabb felkészítés nélkül szakmai versenyen vegyek részt. Itt viszont a versenyre felkészülés alatt sajátítottuk el az ismereteket mindannyian. Én leginkább a szakmai angol miatt indultam, és azért, hogy kipróbáljam magam valamiben, ami túlmutat az egyetemi képzésen. Nekem nagyon tetszett az, ahogy dolgozhattunk, hogy ténylegesen ügyvédnek érezhettük magunkat.
Bazánth Barbara: A Nemzetközi Jogi Tanszékkel én már a gimnazista éveim alatt megtaláltam a kapcsolódási pontot. Diák ENSZ (MUN) konferenciákon vettem részt. Mindig ki akartam próbálni egy még szakmaibb vonalat is. A Tanár Úr már elsőéves koromban beszélt nekem erről a perbeszédversenyről, mint olyanról, amelyen később mindenképpen el kellene indulnom. Harmadéven kezdtem el a versenyzést, nekem az idei volt a harmadik versenyem. Az volt a cél, hogy minél szakmaibb közegben, angolul is megmérettessek. A Jessup-on olyan egyetemek képviseltetik magukat, akik ellen már nemcsak kihívás, hanem egyenesen megtiszteltetés kiállni.
Mi volt a legnagyobb kihívás a felkészülés során?
Bazánth Barbara: Az egyik mindenképpen a kitartás. Amikor valaki először hall erről a versenyről, akkor nagyon lelkes lesz. Washingtonban van, angolul, nemzetközi – mindez nagyon jól hangzik. Kevesen vannak azonban tisztában azzal, hogy a részvétel mekkora energiabefektetést igényel. Számolgattuk, hogy átlagban napi 4-5 órát foglalkoztunk a versenyre való felkészüléssel, ez heti 20-25 óra fejenként. Nem volt olyan nap, ami felkészülés nélkül telt volna. Szeptembertől áprilisig 120-130 százalékon teljesíteni nagyon nehéz dolog.
A másik kihívás számomra saját magam legyőzése volt. Mindenkinek van gyenge pontja, és mindenkinek van személyes motivációja. Az ember tudja, hogy mit szeretne, de ezt nagyon nehéz ott, az adott helyzetben, ekkora nyomás alatt, ráadásul angol nyelven, szem előtt tartani. Tudom, hogy ez az a pillanat, amelyért egy teljes évet dolgoztam. Ha most, itt nem teljesítem a 120 százalékot, akkor lehet, hogy nem jutunk tovább, nem nyerünk. Ebben a helyzetben mindenkinek magával kell megküzdenie. Itt nem mások ellen küzdünk, hanem a saját határainkat feszegetjük, a saját gyengeségeinken kell túllépni.
Balázs Gergő: Én is a kitartást emelném ki. A Tanár Úr egy nagyon hatásos beszédet tartott nekünk a felvételi előtt. Vért, verítéket és könnyeket ígért – egész éven át. Gondoltam: ELTE-s joghallgató vagyok, ha a vizsgaidőszakot túléltem, akkor valahogy ez is menni fog. Az első hónapban kiderült: hiába érzem úgy, hogy sokat készülök, valójában ez nem volt elég. Este 8-kor sokszor úgy néztem rá az órámra, hogy na jó, akkor erre még 3-4 órát rá kell húzni. Ez nem könnyű majdnem egy éven át. Tényleg nagyon sok lemondással jár a felkészülés. Például én a Bibó szakkollégium tagja is vagyok, sok közösségi programról és szakkolis óráról le kellett mondanom azért, hogy itt teljesíteni tudjak.
Németh Olívia: Talán kevésbé érzelmi szempont, hogy teljesen máshoz vagyunk szokva írásbeli munkákkal kapcsolatban, mint amit ez a verseny megkíván. Kihívás volt, de egyben nagyon jó érzés is, amikor az ember fokozatosan rájött arra, hogy milyen munkát követel meg ez a verseny. Itt nem arról van szó, hogy bonyolultan, összetetten kell fogalmazni. A szakmai anyagot, amit kikutattunk nagyon egyszerű formában, egyértelmű üzenetként kell átadnunk. Ezt megérteni is viszonylag nehéz volt, sok idő kellet hozzá.
A felkészítésben mi a legnehezebb?
dr. Kajtár Gábor: Talán jól hangzana, ha azt mondanám, hogy megtalálni a motivációt minden évben. De ez ilyen igényes szakmai környezetben az ELTE-n és ilyen tehetséges hallgatókkal pont nem kihívás. Nagyon nagy felelősségnek érzem a felkészítést. Ennek megfelelni – ez az igazi kihívás. Felelősség azért, mert nagyon-nagyon sokat kérek és várunk a hallgatóktól. Tényleg rendkívüli módon megterheljük őket, bevallottan a legnagyobb terhet rakjuk rájuk az ötéves jogi képzés során. Hatalmas felelősség kiválasztani úgy 4-5 hallgatót, hogy nekünk előre el kell döntenünk, hogy bírni fogják-e annyira, amennyire ez a verseny igényli. Ha egy ponton nem bírja ezt a hallgató, az csak részben az ő hibája. Az a coach, az oktató hibája is.
Önök választják ki a csapattagokat?
dr. Kajtár Gábor: Igen, mi választjuk ki. Versenyeztetjük a jelentkezőket. Nemcsak szóbeli és írásbeli készségeket, hanem mentális képességeket is vizsgálunk: kitartást, küzdeni akarást. Fel kell tudnunk rövid idő alatt mérni, hogy viselni tudják-e azt a terhet, hogy a világ legjobb egyetemeivel kell küzdeniük, egy az egyben kiállni ellenük, és le is győzni őket. Én ezt nagy felelősségként élem meg a mai napig.
A másik egy szűkebb, szakmai felelősség. A hallgatók a mi iránymutatásunkkal végzik a kutatást. Amikor elküldik január közepén az írásbeli anyagokat, akkor azon már nem lehet változtatni. Az írásbelik tartalmi része legalább annyira a coach felelőssége, mint a versenyzőké. Bár nem mi vagyunk fent éjszaka és nem mi keressük a cikkeket, de velünk beszélgetnek, vitatkoznak, mi mutatjuk az irányokat, amerre indulniuk érdemes. Ha úgy tetszik, segítünk, melyik erdőbe menjenek be. Ha nem jön ki onnan egy diák, az a mi felelősségünk, mert mi küldtük be őt oda. Ez tényleg mélyvíz.
dr. Csernus Máté: Két dolgot tennék hozzá. Egyrészt, mi pontosan látjuk, hogy mi ez a verseny és milyen intenzitású munkát kíván. Általában a felkészülés során a hallgatók is megértik ezt, nekik is összeáll, hogy pontosan mekkora áldozatokat kell hozni. Igazából azon is múlik az egyes években a csapatok sikere, hogy mennyire hamar történik meg az a dimenzióváltás, amikor kialakul a „mindset”, hogy ez ennél kevesebb erőbefektetéssel nem fog menni. Szerintem nagy feladat meggyőzni őket arról, hogy ennek minél hamarabb meg kell történnie. Ha csak néhány héttel a szóbeli előtt történik meg ez a „kattanás”, hogy igazán csak a versenyről és a felkészülésről szóljanak a mindennapjaik – mert sajnos ennél kevesebb nem elég a kiváló eredményekhez – az biztos, hogy már késő.
Másrészt mi is évről évre tanuljuk a verseny finomságait. Tanulságos látni, hogy miben vagyunk jók, jobbak, mint a többi csapat, miben vagyunk gyengébbek mint ők, és ezeket a stratégiai hátrányokat hogyan tudjuk fokozatosan ledolgozni, az év elejétől kezdve. A magyar diákok nincsenek hozzászokva az ilyenfajta párbeszédjellegű vitatkozáshoz. Ez teljesen más, mint egy vizsgahelyzet egy magyar egyetemen. Nagyon nehezen tudjuk levetkőzni azokat a berögződéseket, amik ránk ragadnak ezekből a klasszikus vizsgaszituációkból, és átváltani erre az angolszász stílusú, gyakorlatilag egyenrangú felek közötti vitatkozásra. Ebből szoktak is nehézségei adódni a magyar csapatoknak. Ugyanakkor a tavalyi év egyik fontos tapasztalata az volt, hogy nagyon fontos a jó írásbeli beadvány, mert anélkül nem fogunk tudni a top 32-ben versenyezni. Talán ezért volt, hogy ilyen sikerrel tudtuk ezt az ismeretet hasznosítani, és ezért is sikerült ennyire jó írásbelit elkészíteni.
Melyik a fontosabb rész: az írásbeli vagy a szóbeli?
dr. Kajtár Gábor: Egyharmad-kétharmad az arány. Egyharmad írásbeli, kétharmad szóbeli – a pontok alapján. A retorikának azért van limitált jelentősége, mert ez nem egy szónoki verseny. A perbeszédverseny ebből a szempontból félrevezető név, merthogy ez nem egy beszéd, hanem egy beszélgetés. Ez nem jelenti azt, hogy az udvarias vitához ne kellene retorikai készségeket mozgósítani, hogy ne kellene odafigyelni, hogy az üzenetet – a szakmai, érzelmi, szakpolitikai üzenetet – hogyan visszük át, hogyan közvetítjük, hogyan dekódoljuk a bírónak a kíváncsiságát, hogy ő vajon mire gondolhatott és mi lehetett a valós szándéka a kérdéssel. Nem arról van szó tehát, hogy ne kellenének a retorikai készségek, de nem ez a legfontosabb. Ez egy olyan beszélgetés, ahol két, három, vagy akár négy kérdés is elhangozhat egy percen belül. Folyamatos kérdés-felelet, vita van, nagyon intenzív interakció. Erre gondolt Máté amikor azt mondta, hogy ez egy másfajta tanítást, másfajta tanulást igényel. Inkább a vitatkozásra, a párbeszédre, tehát a jogi érvek ütköztetésére fókuszál. Ez visszacsatol az első kérdésre, hiszen ez teszi gyakorlatorientálttá ezeket a versenyeket. Itt nem egy elméleti jogi tudásra van szükség, hanem ezt az elméleti jogi tudást mindkét oldalon fel kell tudni használni. Felperesi és alperesi érvrendszert kell tudni felállítani – pont úgy, mint az életben –, és aztán ezt alá kell tudni vetni egy nagyon szigorú vizsgálatnak, amikor egy háromfős bírói panel keresi a gyenge pontokat és teszteli a védelmi, vagy támadó rendszereket, stratégiákat.
Balázs Gergő: Amit Olívia korábban az írásbelinél említett, (hogy egy sokkal alaposabban kidolgozott témát az írásbeliben hogyan adunk át egyszerűen), az a szóbelinél hatványozottan igaz. Szerintem ez az egyik legnehezebb része a szóbelinek. Háromfős bírói panelek vannak, és az eset nagyon szerteágazó témákat érint. Például az egyik része választottbírósági ítéletek érvényességével, a másik része a nukleáris leszereléssel foglalkozott. Nagyon kevés olyan ember van, aki mindkettőhöz ugyanúgy ért. A bírói panelben ülhet például egy hadsereg jogi tanácsadója, aki a humanitárius joghoz, vagy az erőszak alkalmazásához ért, és egy gyakorló ügyvéd, aki a választottbírósági ügyeket ismeri. Az érveket úgy kell előadni, hogy mind a ketten meg tudják érteni. Ha viszont valamelyikük hall egy olyan részt, ami az ő szakterülete és belekérdez, akkor bele kell tudni mennünk olyan részletekbe is, hogy akár egy nemzetközileg elismert szakértővel is meg tudjuk vitatni a kérdést.
Miről szólt az idei jogeset?
dr. Csernus Máté: Nehéz röviden összefoglalni, de megpróbálom. Két fiktív állam közötti komplex jogvitáról volt szó. Mind a kettő parti állam, de nem szomszédos államok. Több tengerjogi kérdés is felmerül közöttük. A második világháborút követően kötöttek egymással egy barátságos kereskedelmi és hajózási szerződést. Ezt követően megromlott a viszonyuk. A későbbi felperes államnál történt egy kommunista hatalomátvétel – gyakorlatilag őt az analógia kedvéért kezelhetjük egy Észak-Korea jellegű, kicsit agresszív államként. Az alperesi állam pedig egy nagyon aktív intervenciós politikát folytat a térségben – ő Németország-USA jellegű, gazdaságilag rendkívül erős állam. Kettejük között számos konfliktus merül fel. Ezek közül az egyik, amikor a gazdaságilag erős állam különböző tengeralatti drónokat vet be, és az egyik drón meghibásodik és bemegy a felperesi állam parti terébe, 11 tengeri mérföldre. A felperesi állam a drónt elfogja, és nem adja vissza. A köztük fennálló szerződés értelmében egy államközi választottbíróság ül össze, hogy a problémát megvitassa és végül az alperesi állam javára dönti el a vitát. Később több eljárásjogi probléma is felmerül. Az alperesi választottbíró lehet, hogy korrupt, mert telefonos kapcsolatba lépett az állam képviselőjével, továbbá az is felmerül, hogy megbíztak egy titkárt és lehet, hogy valójában ő írta az ítéletet és nem a testület. Ezekből lehet látni, hogy a verseny nagyon friss és nagyon kurrens problémákra reflektál a nemzetközi választottbíráskodásban. De ez csak az eset első két alpontja.
A második két probléma a nukleáris leszereléssel és az erőszak alkalmazásával volt kapcsolatos. A felperesi állam egy nukleáris tengeralattjárót épített, amely ismeretlen helyen tartózkodott a nyílt tengeren. Ezzel kapcsolatban az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot fogadott el. Nem teljesen egyértelmű megszövegezéssel arra kötelezte a testület a felperest, hogy szerelje le a tengeralattjárót. Az egyik vitatott pont az volt, hogy akár a BT határozat, akár a nemzetközi szokásjog alapján van-e leszerelési kötelezettsége a felperes államnak. A BT határozatában volt egy felhatalmazás a többi állam részére, hogy semlegesítsék a fenyegetettséget, amelyet a nukleáris tengeralattjáró okozott. Ennek alapján az alperesi állam elpusztította a felperes szállítóhajóját – egy kereskedelmi hajót – amely élelmet és legénységet szállított volna a tengeralattjárónak. A támadás során sok civil is életét vesztette. Az utolsó kérdés az volt, hogy ezzel az alperes túllépte-e azt a felhatalmazást, amely a nukleáris fenyegetés megszüntetése érdekében feltétlenül szükséges lett volna, és ha igen, önvédelemként jogszerű lehetett volna a cselekménye.
Ez volt az a négy fő probléma, amelyeket mindkét oldalról kellett vizsgálni és amelyek gyakorlatilag eldönthetetlenek voltak, mert úgy voltak kisúlyozva a jogilag releváns tények, hogy ne lehessen tisztán senkinek „igaza”.
dr. Kajtár Gábor: És nem is kell, hogy igaza legyen. A verseny nem arról szól ugyanis, hogy kinek van igaza, hanem hogy ki tud egy nehezebb jogi problémát jobban megérvelni. Minél nehezebb a helyzet, minél inkább vesztésre áll a fennálló tényállás és jogi normák alapján egy oldal, annál több lehetősége van, hogy megmutassa: okosabb érvekkel, jobb érvelési struktúrával erősebb jogi pozíciót tud kialakítani és megvédeni.
Németh Olívia: Mivel nem az a lényeg, hogy „megnyerjük” a saját oldalunkat, eljön az a pont, amikor be kell azt is vallani, hogy itt megáll az érvelés. A bíróság azt is értékeli, ha az „agent” rájön arra, hogy igen, innen már nem erőltetheti tovább a saját álláspontját. Tudni kell, hol van az a pont, ahol tényleg vége van egy adott érvelésnek.
Hogyan néz ki a felkészülés a gyakorlatban?
dr. Kajtár Gábor: Az írásbeli felkészülés során találkozunk hetente bő három-négy órát körülbelül. Este kezdjük hatkor és tart ameddig tart, tízig, de akár tovább is. Ülünk egy asztal körül beszélgetős, vitatkozós hangulatban és fejtjük meg szép lassan a jogesetet. Ez alapvetően a hallgatók feladata. A csapat tagjai kutatnak, lehetséges megoldásokat keresnek, illetve konzultálnak velünk ezeken az alkalmakon. Mi elmondjuk, hogy szerintünk ez jó, vagy nem jó irány, melyik irányba érdemes, vagy nem érdemes továbbmenni. Mi csak tanácsadók lehetünk, többek nem. Nekik kell rájönniük a megoldásra és aztán nekik kell azt leírniuk.
A szóbeli felkészülés során a versenyzők az írásbeli anyagokból egy nagyjából 20 perces beszédet készítenek. Ez látszólag ellentmond annak, amit eddig mondtunk a verseny párbeszéd jellegéről, de valahogyan el kell kezdeni a szóbeli munkát. Aztán egyre többet kérdezünk és a beszédek lassan beszélgetéssé alakulnak át: folyamatosan újabb kérdéseket kapnak. Három hónapon keresztül egyre többet. Most már van egy összesen 30 éves know-how is mögöttünk. Az elmúlt 15-20 évből jönnek vissza az alumnik, akik itt az ELTE ÁJK-n végeztek és jellemzően ügyvédi irodákban dolgoznak. Felállítunk egy „nehézségi sorrendet”, hogy kit, hogyan hívunk, milyen stratégiával. A friss bíró új kérdéseket tud feltenni és egy idő után mi Mátéval már csak jegyzetelünk és nézzük, finomítjuk ezt a dinamikát a tapasztalatok alapján. Nagyon-nagyon sok gyakorlással, sok száz óra munkával történik ez a felkészülés.
Jövőre is tervezi, hogy felkészít csapatot?
dr. Kajtár Gábor: Természetesen. Amit Máté mondott a tervezésről és a hibáinkból való tanulásról olyannyira igaz, hogy a jövő év tervezése már a kiutazás előtti héten megkezdődött. Minden évben tartunk egy nyilvános vitát az ELTE ÁJK dísztermében, az Aula Magnában. Ennek több funkciója is van. Részben ez egy utolsó felkészülés a kiutazásra. Az Aula Magna egy nagy terem, sokan vannak jelen, próbálunk olyan nézőközönséget bevonzani, ami növeli a stresszfaktort, mert erre is készülni kell. És van egy olyan bevallott célja is természetesen az eseménynek, hogy a jövő évi versenyzőket bevonzzuk.
Ki fedezi a felkészülés és a verseny költségeit?
dr. Kajtár Gábor:Ez egy fontos kérdés, köszönöm, hogy feltette! Nagyon fontos, hogy ne legyünk szemérmesek, mert egy ilyen komoly verseny összköltsége sok millió forint. Van több olyan piaci szereplő, akiknek a támogatása elengedhetetlenül fontos, nem tudnánk nélkülük kiutazni. A három legfontosabb a Réczicza Dentons Ügyvédi Iroda, a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda és a Lengyel Allen & Overy Ügyvédi Iroda. A Horváth és Társai DLA Piper Ügyvédi Irodától és az Oppenheim Ügyvédi Irodától is kaptunk rendszeresen támogatást.
A jelentős pénzbeli támogatáson túl rendkívül fontos maga az üzenet is, amit szponzorainktól kapunk. Ez pedig az, hogy értékelik, hogy piaci tudást adunk a hallgatóinknak. Erről mi meg vagyunk győződve, de az megint más, hogy a piac ebből mit igazol vissza. Fontosnak tartjuk a tudomány gondozását és az elméleti képzést is – hiszen Magyarország első számú tudományegyeteme vagyunk. Ugyanakkor épp arról szól számunkra ez a verseny, hogy a piac számára értékes, kiemelkedő gyakorlati képességeket és tudást adjunk át a diákjainknak. E szponzori támogatásokat, és azt, hogy versenyzőink később el is helyezkedhetnek ezekben az irodákban, mi a leghitelesebb visszajelzésnek tartjuk. Az ügyvédi irodák mellett nagyon komoly támogatást kapunk magától az ELTE-től és az Igazságügyi Minisztériumtól is, kifejezetten a jogászképzés színvonalának emelése céljára. Ezért igazán hálásak vagyunk.
Mondanának pár szót a terveikről?
Németh Olívia: Ősszel fogok záróvizsgázni, a tervek szerint januárban végzek. Nagyon szeretem a nemzetközi jogot, de mivel „csak” ezzel kevésbé lehet elhelyezkedni, nemzetközi irodák felé orientálódom. Még szeretnék majd Franciaországban tanulni – egy évet biztosan. Ez a két cél az, ami egyelőre belátható, aztán még majd eldől, nem szeretnék más utakat sem kizárni.
Balázs Gergő: Másodévesként egyelőre arról tudok beszélni, hogy mit tervezek most a hátralévő egyetemi éveimre. Jövőre szeretnék az OTDK-n elindulni, valami ehhez a versenyhez kapcsolódó témát továbbvinni és kidolgozni. Szeretnék külföldön tanulni, én is elsősorban Franciaországra gondoltam. Természetesen a bibós szakkollégiumi óráimat is szeretném kihasználni. És egyszer majd még egy Jessup is beleférhet még.
Bazánth Barbara: Nyáron elmegyek arra az ösztöndíjra, amelyet a versenyen nyertem a Georgetown Egyetemre. Bízom benne, hogy ez is ad egy új szakmai élményt, és ezzel egy más jellegű oktatási rendszerbe is belekóstolhatok. Ősszel én is záróvizsgázom. Engem is a nemzetközi irodák vonzanak. A nemzetközi jog szeretete miatt tervezem a doktori iskolát is elkezdeni, és majd felkészítőként is dolgozni a versenyen.
Milyen tanácsot adnának a jövőre indulóknak?
Németh Olívia: Mindenképpen tájékozódjanak előre, hogy mi az, amire számíthatnak ebben az eseménydús 78 hónapban. A másik pedig, hogy szokjanak hozzá a csapatmunkához, mert a versenynek ez egy nagyon fontos része. Szerintem az is kiemelkedően fontos, hogy tegyünk azért, hogy megismerjük a többieket, akikkel együtt dolgozunk.
Balázs Gergő: A kitartásra hívnám fel a figyelmet. Ezt vegyék nagyon komolyan. A vizsgaidőszak sokszor kampányszerű tanulás, ezzel szemben a versenyre készülés folyamatos gyakorlást igényel. Sokszor volt olyan érzésem, mintha a vizsgaidőszakban egy vizsgát megelőző utolsó nap előtt állnék, az utolsó lehetőségemnél, hogy készüljek a vizsgára, az ennek megfelelő elhivatottsággal kell egész idő alatt hozzáállni a versenyhez. Ez csapatmunka, ahol mindenkin nagyon sok múlik, ha nem teljesít valaki kellőképpen, az az egész csapat teljesítményére kihatással van.
dr. Csernus Máté: Én minden érdeklődőnek elmondom, hogy maximálisan ajánlom a versenyt, mert nincs ennél jobb dolog amit az ELTE-n csinálni lehet. Két dolog kell hozzá: az egyik, hogy a jelentkező nagyon jól beszéljen angolul, mert ez az egy, amit nem lehet megtanulni egy év alatt.. A másik pedig, hogy legyen hajlandó rászánni ezt az egy évét egy az egyben.
Bazánth Barbara: Olíviához csatlakozva mondanám, hogy ne csak szokjanak hozzá a csapatmunkához, hanem, hogy tartsák egymást, figyeljenek egymásra, húzzák is egymást. A másik pedig a kitartáshoz kapcsolódik. Nevezetesen az, hogy higgyék el, hogy lehetséges. Szerintem a magyar hallgatókra jellemző, hogy már annak is örülnek, hogy kijutottak, hogy egy nemzetközi versenyen ott lehetnek. Az a know-how amit a Tanár Úr is említett és a mi 2-3 éves versenyzői tapasztalatunk az valóban érvényesülni tud kint. Most ez az első hely sikerült, de nem tartom lehetetlennek, hogy egyszer a szóbeli összesített első helyet is elhozhatja magyar csapat. Ez a tudásnak és a tapasztalatnak a továbbadásán is múlik.
dr. Kajtár Gábor: 9 éve, amikor először kint voltam, azt éreztem, hogy mindez megtanulható. Semmi nincs, ami miatt ne lennénk képesek arra, hogy egyszer akár a verseny fődíját is elhozzuk. A Nemzetközi Jogi Tanszéken szinte csak olyan oktató tanít – a meghívott oktatók is ilyenek – akik Heidelbergben, a Sorbonne-on, Oxfordban, a Harvardon vagy Cambridge-ben, tehát a világ tényleg top 5-10 egyetemén végeztek. A tudásunk megvan mindehhez. Mi már bebizonyítottuk maguknak, hogy tudunk a legjobbak lenni. Az ELTE ÁJK képes arra, hogy a világ élvonalában legyen. A hallgatóink nagyon tehetségesek és ezt már „csak” el kell hinniük magukról. Meg beletenni ezt az egy-két év munkát. Ha mindez megvan, akkor a „határ a csillagos ég”, és ennél még nagyobb sikert is el lehet érni.
Kapcsolódó hír:
