A Tocsik-ügy nem használt a sikerdíj intézményének. Olyannyira nem, hogy másfél éve az igazságügyi tárca ki akarta törölni a jogrendszerből. Az új ügyvédi törvényben végül is maradt az intézmény, ugyanakkor megszigorították a meg nem fizetett sikerdíj perelhetőségét. – De mi a gond a sikerdíjjal?
A sikerdíj kifejezés 1996 őszén robbant be a köztudatba; szeptember 19-én jelent meg ugyanis a Figyelő című hetilap cikke arról, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) külső szakértő bevonásával igyekszik egyezségre jutni az önkormányzatokkal. Néhány nappal később Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő már botrányként szellőztette meg az ügyet a parlamentben, nevén nevezve a felelőst, Tocsik Mártát. A történet dióhéjban: az 1989-es átalakulási törvény az állami vállalatok alatt fekvő belterületi földingatlanokat az illetékes tanácsok tulajdonába adta. Ezzel a tanácsok (nem sokkal később az önkormányzatok) egy adott cég vagyonmérlegében szereplő föld értéke szerinti üzletrész tulajdonosai lettek. Hiába azonban a vagyon, az önkormányzatok nem tudták behajtani az őket illető vagyonrészt. Az áttörést az a legfelsőbb bírósági ítélet hozta, ami helyt adott a dunaújvárosi önkormányzat keresetének, és arra kötelezte az ÁPV Rt.-t, hogy a Dunaferr-Dunai Vasmű felé támasztott eredeti követelés teljes összegét – hárommilliárd forintot – fizesse meg a városnak.
Ezt követően kötött az ÁPV Rt. Tocsik Mártával megbízási szerződést, miszerint sikerdíjban részesül a belterületi földingatlanok utáni részesedés peren kívüli lealkudásáért. Tocsik az önkormányzatok által elengedett összegből átlagosan tíz százalékos részesedést kapott, így összesen 804 millió forint sikerdíjat vett fel a vagyonkezelőtől. A 804 millió forint kiverte a biztosítékot, noha a jogásznő a közvetítői tevékenységével több mint tízmilliárdot spórolt az államnak. Tocsikot Mártát az ügyészség különösen nagy kárt okozó csalással és magánokirat-hamisítással vádolta meg, azt állítva, hogy a sikerdíjért nem végzett érdemi munkát.
Diós Erzsébet, a Fővárosi Bíróság bírája tárgyalta első fokon a büntetőpert. “Több polgári jogásszal is konzultáltam, mi a sikerdíj lényege – nyilatkozta már nyugállományba vonulása után a bírónő. “Azt mondták, több mindenből tevődik össze, de a lényege az eredmény és nem az, hogy mennyi munkát fektetnek be. A felmentő ítélet indoklásában több oldalon keresztül érveltem a sikerdíjról. 2000-ben azonban új eljárást rendeltek el, és felrótták, hogy nem vizsgáltam, milyen munkát végzett Tocsik Márta. 2002-ben első fokon bűnösnek is találták, de egy évvel később másodfokon felmentették. A büntetőügy 1996-ben robbant ki, és 2003-ban fejeződött be. Szerintem az egyik legnehezebb feladat a bírói hivatásban, hogy nem elég jó döntést hozni, el is kell azt fogadtatni.” (A Tocsik-ügyről ITT olvashat részletesebben.)
A Tocsik-ügy nem használt az ügyvédi sikerdíj intézményének, olyannyira nem, hogy másfél évvel ezelőtt teljesen törölni akarták a magyar jogrendszerből. Az Igazságügyi Minisztérium 2016. október 24-én hozta nyilvánossága az új ügyvédi törvény előkészítésével kapcsolatos téziseit. És ebben a tárca a sikerdíjas megállapodások helyett az elvégzett munkával arányos díjazás kikötését, bizonyos típusügyekben pedig a minimális ügyvédi rezsióradíjakat javasolta rögzíteni. Utóbbira két változatot is kidolgoztak: az egyik szerint miniszteri jóváhagyással a kamara, a másik esetben a miniszter rendeletben határozta volna meg a minimális óradíjat. Trócsányi László igazságügyi miniszter egy 2016 áprilisi könyvbemutatón egyenesen úgy fogalmazott, hogy a sikerdíj kikötése veszélyezteti az ügyvédi funkció függetlenségét. Mások szerint pedig azért nem szabad sikerdíjas ügyvédi megbízási szerződést kötni, mert az ügyvéd szakszerű ügyellátásra kötelezett, és azt nem garantálhatja, hogy a megbízó javára sikeres lesz, hiszen végső soron a bíróság dönt arról, hogy sikeres vagy sem.
A szakmai vitában visszakozni kényszerült a szaktárca. A legnagyobb felháborodást a sikerdíj eltörlésének ötlete váltotta ki, de nem született megegyezés a minimális óradíjakról sem. Nem tetszésének adott hangot Szalay Péter alkotmánybíró is, aki megbízatása előtt ügyvédként tevékenykedett. “Mi a gond a „sikerdíjjal” – tette fel a kérdést –, amit akár „eredményességi díjnak” is lehet nevezni.”
A törvényjavaslat parlamenti expozéjában Völner Pál igazságügyi államtitkár részletesen is kitért a pró és kontra vitát kiváltott úgynevezett sikerdíj kikötésének lehetőségéről. Mint hangsúlyozta, az új törvényben továbbra is az ügyfél és az ügyvéd szabadon állapodhat meg a megbízás díjában. Ezt szabadságot az ügyfelek és az ügyvédek érdekében csak a szükséges mértékig és az arányosság követelményének megfelelően korlátozzák. Ezért a szabályozás nem általánosságban tiltja az ügyvédi munka eredményessége érdekében kikötött megbízási díj lehetőségét – fejtegette az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára –, csupán a sikerdíj bíróság előtti érvényesíthetősége tekintetében állapít meg szigorúbb feltételeket. Eszerint nem érvényesíthető a bíróság előtt az ügyvédi tevékenység eredményességéhez kötött munkadíj, ha annak összege a teljes ügyvédi munkadíj kétharmadát meghaladja. E szabály alkalmazásában a teljes ügyvédi munkadíjba nem számít bele a megbízó által az ügyvédi munkadíj részeként megfizetendő, az ügy ellátásával felmerülő költségek, valamint az ügyvédi megbízási díjnak az a része, amelyről az ügyvéd ellenérték nélkül lemond. De még ennek a normának meg nem felelő sikerdíj sem tilos, hiszen alkalmazása nem von maga után fegyelmi eljárást, a szankció csak az, hogy nem érvényesíthető bíróság előtt a kétharmados mértéket meghaladó sikerdíj.
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke úgy vélte, hogy sikerdíjakra vonatkozó szabályok szigorodása a laikusok körében valószínűleg nagyobb izgalmakat váltott ki, mint a szakmai berkekben. “Szigorodott ugyan a meg nem fizetett sikerdíj perelhetősége, de a legfontosabb dolog, a szabad díjmegállapodás megmaradt” – szögezte le a kamarai vezető, aki szerint az ügyvédi felelősség szigorítása nem a hivatás gyakorlóinak ellenében hat, hanem éppen ellenkezőleg.
Az ügyvédi sikerdíjat sok országban tiltják, illetve korlátozzák. Ennek indoka az, hogy az igazságszolgáltatási tevékenységgel nem egyeztethető össze az eredményhez kötöttség. Az ügyvédek szigorú jogszabályi keretek között cselekszenek, amellyel nehezen egyeztethető össze az eredményhez, a szabályszerűséghez kötött érdekeltség. Franciaországban például kifejezetten tiltott a munkadíj megállapításának minden olyan módja, amely kizárólag a jogvita elbírálásának eredményétől teszi függővé az ügyvédet megillető munkadíjat.
Az Európai Unió Ügyvédeinek Etikai Kódexe szól a határon átívelő ügyvédi tevékenységekre vonatkozó díjszabásról:
„3.3.1 Az ügyvéd nem részesedhet az általa ellátott ügy eredményéből (pactum de quota litis tilalma).
3.3.2 A részesedés az ügy eredményéből (pactum de quota litis) olyan, az ügyvéd és az ügyfele közötti megállapodást jelent, amely azon ügy lezárása előtt jön létre, amelyben az ügyfél érdekelt. A megállapodás alapján az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy az általa az ügy lezárásakor megszerzett eredmény egy részét az ügyvédnek megfizeti, tekintet nélkül arra, hogy ez az eredmény pénzösszegben vagy egyéb előny formájában teljesül meg.
3.3.3 Nem valósít meg részesedést az ügy eredményéből az a megállapodás, melynek értelmében az ügyvéd az ügy értékével arányban álló megbízási díjat számol fel, ha ez megfelel a hivatalos díjtáblázatnak, vagy alá van vetve azon hatáskörrel rendelkező hatóság ellenőrzésének, amelynek joga van bíráskodni az ügyvédek felett.”
A kódex magyarázata szerint a sikerdíj korlátozás nélküli és szabályozatlan alkalmazása ellentétben áll a gondos igazságszolgáltatás elvével, mert spekulatív pereskedésre ösztönöz, és könnyen vissza lehet élni vele.
