Az igazságügyi szakértő nem egyszerűen szakember. Szaktudása a jogszolgáltatás keretein belül hasznosul. – Mik a legfőbb elvárások tevékenységével kapcsolatban? Mik a módszertani levelek? Hogyan változtathatják meg a szakértői bizonyítás elveit és módszertanát? – Szakértői szemmel a módszertani levelek intézményesítésében rejlő lehetőségről
Az új szakértői törvény a szakértői vélemények tartalma vonatkozásában az alábbi elvárásokat fogalmazza meg[1]:
„A szakvéleménynek tartalmaznia kell
a) a leletet,
b) a vizsgálat módszerének rövid ismertetését,
c) a szakmai ténymegállapításokat,
d) a szakértő véleményét,
e) ha az ügyben korábban vizsgálat lefolytatására került sor és a kirendelés erre kiterjed, a korábbi vizsgálatra vonatkozó adatok és megállapítások értékelését,
f) a módszertani levélre történő utalást, illetve a módszertani levélben foglaltaktól történő eltérés esetén ennek indokai.”
Jogalkotó megköveteli (és jogosan követeli meg), hogy szakértő ismertesse az általa elvégzett vizsgálat módszerét, mi több – ha nem is kizárólagosan, de – módszertani levelek alkalmazását is előírja. A szakértői módszertani levelek kiadásával kapcsolatos feladatkört a jogalkotó a szakértői kamarához rendelte: „Az elnökség az igazságügyi szakértői tevékenység egységes és magas színvonalú ellátása érdekében módszertani levelet ad ki” [2].
Igazságügyi szakértők irányában alapvető elvárásként fogalmazható meg, hogy szakértő úgy járjon el, mint azt kirendelője tenné, amennyiben rendelkezne azzal a különleges szakértelemmel, melyre vonatkozóan szakértő bevonását látta szükségesnek. Mindez azt is jelenti, hogy nem fogadható el a jogilag kontrolált folyamat megszakadása a szakértői vizsgálat által, vagyis abban az eljárási szakaszban, ahol kirendelő „nincs jelen”. Szakértőtől elvárható, mi több megkövetelhető az az ismeret és jártasság, mely biztosítja számára, hogy a kirendelésekor bírtokába került bizonyítékállomány kezelése, „fejlesztése” olyan módon történjen, hogy azok egyrészt veszteség nélkül, másrészt pedig jogi ítélkezés számára alkalmas formában, illetve tartalommal kerüljenek továbbadásra. Ezen elvárásoknak való megfelelést a jogalkotó a kamarához delegált módszertani levelek közreadásában látta biztosíthatónak.
A feladat – kizárólagosan – szakértői kézbe adása meglehetősen aggályos, hiszen azt a szemléletet erősíti, hogy a jogi eljáráson belül lehet egy vizsgálati szakasz, mely bírói kontroll nélkül maradhat. Ez a fajta megközelítés egyenlőségjelet tesz a szakember és az igazságügyi szakértő közé. Az igazságügyi szakértő azonban egy alapvető sajátosságában eltér a szakembertől, nevezetesen abban, hogy szakmai munkája nem saját szakterületén, hanem egy attól teljesen eltérő területen a jogszolgáltatás keretein belül hasznosul. „Aligha vitatható tehát, hogy a szakértő által igénybe vett módszer a jogi ténymegállapításnak „alkalmazott” módszere, s ezért meg kell felelnie a jogi ténymegállapítás igényeinek.” [3]
*******
Annak érdekében, hogy a módszertani levelek irányában állítandó követelményt – melyet jogalkotó úgy tűnik „elfelejtett” meghatározni – definiálni lehessen, szükséges összefoglalni azokat az elvárásokat, melyek a szakértés, a jogi ítélkezés és nem utolsó sorban a jogszolgáltatást igénybe vevők részéről jelentkeznek.
Kirendelők oldaláról nézve – maradva a címben megjelölt keretek között – a következő, többé-kevésbé összekapcsolódó elvárások emelhetők ki:
- a szakvértői tevékenység feletti erőteljesebb kontroll biztosítása, a szakvélemény „fekete-doboz” jellegének csökkentése révén,
- a kirendelő szabad mérlegelési lehetősége növelése a szakértői módszertan egységesítése által,
- egységes, a kirendelő által könnyen értelmezhető bizonyítási elvek, illetve módszertan alkalmazása az eljárás valamennyi, így a szakértői szakaszban is,
- a szakértői vizsgálat eredménye és megfogalmazása közötti összhang javítása,
- a szakértői, jogi, illetve „civil” fogalomértelmezés, szóhasználat eltéréseiből következő bizonytalanságok csökkentése,
- a szakvélemények szakértőfüggetlenségének biztosítása, illetve a függőség lehetőség szerinti minimalizálása.
Napjainkra a tudományos-, technikai fejlődés felgyorsulása révén a szakértői tevékenység egyre távolabb került a hétköznapi érthetőség szintjétől, és ennek következtében a szakértői tevekénység, illetve maga a szakvélemény egyre inkább „fekete doboz” jelleget öltött. Ahhoz, hogy bírók kiszolgáltatottsága csökkenjen és ezáltal ítélkezési pozíciója erősödjön, egyedüli út a szakértői tevékenység azon területének „átláthatóvá” tétele, mely kívül esik a „különleges” szakértelem egyedi specifikumokkal körülbástyázott területén.
A kirendelő mérlegelési lehetősége a módszertani levelek eredményeként várhatóan egyrészt nőni, másrészt viszont csökkeni fog. Azzal, hogy kirendelő a szakértő által alkalmazott módszert megfeleltetheti a releváns módszertani levélnek nyer némi „hatalmat” a szakértői tevékenység felett, ugyanakkor viszont mérlegelési lehetősége elenyészik, ha szakértő az adott módszertani levélre hivatkozva adja meg véleményét. Abban az esetben pedig, amikor szakértő – indoklással, de – eltér a módszertani levélben foglaltaktól, a kirendelőnek a módszertani levél és szakértő „igazsága” között kell kivezető utat találnia, ami nem látszik túl egyszerűnek.
A peres, illetve nem peres eljárások célja a jogi bizonyítás, melynek egy eszköze a szakmai (szakértői) bizonyítás. Nem fogadható el, hogy a bizonyítás egyes fázisai jelentősen eltérő szemléletben valósuljanak meg. Ennek megfelelően az egyes bizonyítékok minősítése, egyedi, illetve együttes értékelése sem lehet eltérő a vizsgálat egymásra épülő szakaszaiban. Példaként egy eredeti-közvetlen, vagy egy származékos-közvetett bizonyíték sajátosságinak megítélése nem lehet más a szakértői szakaszban, mint a jogi bizonyítás során. Ha a szakértő nem ismeri, és ezáltal nem is veszi figyelembe a jogi bizonyítás ilyen és ehhez hasonló módszertani elemeit, követelményeit, sérül az eljárás jogi homogenitása.
Amennyiben a módszertani levelek azonos szakmai elvek mentét – nem pedig szakmai elszigeteltségben – kerülnének megfogalmazásra, úgy mód nyílna egy olyan egységes nyelvezet bevezetésére, melyben a „valószínű, nagyon valószínű, lehetséges, többé-kevésbé, bizonyára, kétséges, kétséget kizáró stb.” kifejezésekben rejlő bizonytalanság, ha nem is lenne felszámolható, de elfogadható szintre tudna csökkenni.
*******
A felsorolt – értelemszerűen inkább csak gondolatkeltő, semmint teljeskörűnek szánt – szempontok alapján is megítélhető talán, hogy a módszertani levelek vagy túl kell lépjenek az egyes szakmák keretein, vagy a tartalmukat tekintve az igazságügyi területre sorolt szakmai módszertani leírások mellett meg kell jelennie egy – a jogszolgáltatás területére átmenetet biztosító – álltalános szakértői módszertannak (expertológia [4]).
Záró gondolatként még annyi, hogy a módszertani levelek intézményesítésében nagy lehetőség rejlik, azonban – a bizonyítási folyamat egységes jogi színvonala biztosítása érdekében – kockázatosnak tűnhet ezt a feladatot az igazságügyi szakértés belügyének tekinteni.
________________________________________________________________________________
[1] az igazságügyi szakértőkről szóló 2016. évi XXIX. törvény 47 § (1) (továbbiakban Sz.tv,)
[2] Sz.tv. 89 § (1)
[3] Erdei,Tény, 114.o.
[4] „Expertológia” az egységes igazságügyi szakértői módszertan keretei, Magyar Jog 2017. 7-8. 505-516.o.
