A jogi nyelv statikussága és a köznyelv dinamizmusa közötti ellentmondás feloldására több kísérlet is történt az elmúlt években. A közérthetőség hiánya nemcsak a joghoz való hozzáférést gátolja, hanem a jogszabályok, jogi eljárások céljának megvalósulását is.
Móra Ferenc Mihály folyamatba tétele című, 1935-ben írt novellája arról szól, hogy Mihály, az átokházi paraszt nem tudja, mi a különbség folyam és folyamat között, azaz nem érti a jogi nyelvet. Márpedig a narráció szerint „sablonos hivatali nyomtatvány volt, amellyel Mihály fölszólíttatik, hogy magyar állampolgárságát hat hét alatt igazolja, különben folyamatba tétetik az eljárás a föltételesen megadott italmérési engedély megvonása iránt”. Ámde Mihály mást olvasott ki a hivatalos levélből: „Hogy engöm hat hét múlva folyamatba tösznek! Engömet, aki légynek se vétöttem soha! Forduljon el a csillagos ég a halála óráján is attul, aki ilyesmikkel töszi csúffá a szögény embört! Inkább fogom az asszonyt mög a két gyerököt, oszt magam jószántából nekimögyök velük a Tiszának, de azt nem engedöm senki istenfiának, hogy engöm folyamatba mártogasson!” Amikor a férfi kissé lehiggadt, a mesélő Mihályhoz fordult: „– Látja, Mihály, az ennek az írásnak az értelme, hogyha maga hat hét alatt be nem bizonyítja az állampolgárságát, akkor visszaveszik az engedélyt. – Az van benne? – ámult el Mihály. – Így mög löhet érteni, de hát akkor mért nem így írják?”
A jogi bikfanyelv furcsaságain élcelődött Kellér Dezső is A rendeletek nyelvezetéről című, 1955-ben megjelent humoreszkében, amelyben az író családja és vendégei azt a társasjátékot játsszák, hogy a Hivatalos Közlönyből felolvasnak egy tetszőleges rendeletet, „és utána az, aki meg tudja mondani, hogy mit tartalmazott a rendelet – hát azt megmondani nem lehet – de úgy körülbelül, cirka, hozzávetőleg, hogy egyáltalán miről is volt szó benne –, szóval, aki azt meg tudja mondani, az kihúzza a kasszát. Hát kérem, nem akarok itt önöknek panaszkodni, de ezt a játékot én olyan balszerencsével játszom, hogy a feleségem már azt mondta: – Fiacskám, hagyjuk abba, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak!”
A jogi nyelv ma is viták kereszttüzében áll. Kontra Miklós nyelvészprofesszor Közérdekű nyelvészet című könyvében kifejtette: a magyar jogi eljárásban az a naiv szemlélet uralkodik, miszerint a jogot végzett szakemberek nyelvi ismereteiben és nyelvhasználatában semmilyen kivetnivalót nem lehet találni, és szükségtelen azon gondolkodni, hogy a jogászok vajon birtokában vannak-e egy másik tudomány, nevezetesen a nyelvtudomány ismeretanyagának és eredményeinek. “Holott – állította Kontra Miklós – a bírók, ügyvédek, ügyészek igenis laikusok nyelvészeti kérdésekben, és nem rendelkeznek azokkal az ismeretekkel, amelyek az ilyen szakkérdések megítéléséhez szükséges.”
A jogi terminus technicusok jelentését valószínűleg rá kellene bízni a jogászokra. Másrészt a mondattan, szintaxis szintjén feltűnnek a jogi nyelv azon jellegzetességei, amelyek miatt jogosak a nyelvészi kritikák. Ilyen jellemzője a jogi nyelvnek például a határozott névelő elhagyása (terhelt köteles a bíróság előtt megjelenni), valamint a tagadó és a főnévi vagy nominális szerkezetek sűrű használata (intézkedik helyett intézkedés foganatosítása). Vinnai Edina egyetemi docens szerint a jogi eljárásokban a nyelvi kommunikáció hatékonysága, sikeressége a ténymegállapítások hatékonyságának is feltétele. Jogi szempontból sem lehet ugyanis korrekt („fair”) az eljárás, ha nyelvi, kommunikációs szempontból nem az. Ha tehát a laikusok és a jogi szakemberek közötti interakciókban problémák, hiányosságok, torzítások merülnek fel, akkor az jelentős mértékben kihat a ténymegállapítás folyamatára, és végső soron az eljárás végső eredményére, az ítéletre is.
Kengyel Miklós, aki éveken át vizsgálta empirikus módszerekkel a tárgyalótermi magatartást és a jogászi viselkedéskultúrát, úgy vélte: „A magyar jogi nyelvvel szemben – megalapozottan – felhozott kritikai megjegyzések ellenére sincs áthidalhatatlan szakadék a bírósági nyelvhasználat és a köznyelv között. Tény az, hogy a jogi nyelvezetünk nehézkes és magyartalan szerkezetekkel telezsúfolt, de sem szókincsében, sem pedig kifejezésmódjában nem különbözik olyan mértékben a hétköznapi nyelvtől, hogy széles rétegek számára tényleges akadályt jelenthetne a jogérvényesítésben.”
Czine Ágnes alkotmánybíró szerint vannak olyan, köznyelvből érkezett szavak, fogalmak, amelyeket a jog sajátos értelemmel ruház fel: ilyen többek közt a sikkasztás, a csalás és a tolvaj. A hatályos Btk. 365. § (2) bekezdése kimondja: „rablás az is, ha a tetten ért tolvaj a dolog megtartása végett erőszakot, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.” Vagyis ebben az esetben a jog átvette a köznyelvből a tolvaj kifejezést.
Sárközy Tamás professzor szerint a jogi dogmatika kialakított egy jogi technikát, amelynek folyományaként a pontos megfogalmazás elsősorban a jogi fogalmak pontos használatát jelenti. Az irodalomban árnyaltan, választékosan fogalmaznak, ugyanezek az erények viszont a jogalkotásban „halálos bűnnek” számítanak. A jogi nyelvben mást jelent a kártérítés, a kártalanítás, a megtérítés és a kárpótlás. Mint ahogy más az „illetve” és az „illetőleg” is. Az illetve sok nyelvben „vagy”-ot jelent, a magyarban ezzel szemben „és”-t.
Napjaink jogi nyelvezete hemzseg a pongyolaságtól. Szinte mindig sor kerül valamire, illetve sorra kerül valami. Például választásokra kerül sor, vagy az ítélethirdetés csak ezután került sorra. Igényesebb, ha választások lesznek, illetve az ítélethirdetés csak ezután következett. A másik „főbűnös” a (valamivel) rendelkezik kifejezés. Napjainkban szinte minden és mindenki rendelkezik valamivel. Például: a bíró nagy tudással rendelkezik, pedig nagy tudású; a vádlott alibivel rendelkezik, noha alibije van. Gyakran hallani, hogy a cselekvést-történést egyetlen találó ige helyett terjengősen, körülményesen fejeznek ki. Legtöbbször úgy, hogy az igéből képzett névszót (például az -ás, -és végű főneveket) egy másik, elsekélyesített jelentésű igével kapcsolnak össze. Ezek az úgynevezett terpeszkedő kifejezések. Például: felelősségre vonást alkalmaz (felelősségre von), letartóztatásba helyez (letartóztat), tárgyalást folytat (tárgyal), ellenállást fejt ki (ellenáll), megállapítást nyer (megállapít), tájékoztatást nyújt (tájékoztat), egyetértésre talál (egyetért), javaslatot tesz (javasol) stb. Általános tünet az is, hogy a főnévi igenév személyragozását mellőzik. Az ügyvédnek alkalmazkodni kell a körülményekhez, pedig valójában alkalmazkodnia kellene.
A jogi szövegek gyakran túlzottan hosszú mondatokat tartalmaznak, amelyek egyáltalán nem könnyítik meg a jogkereső közönség dolgát. Ezért, ha lehet, a hosszú mondatokat érdemes rövidebbekre bontani. Ugyanígy csínján kell bánni a névutókkal is, mert az indokolatlanul sok értelmében, következtében, szempontjából, alapjában, terén, mentén vagy területén kifejezés nem csak zavaró, hanem bonuszként még modorossá is avatja buzgó használóit.
A jogi nyelv változatlan, évtizedekkel korábbi nyelvi viszonyokat rögzítő állapota és a mai köznyelv valósága közötti ellentmondás feloldására több kísérlet történt az elmúlt időben. Így a Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Program részeként 2013-ban kidolgozták a közigazgatási jogszabályok nyelvi egyszerűsítésének az állampolgárok mindennapi életébe is átültethető gyakorlatát, amelynek keretében huszonhat jogszabály szövegét egyszerűsítették.
A Kúria joggyakorlat-elemző csoportja az érthetőség szakmai megvalósulása érdekében 2014-ben megalkotta, majd később kiegészítette az úgynevezett Stíluskönyvet, amelynek elsődleges célja az egységes, áttekinthető, tagolt szerkezetű határozatok megalkotásának elősegítése volt. A könyvet 2016-tól az általános bírói gyakorlatban is alkalmazni kezdték. A joggyakorlat-elemző csoport többek között javasolta a bonyolult mondatszerkezetek, zavaró szórendek, többszörös zárójelek, nehezen követhető utalások, magyartalan és szükségtelen szakzsargon mellőzését. – “Az eljárási törvényekkel összhangban álló útmutató nem kívánja felforgatni a magyar jogi hagyományokat, de szeretné elősegíteni az egységes, áttekinthető, jobban tagolt szerkezetű határozatok megszületését” – magyarázta Orosz Árpád kúriai tanácselnök, aki szerint száműznék az olyan magyartalan és szükségtelen szakzsargont, mint például az „eszközöl” vagy „levonásba helyez”.
2017-ben új szakmai folyóirat is indult Magyar Jogi Nyelv címmel. Az első számban érdekes tanulmány jelent meg A jogszabályok szövege – avagy a jogalkotók szövegelése címmel, amelyet Tóth Judit egyetemi docens és Kurtán Zsuzsa nyugalmazott egyetemi docens írt. A cikkben többek közt górcső alá vették a magyar haditengerészek és a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapjáról szóló 28/2016. (XI. 14.) OGY határozatot. A cím a szerzők szerint megkülönbözteti a magyar haditengerészeket és azokat a magyar haditengerészeket, akik hősi halált haltak az első világháborúban. Az előbbiekről a határozatban aztán érdemben nincs szó, mert csak egy emléknapot ad nekik a parlament. Ám a hősi halottaknak tiszteletet, emlékművet, megemlékezést, emléktáblát, oktatási anyagokat szánnak. A jogszabályoktól elvárt következetes szóhasználat helyett, hol elesett haditengerész hősi halottként, hol hősi halált halt magyar haditengerészekként emlegetik őket. Emellett azt is furcsállják, hogy a haditengerészek hullámsírban estek el, holott a főnév és az ige egyeztetésével hullámsírban rendszerint nyugszanak. A kutatók arra is rámutattak, hogy a szórend megváltoztatásával a jelentés is más árnyalatot kaphat, így különbség van az első magyar haditengerészek emléknapja, valamint a magyar haditengerészek első emléknapja között. Ugyanebben a mondatban az áll, hogy az emléknapon az emlékmű előtt tisztelettel adóznak a hősi halált halt magyar haditengerészek előtt. Vajon miért nem az emléküknek?
Talán nem mindenki figyelmét kerülte el, hogy 2017 a közérthetőség éve volt a bíróságoknál. A jogi nyelvezet érthetőségével foglalkozó kutatások szerint ugyanis a közérthetőség hiánya nemcsak a jog megértését és a joghoz való hozzáférést akadályozza, hanem egyszersmind gátolja a jogszabályok, jogi eljárások céljának megvalósulását is. Ahogy Széchenyi István már 1842-ben szellemesen megfogalmazta: „Nem elég mai időkben törvényeket írni; de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.”
