Átütő erejű, üdvözlendő újítás, a magyar és a külföldi tőke számára egyaránt vonzó befektetési forma, vagy a magyar magánjogi felfogástól idegen, azt feleslegesen terhelő, és elhibázottan bevezetett szerződéstípus? A bizalmi vagyonkezelési szerződést a 2013. évi Polgári Törvénykönyv vezette be Magyarországon. – A jogintézmény gyökereiről, más jogrendszerek-beli megfelelőiről, és a bizalmi vagyonkezelés egyes családjogi összefüggéseiről.
Az elméleti és gyakorlati szakemberek körében mindig is nagy vitákat váltott ki, ha a jogalkotó egy gazdasági szempontból évtizedek óta bevett, valamint kiforrott bírói gyakorlattal rendelkező jogintézmény alapvonalainak újragondolására tett kísérletet. Elég, ha csak a jogi személyekre vonatkozó szabályanyagnak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi törvénybe ültetésére és diszpozitívvá tételére, a vezető tisztségviselők megszigorított (és azóta visszalazított) felelősségére, a dematerializált értékapír szabályainak a Ptk.-ban való megjelenésére (és azóta eltűnésére), vagy a zálogjogi szabályozás és a dologi hitelbiztosítékok átfogó (és azóta már módosított) reformjára gondolunk.
Nem csoda hát, hogy ha egy tökéletesen új, a magyar magánjog rendszerében teljességgel előzmény nélküli jogintézmény bevezetését az elmélet és a gyakorlat részéről egyaránt vészharang kongatással elegy üdvözlőtaps fogad, mint ahogy történt ez az új Polgári Törvénykönyvvel a polgári jogunkban meghonosítani kívánt bizalmi vagyonkezelési szerződés esetében is. Sándor István, az ELTE ÁJK habilitált egyetemi docense, a Kelemen, Mészáros, Sándor és Társai Ügyvédi Iroda partnere, és a bizalmi vagyonkezelés témakörének egyik legavatottabb hazai szakértője, aki a bizalmi vagyonkezelés bevezetését üdvözlők táborát gyarapítja, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara 29. Közép-Európai Kollokvium elnevezésű rendezvényén tartott előadást 2017 novemberében a Budapesti Kongresszusi Központban. Mivel az Ügyvéd úr előadása a Kollokvium Családi vagyontervezés a családi béke fenntartása érdekében című szekcióülésén hangzott el, nem csak a bizalmi vagyonkezelés történeti, társadalmi gyökereiről és kialakulásáról esett szó, de a jogintézmény egyes családjogi és a családi vagyonnal kapcsolatos összefüggéseiről is hallhattunk.
A bizalmi vagyonkezelés alapgondolata nem más, minthogy a tőkével, ám a tőke gazdasági szempontból ésszerű kezeléséhez szükséges szakértelemmel nem rendelkező tulajdonos a tulajdonában álló javakat azok gyümölcsöztetése, jobb kihasználása és adott esetben biztonságának garantálása érdekében egy megfelelő szakértelemmel bíró személy gondjaira bízza. Ebben az értelemben tehát a bizalmi vagyonkezelést a tulajdon és a tulajdon kezeléséhez szükséges többlettudás elválasztása szempontjából azon a skálán lehetne elhelyezni, amelynek egyik végpontjában a díjkitűzés, vagy a közérdekű célra történő kötelezettségvállalás, míg a másik végpontjában az alapítvány, a gazdasági társaságok, a kft. és az rt. foglalnak helyet. A bizalmi vagyonkezelés e példákhoz képest azonban azért specifikus, mert a jogalkotó egy nemzetközileg óriási tőkét megmozgató, korszerű, és gazdasági szempontból vonzó jogintézményt igyekezvén bevezetni, a bizalmi vagyonkezelést nem ruházta fel önálló jogalanyisággal, csupán szerződéses jogviszonyként posztulálta azt. A vagyon kezelésbe adása a hazai modell szerint a javak tulajdonjogának a vagyonkezelő részére történő átruházásával valósul meg, a vagyonkezelő pedig az átruházást követően a ténylegesen már az ő tulajdonában álló javakkal a vagyonrendelő által kijelölt harmadik személy (a kedvezményezett) javára köteles rendelkezni. A magyar Ptk-nak ez a megoldása a bizalmi vagyonkezelés vonatkozásában a legteljesebb alanyi jog, az adott dolog felett teljes és kizárólagos hatalmat biztosító tulajdonjog elrelativizálódását eredményezi.
Az Ügyvéd úr előadásából kiderült, hogy a bizalmi vagyonkezelés magyarországi bevezetése körül e kérdés, ti. a vagyonkezelésbe adni kívánt dolgok tulajdonjogának átruházása kapcsán kezdtek első ízben gyülekezni a viharfelhők. A bizalmi vagyonkezelés angolszász megfelelőjének tekinthető trust ugyanis osztott tulajdonjogi megoldással operál (vagyis a magántulajdon mellett másféle szabályozással, bizonyos kötöttségekkel létező tulajdoni struktúrát is elismer), amelyet azonban a tulajdon számtalan formájába belebonyolódó, ideológia által túlfűtött államszocialista magánjog kellemetlen szájízű nosztalgiája miatt a kodifikációban részt vevő jogtudósok többsége elutasított. Mint Sándor István elmondta, az angolszász jogrendszerekben a tulajdonjognak e megkettőződése mindazonáltal cseppet sem okoz anomáliát, sőt, a trust-tulajdon szabályait az olyan, nagyon is hétköznapinak tekinthető joghelyzetekben és birtokosi pozíciókra is alkalmazni rendelik, mint a jogalap nélküli gazdagodás, vagy a megbízás nélküli ügyvitel (ez utóbbi fordulatot egyébként a magyar Ptk. is átvette).
A trust és a bizalmi vagyonkezelés családjogi aspektusaira rátérve Sándor István a Kollokviumon előtte előadó Jádi Németh Andrea ügyvédnőhöz hasonlóan kifejtette (az Ügyvédnő előadásáról ITT írtunk), hogy e jogintézmények kiválóan alkalmazhatóak a különböző családi vagyonjogi konfliktusok megelőzésére és elsimítására, illetve hatékonyan képesek ellátni vagyonvédelmi funkciókat is.
A tékozló gyermekek megóvása érdekében bevetett trust archetipikus, és talán egyik első példájaként Sándor István elmesélte annak a bohém angol hercegnek a történetét, akinek az édesanyja, elejét kívánván venni annak, hogy a családi tőke az esetenként földrészeken átívelő mulatozások során lassan ebek harmincadjára menjen, az e mulatozások fedezetéül szolgáló vagyont kezelésbe adta, a vagyonkezelőnek pedig szigorúan meghatározta a kedvezményezett herceg részére kiporciózható vagyonrészletek mértékét. A herceg ezek után hiába heveskedett a – szerinte – jogos jussának kiadása érdekében, kénytelen volt beérni azokkal az összegekkel, amelyeket anyja akaratának megfelelően a vagyonkezelő számára rendelkezésre bocsátott. Amint az Ügyvéd úr elmondta, a vagyon ugyanakkor nem csak az alkalmatlan utód, de a megfelelő szakértelemmel nem rendelkező házastársra maradás következtében is veszélybe kerülhet, ezért, különösen az Egyesült Államokban, gyakori a trust alkalmazás akkor is, ha a vagyon további jogi sorsának meghatározása valamelyik házastárs betegsége miatt válik szükségessé.
A doktrínát, amely szerint a vagyont minden esetben kizárólag a vagyonrendelő akaratának megfelelően kell kezelni, a neves amerikai újságíró, Joseph Pulitzer trustja esetében törték át első alkalommal. A magyar születésű médiamágnás ugyanis azzal a meghagyással rendelt vagyont a gyermekei mint kedvezményezettek számára, hogy a két, akkoriban leginkább prosperáló újságját kiadó cége értékesítésére semmiképpen sem kerülhet majd sor. Amikor azonban nem sokkal Pulitzer halála utána a két vállalat részvényeinek értéke drámai mértékben megzuhant, a vagyonkezelők az öröklési jog favor testamenti elvére hajazó értelmezés alapján mégiscsak túladtak a veszteséges társaságokon, mondván, hogy a vagyonrendelő feltehető akarata bizonyosan nem már-már fizetésképtelen cégek minden áron, a többi vagyonelem terhére történő üzemeltetésére irányult.
Sándor István előadásának további részéből kiderült, hogy nem csak az osztott tulajdonjogi rendszer léte vagy nem léte jelenti az egyetlen különbséget a trust és a bizalmi vagyonkezelés között: az angolszász jogrendszerek a magyar megoldás hárompólusú modelljéhez képest a vagyonkezelő tevékenységét ellenőrző protector személyét is a jogviszonyrendszer szereplőjévé teszik, ezzel próbálva garantálni, hogy a trust-vagyon kezelése valóban a vagyonrendelő akaratának megfelelően történjen.
Az Ügyvéd úr végül a világszinten mára már igencsak elterjedt vagyonkezelő magáncégekről is szót ejtett, amely magáncégek működésének kereteit Magyarországon a bizalmi vagyonkezelőkről és tevékenységük szabályairól szóló 2014. évi XV. törvény határozza meg. A bizalmi vagyonkezelői tevékenységet üzletszerűen ellátó cégek felügyeleti szerveként működő Magyar Nemzeti Bank nyilvántartása szerint hazánkban jelenleg tíz alatt van azon társaságok száma, akik bizalmi vagyonkezeléssel foglalkoznak. A jogalkotó szándéka, hogy egy gazdaságilag jól hasznosítható, vonzó befektetési lehetőségként megjelenő, egyszersmind komoly tőkemegtartó erővel rendelkező jogintézményt honosítson meg a magyar magánjogban, kétségbevonhatatlan, azonban a versengő, és széles körben alkalmazott egyéb jogintézmények (pl.: alapítvány) elterjedtsége miatt egyelőre nehezen jósolható meg, hogy a bizalmi vagyonkezelés Magyarországon az évtizedek óta bevett formákhoz képest mikor jut el a valós gazdasági súlyú, magától értetődő alternatíva szintjére.
