Nyugdíjas huszárezredes, egykori közellátási miniszter és országos rendőrfőkapitány is szerepelt az 1925 végén kirobbant frankhamisítási ügyben, amelyben a vádlottak azzal védekeztek a bíróság előtt, hogy pusztán bosszút akartak állni Franciaországon az igazságtalan trianoni békediktátumért.
1925. december 19-én jelentette a Magyar Távirati Iroda, hogy Hága városában letartóztattak három magyar állampolgárt, miután tízmillió frank értékben hamis ezerfrankos bankjegyeket foglaltak le náluk. Csakhogy az eset nem december 19-én, hanem 14-én történt. A Horthy-korszak egyik legnagyobb botrányából, a már-már tragikomikus frankhamisítási ügyből valójában a francia lapok kreáltak világszenzációt, miközben a magyar kormány nagy erőkkel igyekezett eltussolni a történteket. A legismertebb magyarázat szerint a hamisítók pusztán bosszút akartak állni Franciaországon az igazságtalan trianoni békediktátumért.
A frankhamisítási ügy összes részletét – egyes iratok megsemmisítése, titkosítása, illetőleg a vallomásokban szereplő ellentmondások miatt – mind a mai napig nem sikerült tisztázni. Az azonban kétségtelen, hogy a szervezkedést Windischgrätz Lajos herceg, egykori közellátási miniszter vezette, aki 1922-ben sárospataki birtokán kőnyomatos eljárással próbált hamis ezerfrankosokat előállítani. (A herceg egyébiránt annak az Alfred Windischgrätznek volt az unokája, aki 1848–49-ben az osztrák császári csapatokat vezényelte Magyarország ellen.) Windischgrätz a hamisítványok gyönge minősége miatt egy német szakértő, Arthur Schultze segítségét kérte. A herceg Schultze érkezésekor Budapestre tette át működése színhelyét, ahol Gerő László őrnagy csatlakozása után a hamisítás az Állami Térképészeti Intézet Retek utcai épületének pincéjében folyt tovább. Az intézet, ami különben a trianoni békeszerződés miatt fedésben működött, és alapvetően katonai célokat szolgált, közvetlenül a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott.
A hamisító csapat Németországból szerezte be az eszközöket. Minden erőfeszítésük ellenére a vízjel lemásolása és a bankóhoz használt speciális papír beszerzése megoldhatatlan problémát okozott, emellett az ábrák és feliratok hamisítása sem sikerült tökéletesen. Különösen a papír jelentett nagy gondokat, ugyanis az eredetiben olyan rostok voltak, amelyeket csak a francia gyarmatokról lehetett behozni. Így végül a felhasznált papír durvább tapintású, vastagabb, de egyszersmind könnyebb is lett az eredetinél. A vízjelet pedig préseléssel próbálták kiváltani. Végeredményben 30 000 darab hamis, „bleu et rose” típusú ezerfrankost készítettek, amelyek közül – a szakértői vélemények szerint – 4400 jó, 9000 közepes, míg 16 000 rossz minőségűre sikeredett. „A feliratok szaggatottak, a papír durvább, a »Franc« szó »F« betűje lágy pasztellszerűség helyett elmosódott, az értékjelzés betűi 1–3 milliméterrel vastagabbak voltak. Elnagyolt volt az árnyékolás, egyes betűk hosszabbak voltak, és olyan különbségek is kiderültek, hogy a bankjegy jobb oldalán található nő bal karján, amely kardmarkolaton nyugszik, az eredetin csak egy hüvelykujj látható a kardmarkolat előtt, míg a hamisítványon ott van a nő mindegyik ujja.” (Ablonczy Balázs: A frankhamisítás, Múltunk, 2008/1, 38.)
Egy eredeti és egy hamis ezerfrankos bankjegy – Forrás: wikipedia
A hamisítók úgy kalkuláltak, hogy a pénzt diplomáciai futárpostával kijuttatják Hollandiába, Belgiumba, Svédországba és Olaszországba, ahol a bankjegyeket más valutákra váltják át, majd futárpostával visszaküldik Budapestre.
Csakhogy azelőtt lebuktak, hogy beindították volna az akciójukat. Az történt ugyanis, hogy Jankovich Arisztid nyugdíjas huszárezredes Amszterdamban – valószínűleg tévedésből – két hamis ezerfrankos beváltásával próbálkozott, ám lebukott. A banktisztviselő gyanúsnak találta a bankjegyeket, türelmet kért, és közben értesítette a hatóságokat. A kiérkező rendőrök lefogták a férfit, aki a rajtaütéskor éppen újabb ezerfrankosokat akart elrejteni a harisnyájába. A tettenéréskor a gyanúsított a Külügyminisztérium futárigazolványát kezdte lobogtatni, és diplomatastátusára hivatkozva megpróbálta kivonni magát az eljárás alól. Jankovich feladata egyébként mindösszesen annyi lett volna, hogy átadja a hamis bankókkal teli bőröndöket két megbízott, Marsovszky György és Mankovich György számára. Így viszont őt és Hágában várakozó két társát is letartóztatták.
Hamis pénz a szállodai szobában – Forrás: mult-kor.hu
A botrány a magyar politika legfelső szintjéig jutott, mivel a holland rendőrök megtalálták Jankovich szállodai szobájában – a hamis pénzzel teli bőrönd mellett – az ezredes noteszét is, amiből kiderült, hogy Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány „teljes mértékben tisztában volt az akcióval”. A miniszterelnök, Bethlen István érintettsége máig tisztázatlan. Ormos Mária történész szerint a kormányfő tudhatott az ügyről már annak kirobbanása előtt.
A nyomozásba a francia és a magyar rendőrség is bekapcsolódott, s egymás után buktak le a hamis frankot terítő megbízottak. Decemberben őrizetbe vették Rába Dezsőt, Windischgrätz Lajos herceg titkárát, majd 1926 januárjában magát a herceget is, aki Jankovich tiszttársa volt a hadseregben. De rács mögé került a Jankovich számára futárigazolványt kiállító Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány, Arthur Schultze és a Térképészeti Intézet több munkatársa is.
Jankovich Arisztid, Nádosy Imre, Windischgrätz Lajos – Forrás: origo.hu, huszadikszazad.hu
A hágai bíróság 1926. március 18-án Jankovich Arisztidet három évi, két társát, Marsovszky Györgyöt és Mankovich Györgyöt pedig két-két évi fegyházbüntetésre ítélte. Az Est 1926. április 4-i számában így számolt be az ítéletről: „Akkor általános meglepetést keltett, hogy a bíróság nem sújtotta a legnagyobb büntetéssel – hét évi fegyházzal – a vádlottakat, mint ahogy jogászkörökben mindenki meg volt róla győződve, csak az elítélteket döbbentette meg az elmarasztalás, mert ők bíztak benne, hogy a hollandi törvényszék nemcsak enyhítő körülménynek fogja betudni, hanem a felmentésre is elegendő alapnak veszi azokat a motívumokat, amelyekre hivatkoztak.”
Enyhe büntetések születettek néhány hónappal később a magyarországi perben is, ami szintén példátlan gyorsasággal zajlott. A tárgyalást Töreky Géza, a büntetőtörvényszék másodelnöke vezette. A vádlottak mindvégig azzal védekeztek, hogy ők nem bűntényt, hanem hazafias tettet hajtottak végre. Gerő László őrnagy kijelentette: „Amikor mi a térképészeti intézetnek naiv, hiszékeny és a törvényekben járatlan embereivel, szakmunkásaival az ezerfrankosokat négyszeresükre nagyítottuk, arra gondoltunk, milyen jó volna ennek az országnak a területét is a négyszeresére nagyítani. És amikor a papírt merítettük ki abból a vízből, akkor szemünk előtt megjelentek a gyönyörű Kárpátok vizei és folyói.”
A büntetőper végén Windischgrätz Lajos négy évi, Nádosy Imre három és fél évi, míg Gerő László két évi fegyházbüntetést kapott. A bűncselekmény súlyához képest enyhe büntetéseket egyikük sem töltötte ki. Windischgrätz két év után szabadult, előtte is a fegyház helyett a Park Hotelben és szanatóriumokban időzött. Nádosy 1928 áprilisában kormányzói kegyelmet kapott, sőt az 1935-ben bekövetkezett halálig nyugdíjat is folyósítottak számára. Gerőt – a Pesti Hírlap 1926. május 27-i száma szerint – már az ítélethirdetés után szabadon engedték.
Hamis frank, jó frank – Korabeli karikatúra a Pesti Hirlapban – Forrás: hvg.hu
A feltűnően enyhe ítéletek kiszabása után a károsult Banque de France – tartva Bethlen István kormányának bukásától – jelképesen csupán egy frankot kért. A nemzetközi közvélemény viszont keményen büntetett: a nyugat-európai kabarékban még sokáig élcelődtek azon a magyaron, aki tévedésből jó pénzzel fizetett.
