A gyermekek a büntetőeljárásban különösen sérülékeny csoportot képeznek. A közelmúltban végbement hazai jogszabályi változások a gyermekjogok szempontjából inkább negatív képet mutatnak. Azonban a strasbourgi gyakorlat szerint a gyermekek büntetőeljárásbeli helyzetét nem csupán az írott jogi rendelkezések, hanem az eljáró hatóságok körültekintése is jelentősen befolyásolja.
A gyermekek helyzete a büntetőeljárásban speciális: életkorukból adódóan különösen érzékeny és sérülékeny csoportot képeznek. Ezt akkor is figyelembe kell venni, ha megalapozottan gyanúsíthatók bűncselekmény elkövetésével. A hazánkban jelenleg hatályos büntetőjogi rendelkezések egy része kritikák szerint nem felel meg a gyermekek jogait és védelmét garantálni hivatott nemzetközi rendelkezéseknek. A 2012-ben elfogadott új Büntető Törvénykönyv ugyanis hat évtized után bizonyos esetekben 12 évre leszállította a büntethetőség alsó korhatárát. Jelentésében az ENSZ genfi székhelyű gyermekjogi bizottsága megállapította, hogy ez ellentétes az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével és kérte a büntethetőség korhatárának visszaállítását 14 évre még a legsúlyosabban minősülő bűncselekmények esetében is.
Vaskuti András, aki több mint három évtizeden át ítélkezett fiatalkorú bűnelkövetők ügyeiben, arra hívja fel a figyelmet egy interjúban, hogy a szabálysértések esetére a Büntető Törvénykönyvbe bekerült a rövid időtartamú, néhány napos elzárás lehetősége. Azonban ennek meglátása szerint nevelő hatása nincs, arra viszont alkalmas, hogy már egy enyhe cselekményért is olyan közegbe kerüljenek a fiatalok, amely traumát válthat ki. Újítás az is, hogy míg korábban 14 és 19 éves kor között lehetett javítóintézetbe küldeni valakit, addig az új Büntető Törvénykönyv ezt 12 és 21 év között teszi lehetővé. Ez a kilencévnyi különbség Vaskuti meglátása szerint ebben a korosztályban kezelhetetlen ellentmondásokat hozhat a felszínre.
A fiatalkorúak büntetőeljárásbeli helyzetét azonban nem csupán az írott jogi szabályok, hanem az eljáró hatóságok körültekintése is jelentősen befolyásolja. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) következetes gyakorlata szerint a fiatalkorúakat érintő eljárások során a hatósági személyeknek fegyelmezettebben, nagyobb önuralommal kell működniük. A korábban a Bouyid kontra Belgium ügyben megfogalmazott elveket a testület a közelmúltban a Zherdev kontra Ukrajna eset érvelésében fejlesztette tovább. A döntés hazánkban nem csupán a jelzett kritikák miatt tarthat érdeklődésre számot, hanem mert az EJEB befogadta K. R. Magyarország elleni panaszát, aki 17 évesen, 2013 augusztusában került csoportos pólólopás miatt 13 hónapra előzetes letartóztatásba.
Ami a Zherdev-eset körülményeit illeti, 2005-ben az akkor 16 esztendős Artyom Leonidovich Zherdevet rablás és gyilkosság gyanúja miatt vette őrizetbe a rendőrség. Ruházatát a rendőrök bizonyítékgyűjtés céljából elvették, ezt követően a rendőrségi fogdában órákon keresztül alsóneműben, megbilincselve kellett várakoznia. Ez idő alatt nem különítették el a felnőttkorú fogva tartottaktól: két cellatársa droghasználat miatt került őrizetbe, valamint egyikük tuberkolózisban szenvedett. Zherdev elmondása szerint a szóban forgó időszakban fázott és legfőképp kiszolgáltatottnak érezte magát. Kirendeltek számára egy védőt, őt azonban a kirendelés tényéről nem tájékoztatták, így azt feltételezte, hogy az ügyvéd szülei kérésére jelent meg, s csak később vált számára nyilvánvalóvá, hogy a nyomozóhatóság kérte fel a feladatra.
Az őrizet ideje alatt Zherdev beismerő tanúvallomást tett, vallomását azonban később visszavonta, hivatkozva arra, hogy azt a nem megfelelő bánásmód és rendőrségi nyomásgyakorlás hatására tette. A hosszan elnyúló eljárás eredményeként végül Zherdevet aljas indokból, előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés és rablás bűntettének elkövetéséért ítélték el. A döntést számos fellebbezés után 2010-ben az ukrajnai Legfelső Bíróság hatályában fenntartotta.
Az eljárás során Zherdev számos esetben panasszal élt az őt ért jogsérelmek miatt, különös tekintettel a megalázó bánásmódra, és az indokolatlanul hosszú időn át tartó előzetes letartóztatására. Zherdev állítása szerint őrizete alatt a rendőrök megengedhetetlen eszközökkel gyakoroltak nyomást rá, így azzal fenyegették, hogy amennyiben nem tesz beismerő vallomást, úgy nemi erőszakkal is megvádolják, amelynek eredményeként börtönbe kerülése esetén szexuális erőszak áldozatává válhat majd. Állítása szerint a hatóságoknak így sikerült rávenniük őt a beismerő vallomása aláírására. Zherdev eljárási jogai megsértésének találta, hogy a felismerésre bemutatás során védője nem lehetett jelen, illetve később az is nyilvánvalóvá vált, hogy az eset egyetlen szemtanúja az eljárás során nem tudta teljes bizonyossággal azonosítani Zherdevet. Mindezeknek eredményeként néhány hónappal az előzetes letartóztatásba helyezése után a fiatalkorú Zherdevet mentális problémákkal, akut stresszreakcióval diagnosztizálták a börtönkórházban, ahová időközben átszállították.
Zherdev a hazai eljárások lezárulta után panasszal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához: állította a kínzás tilalmát kimondó 3. cikk sérelmét, őrizetbe vételének módja és álláspontja szerint indokolatlan letartóztatása miatt a szabadsághoz és biztonsághoz való jogot garantáló 5. cikk sérelmét, illetve az eljárási szabályok megsértése miatt a tisztességes eljáráshoz való jogot biztosító 6. cikk sérelmét. A kínzás, embertelen, megalázó bánásmód lehetőségével összefüggésben a Bíróság rámutatott, hogy bár fizikai bántalmazás nem volt bizonyítható, a ruha nélküli fogva tartás, a börtönerőszakkal való fenyegetés, különösen a fiatal kor kontextusában kellő súllyal megalapozza a megalázó bánásmód megállapítását. A bírák hangsúlyozták, hogy fiatalkorúakat érintő eljárások során a hatósági személyeknek több figyelmet és nagyobb önuralmat kell gyakorolniuk. A testület figyelmeztetett, hogy az öltözéktől való megfosztás még abban az esetben is alkalmas a megalázottság-érzés kialakítására, ha az intézkedés mögött nem áll erre irányuló szándék, illetve ha a ruhátlan fiatalkorút nem tették ki a nyilvánosságnak. A felnőttkorúakkal való közös elhelyezés szintén alkalmas a kiszolgáltatottság és félelemérzet felkeltésére. Mindezek a tényezők együttesen a 3. cikk sérelmének megállapításához vezettek.
Ami az 5. cikk sérelmét jelenti, a testület rámutatott, hogy Ukrajnában az előzetes letartóztatás érdemi indokolást nélkülöző, de facto automatikus meghosszabbítása immár szisztematikus jelenségnek számít, amely megalapozza az Egyezmény sérelmének megállapítását. Nem találta azonban igazolhatónak a Bíróság a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét, mint ahogyan azt sem látta bizonyítottnak, hogy Zherdev beismerő vallomását az általa elszenvedett embertelen, megalázó bánásmód eredményezte volna.
Az eset tanulsága tehát, hogy gyermekkorúak esetében a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód megvalósulhat a fiatalkorú eljárási jogainak kisebb súlyú sérelme esetén is, mondhatni alacsonyabbra kerül a küszöb. Ez a megállapítás a korábbi Bouyid kontra Belgium döntésben is megjelent, amely kimondta, hogy fiatalkorúakat érintő esetben a rendőrségi őrizet már önmagában olyan kiszolgáltatott helyzetet eredményez, amelyben egy arculcsapás is elegendő lehet a kiszolgáltatottság, megalázottság megvalósításához. A nem megfelelő bánásmód megvalósul a méltósághoz való jog nem kellő tiszteletével, a félelemérzet és kétségbeesettség felkeltésével.
További fontos megállapítása, hogy a felnőttkorúakkal való közös elhelyezés is elvezethet a 3. cikk sérelméhez. Ez összhangban van az ENSZ Gyermekjogi Egyezményben foglaltakkal, amely szerint „különösképpen el kell különíteni a szabadságától megfosztott gyermeket a felnőttektől”. Hasonló elveket mondanak ki a fiatalkorúak igazságszolgáltatásában alkalmazandó általános minimumkövetelményekről szóló, 1985. november 29-én kelt 40/33-as ENSZ-közgyűlési határozat (pekingi szabályok) rendelkezései is.
