A Kúria elnöke az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépése után létrehozta tanácsadó testületét, amely a felmerülő jogalkalmazási kérdésekben fogalmaz meg véleményeket. A testület tagjai „A jogrendszer megújulása – A kodifikáció vívmányai” című visegrádi konferencián számoltak be először eddigi munkájukról.
Május 23-án és 24-én rendezték meg Visegrádon „A jogrendszer megújulása – A kodifikáció vívmányai” címmel a III. Wolters Kluwer Jogi Konferenciát. A kétnapos tanácskozáson plenáris kerekasztal-beszélgetést rendeztek az úgynevezett „bölcsek tanácsa” gyakorlatáról. Tudósításunk harmadik részében a diskurzus legérdekesebb megállapításait foglaltuk össze.
Darák Péter, a Kúria elnöke a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.). hatálybalépését (2014. március 15.) követően abból a célból hozta létre az Elnöki Tanácsadó Testületet (a „bölcsek tanácsát”), hogy a jogtudomány és a joggyakorlat képviselői közösen kövessék nyomon az új kódex alkalmazását, gyakorlatának alakulását. Miután a grémium nem része a bírósági szervezeti rendszernek, véleményei semmilyen kötőerővel nem bírnak. A kúriai elnöknek mégis az a meggyőződése, hogy a megfogalmazódó gondolatok segítséget nyújthatnak a jogkereső közönség számára az új kódex alkalmazásának kezdeti lépéseiben.
A testületet Menyhárd Attila, az ELTE jogi karának dékánja, tanszékvezető egyetemi tanár vezeti. A tanács tagjai: Anka Tibor közjegyző, Csűri Éva, a Kúria nyugalmazott bírája, Döme Attila kúriai bíró, Dzsula Marianna, a Debreceni Ítélőtábla bírája, Faludi Gábor egyetemi docens, Fézer Tamás habilitált egyetemi docens, Goldea Zsuzsanna legfőbb ügyészségi osztályvezető ügyész, Kemenes István, a Szegedi Ítélőtábla kollégiumvezetője, Kovács Kázmér ügyvéd, Kőrös András, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke, Leszkoven László egyetemi docens, Lábady Tamás volt alkotmánybíró, a Pécsi Ítélőtábla nyugalmazott elnöke, Nochta Tibor egyetemi tanár, Szeibert Orsolya habilitált egyetemi docens és Wellmann György, a Kúria kollégiumvezetője.
Menyhárd Attila elöljáróban kiemelte, hogy a jogalkalmazás csapatmunka. A gyakorlatból érkezők egyik legrosszabb élménye a jogalkalmazó magányossága, amikor is úgy érzik, hogy magunkra maradtak valamilyen jogi problémával, és nem tudják azt senkivel megbeszélni. A „bölcsek tanácsa” ezen a gondon is igyekszik segíteni azzal, hogy az új Ptk. hatálybalépése után felmerülő jogalkalmazási kérdésekben véleményt nyilvánít. Egyedülállónak nevezte a testület összetételét, amelyben minden hivatásrend és a tudomány is képviselteti magát. Havonta üléseznek, megállapításaikat véleményekbe foglalják. Eddig összesen tizenöt véleményt tettek közzé a Kúria honlapján. “Nem minden kérdésből születik állásfoglalás – jegyezte meg –, mert ha nem sikerül eléggé jól megfogalmaznunk a választ arra a kérdésre, ami a gyakorlatból jött, vagy ha a válasz valamilyen okból jogpolitikai állásfoglalást igényelne, akkor a testület, akár hosszas vita után is, de nem foglal állást.” Vannak kérdések, amelyekben nem alakult ki egységes álláspont, de arra is volt példa, hogy egy kérdésben két markáns álláspont is megfogalmazódott, akkor mindkét állásfoglalás bekerült a véleménybe. “Abban bízunk, hogy állásfoglalásaink a meggyőzőerejüknél fogva tudnak hatni, és segítséget adnak a jogalkalmazók számára” – hangsúlyozta Menyhárd Attila.
Kemenes István, a Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője a szerződésszegés szabályozásának vitás kérdéseiről beszélt. A kötelmi jog területén az egyik legfontosabb újításnak a kontraktuális felelősség újraszabályozását jelölte meg, amely szakít a kontraktuális és deliktuális kárfelelősségnek a régi Ptk.-ban érvényesített egységes rendszerével. A korábbi utaló norma (Ptk. 318. §) helyett a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség önálló kártérítési alakzatot kapott (6:142. §): „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” Az új Ptk. szigorúbb felelősség alóli mentesülési szabályt vezetett be a szerződésszegés esetén alkalmazandó felelősség és a megtérítendő kár mértékét tekintve, mint ami korábban volt érvényes. Az új mérce akkor engedi meg a kimentést, ha a szerződésszegés a szerződést szegő fél ellenőrzési körén kívül eső olyan elháríthatatlan ok miatt következett be, amely nem volt előre látható a szerződés megkötésekor. A kontraktuális kárfelelősségi rendszerben pedig a felelősség jogalapja a vétkességtől független, de nem kimenthetetlen helytállás (6:142. §).
A kollégiumvezető közölte: még tavaly elhatározták, hogy – legalábbis a Szegedi Ítélőtábla területén – megvizsgálják, melyek a kontraktuális kártérítés joggyakorlatban felmerülő vitás kérdései az első tapasztalatok alapján. Ezeknek a tárgyalását a tanácsadó testület megkezdte, de még nem született állásfoglalás.
Kemenes István felhívta a figyelmet, hogy az új Ptk. nem csak szétválasztja a kontraktuális és a deliktuális kártérítést, hanem a választási lehetőséget is kizárja a károsult számára. A párhuzamos kártérítési igények kizárásáról szóló rendelkezés (6:145. §), az úgynevezett non-cumul elv azt jelenti, ha a felek között szerződéses jogviszony áll fenn, a jogosult csak kontraktuális kártérítés címén érvényesítheti az igényét, és nem választhatja a deliktuális kártérítés tényállásait, többek között a veszélyes üzemi felelősséget sem. Ezzel kapcsolatban a bíró megemlítette, hogy a Szegedi Ítélőtábla egy nemrégiben hozott ítéletében megállapította: a vízicsúszda üzemeltetője kártérítési felelősséggel tartozik, ha a baleset az általa nem ismert kritikus súlyhatár túllépése, és ezzel összefüggésben a megengedettnél nagyobb felgyorsulás miatt következik be. (Pf.III.20.035/2007)
A tanácsadó testület jelenleg három jogvitás kérdéssel foglalkozik: a kontraktuális felelősség alóli kimentéssel, az ingyenes szerződés megszegésével, valamint a megbízásos szerződések körében alkalmazható felelősségi alakzattal.
A kollégiumvezető emlékeztetett: a kontraktuális felelősség alóli kimentés esetében három konjunktív feltétel van: a külső, az elkerülhetetlen és a szerződéskötéskor előre nem látható körülmény. A kérdés az első fordulathoz kapcsolódik: mi minősül ellenőrzési körön kívül eső, külső körülménynek? Továbbá: vannak-e olyan körülmények, amelyekre a fél nem képes hatást gyakorolni, általa nem befolyásolható, mégis az ellenőrzési körén belül merülnek fel? Az előadó szerint az a tény, hogy a szerződésszegő fél az adott körülményt nem volt képes befolyásolni, illetve hatást gyakorolni rá, nem azt a kérdést dönti el, hogy a körülmény az ellenőrzési körön belüli vagy kívüli volt-e, hanem azt, hogy elkerülhetetlen, elháríthatatlan volt, vagy pedig elkerülhető.
Az előbbihez kapcsolódik a második vitatott kérdés is: az ingyenes szerződés megszegésével okozott kártérítés esetében választható-e a veszélyes üzemi deliktuális felelősség? A testület elé beterjesztett javaslat szerint a Ptk. merev alkalmazása abszurd eredményre vezetne, de jogértelmezéssel más eredményre is lehet jutni. A táblabíró véleménye szerint a jogalkotói szándék nem irányulhatott a veszélyes üzemi felelősség kizárására.
A megbízásos szerződések körében alkalmazható felelősségi alakzat kapcsán közölte: el kell dönteni, hogy alkalmazható-e a kontraktuális kárfelelősség objektív szintje, vagy lehetséges eltérő értelmezés. Hétköznapi nyelvre lefordítva: az ügyvéd, a szakértők, a könyvvizsgáló és a vezető tisztségviselő kártérítési felelőssége objektív természetű vagy felróhatósági alapú? A testület elé beterjesztett javaslat szerint a megbízásos szerződések körében nem alkalmazható a 6:142. §, azaz ebben a körben a felelősség nem objektív, hanem felróhatósági alapú.
Fézer Tamás, a Debreceni Egyetem jogi karának dékánhelyettese, habilitált egyetemi docens a Ptk. új elévülési szabályainak tanácsadó testületi értelmezéséről számolt be.
Mint elmondta: az elévülést megszakító okok szerződésben való kibővíthetősége kapcsán nem alakítottak ki egységes álláspontot, hanem két egyenértékű, zárt logikai rendszerbe foglalható érvelést fogadtak el.
Az egyik értelmezés szerint, mivel a felek az elévülési időt is meghatározhatják, az elévülést megszakító okok körét is bővíthetik. Az egyetlen kogens szabály az, hogy az elévülés kizárása semmis [6:22.§ (4)]. A kötelezetthez intézett „felhívás” – a felek erre irányuló kikötése esetén – megszakíthatja az elévülést, mivel a felek az elévülési időt is szabadon megváltoztathatják a törvényhez képest.
A másik értelmezés szerint a Ptk. rendelkezéseiből arra lehet következtetni, hogy a jogalkotó ellenőrizni kívánja a követelések érvényesítését és ezt kétféle technikával teszi. Egyfelől megadja az elévülés idejét, másfelől szabadságot is ad a feleknek az elévülés idejének meghatározására. Ugyanilyen szabadságot azonban nem ad a törvény az elévülést megszakító okok bővítésére. A jogalkotói döntés mögött, amely nem tekinti az írásbeli felszólítást az elévülés megszakadását eredményező körülménynek, az áll, hogy e megszakítási ok ellentétes az elévülés intézményének lényegével, mert nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési idő meghosszabbítására ösztönöz.
Szeibert Orsolya, az ELTE jogi karának habilitált egyetemi docense a családjog körében elfogadott testületi véleményekről adott tájékoztatást. Három témakört említett: a közös szülői felügyeletet, a gyermektartást és a gyermek meghallgatását.
A közös szülői felügyelet szabályozásnak az a célja – magyarázta a habilitált egyetemi docens –, hogy a bíróságnak ne kelljen a kapcsolattartást rendeznie. Ez azt feltételezi, hogy a szülők között olyan együttműködési készség van, amely mellett nincs szükség a kapcsolattartás külön rendezésére. A tanácsadó testület álláspontja szerint a közös szülői felügyelet mellett a kapcsolattartásban való megállapodás még akkor sem jogszabálysértő, ha a két jogintézmény elvileg kizárja egymást. A feleknek a kapcsolattartás kérdésében kötött egyezsége közös szülői felügyelet mellett is jóváhagyható. A másik állásfoglalásuk arra a kérdésre igyekezett választ adni, hogy a közös szülői felügyelet keretei közötti „váltott elhelyezés” esetében megjelölhető-e mindkét szülő lakása a gyermek lakóhelyeként? Mint ismeretes, közös szülői felügyeletkor a szülőknek nem kell megegyezniük a kapcsolattartás kérdésében, de a gyermek lakóhelyét meg kell jelölniük. A testület véleménye szerint váltott gondoskodás esetén is csak egy nyilvántartott lakóhelye lehet a gyermeknek. A szülők ezért kötelesek a gyermek lakóhelyének a rögzítésére.
A következő megválaszolandó kérdés így szólt: mentesülhet-e a gyermektartásdíj fizetésének kötelezettsége alól a kötelezett, ha a gyermek kiskorúsága alatt megkezdett középiskolai tanulmányait a nagykorúságának elérése, de a 20. életévének betöltése előtt tovább folytatja? A korábbi bírói gyakorlat kiskorúként kezelte azt a nagykorú gyermeket, aki tovább folytatta a középfokú tanulmányait, amennyiben vélelmezni kellett a rászorultságát. Ezen az új Ptk. úgy változtatott, hogy a 18 és 20 év között középfokú tanulmányokat folytató gyermekeknél kettébontotta az eseteket: vélelmezni kell a rászorultságot, de az érdemtelenség és a teljesítőképesség hiánya tekintetében a rokontartásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A testület úgy foglalt állást, hogy a 18 és 20 év közötti, középiskolai tanulmányait folytató nagykorú gyermek nem minősül a 4:220.§ (2) bekezdésben meghatározott továbbtanulónak.
Ebből következően a kiskorúval esik egy tekintet alá. Az ilyen gyermek nem minősülhet érdemtelennek, és a szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles őt eltartani.
Szeibert Orsolya a gyermek meghallgatása kapcsán megfogalmazott véleményt rendkívül előremutatónak minősítette. Kimondták ugyanis, hogy a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránti perekben a gyermek meghallgatása mellőzhető, ha azokban a kérdésekben, amelyekre nézve a gyermek meghallgatása kötelező, a szülők előadása egyező, és az kiterjed arra is, hogy ezekről a gyermeket tájékoztatták és bevonták a döntésbe. Ilyen nyilatkozatot a bíróság a megegyezéses bontóperekben is elfogadhat. Ugyanakkor, ha a bíróságnak kétsége támad abban, hogy a közös akaratnyilatkozat önkéntes és befolyásmentes, vagy hogy a gyermek érdekében áll-e az, amiben a szülők meg akarnak állapodni, akkor a gyermek véleményét a szülők egyező nyilatkozata ellenére is ki kell kérni.
