Az új Polgári Törvénykönyv a bírói gyakorlat jogszabályba integrálása mellett néhány érdekes újdonságot is bevezetett a gyermektartással kapcsolatban. A változások többsége a gyermekek érdekét szolgálja, biztosítva az eltartáshoz való alapvető jogukat.
Az új, 2014. március 15-én hatályba lépett Polgári Törvénykönyv (új Ptk.) számos változást vezetett be a családi jogviszonyok területén. Az alkalmazandó új jogszabályokat külön családjogi törvény helyett az új törvénykönyv 4. könyvében helyezték el.
Az új Ptk. Családjogi könyve a gyermektartásra vonatkozó régi szabályokat nagyvonalakban megtartotta, a kialakított bírói gyakorlatot a jogszabály részévé tette, és bevezetett néhány újdonságot.
A korábbi törvény értelmében a gyermektartásdíjat fő szabályként annak a szülőnek kellett fizetnie, aki gyermekétől külön élt, vagy egy háztartásában lakott ugyan vele, de tartásáról nem gondoskodott. A tartást a szülőnek saját rovására is nyújtania kellett, elsősorban készpénzben. A tartásdíj mértéke a szülő jövedelmének 15-25 százaléka lehetett: legális, azaz bejelentett munkahely esetén a jövedelem fentiekben meghatározott százalékában és egy alapösszegben, mint minimumban, bejelentett jövedelem híján egy meghatározott összegben állapították meg. Akármennyi is volt a szülő terhére megállapított összes fizetési kötelezettség, a végrehajtásban határt szabott a letiltásnak az a bírósági végrehajtásra vonatkozó szabály, hogy több tartozás esetén is csak a kötelezett jövedelmének 50 százaléka tiltható le. Ha a kötelezettnek kiugróan magas jövedelme volt, akkor a tartásdíj mértékét nem lehetett megállapítani a szülő jövedelmének meghatározott százalékában, hanem arra – a gyermek szükségleteiből kiindulva – egy konkrét összeget határoztak meg.
A nagykorú tovább tanuló gyermek tartásának szabályait többségében a bírói gyakorlat és a Legfelsőbb Bíróság (ma Kúria) elvi iránymutatásai alakították. Ezek szerint a nagykorú tovább tanuló gyermek általában akkor volt jogosult a tartásdíjra, ha felsőfokú tanulmányait a középiskola befejezése után nagyobb megszakítások nélkül, többé-kevésbé folyamatosan végezte, és nem rendelkezett elegendő jövedelemmel a saját ellátására. Nem kaphatott tartást attól a szülőtől, akinek anyagi helyzete ennek fizetését nem tette lehetővé, és nem kaphatott tartást akkor, ha erre érdemtelennek bizonyult. Azt, hogy ki minősül érdemtelennek, a bíróság döntötte el az eset körülményeit figyelembe véve.
Az új Polgári Törvénykönyv Családjogi könyve a régi szabályokat nagyvonalakban megtartotta, de a kialakult bírói gyakorlatot a jogszabály részévé tette, és bevezetett néhány érdekes újdonságot.
A kiskorú gyermek tartására a szülő ezentúl nem a saját szükséges tartásának rovására, hanem annak korlátozásával is köteles. Ez csak formai, megfogalmazásbeli változás, ugyanakkor érvényben maradt az a rendelkezés, miszerint ezt a szabályt nem kell alkalmazni akkor, ha a gyermeknek a tartására kötelezhető más, egyenesági rokona van. Ez jelentheti azt is, hogy ha a különélő szülőnek nincs jövedelme, netán azt esetleg olyan ügyesen rejtegeti, hogy „nem fogható meg”, akkor a tartásdíjat lehet követelni a jómódú, de legalábbis magasnak számító nyugdíjjal rendelkező nagyszülőtől is. A bírósági gyakorlat feladata lesz kimunkálni e szabály gyakorlati alkalmazásának feltételeit.
Fontos újdonság, hogy megszűnik a tartásdíjfizetésre kötelezett szülő százalékos marasztalása, vagyis ezentúl nem a kötelezett fizetésének meghatározott százalékában kell a díjat megállapítani, hanem egy meghatározott összegben, igaz, hogy ezt a kötelezett jövedelmének 15-25 százalékából kiindulva kell kiszámolni. Új lehetőséget jelent a jogosult számára, hogy a kötelezett munkáltatója köteles a jogosult közvetlen kérésére tájékoztatást adni a kötelezett munkabérének és egyéb juttatásainak összegéről.
A tartásdíj automatikus emelkedésének biztosítását a jogalkotó úgy oldotta meg, hogy a bíróság – ha indokoltnak tartja – a tartásdíjat évente indexálhatja a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex mértékével. Ez jobb megoldás, mint a szerződéses gyakorlatban kialakult infláció követés, mert a fogyasztói árindex változása jobban mutatja a gyermekkel kapcsolatos kiadások növekedését.
A tartásdíj mértékének meghatározásánál a bíróság figyelemmel van:
- a gyermek indokolt szükségleteire,
- mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira,
- a szülők által eltartott más gyermekekre,
- a gyermek saját jövedelmére, vagyonára,
- és az egyéb szociális és családtámogatásokra is.
Az új Ptk. szerinti „indokolt szükséglet” jól kifejezi azt a jogelvet, hogy a gyermek részére fizetett tartásdíj nem lehet „szűkös tartás”, az nem azonosítható a létminimummal, hanem a gyermek valós igényeinek megfelelően egyéniesített, átlagos színvonalú tartásdíjat kell fizetnie a kötelezettnek. Az indokolt szükséglet fogalmát a törvény meghatározza, a tartásdíj mértéknek megállapításakor figyelembe kell venni a gyermek megélhetéséhez, egészségügyi ellátásához, neveléséhez és taníttatásához szükséges rendszeres kiadásokat.
Újdonság az a szerződéses gyakorlatban eddig is alkalmazott megoldást, miszerint lehetőség van a tartásdíjat egy meghatározott vagyontárgy vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával biztosítani részben vagy egészben. Ez életszerű jogalkotói megoldás, hiszen a gyermekek lakhatását sokszor a felek utolsó közös lakóhelyén oldják meg. Ha ilyenkor a különélő szülő lemond a gyermekek javára a saját tulajdoni hányadáról, akkor ennek értékét a felek a tartásdíjba betudhatják, és így az apa vagy egyáltalán nem fizet tartásdíjat, vagy csak lényegesen kisebb összeget kell havonta teljesítenie.
A nagykorú, tovább tanuló gyermek tartására vonatkozó szabályozásban a legfontosabb változás, hogy a bírói gyakorlat által kialakított alapelvek maradéktalanul bekerültek a törvénybe. Így az a nagykorú, tovább tanuló gyermek jogosult a tartásra, akinek tanulóévei folyamatosak, azokban nincs indokolatlan megszakítás, és aki nem érdemtelen.
Az új Ptk. meghatározza, hogy mi minősül továbbtanulásnak. Ilyen az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges oktatás vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzés, valamint a felsőfokú szakképzés. Új szabály, hogy a tovább tanuló gyermek képzését, tanulmányait biztosító intézmény a tartásdíj fizetésére kötelezett szülőt – kérelmére – köteles tájékoztatni a tanulás fennállásáról vagy megszűnéséről. Ezentúl tehát nem hozható a szülő olyan megalázó helyzetbe, hogy még azt sem kérdezheti meg az egyetem tanulmányi osztályán, hogy a gyermeke letette-e a vizsgáit, bejár-e egyáltalán az előadásokra.
Bekerült a szabályozásba, hogy az a nagykorú gyermek, aki indokolatlanul nem tartja a kapcsolatot a szüleivel, érdemtelennek minősül. Ám akármennyire is érdemes valaki, és bármennyire is folyamatosak a tanulmányai, az új Ptk. abszolút korlátként állítja fel, hogy 25 éves kor felett már nem igényelhető tartásdíj.
A tartásdíjat a kérelem benyújtásától számított 6 hónapra visszamenőleg lehet igényelni. Abban az esetben, ha a jogosult igazolja, hogy a követelés érvényesítésével alapos ok miatt késlekedett, 3 évre visszamenőleg lehet követelni a meg nem fizetett tartásdíjat.
