A XVI. századi egyházi összeírásoktól mára eljutottunk az elektronikus anyakönyvekig. Az anyakönyvezés nem csak jogi és történeti-statisztikai dokumentum, de a családkutatás legfontosabb nyilvántartása is. Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény a régi anyakönyvek kutathatóságát is szabályozza.
Magyarországon a korai adatgyűjtemények közül legfontosabbak az egyházak által vezetett anyakönyvek voltak, de már ezt megelőzően is léteztek különféle összeírások. Az anyakönyvek kezdete az 1515-ös veszprémi zsinatra vezethető vissza, ami arra hívta fel a plébánosokat, hogy jegyezzék fel a kereszteléseket annak érdekében, hogy a lelki rokonságokat nyilvántarthassák (melyek a kor kánonjogi rendelkezései szerint házassági akadályt jelentett, akár csak a vér szerinti rokonság). Az anyakönyvvezetést ezután a magyarországi római katolikus egyházban a 1611-es nagyszombati zsinat rendelte el, míg a protestáns egyházak csak 1785-ben kaptak II. Józseftől teljes körű anyakönyv vezetési jogot, az izraelita lakosság anyakönyvezését pedig 1851-ben rendelték el. Ezek a többnyire születést, házasságkötést, elhalálozást tartalmazó anyakönyvek egyúttal közhiteles nyilvántartásnak is számítottak, mert ekkor még nem létezett állami anyakönyvi nyilvántartás. A vallási érdekkülönbségekből azonban egyre több súrlódás keletkezett, mely az anyakönyvvezetésben is problémákat okozott.
A nagy változást az 1984. évi XXXIII. törvénycikk hozta meg, ami 1985 október 1-jén lépett hatályba, s ezzel megkezdődött a polgári anyakönyvezés hazai története. Ettől kezdve az Állam vezette azt a hatósági nyilvántartást, melybe a születések, házasságok, halálozások ténye, adatai közhitelűen rögzítésre kerültek. A hatósági feladatok a Belügyminisztérium keretében történtek, 1897-től önálló állami anyakönyvi főosztály működött. A tanácsrendszer idején az anyakönyvvezetők kinevezésének joga a minisztériumtól tanácsi hatáskörbe kerül át, s az 1952. évi 19. számú törvényerejű rendelet határozza meg ezután az anyakönyvezési feladatokat. Ezt nemsoká a harmadik anyakönyvi törvény (1963. évi 33. sz. törvényerejű rendelet) követi, mely az anyakönyvi igazgatás felügyeletét is megvonta a belügytől, s azt a Minisztertanács elnökére testálta rá. A negyedik anyakönyvi törvény, a 1982. évi 17. számú törvényerejű rendelet jelentős változást nem hozott ugyan, de több közigazgatási feladatkör – így az anyakönyvezés is – visszakerült a belügyi tárcához, s a tanácsrendszert az önkormányzati igazgatás váltotta fel. Az anyakönyvezés ezzel a polgármesteri hivatalok feladatává válik egészen napjainkig.
A 19. században vezették be az előnyomtatott anyakönyveket, melyekbe tételesen elő volt írva, hogy milyen adatot kell rögzíteni. A 19. század végétől az egy fajta anyakönyvi események pl. születés egy külön anyakönyvbe került, úgyszintén külön könyvbe a házasság, illetve a halálozás ténye. Ez a könyvvezetési elv egészen 2010-ig volt érvényben, majd az elektronikus anyakönyvezés (2010. évi I. törvény alapján) szakítva a korábbi elvvel, bevezeti a személyalapú nyilvántartást. Az elektronikus anyakönyv a benne lévő bejegyzéseket elektronikus formában tartalmazza. Bevezetésére az úgynevezett Egyszerűsítési Program alapján került sor, mely a közigazgatásban végrehajtott reformsorozat része volt, ami egyszerűsíteni kívánta a lakossági ügyintézések sokszor bonyolult, szövevényes rendszerét. A kezdeményezés kevesebb papírmunkát és sorban állást kívánt megvalósítani, s ehhez minden minisztérium aktívan segítséget nyújtott, noha az egyszerűsítésnek még számos területen lehet helye a jövőben.
Az elektronikus anyakönyvezés személyközpontú rendszerében az alábbi események tartoznak: születés, halál, házasság, a bejegyzett élettársi kapcsolat és a hozzájuk kapcsolódó változások. Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény megszületését követően számos változáson ment át, s éppen az elektronikus nyilvántartás lehetővé tétele érdekében több jogszabály, köztük a 2013. évi LXXVI. törvény – az egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról – is időszerűvé vált. Ez utóbbi jogszabály többek között olyan fontos átmeneti kérdések is rendez, mint például az alábbi: 56. § Az elektronikus anyakönyvi bejegyzés hiányában a papír alapú anyakönyvi bejegyzést kell hitelesnek tekinteni.
Az elektronikus nyilvántartás bevezetése ugyanis koránt sem jelent teljes átállást, azaz csak a 2014. július 1-től felmenő rendszerben szűnt meg a papír alapú anyakönyvezés, és csak azt ezt követő időponttól született személyek anyakönyvezése lett teljes mértékben elektronikus. Az adatok nyilvántartása pedig személyhez kötötten történik, így minden anyakönyvi esemény hozzáadásra kerül a felvitt személy adatbázisához.
Az apai elismerő nyilatkozatok nyilvántartása szintén része az anyakönyvi rendszernek, melyekkel szembeni számos követelményt fogalmaz meg a törvény. Az anya és apa személyes adatán túl tartalmaznia kell az apa nyilatkozatát arról, hogy elismeri a gyermeket magáénak, ezen felül az anya nyilatkozatát arról, hogy hozzájárul az apaként megjelölt személy nyilatkozatának megtételéhez.
Az anyakönyvi nyilvántartások rendszere így az alábbi részekből áll: papír alapú nyilvántartás, elektronikus anyakönyvi nyilvántartás. Az elektronikus nyilvántartás pedig a következőkből tevődik össze: elektronikus anyakönyv, apai elismerő nyilatkozatok nyilvántartása, anyakönyvi és névváltozási okiratok nyilvántartása, jogosultsági nyilvántartás és papír alapú anyakönyvek nyilvántartása.
Az elektronikus anyakönyv adattartalmát tekintve igen sok információt tart nyilván napjainkban. Az érintett személy személyazonosító adatai tartalmazza például egy ember egyedi elektronikus anyakönyvi azonosítóját, születési családi és utónevét, születési helyét, születési idejét, elhalt személy esetén ennek hiányában életkorát, személyi azonosítóját, nemét, anyjának születési családi és utónevét, apjának születési családi és utónevét, igazolt nem magyar állampolgárságát, hontalanságát vagy ismeretlen állampolgárságát, magyar állampolgárságának megszerzését vagy megszűnését, házassági nevét, családi állapotát, annak a házassági névviselési formának a megjelölését, amelynek viselésére az érintett törvény vagy bírósági határozat alapján nem jogosult, az adatot bejegyző személy nevét és felhasználói azonosítóját, a bejegyzés idejét, és bizonyos esetekben a családi és utónevet az adott nemzetiségi nyelven is, ha ezt a jogszabály alapján kérték.
Ezzel szemben érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a polgári anyakönyvezés 121 évvel ezelőtti bevezetésekor milyen adatokat tartott fontosnak egy anyakönyvi bejegyzés, noha akkor még egy személyre vonatkozó életeseményeket nem egyetlen anyakönyv tartalmazta, hanem eseményenként külön anyakönyvek. Egy születési anyakönyvi bejegyzés ennek megfelelően tartalmazta a születés helyét, idejét, a gyermek nemét, vallását, utónevét, a törvényes atya és a törvényes anya néhány adatát (neve, vallása, foglalkozása, lakóhelye, születési helye, életkora). Az ezt megelőző időszakban, az egyházak általi anyakönyvezés sok esetben pontatlanul, hiányosan és rendszertelenül ugyan, de hasonló adattartalmat igyekezett rögzíteni. Ezek a többször rossz minőségben fennmaradt anyakönyvek azonban tömérdek adatot rejtenek a múltból, melyek a napjainkban is népszerű családfakutatás legfontosabb kiindulópontját is jelentik.
A családkutatás (másnéven genealógia) egy hosszadalmas, bonyolult munka, mely azonban annál nagyobb élményt nyújt, és hiteles bepillantást enged a múltba. Az anyakönyvek többsége elektronikus formában megtalálható és az 1980 végéig tartó okiratok bárki számára kutathatók az Országos Levéltárban. A különböző vallások fennmaradt anyakönyvei mindegyikének laponként mikrofilmre vitelét az 1960-as évektől kezdte meg az amerikai egyesült államokbeli mormon egyház. Magyarországon 1959 és 1966 között vitték filmre az egyházi és a későbbi, polgári anyakönyveket is. Az Országos Levéltár másolatban őrzi a mai Magyarország területén található helységek 1895. október 1. előtt keletkezett, a történelmi egyházak – nevezetesen a római katolikus, a görög katolikus (unitusok, egyesültek), a görög keleti (óhitű, ortodox, pravoszláv), a református (helvét vallásúak), az evangélikus (ágostai hitvallásúak) és az izraelita (zsidó, ezen belül ortodox és neológ) – által vezetett anyakönyveinek mikrofilmfelvételeit. A kutatást nehezíti, hogy gyakran egész oldalak, évek hiányoznak az anyakönyvekből, sok esetben pedig tűzvész, árvíz, járvány miatt nem volt megfelelő az anyakönyvezés, de a háborúk – különösen a második világháború – is helyrehozhatatlan károkat tettek az anyakönyvi nyilvántartásokban (a zsidóüldözések során rengeteg izraelita anyakönyvi irat semmisült meg; illetve találunk olyan példát is Sárszentmihályon, hogy a parókiára beköltözött orosz katonák fűtési céllal égettek el anyakönyveket).
Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény a régi anyakönyvek kutathatóságát is szabályozza. Előírja, hogy az anyakönyvi adatok az érintett halálát követő harminc év után válnak kutathatóvá. Ennek a védelmi időnek a lejárta előtt is kutatható az anyakönyv, ha az érintett leszármazója, leszármazó hiányában bármely, a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója, hozzátartozó hiányában más örököse a kutató kérésére hozzájárult, vagy a kutatás – a kérelmező költségére – anonimizált másolattal is megvalósítható.
Az állami anyakönyvezés időszakának számos dokumentuma egyebekben ingyenesen is hozzáférhető az interneten, a Family Search oldalán, ahol az 1895 és 1980 közötti születési, házassági, halotti anyakönyvek egy része tekinthető meg.
