Milyen a magyar lakosság jogismereti szintje? Miért tartjuk be a jogi normákat és miért működünk együtt az intézményekkel? Mitől függ az adófizetési hajlandóság? Bízunk-e a bíróságokban? – Egy több éves, átfogó kutatás eredményeit összegezték a Jogtudományi Intézetben
A magyar lakosság jogtudatát elemző konferenciát tartottak szeptember végén az MTA TK Jogtudományi Intézet Interdiszciplináris Jogi Kutatások Csoportja rendezésében, az OTKA K projektjének keretében. Gajduschek György (MTA TK JTI) bevezetőjében vázlatosan összefoglalta a projekt legfontosabb tudnivalóit. Az eredeti elképzelések szerint az OTKA-kutatás a nemzetközi szakirodalomban kidolgozott fogalmi keretre épült volna fel, és ennek alapján került volna sor az empirikus kutatásra. Hamar kiderült azonban, hogy a nemzetközi szakirodalomból hiányoznak a szükséges alapok, így a kutatás résztvevőire hárult az elméleti keret megalkotásának feladata, amely azonban az összehasonlítás lehetőségeit nagyban csökkentette. Elmondta, hogy a projekt költségvetéséből négy kérdőíves és egy nagyobb fókuszcsoportos adatfelvétel történt meg. A projekt aktualitását a jogtudat-kutatások újabb felfutása adta. Ehhez kívántak a kutatócsoport tagjai hozzájárulni.
Hunyadi György (ELTE PPK) az ELTE Pszichológiatudományi Doktori Iskolája szellemiségét is tükröző előadást tartott, amelyben A jog szociálpszichológiája című kötetben foglaltakra is támaszkodott. Kitért a social psichology – societal psichology fogalompár különbségeire, és szólt a jog és a pszichológia kapcsolati hagyományairól is. Beszélt arról a felismerésről, amely szerint a demokratikus jogok kinyilvánítása valójában a társadalmi csoportok érzelmi hullámverése által ösztönzött folyamat. Végül szólt a rendszerigazolás és rendszerkritika egymáshoz való viszonyáról a közgondolkodásban, és a demokrácia felfogására gyakorolt együttes hatásukról. Elmondta, hogy míg a rendszerkritika általában pesszimista – vagyis azon alapul, hogy a rendszer rossz és morális aggályokat vet fel – addig a rendszerigazolás optimista jövőképen nyugszik.
Fleck Zoltán (ELTE ÁJK) előadása kezdetén kiemelte, hogy a jó tudományos eredmények hozzájárulnak a kutatás alapjául szolgáló előfeltevések tisztázáshoz. A projekt egyik célja az egyéni és a kollektív tudat kutatása volt, amely pedig olyan koncepcionális kérdéseket vet fel, amelynek kihívásai elérték az egyébként nagyon sok fallal védekező jogtudományt is. A kutatás legfőbb irányai a reprezentáció, az identitás, a hamis tudat, illetve a közös tudat integrációja és a szabályozás által felvetett problémák. Rámutatott, hogy a társadalom úgy is felfogható, mint egyéni tudatok kollektívuma. Fleck Zoltán kiemelte, hogy bár egyre nehezebben megfoghatók a társadalmi változások, mégis, az újabb generációk hatékonyan reprodukálják a régi mintákat. Olyannyira, hogy ez elvezethet a determinizmus kérdéséig is: nevezetesen, hogy a hosszú távú folyamatok hogyan hatnak ki a ma felfogására.
Szabó Miklós (ME ÁJK) előadásában azt a kérdést vizsgálta, hogy a joghoz való hozzáférés kompatibilis-e a jogismeret és jogtudat kérdésével. A jogkövetésre való hajlandóság és akarat attitűdnek is nevezhető és ilyenként vizsgálható. Hozzátette, a laikus képviseli a joghoz való külső nézőpontot, míg a professzionális belső nézőpontból viszonyul a tárgyhoz. Szabó Miklós beszélt arról, hogy a tudatosság reflexív viszony, mégpedig a joggal való élés tudatosságának értelmében. A jog tudásának másik oldala a jog megtalálása (to know where). Ennek a témakörnek egyik fontos aspektusa lehet a jog digitális világban való megkereshetősége. Ez, mint mondta, kihat a jog fogalmára és ismeretére. A jogismeret jelenti egyben a jogi normaszöveg megértését (to know what). A megtalálás és a megértés együttesen az, amelyre régóta feladatként és kihívásként tekintenek. Végül, a megfelelő jogi norma kiválasztása (to know which). A kutatás további tárgya volt a jogi módszer: hogyan működik a jog. Ez a jogalkalmazás mesterségbeli tudása, amely kifejezetten a jogi professzionalitás világához tartozik. Szabó Miklós beszélt a jogi szaknyelvről is, és elmondta, hogy a hazai jogi szaknyelv a nyelvújításnak hála magyar szavakat használ, nyelvezete alapvetően nem idegen a hétköznapi nyelvtől. Másik sajátossága a többi, külföldi szaknyelvekhez való alapvető hasonlatossága. Nehézsége az, hogy az egyes kifejezések értelme eltérhet, tehát a joghoz való hozzáférést a nyelvújítás nem oldotta meg teljes egészében.
H. Szilágyi István (PPKE JÁK) a jogtudat-kutatások elméleti kérdéseire tért ki, illetve azt a fogalmi keretet mutatta be, amely az empirikus kutatás számára fogódzót jelenthet. Célja a jogtudat elméleti aspektusainak azonosítása volt. Kutatásának legfontosabb eredményeit korábban közre is adta a Jogtudományi Intézet elektronikus folyóiratában.
Gajduschek György beszámolójában a kutatás szocio-demográfiai konklúzióit foglalta össze. Olyan tipikus összefüggéseket, mint a nem, kor vagy társadalmi státusz hatása a joghoz való viszonyra. Elmondta, hogy a státusz erős összefüggést mutat: minél magasabb pozícióban van valaki a társadalomban, annál nagyobb eséllyel mondja, hogy fordulna a jog eszközéhez. Azonban a más esetekben szintén tipikusnak tekinthető bal – jobboldali politikai beállítódás nem mutat ezzel összefüggést. A magyarságukra büszkék, illetve a boldogabbak azonban előbb fordulnának a jog eszközéhez. Érdekes megfigyelés, hogy az, aki valóban jól ismeri a jogot, nem biztos, hogy előbb fordulna a jog eszközrendszeréhez, az ok és az okozat kérdésében azonban nehéz döntésre jutni. Az intézményi bizalomról elmondta, hogy az a várt irányban működött: akik bíznak a bíróságban, hajlamosabbak ahhoz fordulni. Meghatározó továbbá az anyagi helyzet is. Érdekes megfigyelés, hogy akik jobban bíznak másokban, azok elvetik a joghoz fordulás lehetőségét.
Boda Zsolt (MTA TK PTI) azt elemezte, hogy a bizalom segíti-e a közpolitikák megvalósulását. Fő kérdése, hogy miért tartjuk be a jogi normákat és miért működünk együtt az intézményekkel. Fontos következtetés, hogy a lebukástól való félelem erős visszatartó erővel bír. Tom Tyler-re utalva elmondta, hogy a bizalom magyarázható a procedurális méltányossággal, mégpedig nem az igazságosság szubsztantív, hanem annak eljárási értelmében. Azaz, szoros az összefüggés azzal, hogy hogyan bánnak velünk a hatóságok. Különösen érdekes tárgykör az adófizetési hajlandóság vizsgálata, ez ugyanis „a szabálykövetés minősített esete.” A kérdés úgy fogalmazható meg plasztikusan, mennyire értek egyet azzal, hogy adót kell fizetnem, hiszen abból fizetjük a közfeladatokat. Ezen alapul ugyanis az önkéntes adófizetési hajlandóság. Fontos továbbá a korrupció észlelése, amely procedurális méltánytalanságként fogható fel. Ami egyértelmű, hogy a NAV hatékonysága kihat a bizalomra. A jogkövető attitűdöt végső soron semmi nem magyarázza, az adófizetési hajlandóság attitűdjei pedig nem korrelálnak a bevallott adófizetési magatartással. Boda kontraintuitívnak tartotta azt a megfigyelést, hogy a kelet-európai országokban a jogkövetési hajlandóság magasabb, mint Nyugat-Európában.
Róbert Péter (MTA TK PTI) a perlési pesszimizmusra fókuszált. A kutató – aki korábban a TÁRKI-nál survey-k elemzéséből szerzett tapasztalatot – elmondta, hogy a pernyertesség esélyére vonatkozó vizsgálatok nem tükröznek nagy optimizmust. Összefüggés mutatható ki a per megnyerésének esélyébe vetett bizalom és a társadalmi helyzet között: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, a magasabb jövedelműek és a budapestiek inkább bíznak a per megnyerésének lehetőségében. Tehát a korábbi kutatásokban megjelenő perlési pesszimizmus Magyarországon fennáll és tovább él. Ez összefügg a magasabb társadalmi státusszal és az intézményi bizalommal, továbbá az önértékelés kérdéseivel is: a jobb pszichés kondíció csökkenti a pesszimizmust.
Az ülést lezáró előadásában Fekete Balázs (MTA TK JTI) Kulcsár Kálmán jogtudat-kutatásából indult ki. Elmondta, hogy míg a jelen kutatáshoz szociológiai értelemben reprezentatív minta állt rendelkezésre, addig a Kulcsár-féle kutatásból kimaradtak a kis és közepes városban élők, illetve az inaktívak is. Megfigyelhető, hogy a jogismeret szintje hatványozottan javult, különösen igaz ez az alkotmányjog területére. A magyarázó változók szerepe pedig általánosságban csökkent. Kimutatható, hogy minél magasabb a társadalmi státusz, annál magasabb a jogismeret szintje, amely korrelál az iskolai végzettséggel is. Eltűntek olyan, korábban fontos magyarázó változók, mint a nem és a településtípus. Előadásának konklúziója szerint a közoktatás fejlesztése nélkülözhetetlen a jogi tudatosság erősítéséhez.
