Ahogyan annak idején, az erőgépek elterjedésének időszakában a gépek erejének méréséhez és megértéséhez hívta segítségül az emberiség az addig ismert legáltalánosabban elterjedt egységnyi erőként kifejező dolgot, azaz egy ló erejét, úgy hívjuk segítségül a 4.0 ipari forradalom jelenségeinek megértéséhez és kifejezéséhez a meglévő hagyományos fogalmainkat, például az intelligencia, a tanulás, a problémamegoldás, a stratégia vagy a hitelesítés fogalmát.
Az aláíráshitelesítés intézményét vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy amögött immár két, egymástól jelentősen eltérő műveletsor húzódik meg. Az egyik műveletsor a technológiai/gépi aláíráshitelesítés műveletsora, a másik műveletsor pedig a közjegyzői aláíráshitelesítés műveletsora.
A gépi aláíráshitelesítés során az elektronikus aláírást hordozó eszköz használata révén, a rendszerben nyilvántartott jogosult személyéhez rendelt aláíró kulcs adatainak gépi azonosítása esetén születik meg az elektronikus aláírás, amihez a törvényben meghatározott technológiai biztonsági szint mellett a sajátkezűség vélelme fűződik. A technológiai aláíráshitelesítés esetében az aláírás létrehozásához semmiféle emberi közreműködés nem szükséges az aláíró személyén kívül, mint ahogyan a hagyományos sajátkezű aláírásunk megtételéhez sem kell más személy közreműködését igénybe vennünk, amikor valamit aláírunk. Az elektronikus aláírás alkalmazásánál pusztán arról van szó, hogy a hagyományos aláírásnál fennálló, az agyunk és az aláíró kezünk között lévő biológiai kapcsolatot, aminek az eredménye egy egyénre jellemző aláírás lesz, felváltja egy törvényi vélelem által támogatott technológiai jelazonosítási eljárás, aminek révén az aláíró személy aláírása a saját kezű aláírás bizonyító erejével a kibertérbe konvertálódik.
A technológiai aláíráshitelesítés azonban semmit sem árul el arról, hogy az aláíró alkalmazást, /elektronikus aláírást/ fizikai értelemben valóban az erre jogosult használta-e, továbbá semmit sem árul el az aláíró akarati és szándékviszonyairól. A biometrikus azonosítás lehetősége az aláírást használó személyről ugyan többet elárul, azonban itt is nagy biztonsági különbségek mutatkoznak a tekintetben, hogy a biometrikus azonosítás egyszerűen ujjlenyomat alapján, vagy pl. vénaszkenneléssel, mozgásképelemzéssel stb. történik-e. Az aláíró akarati és szándékviszonyairól ugyanakkor biometrikus azonosítás mellett sem kapunk információt. Ez utóbbi kívánalmak teljesítése nem is feladata az elektronikus aláírásnak, hiszen a hagyományos, saját kezű aláírást tartalmazó iratok legnagyobb részénél sem támaszt a törvény további követelményeket az aláíráson túl.
A különbségek megértésében segítségünkre van az aláírt iratok felhasználhatósági köre is, ugyanis azt, hogy az elektronikusan, vagy hagyományosan aláírt irat mire való, nem az aláírás megtételének módja, hagyományos vagy elektronikus formája, hanem az iratot kiállító személy státusza és jogosultsága határozza meg. Azaz az elektronikus aláírás nem egy varázspálca, aminek birtokában bármely minőségű irat kiállítható elektronikusan, hiszen ez az értelmezés oda vezetne, hogy a törvény által saját kezű aláírásként elfogadott elektronikus aláírást birtokló bármely személynek lehetősége lenne bármely irat kiállítására, a bírói ítélettől kezdve az ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott okiratokig. Ez pedig nyilvánvalóan nem lehet célja az elektronikus aláírás alkalmazásának. Annak státuszfüggő alkalmazására szemléletes példát ad a jogi hivatásrendeknek több éves elektronikus aláírási gyakorlata, elég csak a cégbírósági iratforgalmazást vagy az Fizetési Meghagyások kibocsájtására szolgáló elektronikus rendszert említeni, amely rendszerekben az ügyvédek és a közjegyzők hosszú ideje használnak elektronikus aláírást a tevékenységi körükbe tartozó, illetve hatáskörükbe utalt eljárásokban.
Ahogyan az ügyvéd használja az ügyvédi minőségéhez hozzárendelt elektronikus aláírást az ügyvédi feladatok ellátása során, úgy használja a közjegyző a közjegyzői minőségéhez hozzárendelt elektronikus aláírást a közjegyzői hatáskörbe utalt feladatok elvégzése során. Ezeknek a feladatoknak az elvégzése és ellátása pedig természetét, jogi lényegét tekintve nem függ attól, hogy az adott eljárásban a felek, az ügyvéd vagy a közjegyző éppen elektronikus vagy hagyományos aláírást használtak – e.
Ugyanígy a közjegyzői aláírás hitelesítés sem függ attól, hogy az eljárásban a hitelesítendő aláírást eszközlő fél hagyományos vagy elektronikus aláírást használt –e, mivel a közjegyzői aláíráshitelesítés során a közjegyző azon túl, hogy fizikai valóságában azonosítja és rendeli hozzá az aláíráshoz az iratot aláíró felet, egyben meggyőződik annak aláíráshoz fűződő akarati és szándékviszonyairól is.
A közjegyzői aláírás hitelesítési eljárással az aláíró személyének az aláírt okirathoz való hozzárendelése közokirati bizonyító erővel történik meg, amivel a közjegyzőhöz forduló felek választásuk szerint élhetnek minden olyan esetben, amelyben az aláírt iratot befogadó személy vagy intézmény pl. az irattal érintett ügy magas személyi vagy vagyoni kockázata folytán nem elégszik meg a saját kezű hagyományos vagy elektronikus aláírással, az ehhez fűződő törvényi vélelemmel. A különbség rögtön megmutatkozik, mihelyt egy komolyabb horderejű ügyben kérdésessé válik egy – egy aláírás ténye.
A közjegyzői aláíráshitelesítés és a technológiai aláíráshitelesítés viszonyában tehát egy aláírás megtörténtének közokirattal tanúsított tényét vetjük össze egy törvényi vélelemmel. Ebből pedig az következik, hogy a közjegyzői aláírás hitelesítés az elektronikus aláírás alkalmazása során is értelmezhető, és akár elektronikus formábban is igénybe vehető.
Dr. Parti Tamás / MOKK
Magyar Országos Közjegyzői Kamara
