Egy 55 évvel ezelőtt elkövetett szexuális erőszak ismét reflektorfénybe állította a női diszkriminációt és a nemi sztereotípiákat. Nemcsak a média, hanem olykor a rendőrség is hajlamos az áldozatot hibáztatni. A szociálpszichológia ezt a jelenséget „az igazságos világba vetett hitként” írja le, amikor mindenki azt kapja, amit megérdemel.
Az elmúlt hetek egyik legtanulságosabb története Kiss László volt úszókapitány több mint fél évszázada elkövetett bűnügyének utóélete. Az eset hű tükörképet ad erkölcsi állapotainkról, a társadalomban szunnyadó előítéletekről és képmutatásról.
Április 5-én hozták nyilvánosságra azt az 1962-es bírósági ítéletet, amely szerint az akkor 21 éves Kiss László és két társa nemi erőszakot követett el tizennyolc éves női áldozata ellen. A dokumentumok tanúsága alapján Kiss harmadikként lelte örömét a már védekezésre képtelen fiatal nőben. Az ügyészség a három férfit további egyrendbeli erőszakos nemi közösülés bűntettével vádolta, ám abban az ügyben a bíróság „bebizonyítottság hiánya” miatt ejtette a vádat. Az elsőfokú bíróság Kisst folytatólagosan elkövetett nemi erőszak bűntette miatt 5 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amit fellebbezés után másodfokon három évre csökkentettek. Kiss a nagyfai börtönből elnöki kegyelemmel már húsz hónap után szabadult.
Az egykori elkövető egy hónap alatt több stáción is keresztül ment. A botrány kirobbanása után először arról beszélt, hogy soha nem hallgatta el a történteket, azóta sem tudott és nem is fog túllépni rajtuk. Nem sokkal később viszont már tagadta azt, hogy bárkit is megerőszakolt volna. Lemondó nyilatkozatában pedig már azt írta, hogy „koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam”. Bejelentette azt is, hogy perújrafelvételre készül.
Az ellentámadásba lendült volt úszókapitányt több oldalról is segítették. Gyárfás Tamás, az úszószövetség elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta, hogy Zsuzsanna – aki már nem él – egy tekintélyes ember lánya volt, „könnyen kapható”, és csak ő állította be úgy, hogy megerőszakolták. Több ismert publicista is az exkapitány segítségére sietett. Aczél Endre egy nyilvános Facebook-posztjában leírta, hogy az áldozat „szeretett kefélni”, az soha nem bizonyosodott be, hogy lefogták, és csak szülei nyomására tett feljelentést. Bayer Zsolt Gyalázat című vezércikkében sem az egykori elkövetők magatartását tűzte tollhegyére, hanem azokat a „patkányokét”, akik előálltak „egy ötvenöt évvel ezelőtti történettel, ami talán nem is úgy történt…”
És talán még ma is védenék az egykori elkövető(ke)t, ha mindenki legnagyobb meglepetésére színre nem lép a „halott” sértett. Takáts Zsuzsanna az RTL Klub kamerái előtt megerősítette a csoportos nemi erőszak vádját, majd elmondta, hogy szülei a híresztelésekkel ellentétben, nem tekintélyes, befolyásos emberek voltak. Cipész foglalkozású nevelőapját megpróbálták lefizetni, hogy vonja vissza a feljelentést, ám miután nem tette, jól megverték. Zsuzsanna visszaemlékezése szerint „ezek a fiatalemberek napi szinten ezzel szórakoztak”.
Slusszpoén: ötvenöt évvel a történtek után Kiss László hatalmas virágcsokorral a kezében kért bocsánatot egykori áldozatától, aki kapott egy csokrot Gyárfástól is. Természetesen ügyvédek és tévékamerák kíséretében.
Közéletünkben sem ritka a nők elleni verbális, esetenként fizikai agresszió. 2011 márciusában Szabó Tímea ellenzéki képviselő szólt rá a kormánypárti Tasó Lászlóra, hogy hallgassa végig Jávor Benedek beszédét a parlamentben, amire Tasó így reagált: „Te mit pofázol bele, kisanyám”. Utóbb Tasó durva beszólását egyik képviselőtársa halála fölött érzett gyász miatti indulatos állapottal magyarázta. 2011 szeptemberében Varga István kormánypárti honatya egy, a családon belüli nemi erőszakról szóló népi kezdeményezés kapcsán tartott parlamenti vitában kifejtette: „Azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”. 2012 májusában az MSZP gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese egy bizottsági ülésen megrántotta az egyik főtanácsadó haját, aki fájdalmában feljajdult. Józsa a jegyzőkönyv nyilvánosságra kerülésekor közölte, hogy „itt valami félreértés lehetett”, és hogy más miatt jajdult fel az illető hölgy. 2013 tavaszán Balogh József fülöpházai polgármester egy átmulatott éjszaka után eltörte élettársa arccsontját. Az okozott sérüléseket a pálinkára, a nehéz húsokra és a vak komondorra fogta. 2013 szeptemberében Illés Zoltán vidékfejlesztési államtitkár Szél Bernadett ellenzéki képviselőnek azt felelte: „attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos”, majd butaságnak és baromságnak nevezte képviselőtársa szavait.
A Kiss-ügytől a parlamenti macsóbeszédig, mind-mind ugyanarról a tőről fakad: a társadalom és a nők elleni diszkrimináció viszonyáról. A nők elleni diszkriminációnak pedig a nők elleni erőszak a legszélsőségesebb formája. Ahol könnyű kézzel le lehet írni egy áldozatról, hogy „szeretett kefélni”, vagy mosolyogva azt nyilatkozni, „könnyen kapható”, ott Hollandia éves virágtermése is kevés, mert mindennapos, megszokott a nők elleni diszkrimináció, míg a nők elleni erőszak sokak szemében csupán „bocsánatos bűn”.
A szakirodalomban ez a jelenség az áldozathibáztatás. Szabó Mónika egyetemi adjunktus az áldozathibáztatás alapjának egy olyan jelenséget tart, amit a szociálpszichológia „az igazságos világba vetett hitként” ismer. Azaz mindenki azt kapja a világtól, amit megérdemel, másrészt pedig kontrolláljuk a világ eseményeit. A szociálpszichológus szerint ez a hozzáállás nagyban növeli az emberek biztonságérzetét.
Az áldozatok hibáztatása alól a rendőrség sem vonja ki magát. 2014 őszén a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nemi erőszak veszélyeire figyelmeztető kisfilmeket készített, amitől nyilván az erőszakos bűncselekmények visszaszorítását remélték. „A biztonságosabb Pécsért” elnevezésű bűnmegelőzési projekt záró rendezvényén bemutatott alkotások végkicsengése az volt, hogy a nők lehetőleg ne öltözzenek és viselkedjenek kihívóan, mert így csökkenthetik a megerőszakolás kockázatát. A filmek jelmondata is árulkodó: „Tehetsz róla, tehetsz ellene!”
A baranyai példából kiindulva a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pedig „Nők az erőszak árnyékában” címmel 2014. november 25-én, a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából tett közzé figyelmeztetést: „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a megelőzésben a női metakommunikációnak óriási szerepe van. A fiatal lányok kacérkodása gyakran válthat ki erőszakot. Fontos, hogy csak akkor közvetítsünk ismerkedési szándékot, ha valóban kapcsolatba kívánunk lépni a másik féllel, mivel a visszautasítás dühöt kelthet a hozzánk közeledőben.”
A kutatások szerint az áldozat ruházata, vagy alkoholos befolyásoltsága nem növeli az esélyét a nemi erőszak bekövetkezésének. Egy felmérés azt igazolta, hogy a nők majdnem kizárólag azért választanak egy adott ruhát, mert tetszik nekik, másodsorban pedig azért, hogy csinosak legyenek. Amerikai kutatók (Catherine B. Johnson, Margaret S. Stockdale és Frank E. Saal) a szexuális és nemi sztereotípiákról 1991-ben írt tanulmányukban kimutatták, hogy a férfiak a kedves és barátkozós viselkedést szexuális érdeklődésnek vélték, sokkal nagyobb mértékben, mint a nők.
Melissa McEwan 2009-ben megjelent cikkében kifejtette: „A nemi erőszak kultúrája: azt mondani lányoknak és felnőtt nőknek, hogy gondold meg, milyen ruhát veszel fel, hogy viseld azt, milyen testtartással és milyen utcákon sétálj, mikor sétálj, kivel sétálj, kiben bízhatsz, mit csinálsz, kivel csinálod, mit igyál, mennyit igyál, a szemébe nézz-e valakinek, ha egyedül vagy, ha egy ismeretlennel vagy, ha haverokkal vagy, ha több ismeretlennel vagy, ha sötét van, ha ismeretlen a környék, ha cipelsz valamit, hogyan vidd azt a valamit, milyen cipő legyen rajtad, ha netán futásra kerülne a sor, milyen táska van nálad, milyen ékszert viselj, hány óra van, melyik utca ez, milyen környék ez, hány emberrel feküdtél már le, miféle emberek azok, kik a barátaid, kinek adod meg a számod, ki van otthon, amikor a szállító érkezik, hogy olyan lakásba költözz, ahol látod, ki áll az ajtóban, mielőtt ő látna téged, hogy lessél ki, mielőtt ajtót nyitsz a kiszállítónak, hogy szerezz be egy kutyát vagy legalább egy ugatást imitáló gépet, legyen szobatársad, járj önvédelmi kurzusra, hogy mindig légy óvatos, mindig légy éber, mindig nézz a hátad mögé, mindig figyelj oda a környezetedre, soha egy pillanatra se lazíts az éberségeden, különben szexuális támadásnak leszel kitéve, és ha nem követted az összes szabályt, a te hibád lesz.”
Müller Péter író szerint is a nemi erőszak elsősorban az uralomról szól. Fő eleme a hatalomra törekvés: a „szex” csupán eszköz, hogy az elkövető azon keresztül gyakorolja a hatalmát. Az elkövető célja tehát a hatalomgyakorlás, a másik személy testi leigázása és lelki megalázása. A nemi erőszak során az áldozatok jelentős része halálfélelmet él át, nem biztosak benne, hogy túl fogják élni a támadást, sőt biztosak benne, hogy nem.
Óvatos becslések szerint évente százezer nőt erőszakolnak meg Magyarországon, mintegy nyolcvanezret a partnerük. Ehhez képest a Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztályának adatai szerint 2015-ben 355 szexuális erőszak, 95 szexuális kényszerítés és 100 szexuális visszaélés vált ismertté hazánkban. Az 550 szexuális jellegű bűncselekményből 130-at Budapesten és Pest megyében követtek el. Pest megyében több (44) szexuális erőszak volt tavaly, mint a fővárosban (41), míg a legkevesebb ilyen bűncselekményt az ország nyugati részén, Zalában (3), Győr-Moson-Sopron megyében (6) és Vasban (7) regisztráltak.
