Számtalan „rejtett titka” van a 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári Törvénykönyvnek, mely a hosszú életű 1959. évi IV. törvényt váltotta fel. Cikkünkben a nyolc könyvből és 1596 paragrafusból álló új magánjogi kódex legérdekesebb rendelkezéseit és összefüggéseit vettük górcső alá.
Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) a régi kódex felét megőrizte, negyedét korrigálta, másik negyedét megváltoztatta. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda számításai szerint az új paragrafusok 7 százaléka szóról szóra, 18 százaléka tartalmilag azonos a régi szabályokkal, a normaszöveg 42 százaléka pedig vadonatúj szabálynak tekinthető. Az új Ptk. Összesen 1596 paragrafusból áll, szemben a régivel, amely „csak” 689-ből. Igaz, 2014 előtt a családjogi, a társasági jogi, a termékfelelősségi és a szövetkezeti jogi szabályozás külön törvényben szerepelt.
A kódex nem személyhez fűződő, hanem személyiségi jogokról szól, a generálklauzula pedig átvette az 1928-as magánjogi törvényjavaslat szövegét. Így az általános szabály szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja [2:42. § (1) bek.].
A lelkiismereti szabadság azért nincs külön nevesítve a személyiségi jogok körében, mert az elmúlt évtizedekben nem volt egyetlen per sem, amelyet ennek sérelme miatt indítottak volna. Ennek a jognak az esetleges megsértése azonban a generálklauzulából levezethető.
A közéleti szereplők személyiségi jogának védelménél az eredeti bizottsági javaslat, amelyet a kormány változtatás nélkül terjesztett be az Országgyűlésnek, a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok érvényesülése érdekében – a bírói gyakorlatot is figyelembe véve – szabta meg az alacsonyabb védettségi szint határait. Az eredeti normaszöveg leszögezte: „közéleti szereplő személyiségi jogának védelme a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogokat szükségtelenül nem korlátozhatja”. A parlamenti végszavazás előtt azonban módosítottak a szabályozáson (2:44. §): „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.”
A személyiségi jogi jogsértések szankciói közül vadonatúj a jogsértéssel elért vagyoni előny átengedése, aminek például akkor lehet helye, ha egy bulvárlap jogsértő közléssel növeli bevételeit. Megszűnt a közérdekű bírság, amit alig alkalmaztak a bíróságok, míg a nem vagyoni kártérítés helyébe a sérelemdíj lépett. Az új Ptk. a hátrány bizonyítása alól felmenti a felperest, így a sérelemdíj megítéléséhez elegendő a jogsértés tényét bizonyítani. Az okozott hátrány bizonyításának a díj mértékének meghatározásánál van jelentősége.
Az új Ptk. egyik kevésbé ismert újítása nyomán eltűnt a törvénykönyvből a „szellemi alkotás” kifejezés. A korábbi kódex még tartalmazott néhány rendelkezést a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokról, az újban viszont a „szerzői jog és iparjogvédelem” fordulat vette át a helyét. A Második Könyv negyedik része (2:55. §) egyetlen mondattal intézte el a szabályozást: „E törvényt kell alkalmazni a hatálya alá tartozó olyan kérdésekben, amelyeket a szerzői jogról és az iparjogvédelemről rendelkező törvények nem szabályoznak.” A paragrafushoz szikár indokolást is fűztek: „A Javaslat egy utaló szabállyal kapcsolja össze a magánjogi kódexet a szerzői jogi és az iparjogvédelmi jogviszonyokra vonatkozó külön törvényekkel.” Érdekes mód több magyarázatot kapunk az általános indokolásban, ahol búcsú gyanánt a „szellemi alkotás” fogalma is szerepel egy körmondat közepén: „Az iparjogvédelmi és szerzői jogi törvények anyagát a Javaslat – a Ptk.-hoz hasonlóan – nem integrálja, noha a szellemi tulajdon jogviszonyaiban keletkező alanyi jogok (és megsértésük szankcióinak többsége) egyértelműen magánjogi jellegűek. A külön törvények jogágazati szempontból vegyes normákat foglalnak magukba, de azokat – jellegük különbözősége ellenére – nem volna szerencsés szétbontani. A Javaslat súlyt helyez ugyanakkor arra, hogy a szellemi alkotások és egyéb szellemi javak védelmének magánjogi természetét a kódex is kifejezze, és ezért megfogalmazza saját szabályainak a külön törvényekhez kapcsolódó háttér-norma jellegét.”
A jogi személyeknél a diszpozitív (megengedő) normák vannak túlsúlyban, így a több tízezer egyesület és százezernyi kft. alapítói, működtetői maguk alakíthatják szervezeteik életét. A szabályozási szabadságnak persze vannak korlátai: ezek ott húzódnak, ahol a kisebbség, a hitelezők, a munkavállalók vagy a törvényesség érdekét kell védeni. Ezeket az érdekeket kötelező normák védik. E tekintetben alapvető a szemléletváltozás: mindent szabad, amit nem tilt a törvény, és nem a tiltó szabályok között kell keresgélni, mit enged meg a törvényhozó.
Boóc Ádám ügyvéd szerint a betéti társaságok vélhetően ismét népszerűek lesznek, tekintve, hogy a kft. alapításához most már hárommillió forintra van szükség, melyet vélhetően nem szándékoznak majd sokan rendelkezésre tartani, még alapításkor sem. Az egyetemi docens szerint az rt. továbbra is tőkeegyesítő forma marad, maga a cél sem változik, azonban az új Ptk. egyértelműen a zártkörű részvénytársaság alapítását preferálja.
A családjog a Ptk. negyedik könyve. A társadalmi változásokkal a jog is igyekszik lépést tartani, igaz, jelentős követési távolsággal. Teljesen új jogintézményként szabályozzák többek között az élettársi tartást. A jogszabály szerint „a közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben” élők minősülnek élettársnak, így az azonos nemű párok is élhetnek élettársi kapcsolatban. Ugyanakkor az élettársak nem kerültek be a közeli hozzátartozók közé. A bejegyzett élettársak jogait a rájuk vonatkozó 2009. évi XXIX. törvény védi, amely kimondja, hogy ezek – a törvényben felsorolt kivételektől eltekintve – megegyeznek a házastársakéval.
A Ptk. családjogi könyvének tizenegyedik címe tartalmazza az örökbefogadásra vonatkozó rendelkezéseket. Magyarországon a gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek közül évente 700-750 válik jogilag örökbefogadhatóvá, de csak kétharmaduk örökbefogadása jön létre életkorúk, egészségi állapotuk, testvérkapcsolataik miatt. Az örökbefogadás nyílt és titkos lehet. Nyílt örökbefogadásnál az örökbefogadó és a vér szerinti szülők ismerik egymást, a titkosnál viszont az örökbeadó nem tudja, melyik családhoz kerül a gyermeke. Nyílt örökbefogadás esetén a biológiai szülők azt követően, hogy lemondtak a gyermekükről, már nem vonhatják vissza a hozzájárulásukat. Titkos örökbefogadáskor viszont a gyerek hathetes koráig a biológiai szülők megmásíthatják a döntésüket.
Mórucz Lajosné, a nyílt örökbefogadásokat közvetítő Gólyahír Egyesület elnöke szerint súlyos következményekkel járhat a nyílt örökbefogadás azon szabálya, amelynek értelmében – a titkos örökbefogadáshoz hasonlóan – az életet adó anya a szülést követően hat hétig visszavonhatja lemondó nyilatkozatát. Az egyesületi elnök szerint ez a szabályozás mindenki számára rossz: az anyák többsége a szülés után lehető leggyorsabban szeretne visszatérni régi életéhez, és nem hat hétig az örökbefogadáson gondolkozni, de rossz az örökbefogadó szülők számára is, hiszen hat hétig aggódhatnak amiatt, hogy a kórházból hazavitt gyermek náluk maradhat-e, így pedig nehezebben alakulhat ki a kötődés, ezt pedig az újszülött is megsínyli.
A szomszédjogi szabályozás kétlépcsőssé lett: a főbb rendelkezéseket a Ptk. tartalmazza, míg a speciális kérdésköröket a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló 2013. évi CLXXIV. törvény. Nem igazán érthető, miért kellett a szomszédjogra vonatkozó 11 (!) paragrafust külön törvénybe elhelyezni? Mert az a magyarázat, hogy a szomszédjogok területén mellőzni kívánták a korábbi törvénykönyv számos olyan szabályát, ami túlzottan egyedi és konkrét élethelyzeteket rendez, nem igazán meggyőző. Sokakat érinthet például az a szabály, amely szerint az ingatlan tulajdonosa felszedheti az ingatlanára a szomszédos ingatlanról áthullott terményt (a korábbi Ptk. még a római jogból megismert „gyümölcs” fogalmát használta), ha a növény tulajdonosa a termény beszedését elmulasztotta.
A Ptk. egyik sarokköve a kártérítési felelősség szabályozása. A Vékás Lajos akadémikus által vezetett kodifikációs főbizottság, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal másfél évtizedig dolgozott a törvénykönyv koncepcióján, majd tervezetén, az objektív felelősségi rendszerre voksolt. A kódex így a korábbinál szigorúbb felelősség alóli mentesülési szabályt vezet be a szerződésszegés következében alkalmazandó felelősség és a megtérítendő kár mértékére nézve. Az új mérce a kimentést csak akkor engedi meg, ha a szerződésszegés a szerződést szegő fél ellenőrzési körén kívül eső olyan elháríthatatlan ok miatt következett be, amely nem volt előre látható a szerződés megkötésekor (6:142. §).
Az öröklési jog terén megváltozott az özvegyi jog tartalma: a korábbi szabályozáshoz képest az özvegynek nem az egész örökségre, hanem csak az általa használt és a hozzá tartozó ingatlanokra van haszonélvezeti joga, az örökség többi részéből egy gyerekrésznyire válik jogosulttá. E szerint két leszármazott esetében az özvegynek egyharmad rész jut. Amennyiben nincsenek leszármazók, akkor az elhunyt szüleié az örökség fele, míg a másik fele az özvegyé lesz, aki ezt – a megelőző szabállyal ellentétben – nem veszíti el akkor sem, ha újraházasodik.
Az új Ptk. a végrendeleti öröklést a törvényes öröklés szabályai elé helyezi (7:3. §), mondván, ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. Az írásbeli (rendkívüli helyzetben a szóbeli) végrendeletnek nem kell kiterjednie az örökhagyó egész vagyonára, tehát rendelkezhet úgy, hogy csak egyetlen vagyontárgyára nevez meg örököst.
A végintézkedési szabadságának korlátja a kötelesrész, amelyre az örökhagyó leszármazója, házastársa és szülője akkor is jogosulttá válik, ha a végrendeletben nem szerepel örökösként. A törvényes örököst megillető köteles részt – képviselői módosító javaslatra, a parlamenti vita végén – a neki egyébként járó örökség feléről a harmadára szállították le (7:82. §).
Az eddigi nagyszülői szintig regulázott struktúrát egy generációval meghosszabbították, és az örökösödési sorrend, amely 2014-ig a közös nagyszülőtől származó rokonokra terjedt ki, a dédszülői leszármazottakig bővült. A törvényes öröklés rendjébe belépett a harmadik parentela (7:65. §), ami azt jelenti, hogy a dédszülők kiesése esetén leszármazó ugyanúgy örököl, mint a nagyszülő helyén ennek leszármazói.
Az öröklési jogban számos alaki könnyítést is bevezettek. Például a saját kezűleg írt és aláírt végrendeletek esetében nem kell a több lapból álló végrendelet lapjait sorszámozni, dátummal és aláírással ellátni. Nem szükséges a végrendelet érvényességéhez a végintézkedés helyének feltüntetése sem. Az új szabályozás lehetővé teszi a házastársak közös végrendeletbe foglalt végintézkedését is (7:23. §).
Kapcsolódó cikk:
