A morális meggyőződés tiszteletben tartása alkotmányos jog. De érvényesítheti-e ma a beteg önrendelkezési jogát? Mi a különbség az előzetes jognyilatkozat és az élő végrendelet között? Mit rejt az asszisztált öngyilkosság problémaköre? – 2015. novemberében került sor „Az életvégi döntések jogi szabályozása Magyarországon” című konferenciára az MTA TK Jogtudományi Intézetében.
A konferencia résztvevői számos eltérő jogterület szemüvegén keresztül, illetve orvosetikai szempontok szerint is vizsgálták az életvégi döntések hátterében álló morális problémákat.
Ahogyan azt Jakab András megnyitó beszédében elmondta, bár a konferenciához az intézmény biztosította a helyszínt és az infrastruktúrát, azonban az Intézet „nyitott hálózati csomópont” – szerepfelfogásához illeszkedően annak megszervezésére külső kutatók által került sor.
Barcsi Tamás, a Pécsi Egyetem oktatója előadásában Karl-Otto Apel és Jürgen Habermas diskurzusetikájának segítségével mutatta be az életvégi döntések problémájának hátterében fellelhető morális megfontolásokat. Álláspontja szerint a diskurzusetikai megközelítés képes hozzájárulni a társadalmi diszkusszióhoz. Az emberi méltóság jogának lényege, hogy minden ember egyéni módon foghatja fel az élet szentségének elvét, az állam azonban a semlegesség elve miatt nem preferálhat egyetlen, a jó életre vonatkozó elképzelést sem. Olyan jogi szabályanyagra van tehát szükség, amely egyszerre veszi figyelembe a személy (önrendelkezési) szabadságát és az élet szentségének eltérő értelmezéseit.
Buzás Péter, az ELTE ÁJK Nemzetközi Jogi Tanszékének oktatója az Emberi Jogok Európai Bíróságának az eutanázia-probléma kapcsán kialakított gyakorlatát tekintette át. Előadta, az európai esetjogra nagy hatást gyakorolt az angolszász ítélkezési gyakorlat, különösen a Cruzan-, a Rodriguez-, és a Glucksberg – esetek. Jelentősnek tekinthető az angolszász jogirodalom, elsősorban Ronald Dworkin munkásságának hatása is. A strasbourgi Bíróság gyakorlata szerint az életvégi döntésekre kiterjedő jogi védelem az Emberi Jogok Európai Egyezményének az élethez való jogot kimondó 2., és a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot garantáló 8. cikkeinek egymásra vonatkoztatott értelmezéséből olvasható ki.
Vissy Beatrix, az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszékének oktatója előadása középpontjába az Alkotmánybíróság „második eutanáziahatározatát” (24/2014. (VII. 22.) AB határozat) helyezte. Előadásában a pozitívumok között említette, hogy viszonylag rövid átfutási idővel született meg a döntés. Álláspontja szerint annak egyik leglényegesebb megállapítása az az élő végrendelettel kapcsolatban tett kijelentés, amely szerint az „előzetes nyilatkozat … a nyilatkozó életfelfogását, morális meggyőződését fejezi ki, amelynek tiszteletben tartásához alkotmányos joga van.” Rámutatott azokra a problematikus pontokra is, amelyekről az Alkotmánybíróság nem döntött, így az egészségügyi törvénynek az életmentő-életfenntartó beavatkozás visszautasításával kapcsolatban álló olyan garanciális szabályai, mint a háromtagú orvosi bizottságra vonatkozó előírás, az élő végrendeletnek tekinthető közokiratok nyilvántartásának hiánya, illetve, hogy sürgős életmentés esetén kivitelezhetetlen a megkövetelt procedúra.
Sándor Judit, a CELAB igazgatója a perzisztens vegetatív állapotban lévő várandós nők jogi helyzetével foglalkozott. A kérdéskör mögött az a probléma húzódik meg, amikor a vegetatív állapotú várandós nő életét csak azért hosszabbítják meg, hogy a magzatot eljutassák az életképességig, az anyát élő inkubátorként használva. A problémakör szemléltetésére számos felkavaró esetet ismertetett, közöttük Susan Torres 2005-ös ügyét, illetve a közelmúltból a Benson ügyet és Marlise Muñoz halálának körülményeit. A problémakör jogi vizsgálatához az alábbi kérdések átgondolása szükséges: a terhes nő tett-e élő végrendeletet; tartalmaz-e a releváns jogi szabályanyag a terhesség esetére vonatkozó jogi klauzulát; életképes-e a magzat; fájdalommal, szenvedéssel jár-e az élet mesterséges meghosszabbítása. Jogdogmatikai oldalról közelítve a kérdéskörhöz, felvethető, hogy a testi integritás védelme a személyhez fűződő jogok közzé tartozik, illetve hogy senki nem veszítheti el a méltósághoz (s a méltó halálhoz) való jogát annál a ténynél fogva, hogy állapotos.
Molnár Hella Katalin, az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének oktatója az új polgári jogi kódexnek a cselekvőképességgel kapcsolatos terminológiai változásait ismertette, különös tekintettel az életvégi döntések problémakörére. Előadásában kitért az előzetes jognyilatkozat és a „living will” (élő végrendelet) közötti különbségekre is: előbbi a cselekvőképes személy olyan rendelkezése, amely jövőbeli cselekvőképességének korlátozására terjed ki; míg a living will-t a cselekvőképes beteg teheti meg. Utóbbi tekintetében fájó a nyilvántartás hiánya is.
Zubek László (SOTE AITK) a magyarországi intenzív osztályok gyakorlatára fókuszált. Kiindulópontja a halál utóbbi évtizedekben tapasztalható medikalizálódása, illetve a kezeléskorlátozás problémaköre volt. Előadása zárásaként a bizonytalan jogi és társadalmi gyakorlat javításának céljával fogalmazott meg javaslatokat, így az élő végrendelet közismertebbé tételére vonatkozóan; továbbá a kezeléskorlátozás összehangolásának szükségességéről a hazai intenzív osztályokon, és a kezeléskorlátozás szakmai-jogi lehetőségének és feltételeinek megteremtése tekintetében. Szólt az életvégi döntések minél szélesebb skálája megteremtésének szükségességéről is.
Élő Gábor (SOTE AITK) az újraélesztés problémáját járta körül előadásában. Álláspontja szerint a mind jogi, mind orvosetikai szempontból bonyolult kérdéskör hátterében az a probléma is fellelhető, hogy átalakult az orvos-beteg kapcsolat: „a beteg személyisége és preferenciái a kórházi környezetben rejtve maradnak”, miközben az orvostudomány lehetőségei tágulnak. Kifejtette, radikálisan eltérnek egymástól az orvosok és a betegek preferenciái, a döntési helyzet részben az ismeretek aszimmetrikus mivolta, részben számos esetben a betegek tudatállapotának beszűkülése miatt nem egyenrangú. Álláspontja szerint az orvosi paternalizmus, vagyis, hogy a döntést leginkább hasztalansági szempontok határozzák meg, oda vezethet, hogy a beteg önrendelkezésének szerepe másodlagosság válik. A problémák hatékony orvoslásának kulcsaként a jogalkotás fontosságát és a képzés jelentőségét hangsúlyozta.
Richard Ehmann az orvosi paternalizmus problémakörét vizsgálta. Ehhez a német és a hazai büntetőjogi dogmatikát vetette össze, illetve az általa liberálisnak nevezett német büntetőjogi rendelkezéseket tekintette át. Kiemelte, a hazai joganyagban problémás a „living will” visszavonásának kérdésköre, hiszen nem definiált pontosan, hogy mi az a magatartás, amely már az ellátás visszautasítására vonatkozó előzetes jognyilatkozat visszavonásának tekinthető. Ez bizonytalanságokat szül az alapvető jog érvényesülésének vonatkozásában.
Filó Mihály (ELTE ÁJK Büntetőjogi Tanszék) záró előadásában az asszisztált öngyilkosság kérdését járta körül. Előadta, az életvégi döntések jogi megítélésnek kiindulópontja az öngyilkosság jogi megítélésének vizsgálata lehet. Az öngyilkosságban közreműködés tényállása az európai államok közül hazánkban vonja maga után a legmagasabb kiszabható büntetési tételt. Majd ismertette a vonatkozó három modellt: a németet, amelyben a büntetőjogi kódex semmilyen rendelkezést nem tartalmaz a közreműködés vonatkozásában; a svájcit, ahol a közreműködés nem büntetendő, kivéve azt az esetet, ha az önös érdekből történik; és végül a „magyar modellt”, amely mind az öngyilkosságra való rábírást, mind az abban való segítségnyújtást bünteti, ha a sértett legalább megkísérli az öngyilkosságot. E mögött az a feltevés húzódik meg, amely az öngyilkosságot egyféle patologikus állapotnak tekinti.
