Földesi Erzsébet az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont (ETIKK) megálmodója és vezetője, a Fogyatékos Emberek Szervezetei Tanácsának (FESZT) az elnöke, a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) az alelnöke, az European Disability Forum volt alelnöke, jelenleg elnökségi tagja, a helyitől a nemzetközi szintekig képviseli a fogyatékossággal élő embereket.
Évtizedek óta a fogyatékosjogi témával foglalkozol, személyesen is érintett vagy, hogyan is kezdődött?
A Sabin-cseppek hazai bevezetését közvetlen megelőzően egy kis faluban engem még utolért a járványos gyermekbénulás. A fogyatékossággal élő emberek mozgalmában betöltött szerepemet is ez határozta meg. Akkor kerültem igazán kapcsolatba az érdekvédelemmel, amikor a kilencvenes években a gyermekparalízis következményeivel élők hazai utókezelésének hiányával kezdtem el foglalkozni. Éreztem, hogy egyedül nem, csak csoportos összefogással lehet a jogainkat érvényesíteni. Így lettem a MEOSZ Heine-Medin szekciójának a vezetője, s egyik legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy hazánkban a Magyar Honvédség Hévízi Rehabilitációs Intézetében megteremtették a csoport rehabilitációjának személyi és környezeti feltételeit.
Ezt követően kapcsolódtam be a MEOSZ nemzetközi tevékenységébe. Itt ismertem meg a „Semmit rólunk, nélkülünk” elvét és annak valós értelmét, valamint azt, hogy az emberi jogok címszava alatt velünk nem jótékonykodni kell, hanem meg kell teremteni – a társadalom többi tagjához hasonlóan – a jogaink gyakorlásához szükséges feltételeket.
Ma már számos szervezet vezetői közé tartozik, s szívügye az egyetemes tervezés elve. Mi is ez tulajdonképpen?
A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény – melyet Magyarország az elsők között ratifikált – meghatározza az egyetemes tervezés fogalmát. E szerint az egyetemes tervezésen a termékek, a környezet, a programok és a szolgáltatások oly módon történő tervezését értjük, hogy azok minden ember számára a lehető legnagyobb mértékben hozzáférhetőek legyenek: adaptálás vagy speciális tervezés szükségessége nélkül. Az ENSZ-egyezmény nagyon helyesen azt is hozzáteszi, hogy ez a tervezési módszer nem zárhatja ki a támogató-segítő eszközök és technológiák használatát, amennyiben ez szükséges.
Az 1990-es évektől kezdődően egyre több nemzetközi dokumentum rámutatott arra, hogy a fogyatékosság a társadalom fogyatékos emberekhez való viszonyából és az emberek által épített környezeti akadályok – tágan értelmezve pl. a közlekedés, az infokommunikációs technológiák – kapcsolatából származik. A jelenlegi tervezési gyakorlatok megakadályozzák az áruk és szolgáltatások elérhetőségét a fogyatékos emberek számára, nehezítve ezzel a társadalmi élet jelentős területein való aktív részvételüket, valamint akadályozva, hogy önálló életet élhessenek. Az egyetemes tervezés elve azonban a mindenki számára hozzáférhetőség elvén nyugszik.
Erről a tervezési módról először az Európai Fogyatékosügyi Fórum munkájában való részvételemkor hallottam, s különösen tetszett, hogy ez a módszer a fogyatékos emberek közösségén túl mások számára is biztosítja a kényelmesebb használhatóságot, így például az időseket, a nőket, a kismamákat, az alacsonyakat, a balkezeseket is segíti. Hazánkban 2002-ben éppen december 3-án, a fogyatékossággal élő emberek világnapján tűzte először napirendre a MEOSZ az egyetemes tervezés kérdését.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Ma már az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontban, az ETIKK-ben elméletben és a gyakorlatban is meg lehet ezzel az elvvel ismerkedni.
Nagyon sokáig dolgoztam azért, hogy Magyarországon létrejöhessen egy egyetemes tervezés központ. Ennek kialakítására akkor nyílt lehetőségem, amikor a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete elnökének megválasztottak és az egyesület meglévő szolgáltatás-profilját kívántuk bővíteni, megújítani.
Éveken keresztül mindössze apró lépéseket tudtunk megtenni a központ létrehozására, mígnem 2013-ban – több mint tíz év kemény munkája után – az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével ez valóra is vált.
Ennek a központnak a célja az egyetemes tervezés módszereinek a népszerűsítése, szoros és aktív együttműködés elősegítése a különféle típusú és súlyosságú fogyatékossággal élő személyek felhasználói csoportja és a tervezők között. Hiszem, hogy a fogyatékos személyeknek helyük van a tervezői csoportokban, és a tervezők csak akkor tudnak a felhasználók legszélesebb köre számára tervezni, ha már a tervezés kezdetén bevonják a potenciális felhasználókat, így a fogyatékossággal élő embereket is a munkájukba. A fogyatékos emberek meglévő, másokétól sokszor igen eltérő, képességeikkel nagyon kreatív megoldásokat alkalmaznak ahhoz, hogy könnyebben éljék mindennapjaikat, és éppen ezeket a tapasztalatokat tudják megosztani a tervezés szempontrendszerének kialakításánál és később a kivitelezésben.
Milyen termékekről, szolgáltatásokról van szó az egyetemes tervezés címszava alatt?
A kezdetekkor, 2002-ben klasszikus példaként a golyóstollat említettük, mely áttörést jelentett a kéz finom motorikus mozgásának érintettsége, vagy akár balkezesség miatt a tintával nehezen írók számára. De említhetek egy másik magyar találmányt is, a Rubik-kockát, mely mára már elérhető az egyetemes tervezés elveit követve, színes és geometriai alakzat rányomtatásával. Ez a kocka nem kerül többe, mint az eredeti, hiszen a mindenki szempontjait figyelembe vevő minta kerül legyártásra, nagyüzemben, a futószalagon.
Egyetemes tervezés, innovatív fejlesztés, mindenki számára hozzáférhető termékek és szolgáltatások – Forrás: ETIKK
A tervezési módszert ma leginkább a telekommunikációs eszközök – mint például a mobiltelefon – szemlélteti a legjobban. A fogyatékossággal élő személyek számára ma már nem kell külön speciális terméket vásárolni, hogy telefonálni tudjanak.
Hogyan promotáljátok az egyetemes tervezés elvét?
Az együttműködés a fő promóciós eszközünk, máshogy nem is lehetne előre lépni. Egyik nap, mikor beléptem az ETIKK-be, s pont a busztervezés kérdése volt napirenden, azt láttam, hogy a busz tervezője egyeztetett a különféle kerekesszéket vagy mopedet használó személyek helyigényéről, buszra történő felszállási szokásairól. Láttam, ahogy a tervezők és a fogyatékossággal élő emberek együtt dolgoznak – ekkor úgy éreztem, hogy megvalósult az álmom.
A fogyatékossággal élő emberek „mindössze” a saját igényeik átadásával már hozzá tudnak járulni a tervezői munkához. Nem kell nekik semmi mást tudni, minthogy elmondják hogy mindennapjaikat saját fogyatékosságukkal hogy oldják meg.
A FESZT tagszervezeteinek tagjai bővítik az ETIKK felhasználói teszt csoportját egy-egy tervezővel való tanácskozáson. Együttműködésünk a jövő tervezőit célba vette a Budapesti Műszaki Egyetem Ergonómiai és Pszichológiai Tanszékével való közös munka révén. Emellett természetesen a már aktív tervezőknek is fel kell ismerni, hogy az egyetemes tervezés alkalmazásával a termékük, szolgáltatásuk piaca megnőhet pl. a fogyatékos emberek és családjaik, az őket oktató és foglalkoztató intézmények vásárlásaival.
Az együttműködés mellett maga az ETIKK munkahelyként is hozzájárul az egyetemes tervezés promotálásához. A fogyatékossággal élő ember hatékony munkavégzéséhez szükséges környezetet teremt, olyan termékekkel, amelyek az egyetemes tervezés szempontjainak megfelelnek, így mindenki, látás-, hallás- és mozgássérült dolgozóknak is alkalmasak. Az iroda kialakítása lehetővé teszi, hogy fogyatékos személyek másokkal egyenlő módon tudjanak a központba bejutni, képzéseken részt venni, munkát végezni. Emellett ergonomikus, állítható bútorok, polcok, székek, asztalok kerültek beépítésre, amelyek bárki számára használhatóak, hiszen elérhető magasságúak, könnyen mozdíthatóak. Az irodában használt csengők és telefonok hallható és látható módon jelzik, hogy valaki be szeretne jönni, vagy telefonhívás van. Ugyanez vonatkozik a füstjelzőre, amely nemcsak hanggal, de fénnyel is felhívja a figyelmet a veszélyre.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Magyarországon ez az együttműködés mennyire jellemző?
Az utóbbi időben úgy érzem, hogy egyre inkább. Bár még nincs kötelező jogi szabályozás ezen a területen – de egyes országok, mint például Norvégia szabályozása nagyon jó irányt mutat – nálunk is vannak pozitív példák, apró lépések. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a FESZT nemrégiben a BKK-val aláírt egy együttműködési megállapodást, melynek egyik fontos eleme az egyetemes tervezés alkalmazása az új fejlesztéseknél és a szolgáltatások kiválasztásánál. Azt gondolom, hogy amikor egy szolgáltatást fejleszteni szeretnénk, akkor azt innovatív módon kell megtenni, hogy ha az eddigi módszerek nem váltak be, újakat kell alkalmazni, immár az egyetemes tervezés elveit követve, mely már egy magasabb, mindenki számára hozzáférhető és kényelmesebb szintet jelent.
Nyilván a módszer elterjesztését kötelező jogi szabályozás, a szabványosítás és a jó gyakorlatok segíthetik, mely irányába az Európai Unió is lépéseket tesz, elsősorban a szabványosítás által. Fontos kezdeményezésnek tartom, hogy az egyetemes szabványok kidolgozására létrejött munkacsoport a szabványjogi szervezeteken és az akadálymentesítési szakértőkön túl a fogyatékos emberek országos és európai szervezeteinek képviselőivel, mint potenciális felhasználókkal is együtt dolgozik. Éppen ez az, amelyben a mi kis magyar egyetemes tervezés központunk már előremutató volt.
A FESZT maga is tökéletes példája az együttműködésnek, hiszen sok esetben problémaként elhangzik, hogy maguk a különféle fogyatékossággal élő emberek csoportjai is széthúznak.
Valóban, sokszor probléma ez. A FESZT, mint ahogy az egyetemes tervezés is, mindenkinek és mindenkihez szól, magában foglalja az Autisták Országos Szövetségét, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségét, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét, a Magyar Szervátültetettek Szövetségét, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét, a Siketvakok Országos Egyesületét és a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét. Nagyon örültem 2014-es megválasztásomnak, mert így, összefogva ennyi szervezetet sokkal jobban és hatékonyabban tudjuk képviselni a fogyatékos emberek érdekeit, és ennek egyik nagyon fontos területe, az egyetemes tervezés.
Ma van a fogyatékossággal élő emberek világnapja, hogyan emlékeztek meg erről?
A világnapot mindig méltóképpen szeretnénk megünnepelni – nagyon sokszor több hónapon keresztül készülünk rá. Ebben az évben egy számtalan lehetőséget magában rejtő eseménnyel ünnepeljük, amely hatással lesz a fogyatékos emberek foglalkoztatására, társadalmi elfogadtatására és büszkén mondhatom, hogy az egyetemes tervezés elterjesztésére is: ugyanis ezen a napon írjuk alá a Szerencsejáték Zrt., az ONCE és a FESZT közötti együttműködési keretmegállapodást.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Társadalmi felelősségvállalás, cégek szerepe – de mit tud tenni egy nagyobb cég?
Egy nagy cég, mint ahogy a BKK vagy a Szerencsejáték Zrt. is tette, példát tud mutatni. Példát tud mutatni már a munkahelyek kialakításánál, a vállalati szabályozás, belső eljárásrendek megformálásánál, az egyetemes tervezés szempontjait követve. Figyelve arra, hogy proaktív módon hogyan tudják felkészülten várni a fogyatékos munkavállalókat.
Ha például a cégek beszerzéseik során előnyben részesítik azokat a termékeket, melyek mindenki számára hozzáférhetőek, s ennek megfelelően alakítják foglalkoztatási politikájukat, felkészítik és nyitottá teszik munkavállalóikat a fogyatékos emberek iránt, akkor már előkészítik a terepet a fogyatékos emberek foglalkoztatására. Előbb vagy utóbb a gazdasági szereplők felismerik, hogy nincs más út, mint ennek a figyelembevétele.
Ha a BKK esetét, mint közösségi közlekedési szolgáltató esetét nézzük, akkor az egyetemes tervezés szempontjaival elvégzett fejlesztésekkel, felújításokkal a szolgáltatást igénybe vevők köre bővül a fogyatékossággal élő utasokkal és családjaikkal, és felelősen felkészül a jövőre, vagyis az idősödő társadalom ez irányú elvárásaira.
Ebben a munkában tudnak és akarnak támogatást nyújtani a fogyatékos emberek szervezetei, akik kezdeményezéseikkel jelzik, hogy nem hagyják magukra a tervezőket, a szolgáltatást nyújtókat abban, hogy minél befogadóbbak legyenek, és ezzel minél nagyobb piacuk, gazdasági előnyük is származzon.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Fogyatékossággal élő nőként, amellett, hogy karriered van, még családot is sikerült alapítanod, habár sokszor a „külvilág” ezt teljesen elképedve nézheti.
Igen, sokszor nem is értik, hogy egy fogyatékossággal élő nő miért és hogyan szeretne családot alapítani, gyermeket vállalni, pedig mi is, ugyanúgy, mint mások, anyák szeretnénk lenni. Én egy nagyon szerető és támogató családban nőttem fel, ki akarták belőlem hozni a maximumot. Teljesen természetes volt számomra, hogy én családot akarok alapítani, hiszen szüleim – szembemenve a fogyatékos emberek akkori falusi, közösségi vagy nagy társadalmi megítélésével – úgy neveltek, hogy nem éreztem magam kevesebbnek. Testvéreimmel együtt a saját képességeinknek megfelelő feladatokat kaptuk, amelyeket én is tökéletesen tudtam teljesíteni. A családi támogatással kialakult önbecsülésem pedig azt mondta, hogy igen, én képes vagyok rá, s ez végigkísért az élet bármely területén. Nem mondom, hogy mindig könnyű egy ilyen hittel élni, de ez az érzés motivál a munkában és mindennapokban, és hát persze nagy örömmel tölt el, hogy nekem is van egy csodaszép és okos lányom és családom, mint akárki másnak.
