“A TASZ Fogyatékosügyi programja önállóbb és teljesebb élet felé segíti a fogyatékkal élő embereket” – hangsúlyozza Verdes Tamás, a program koordinátora. – Az intézménytelenítés, a támogatott döntéshozatal, a visszakapott cselekvőképesség védelmében.
A TASZ megítélése kettős: vannak, akik nagyon szeretik, s vannak, akik nagyon nem, de vita nélkül az egyik legjelentősebb civil szervezet Magyarországon. Hogyan látod a helyzetét, megítélését?
Remélem, hogy az ügyfeleink szeretnek, miközben az államtól és a közintézmények dolgozóitól nem várhatjuk, hogy szeressenek, hiszen a TASZ az államot igyekszik ellenőrizni. A TASZ stabil és erős szervezet, és véleményem szerint stabilitásunk szorosan összefügg azzal, hogy tartózkodunk az állami forrásoktól.
Te mióta vagy a TASZ-nál, miért csatlakoztál?
2009 óta. Szerettem volna olyan szervezetnél dolgozni, amelyik azonosulni tud azzal, hogy a fogyatékos embereknek joguk van dönteni a saját életükről, és amely képes és hajlandó arra, hogy ezt skrupulusok nélkül belemondja az állam szemébe.
De miért pont a fogyatékosügyi területet választottad? A legtöbb embernek, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik egy igen erős, személyes indíttatása, kapcsolata van.
Engem nagyon fiatal koromtól érdekelt ez a terület és egészen tudatosan foglalkoztam is vele. Már az érettségi előtt tudtam, hogy valamilyen formájában, valamilyen megközelítésből fogyatékos emberekkel fogok dolgozni. 1998 őszén az ELTE Gyógypedagógia Karán kezdtem meg tanulmányaimat, aztán tanítottam is ott három évet, előtte a Kézenfogva Alapítványánál és a Fővárosi Önkormányzat fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézeteiben dolgoztam, ahol súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek éltek.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Mi a TASZ Fogyatékosügyi programjának fő fókusza?
Alapvetően négy területre koncentráltunk: az intézménytelenítés, a cselekvőképesség és gondnokság, a politikai jogok és az iskolai oktatáshoz való hozzáférés kérdésével. A fogyatékosügyi program fókuszában eredetileg az értelmi fogyatékos emberek álltak. Ez az utóbbi két-három évben részben kitágult, részben módosult: a pszichoszociális emberek jogaival is elkezdtünk intenzíven foglalkozni és így új jogintézmények, új problémák kerültek a látóterünkbe. Ezek közé tartoznak a pszichiátriai betegnek minősítettek emberi jogai, intézményekbe zárásuk, gondnokság alá helyezésük, kötelező gyógykezelésük.
A másik fókuszváltás, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak a kormányzati döntéshozatalt befolyásoljuk, hanem magukkal az érintettekkel találkozzunk, és támogassuk őket abban, hogy maguk legyenek képesek változásokat elérni akár helyi, akár országos szinten.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Az utóbbi fókuszváltásra miért került sor?
Az elmúlt négy-öt évben a kormányzattal való kommunikáció sokkal nagyobb akadályokba ütközik, mint korábban… Így is sok esetben lehet befolyásolni a döntéshozatalt, de azért azt tapasztalom, hogy a kormányzás bezárkózott, és jobbára csak magára hallgat.
Többek között ezért is indultunk el egy olyan irányba – megtartva a korábbi fókuszt –, mely során megpróbálunk kiépíteni egy rendszert, ahol az érintettekre koncentrálunk a legjobban. Ennek az egyik legfontosabb eredménye, hogy az elmúlt időszakban közösségformáló szolgáltatásba is belefogtunk: kisebb, nem budapesti fogyatékosügyi civil szervezeteknek is elkezdtünk szolgáltatni. Ennek folyománya, hogy most elindítottuk a szülői értekezleteket és készítettünk egy kártyajátékot. Ez a program kifejezetten iskoláskorú gyerekekre és a családjaikra fókuszál, azzal a céllal, hogy felkészítsük őket arra, hogy milyen jogsérelmekkel szembesülhetnek, ha „nagyok lesznek”. Például, hogyan kell fellépniük egy gondnoksági eljárásban, intézmény elhelyezésben, bármilyen jogsértés során.
Hogy kell egy ilyet elképzelni? Hogyan trenírozzátok őket?
Ez két konkrét tevékenységet jelent. Egyrészt a szülőknek szülői értekezleteket kínálunk. Értesítettük az iskolákat és kb. 100 civilszervezetet, hogy a TASZ ingyenes szülői értekezleteket tart az ország bármelyik pontján, és házhoz is megyünk. Ezeken a szülői értekezleteken tartunk egy rövid bevezető előadást az esetleges problémákról, olyan általános kérdésekkel, mint például helyezzem-e gondnokság alá a gyermekemet, mi lesz vele, ha én már nem leszek, hol fog majd lakni, mi lesz, ha családot akar majd alapítani, miközben én nem akarom.
A hagyományos intézményrendszer erre mindig kínál valamilyen választ. Például a szülőknek megmondják, hogy jóval a gyermek tizennyolcadik születésnapja előtt kezdjék meg a gondnokság alá helyezési eljárást. Mi viszont egy ilyen szülői értekezleten el tudjuk mondani, hogy mik egy ilyen döntés hátulütői, mit érdemes megfontolni, és hogy milyen alternatív megoldások vannak.
A Mondo kártyajáték – A kártyák megmutatják, hogy mit tehet egy fogyatékos gyermek vagy felnőtt, ha bajba kerül – Forrás: TASZ
A másik program a Csillagház Általános Iskolával együttműködve történik. Kifejlesztettünk
egy kártyajátékot, mely a „Mondo” nevet kapta és ez tíz konkrét esetet mutat be, amelyekben egy fogyatékos gyermek vagy felnőtt bajba kerülhet. Ezek a kártyák pedig megmutatják, hogy mit tehetnek, hogy kilábaljanak a bajból.
Például a gondnokság alá helyezéssel kapcsolatban megjeleníti, hogy miként lehet azt elkerülni. Mindegyik témakörhöz van tíz-tizenkét kártya, így teljesen feldolgozva az eseteket. A kártyajátékot most teszteljük. Jövőre lesz végleges a paklink. Reméljük, hogy utána az iskolákban is tudják használni, és később lesz egy tantervi program elem is.
Milyen a felkeresett iskolák, illetve a szülők hozzáállása?
Az iskolák nyitottak, a szülők is örülnek a lehetőségnek, hiszen jelenleg őket az oktatási és a szociális rendszer szereplői tájékoztatják arról, hogy nekik mit kell tenniük és mire van szükségük.
Ez a tájékoztatás elsősorban a rendszer érdekeit szolgálja, s a gondnokság alá helyezés kérdésével kapcsolatban azt mondják, hogy ha nem helyezik gondnokság alá gyermeküket, akkor nem tudják intézni az ügyeiket, nem kapnak támogatást… A szülőnek azt azonban nem mondják meg, hogy ha a gyerekét gondnokság alá helyezi, akkor a gyámhivatal „beköltözik” az életébe, s onnantól kezdve ezt nagyon nehéz visszacsinálni.
A családalapítással kapcsolatban is csak azt közlik velük, hogy nem jó az, ha egy fogyatékos embernek gyermeke születik, mert az úgyis fogyatékos lesz, s úgyse tudja ellátni, úgyse lesz jó szülő, de arról nem érnek el információt, hogyan lehet támogatni egy fogyatékos embert abban, hogy maga hozzon erről döntést, és ha családot akar alapítani, akkor hogyan válhat jó szülővé.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Milyen jó példákra gondolsz?
Magyarországon például a Lámpás 92 Alapítvány családot alapító fogyatékos embereknek is nyújt lakhatási támogatást: egy panelház egyik szintjének lakásában lakhat egy fogyatékos szülőpár, kapnak segítséget, hogy dolgozhassanak, fenntarthassák a családjukat és jó szülők legyenek. S mindezt abból az állami normatívából, ami annyi, amennyi. Ez egy hihetetlenül értékes szolgáltatás. Nem egy „csilivili” intézetet működtetnek, hanem egy olyan lakásba viszik be a szolgáltatásaikat, amelyben a magyar társadalom nagy része is él.
Nemrég Izlandon voltál kutatóúton, ott milyen jó példát láttál?
Izlandon azt láttam, hogy a jogrendszer elég idejét múlt, a szabályozásuk nagyon hasonló a miénkhez, mely mindenféle korlátozást megalapozna például a gondnoksággal kapcsolatban, de ezeket lényegében nem használják. Izland voltaképpen egy városállam, ahol erősek a bizalmi kapcsolatok, a szabályok és törvények le vannak írva, de ezeknél sokkal erősebb szabályozó az, hogy kis létszámú közösségek élnek együtt, amelyekben a bizalmi kapcsolatoknak nagy jelentősége van.
Magyarországon hogyan használják a bíróságok a meglévő szabályokat?
Sajnos itthon a bíróságok kézzel-lábbal ragaszkodnak a gondnokság alá helyezéshez. Nem látom az egész országot, de a saját ügyvitelünk alapján azt tapasztaltam, hogy olyan, mintha nem lenne alperesi jogképviselet, vagy a bíróság nem érezné kötelességének, hogy a nemzetközi jogi vonatkozásokat legalább mérlegelje. Volt, hogy a bíró azt mondta: Ő Magyarországon hoz ítéletet, a nemzetközi jog nem érdekli.
Ennél még sokkal súlyosabb probléma, hogy az elmeorvosi igazságügyi véleményeket – melyek sokszor egyenesen minősíthetetlenül gyengék –, a bíróság nem hajlandó kritikusan olvasni. Csak hogy a legsúlyosabb példákat említsem: volt olyan szakvélemény, amelyben a paranoid skizofrénia egyetlen tünetét sem azonosította a szakértő, mégis leírta a diagnózist; máskor az Ügyfelünk egyetlen tünete az volt, hogy disszimulál, vagyis nem volt tünete, és ez elég volt a skizofrénia diagnózisához; máskor a teljesen ép értelmű mozgáskorlátozott Ügyfelünkről írták le, hogy értelmi fogyatékos. És a bíróságok sokszor csont nélkül elfogadják ezeket a szakvéleményeket.
Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum
Mennyire ismert a támogatott döntéshozatal lehetősége?
A támogatott döntéshozatalt a legtöbb szereplő nem ismeri, nagyon keveset tudnak róla. A bírók és az ügygondnokok is félnek alkalmazni, még a teljesen ép értelmű, minden ügyét intéző ügyfélnek sem ítélik meg. Bizonyára nagyon félnek a felelősség megadásától, hogy egy ember dönthessen a saját életéről. Nem azért helyezik gondnokság alá az adott személyt, mert enyhe értelmi fogyatékos vagy paranoid skizofrén, hanem attól félnek, hogy adott esetben, ha van egy ingatlana, akkor majd rendelkezik vele, és rosszul dönt. Ebben az esetben egy tulajdon el tud lehetetleníteni egy önálló életet, hiszen ilyenkor a bíró inkább nem adja meg a támogatott döntéshozatal lehetőségét.
Szívesen mondanám, hogy vannak rossz példák és vannak jó példák, de az elmúlt két évben, amióta Ügyfeleket képviselünk, én nem láttam olyan ügyet, ahol sikerült volna rávenni a bíróságot a nemzetközi jog olvasására vagy arra, hogy az igazságügyi szakvéleményeket ne szentírásként olvassák.
Akiket képviseltek, ők hogyan találnak rátok?
Több mint húsz év nagy idő, de ami érdekes, hogy egyre többen találnak meg minket intézetekből. Bíztatok is mindenkit, aki vissza akarja kapni a cselekvőképességét, hogy keressenek minket bátran!
