1998 márciusa óta megszakítás nélkül alkotmánybíró, így övé minden idők leghosszabb mandátuma. Bíráskodott valamennyi elnök időszakában, Sólyom Lászlótól Lenkovics Barnabásig. A közigazgatási jog szakértője, az elmúlt években viszont ügynökvád miatt került a hírekbe. Ebben az ügyben is különvéleményt csatolt.
Honnan származik?
Vas megyéből. Jánosházán születtem. Szüleim egyszerű emberek: édesapám cipész kisiparos volt, hatvanhárom éves korában halt meg, amikor megkezdtem egyetemi tanulmányaimat. Anyám háztartásbeli volt, ő ötvenegy évesen távozott közülünk. Négyen voltunk testvérek. Nővérem ma is Jánosházán él. A fiatalabbik bátyám szintén jogot végzett. Közte és köztem tizennégy év a korkülönbség, a legidősebb testvérem tizenöt évvel volt idősebb nálam. Én olyan vakarékféle vagyok. Jánosházán jártam óvodától középiskoláig. A miénk elég jó gimnázium volt, mert bizonyítani szerették volna, hogy szigorúak és komolyak az elvárások. Kihozták a diákból azt, ami benne szunnyadt. Egyáltalán nem biztos, hogy másutt kijöttek volna az emberből a rejtett tartalékai, ha nem szorítják rá. Valóban megtanítottak tanulni, kemény fegyelemre szoktattak. Máig hálásan emlékszem vissza erre az 1965-től 1969-ig terjedő időszakra, ottani tanáraimra.
A fiatalabb bátyja már kitaposta ön előtt az utat: ő is jogot végzett Pécsett. Édesapja támogatására viszont már nem számíthatott.
Szüleim már nem éltek, így egyetemi éveim alatt nagyon sokat segítettek a testvéreim. Szociális helyzetemre tekintettel havonta csak ötven forintot kellett fizetnem a kollégiumi ellátásért, amiben benne volt az ebéd és a vacsora is. Az ezernégyszáz forintos Népköztársasági Ösztöndíjammal az élbolyhoz tartoztam 1970 és 1974 között.
Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum
A jogon kívül más pályára nem is gondolt?
A régészettel kacérkodtam egy darabig, de az archeológia fényévnyi távolságnak tűnt a kis falusi közegtől, így az megmaradt álomnak. Inkább maradtam a realitások talaján. Az is sokat nyomott a latba, hogy a családban már volt jogász.
Melyik tantárgy fogta meg leginkább?
Eleinte a büntetőjog tetszett, aztán hirtelen jött ötlettől vezérelve átnyergeltem a közigazgatási jogra, ami már közelített az alkotmányjoghoz. Ebben a váltásban a sorsszerűség is benne volt. A későbbi feleségem a csoporttársam volt, aki a közigazgatási diákkört vezette. Harmadéves koromban már nagy erőkkel udvaroltam neki, és egyszer élcelődve megkérdeztem tőle, hogy mit is csináltok ti ott a diákkörben? Amikor elmondta, hogy mivel foglalkoznak, flegmán odavetettem: hát azt a témát én is meg tudom írni. Ő ezt komolyan vette, elmondta Szamel Lajosnak, hogy van egy fiú, aki az egyik államigazgatási témát szívesen kidolgozná. Szamel neve fogalom a magyar közigazgatás-tudományban, azt is mondhatom, hogy mi pécsiek mindannyian a Szamel-iskola tanítványai vagyunk. Szamel azonnal behívatott magához, és letolt, hogy maga mit képzel, csak úgy kívülről bekiabál, kérem, itt komoly munka folyik. Írjon csak nekem egy kutatási vázlatot! Nem úgy tűnt, hogy tréfás kedvében mondta. Éjjel-nappal a könyvtárban robotoltam. Elkészítettem a témavázlatot, odaadtam neki, ő elolvasta és felszólított, hogy járjak a diákkörbe. Onnantól kezdve mellette dolgoztam huszonhárom évig, egészen a haláláig, 1998-ig. Irgalmatlanul sokat köszönhetek neki. Az a munkahelyi főnök volt, aki hagyta dolgozni a beosztottjait. Három év alatt vagy negyven-ötven publikációm jelent meg. Akkor félrevont, hogy most már eleget publikáltam, ideje nekifognom a kandidátusi disszertációmnak. Utoljára ennek témaválasztásakor szólt bele az életembe. Ő ugyanis nem azt a témát akarta megíratni, mint amit én választottam. Közöltem, hogy a tanácsok rendeletalkotásáról írnék. Felfortyant, hogy az egy lerágott csont, arról már nem lehet mit írni. Elmúlt három hét, és megkérdezte: fiam, írod már azt a marhaságot? Hozzájárulok a témaválasztásodhoz – folytatta –, de csak azzal a feltétellel, ha a központi és a helyi jogalkotás kapcsolatát írod meg, a többit nem. Mire én: azt úgy nem lehet megírni, professzor úr. Egyébként is majdnem kész vagyok. Elcsodálkozott: ne hülyéskedj, meg is írtad? Na, add ide, majd visszatérünk rá. Szamel tegezett, én magáztam őt. Két hét múlva leültünk a szobájában, és mielőtt bármiről is beszélni kezdtünk volna, megkért, hogy hozzak neki huszonöt deka párizsit meg három deci vörösbort. Szerintem legalább húsz tonna parizert evett meg több mint negyven év alatt, amíg Pécsett volt. Meghoztam a párizsit, eszegettünk, egyszer csak kibökte: na, fiam, hát ez gyakorlatilag készen van.
1998-ban nagy őrségváltás zajlott le az Alkotmánybíróságon: öten távoztak és öten érkeztek. Önt az akkori koalíciós pártok jelöltjeként márciusban választották meg, és novemberben járt le Sólyom Lászlónak a mandátuma. Milyen kapcsolata volt a testület első elnökével?
Ahogy a Donáti utcába kerültem, rögtön a hónom alá dugta Sólyom László a Bős-Nagymaros-ügyet. Készítettem egy hatvan oldalas határozattervezetet, amiből csak egy háromoldalas végzés lett. Nekem más volt az álláspontom. Hogy érzékeltessem, mekkora energiákat mozgósítottunk, beidéztem Nemcsók János államtitkárt is, akit arra kértem, magyarázza el a vízlépcső műszaki tartalmát. Háromnegyed órán keresztül fejtegette, mi micsoda. Csak annyit kért, ne szóljak közbe, mert az kizökkenti. Megígértem. Kért harminc ceruzát, és az asztalomon kirakta a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel szóba hozott sarkantyús megoldást. Egy hónapja voltam a bíróságon, amikor a nagymarosi ügy harmadik tárgyalása után Sólyom elnök úr megvárt a folyosón, félrevont és azt mondta: örülök, hogy itt vagy az Alkotmánybíróságon.
Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum
Mit szól ahhoz, hogy beskatulyázzák az alkotmánybírákat? Azt mondják, hogy egyesek baloldali, míg mások jobboldali értékrendet követve hozzák meg döntésüket.
Kezdettől fogva hülyeségnek tartottam a besorolásokat. Az meg egyenesen félrevezető, hogy baloldalinak, illetve jobboldalinak titulálnak egy-egy alkotmánybírót. Halmai Gábor másképp kategorizált: állampárti és polgárvédő bírákra osztotta a társaságot. Állampárti alatt nem a régi állampárt éltetőit értette, hanem azokat, akik az államot védik az egyénnel szemben. Érdekes módon azonban az összes, a baloldal által jelölt bíró az ő kategorizálásában a polgárvédők közé került, míg a többiek az állampártiakhoz. Minden tiszteletem az övé, de szó nincs erről, az álláspontok akár ügyenként is változhatnak. Nincs én bíróm és te bíród.
Hogyan fér össze egy személyben az alkotmánybíró és az egyetemi oktató? Mennyi időt tud szakítani a tanítványokra?
Megmaradt az egyetemi munkaköröm, hetente több órát tartok, néha szombaton is bejárok. Olyan vagyok, mint Mici néni, akinek – mint tudjuk – két élete volt. Hétfőn, kedden, szerdán az Alkotmánybíróságon vagyok, csütörtökön, pénteken és szombaton a pécsi egyetemen. Közigazgatás jogot, alkalmasint alkotmányjogot tanítok.
Mivel foglalkozik az alkotmánybírósági munka és az egyetemi oktatás mellett?
Vezetem a pécsi jogi doktori iskolát. Másra ezen kívül nem nagyon jut időm. Sok előadást tartok. Úgy is mondhatom, erős társadalmi kapcsolatot építek. Ha nagy szavakat akarok használni: küldetésemnek tekintem, hogy azt a tömjénfüstöt, ami belengi az alkotmánybíráskodást, egy kissé eloszlassam. Nem haverkodni kell és nem is elbagatellizálni a dolgokat. Önkritikusan el kell ismerni: kicsit ludasok vagyunk abban, hogy kialakult a megközelíthetetlenség mítosza. Ezért „idegenvezetek” az épületben, ezért járnak be hozzám a munkanélküli komlói bányásztól a megyei tisztségviselőkön keresztül a Vas megyei öregek klubjának tagjai. Sok joghallgatót is fogadok. Jöjjenek, nézzenek körül. Nem szoktam begubódzni. Évente legalább háromszázan fordulnak meg az irodámban.
Azt mondják, lehetetlen önt megelőzni, ugyanis már korán bent van az irodájában.
Korán kelő vagyok, legtöbbször már fél ötre beérek.
Reggel fél ötkor? Olyankor egyáltalán van valaki az épületben?
Az irodában nem, a huszonnégy órás szolgálatot ellátó őrök pedig megszokták.
Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum
Melyik volt a legfurcsább ügy, amivel alkotmánybíróként találkozott?
A legfurcsább talán az volt, amikor az indítványozó a Szíriusz-3 csillagképben lakott. Mint írta, köztudomású, hogy aki ebben a csillagképben él, az sok olyan dologról tud, amiről az egyszerű földi halandó nem. Erre hivatkozva azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy derítse ki, ki az a két ember, aki akkor éppen Kiskunfélegyháza és Kiskőrös között az út szélén közlekedett fekete nadrágban, fehér ingben, nyakkendőben és kalapban, mert közük van Magyarország jövőjéhez.
2012. január 1-jéig, az új Ab-törvény hatályba lépéséig, sok önkormányzati rendeletet vizsgáltak felül. Ön is tagja volt annak a tanácsnak, amely ezt a munkát végezte. Milyen tapasztalatokat gyűjtött?
Magyarországon több mint százötvenezer önkormányzati rendelet van hatályban, amelyek a születéstől a halálig végigkísérik, végigszabályozzák az emberek életét. Erről a jogról általában kevesebb szó esik, hiszen a központi jogszabályalkotás éppen elegendő feladatot ad a jogi normák elemzőinek. A turbulens jogalkotásnak pedig nemcsak a központi, de a helyi jogban is megjelent egy olyan vonulata, amely nem megalkotottnak, inkább elkövetettnek tűnik. Egyetértek azzal, hogy a jogalkotás a legmagasabb szintű jogászi művelet. A gyakorlat azonban sokszor nem ezt igazolja vissza. A jogszabályok egy része „csecsemőhalandóságban szenved”, ugyanis az egy évet sem éri meg. Ezen kívül sok az úgynevezett féktávolságon belüli jogszabály, amely „mindenkit elcsap”.
Ungváry Krisztián történész az Élet és Irodalom 2007. május 18-i számában, az „Egy eljárás genezise: a Dialógus Pécsett” című cikkében önt ügynöki tevékenység végzésével, „besúgásban serénykedéssel”, utasítások végrehajtásával és jelentések írásával vádolta meg. Ennek több mint nyolc éve, de az indulatok alig csillapodtak.
Ez az ügy egy történészi koholmány, melynek egyes bírói fórumok – bizonyítékok nélkül – még most is hitelt adnak. Ezért az igazamért a végsőkig harcolni fogok. A cikk – talán nem véletlenül – éppen fiam esküvőjének napján jelent meg. Több pert is indítottam. Ezek részleteivel nem akarom fárasztani az olvasókat. Most legyen elég annyi, hogy személyiségi jogi polgári perben a történészt és a hetilapot is elmarasztalta a Legfelsőbb Bíróság. A történész és az írást közlő lap csaknem négymillió forintot fizetett, erről a kertemben létesített napelem-telepen kis réztábla tudósít: „„Ez a beruházás az Élet- és Irodalom (ÉS) és Ungváry Krisztián ügynöközésének köszönheti megvalósulását””. Gyakorlatilag nekik köszönhetem, hogy nem fizetek áramdíjat.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága viszont kimondta: a magyar bíróságok nem teremtettek kellő egyensúlyt a véleménynyilvánítás és a személyiség védelme között, illetőleg azt, hogy túlságosan súlyos volt a büntetés.
A strasbourgi bíróság kimondta, hogy Ungváry Krisztiánnak is joga van kellő alappal véleményt nyilvánítani, és ezt a jogát a magyar bíróságok sem vonhatják kétségbe. De mondott mást is, amit sem ő, sem az ítéletről beszámoló sajtó nem említett. Idézet az ítéletből: „„53. A Bíróság figyelembe vette a Legfelsőbb Bíróság megállapítását, amely szerint az első indítványozó nem volt képes bizonyítani, hogy Mr. K. rendszeres kapcsolatban állt volna az állambiztonsági szervekkel, sokszor elébe menve és meghaladva elvárásaikat. A Bíróság úgy találta, hogy ezek a kifejezések túlmentek a zsurnalizmus, a tudományos kutatás és közéleti vita határain. Jelen ügyben nem a – vitathatóan túlzó – kijelentési forma, hanem e spekulációk becsületsértő tartalma az, amit a Bíróság kifogásolhatónak talált mint ténybeli alátámasztottságot nélkülöző kijelentést.”” Vagyis a strasbourgi bírák „mellesleg” az ügynökvádban nekem adtak igazat. Ungváry ugyanis mindössze „spekulált”, minthogy pedig a kijelentése nélkülözte a „ténybeli alátámasztottságot”, hiányzott nála a „kellő alap” is.
Fotó: Fóris Gábor / Jogi Fórum
Mit szóltak az ügyhöz kollégái, az alkotmánybírák?
A cikk megjelenését követő első teljes ülésen napirend előtt szót kértem, és a testület a tájékoztatásomat egyhangúlag tudomásul vette.
Mennyire viselte meg az ügynökvád?
Az ember végtelenül kiszolgáltatott, még akkor is, ha történetesen alkotmánybíró. A sajtó – tisztelet a kevés kivételnek – csak a szenzációra, ez esetben az ügynökvádra volt „vevő”, a másik félre, beleértve a bírósági ítéleteket, már egyáltalán nem. Ha ügynökmúlttal vádolnak meg egy alkotmánybírót, az szaftos hír, hajrá, jelentessük meg. Ha viszont a bíróság felmenti az ügynökvádak alól, helyreigazításra kötelezi a cikket megjelentető lapot, elmarasztalja az „ügynökvadászt”, a sajtó néma marad. Az is megtörtént, hogy egy újság röviden közölte az ítéletet, ami után odaszúrták Ungváry hosszas magyarázkodását. A szerkesztők nem mértek egyenlő mércével. Érdekel-e ma valakit is, hogy 1998-ban, alkotmánybíróvá választásom előtt az illetékes bizottság már átvilágította a múltamat? Ezenkívül a bíróság is, én is kértem az Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltárától, hogy küldjék meg a „jelentéseimet”, amire a válasz : „sajnos” ilyeneket nem találnak. Egyébként a Magyar Nemzet 2014. április 11-ei számában tízmillió forintot ajánlottam fel annak, aki akárcsak egyetlen jelentésemet, vagy együttműködésem bármely bizonyítékát be tudja mutatni. Nincs jelentkező, a spekuláló Ungváry sem tud szolgálni ilyenekkel. Ennyit erről a történészi koholmányról.
Ön szerint van-e megoldás az ügynökügyekre?
A leghatározottabb véleményem az, hogy hozzák nyilvánosságra az ügynöklistákat. E nélkül nem lesz béke és nyugalom. Ha azonban egy történész melléfog, legyen bátorság a bíróságokban ahhoz, hogy szigorú büntetéssel sújtsák. Komoly tanulsága volt az ügynek, már el is készült a róla szóló könyvem, amely megbízatásom leteltének másnapján kerülhet csak nyomdába. A címe az lesz: Ügynökmese. Az Ungváry-dosszié.
_________________________________________________________
Kiss László (1951) a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 1975-től a kar alkotmányjogi-közigazgatási jogi tanszékének oktatója, 1993-tól 1998-ig tanszékvezetője. 1982-ben kandidátusi, 1992-ben az állam- és jogtudomány doktora fokozatot szerzett. 1992-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1998. március 10-e óta alkotmánybíró, 2007. február 19-én e tisztségében újraválasztották 2016. március 10-ig. A PTE AJK Doktori Iskolájának vezetője. A Budapesti Corvinus Egyetem honoris causa doctora. Jánosháza város díszpolgára. Összesen 35 monográfia és kézikönyv szerzője, továbbá csaknem 400 tanulmánya jelent meg külföldi és hazai szaklapokban. Nős, felesége a PTE ÁJK Dékáni Hivatalának vezetője volt, lánya bölcsész, fia rendőrtiszt.
