Szeptember 30-adika a magyar népmese napja. Ennek apropóján megvizsgáljuk a folklór és a szerzői jog kapcsolatát. Védi-e a szerzői jog a népművészeti alkotásokat? Ki a szerzői jog alanya? Mi az egyéni-eredeti alkotás?
A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXXVI. számú törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat. Ez a törvény már az 1. § (2) bekezdésében és annak alpontjaiban felsorolja azon alkotásokat, amelyeket illet a szerzői jogi védelem. E jog alanya az adott alkotás szerzője, vagyis természetes személy lehet. Beszélhetünk többes számról, szerzőkről, abban az esetben, ha közös műről van szó, ilyenkor a szerzőtársakat a szerzői jog együttesen és – kétség esetén – egyenlő arányban illeti meg; a szerzői jog megsértése ellen azonban bármelyik szerzőtárs önállóan is felléphet.
A szerzői jogi védelem alapját az alkotás egyedisége, eredetisége határozza meg. Fontos szempont az alkotói szabadság, vagyis, hogy a szerző és az általa készített alkotás ne legyenek behatárolva, pl. a korai könyvmásolók és munkáik, vagy a restaurátor és az általa elkészített mű nem felel meg ezen kritériumoknak.
A szerzői jog azt illeti, aki a művet megalkotta (szerző). (Szjt. 4. § (1) bekezdés), ám a művek lehetnek eredetiek és származékosak. Származékos az a mű, mely egy másik eredeti feldolgozása, fordítása, ha ez az utóbb keletkezett mű egyedi jelleget tartalmaz.
A szerői jogi törvény nem védi a folklór kifejeződéseit. Tehát a népmeséink nem részesülnek szerzői jogi védelemben. Mert mi is a folklór?
“A folk-lore szószerinti fordításban a „nép tudását” jelenti, s megalkotója ide értette a szájhagyomány útján terjedő népköltészeti alkotásokat éppúgy, mint a különféle hiedelmeket, szokásokat, zenét, táncot is. A folklór jelentése az idők folyamán (országoktól, nyelvektől is függően) hol szűkült, hol tágult. A magyar (és általában a közép-európai) gyakorlat értelmében folklóron voltaképpen a nép szellemi műveltségét értjük. A folklór alkotásokat jellemző vonások között előkelő hely illeti meg azt, hogy szerzőjük (általában) ismeretlen, valamint azt, hogy változatokban élnek és közösségi jellegűek. Szólni kell itt egy másik, hasonló tövű kifejezésről, mégpedig a folklorizálódásról (magyarán: népivé válásról). Ez azt jelenti, hogy bizonyos korokban bizonyos költők versei oly népszerűekké váltak a szélesebb néprétegek körében is, hogy azokat a „nép” a magáénak tudva énekelte. Ezek a folklorizálódott költői művek a folklóralkotások törvényszerűségeit követve éltek tovább: szerzőjük neve elfelejtődött, variánsaik (változataik) alakultak ki, és teljesen közösségi jellegű produktumokká váltak.” (Liszka József: A folklór és a mi mögötte van c. cikke [1] )
Ugyanakkor a népművészeti ihletésű, egyéni, eredeti jellegű mű szerzőjét megilleti a szerzői jogi védelem. Vagyis, ha valaki színre visz egy mondát, népmesét, akkor az eredeti mű lesz, amely a rendező egyediségét, alkotói szabadságát tartalmazza.
Ez év elején Szálinger Balázs József Attila díjas költő közösségi oldalán jelent meg egy bejegyzés arról, hogy a Fehérlófia című bábdarabjának megjelentetése kapcsán kiadója nem egyeztetett, nem kért közlési engedélyt Kemenes Génfin Lászlótól, aki ugyanezen a címen jelentette meg könyvét 1991-ben.
Kinek van igaza? Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Ki másolt kiről?
A Fehérlófia ugyanis a magyar mondavilág, néphagyomány része, s mint ilyen nem illeti szerzői jogi védelem. Senkié és egyben mindenkié. Szálinger Balázs bábjátéka a magyar mondavilágban megtalálható hősmesét dolgozza fel, de mindezt teljesen új, a mai kor igényeihez igazodó nyelvi fordulatokkal teszi. Kemenes Génfin László ugyanakkor szintén eredeti művet alkotott számos Fehérlófia kötetével. Mindkét szerző műve eredeti, mert az alkotás szabadsága megtalálható a művekben. Ahogyan megtalálható a többi sokszáz feldolgozásban is Jankovics Marcell 1981-ben készült animációs filmjében vagy a Bëlga együttes 2005-ben kiadott gyermeklemezének dalában. A közös ezekben a művekben a cím, valamint az, hogy mindegyik az ősi mondára alapozva készült el.
Mesemondás, mesegyűjtés és a jogdíj
Egyre több gyermekprogram van, ahol hivatásos mesemondók mesélnek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Felmerül a kérdés, hogy ilyen esetekben is kell-e jogdíjat fizetni?
Az Szjt. 38. §-a rendelkezik azokról az esetekről, amikor nem kell jogdíjat fizetni egy-egy mű előadása után.
(1) Ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, és a közreműködők sem részesülnek díjazásban, a művek előadhatók a következő esetekben:
a) színpadi mű esetében műkedvelő művészeti csoportok előadásán, kiadott szöveg vagy jogosan használt kézirat alapján, feltéve, hogy ez nem ütközik nemzetközi szerződésbe,
b) iskolai oktatás céljára és iskolai ünnepélyeken,
c) szociális és időskori gondozás keretében,
d)
e) vallási közösségek vallásos szertartásain és vallásos ünnepségein,
f) magánhasználatra, valamint alkalomszerűen tartott zártkörű összejövetelen.
(1a) Ha az előadás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja, a művek előadhatók nemzeti ünnepeken tartott ünnepségeken.
(2) Jövedelemfokozás célját szolgálja a felhasználás, ha alkalmas arra, hogy a felhasználó (pl. üzlet, szórakozóhely) vevőkörét vagy látogatottságát növelje, vagy pedig, ha az üzlethelyiséget látogató vendégek vagy más fogyasztók szórakoztatását szolgálja. Jövedelemszerzésnek minősül különösen a belépődíj szedése, akkor is, ha egyéb elnevezés alatt történik. Díjazásnak minősül a fellépéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült és indokolt költségeket meghaladó térítés is.
(3)
(4) Zártkörű a gazdálkodó szervezetek, továbbá a gazdálkodó szervezetnek nem minősülő jogi személyek által kizárólag tagjaik, tisztségviselőik, munkavállalóik részére rendezett összejövetel is.
(5) A felhasználásra vonatkozó eltérő megállapodás hiányában a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak, iskolai oktatás célját szolgáló [33. § (4) bek.] intézmények, muzeális intézmények, levéltárak, valamint közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívumok gyűjteményeinek részét képező művek az ilyen intézmények helyiségeiben ezzel a céllal üzembe állított számítógépes terminálok képernyőjén tudományos kutatás vagy egyéni tanulás céljára a nyilvánosság egyes tagjai számára szabadon megjeleníthetők, és ennek érdekében – külön jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel – a nyilvánosság említett tagjaihoz szabadon közvetíthetők, ideértve a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételt is, feltéve, hogy az ilyen felhasználás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját közvetve sem szolgálja.
Ezek a rendelkezések az Egyesült Államok-beli “fair use” fogalmával mutatnak hasonlóságot, azaz oktatási, nevelési célzatú előadásokon, iskolai vagy könyvtári keretek között csak olyan esetben kell jogdíjat fizetni, ha az előadó hivatásszerű mesemondó, vagyis a mesélésért honoráriumot kap az intézménytől, ám ha a tanító vagy tanár mesél, abban az esetben a jogdíjköteles művek esetén is mentesülnek a fizetési kötelezettség alól.
