Az európai öröklési rendelettel véget érhet a hosszú, költséges eljárások sora a határokon átnyúló öröklésjogi útvesztőben. Mint a korábbi magyar EU-elnökség kiemelt prioritása, az uniós jogszabály kicsit hazai sikertörténet is egyúttal.
Az európai polgárok mobilitásával a több tagállamban való tulajdonszerzés is egyre jellemzőbbé válik, ám a javak után lefolytatott hagyatéki eljárások és az örökséghez való hozzájutás koránt sem volt zökkenőmentes. Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU Rendeletének életbe lépése előtt az örökösnek minden egyes államban meg kellett indítania a hagyatéki eljárást ahhoz, hogy hozzájusson a különböző országok jogát érintő örökségéhez. Az uniós norma viszont a 2015. augusztus 17-től kezdődően elhunyt személyek után már jelentősen megkönnyíti a hagyatéki ügyek intézését. Mostantól egy tagállamban is elegendő megindítani az eljárást ahhoz, hogy a hagyatéki vagyon átadása minden uniós ország előtt egyformán elismert rendben végbe mehessen.
A főszabály szerint az öröklési ügyekben annak a tagállamnak az öröklési jogát kell alkalmazni, amelynek területén az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt a halála időpontjában, függetlenül attól, hogy melyik ország állampolgára volt. Az örökhagyó szokásos tartózkodási helyének megállapítása azonban esetenként nehéznek bizonyulhat. Ilyen lehet például, ha az örökhagyó külföldön dolgozott, ám egyéb szakmai vagy családi kapcsolatai miatt származási államával szorosabb viszonyban volt. Ez a helyzet úgy is értékelhető, hogy a szokásos tartózkodási helyének mégis inkább a származási tagállam tekintendő. Kivételes esetben az öröklésben eljáró hatóság olyan következtetésre is juthat, hogy az alkalmazandó jog ne az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga legyen, hanem annak az államnak a joga, amelyhez az örökhagyót nyilvánvalóan szorosabb kapcsolat fűzte. Hogy a jogviták megelőzhetőek legyenek, lehetőség van továbbá arra is, hogy az örökhagyó még életében rendelkezzen arról, hogy hagyatéki ügyére annak az országnak a joga legyen irányadó, amelynek állampolgára. A többes állampolgársággal rendelkező személy pedig bármelyik állam jogát választhatja, melynek állampolgárságával a választás megtételekor vagy az elhalálozás időpontjában rendelkezik.
A rendelet valamennyi tagállamban biztosítja az öröklési ügyekben bármely tagállam által kiállított közokirat elfogadását, végrehajthatóságát. Kimondja, hogy valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik. A határozat azonban nem ismerhető el bizonyos esetekben, például ha az elismerés nyilvánvalóan ellentétes azon tagállam közrendjével, amelyben az elismerést kérik; vagy ha a határozatot nem kézbesítették az alperesnek, s az védelemről ezért nem tudott ezért gondoskodni, illetve, ha a határozat összeegyeztethetetlen a másik tagállam jogszabályával. Fontos továbbá, hogy az egyik tagállamban hozott és ott végrehajtható határozat egy másik tagállamban is végrehajtható a rendelet szerint.
Az Unióban a határokon átnyúló vonatkozású öröklések gyors, zökkenőmentes rendezése érdekében az örökösöknek és a hagyományosoknak, a végrendeleti végrehajtóknak, illetve a hagyatéki gondnokoknak egy másik tagállamban tudniuk kell igazolni jogállásukat és jogaikat, jogosítványaikat. Ennek lehetővé tétele érdekében a rendelet egy egységes bizonyítványt, az európai öröklési bizonyítványt alkotta meg, amely egy másik tagállamban való felhasználásra szolgál. A bizonyítványt kérelemre kell kiállítani. A kérelemnek a rendeletben előírt tartalmi elemekkel kell rendelkeznie, de az ott előírt formanyomtatvány is alkalmazható. A kérelem beérkezését követően a hatóság ellenőrzi a dokumentumokat, s szükség esetén további okiratokat, bizonyítékokat is kérhet. Ezután a hatóság haladéktalanul kiállítja az öröklési bizonyítványt, ha a tények a jogszabálynak megfelelő megállapítást nyernek. A hatóság különösen abban az esetben nem állítja ki a bizonyítványt, ha tényekkel kapcsolatban jogorvoslati eljárás van folyamatban, vagy ha a bizonyítvány nem lenne összhangban valamely, ugyanazon tényekre vonatkozó határozattal. A bizonyítvány legfontosabb joghatása, hogy a benne örökösként, hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, illetve hagyatéki gondnokként említett személyről – minden tagállamban – vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban említett jogállással, és/vagy a bizonyítványban feltüntetett jogokkal, illetve jogosítványokkal, és hogy e jogokhoz, illetve jogosítványokhoz a bizonyítványban feltüntetetteken túl egyéb feltétel és/vagy korlátozás nem fűződik. Ezen felül a bizonyítvány olyan okirat, ami érvényes jogcímet képez a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam megfelelő nyilvántartásába való bejegyzéséhez.
A jogszabálynak tekintettel kellett lennie a tagállamokban az öröklési ügyek rendezésére alkalmazott eltérő rendszerekre is, ennélfogva a „bíróság” fogalmát tágan kell értelmezni, hogy abba ne csak a szó szoros értelmében vett, igazságszolgáltatási feladatokat ellátó bíróságok tartozzanak bele, hanem egyes tagállamokban a közjegyzők vagy nyilvántartó hivatalok is, akik az öröklési ügyekben a bírósághoz hasonló igazságszolgáltatási feladatokat látnak el.
A rendelet hatálya nem terjed ki ugyanakkor az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vételére vonatkozó követelményekre. Ezért a nyilvántartás helye szerinti tagállam jogának kell meghatároznia, hogy milyen jogi feltételekkel és hogyan kell elvégezni a bejegyzést, és mely hatóságok – földhivatalok vagy közjegyzők – feleljenek annak ellenőrzéséért, hogy minden követelmény teljesül-e, és hogy a benyújtott vagy összeállított dokumentáció elegendő-e, s tartalmazza-e a szükséges adatokat.
Az okiratok párhuzamos kiállításának elkerülése érdekében viszont a nyilvántartó hatóságoknak el kell fogadniuk a másik tagállam illetékes hatósága által kiállított olyan okiratot, amelyek forgalmáról a rendelet rendelkezik. A rendelet szerint kiállított európai öröklési bizonyítvány érvényes jogcímet képez a hagyaték tárgyát képező vagyontárgynak valamely tagállam nyilvántartásába való bejegyzéséhez. Ettől természetesen a nyilvántartásban közreműködő hatóságok a kérelmező személytől kiegészítő információkat, további okiratokat is kérhetnek, melyeket a nyilvántartás helye szerinti állam joga előír.
A főszabály szerint a rendeletet a 2015. augusztus 17-én vagy azt követően elhunyt személyek utáni öröklésre kell alkalmazni. Az átmeneti szabályokból kiderül azonban, hogy aki például a végintézkedést 2015. augusztus 17-ét megelőzően állampolgársága szerinti jog alapján tette, de szokásos tartózkodási helye egy másik államban volt, a hagyatéki ügyében az állampolgárság szerinti jog lesz az irányadó. Ha ez a rendelkezés előreláthatóan kedvezőtlen lenne, úgy érdemes a már megtett végrendeletet felülvizsgálni, s az irányadó jogot megválasztani, hiszen a rendelet szerint, ha az örökhagyó 2015. augusztus 17-e előtt megválasztotta az utána történő öröklésre alkalmazandó jogot, ez a választás érvényes.
A jogszabályt korábban hazai sikertörténetként könyvelte el a magyar uniós elnökség, tekintve, hogy a rendelet 2009 végén kezdődött szakértői szintű előkészítése során a magyar elnökség egyeztető tevékenysége kiemelkedő szinten járult hozzá a megállapodáshoz.
