Átalakulás előtt áll az igazságügyi szakértői szervezeti rendszer. A kormány hamarosan megtárgyalja a szakértésre vonatkozó új szabályozási koncepciót, és így várhatóan még az idén az Országgyűlés elé kerülhet a törvénycsomag.
Ma Magyarországon három és fél ezer igazságügyi szakértő dolgozik, akik kétszázkilencven szakterületbe sorolva segítik szakvéleményükkel az ügyfeleket, a jogalkalmazókat. Vannak közöttük orvosok, jogászok, mérnökök, közgazdászok, nyomszakértők, művészettörténészek, de becsüsök és numizmatikusok is. Az igazságügyi szakértő a bíróság, ügyészség, rendőrség és más hatóság, megbízás alapján bármely állampolgár és szervezet számára szakvéleményt készít, hogy megkönnyítse a tényállás megállapítását, a bizonyítási eljárást, vagy bármely más szakkérdés eldöntését. Évente több százezer szakvélemény készül.
Az igazságügyi szakértők szakmai és érdekvédelmi szervezete az 1996-ban alapított Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK). Az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény hozta létre a szakértői kamarákat: a MISZK-nek ugyanis nyolc területi kamara a tagja. A szervezeten belül feszültségeket okoz, hogy vannak kis létszámú területi kamarák (300-350 fős tagsággal), míg a Budapesti Igazságügyi Szakértői Kamarának egyedül csaknem kétezer tagja van.
A kamara mint köztestület a törvény által meghatározott közfeladatokat végez, így többek között ellátja a szakértők szakmai és etikai felügyeletét, kezdeményezi a szakértőket érintő jogszabályok előkészítését, véleményezi a készülő jogszabályokat, javaslatot tesz a szakértői tevékenység díjszabására, szervezi az igazságügyi szakértők alapismereti oktatását. A kamara mindamellett közigazgatási hatóságként is eljár bizonyos, a szakértők kamarai tagságával kapcsolatos ügyekben (például bejegyzés, szakértőjelölti igazolvány kiállítása, kamarai tagság szünetelésének engedélyezése, kamarai tagdíj meg nem fizetése miatt tagság megszüntetése, felfüggesztése). A jogalkotó alig leplezett bizalmatlanságát a törvény szerkezete is tükrözi, hiszen ötven paragrafusából csak 25 foglalkozik a MISZK-kel és a területi kamarákkal, míg a többi etikai, felelősségi szabályokat részletez.
Két évvel ezelőtt, 2013 júniusában az Országgyűlés módosította a kamarai törvényt, de abban – állítják az igazságügyi szakértők – nem volt sok köszönet. Megütközéssel fogadták a 2013. évi LXXXIV. törvény több rendelkezését. Így a „három csapás” intézményét is, amely alapján ki kell zárni a kamarából azt a szakértőt, akiről „a kamara nyolc éven belül harmadik alkalommal állapítja meg, hogy etikai vétséget követett el”. Sokan azt sem értették, hogy a törvény 1. §-ából („az igazságügyi szakértői kamara az igazságügyi szakértők önkormányzati elven alapuló szakmai, érdekképviseleti köztestülete”) kivették a „szakmai” jelzőt. Mások a kamara önállóságának csorbítását látták abban a módosításban, amely szerint az igazságügyért felelős miniszter a törvényességi felügyeleti jogkörében nemcsak a kamara alapszabályát, szabályzatait és iránymutatásait, hanem a határozatait is ellenőrizheti [49/A. § (1)].
Módosítás ide, módosítás oda, a hatályos kamarai törvénynek számos hiányossága van. A szabályozás egyik égbekiáltó ellentmondása, hogy miközben a jogalkotó a szakértők számára kötelező kamarai tagságot, a kamarák számára – jelentős infrastruktúrát és logisztikai hátteret igénylő – feladatokat ír elő, ezek elvégzéséhez egyetlen forintot sem rendel. A szakértők évek óta nem értik: míg más szakmai kamarák jelentős költségvetési támogatást élveznek, nekik saját maguknak kell előteremteniük a működéshez szükséges forrásokat. A MISZK ugyanis a tagkamarák által beszedett tagdíj egy részéből, évi mintegy húszmillió forintból gazdálkodik. Az maga a csoda, hogy mégis működik! Persze nincs fényes székház szökőkutakkal, ahogy autó és milliós tiszteletdíj sem jár az elnöknek.
A jogszabályok számára viszont nem lehet panasz. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvényt a parlament 2005. május 23-én fogadta el, amelyhez csaknem egy tucat miniszteri rendelet is kapcsolódik. Ezek egyebek közt a szakértői működést, az alapképzést, a szakértői igazolványt, a különböző szakterületeket és azokhoz kapcsolódó képesítési és szakmai feltételeket, továbbá a szakértők díjazását szabályozzák.
A szakértői díjazás a szabályozás másik neuralgikus pontja. Hosszú évek óta „kőbe vésték” a négyezer forintos óradíjat, amely Agárdi Tamás, a MISZK elnöke szerint „szinte garanciája a szakértői színvonal fokozatos devalválódásának”. Ha az igazságszolgáltatás a szakmai elitet szeretné szakértőként igénybe venni – állítja az elnök –, akkor azt is látni kell, hogy ezek a szakemberek mérnökként, informatikusként legalább tizenkét-tizenötezer forintos óradíjért dolgoznak, méghozzá olyan helyeken, ahol nincs az ellentétes érdekek általi fokozott nyomás, stressz és a szakértői igénybevétellel járó többletmegterhelés.
Az igazságszolgáltatás más résztvevői, mint például az ügyvédek vagy a közjegyzők, tizenöt-húszezer forintot, nem ritkán ennek dupláját is elérő óradíja jelzi a reális, piaci értékítéletet. A szakértők szerint beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha a jogkereső közönség azt hiszi, hogy az igazságügyi szakértésnél figyelmen kívül lehet hagyni a piaci szempontokat. Az is nehezen érthető, hogy miközben a jogalkotó kötött árasnak minősíti a büntetőügyekkel, családjogi perekkel kapcsolatos szakértést, addig szabad utat enged a szakértői mérlegelésnek a nem hivatalból történő bizonyításoknál.
Nemcsak alacsonyak a megállapított szakértői díjak, hanem még késedelmesen is utalják őket. Az egyik területi kamara küldöttgyűlésén a résztvevők egymásra licitálva adták elő fizetési „rémtörténeteiket”. Az egyik szakértőnek – és a hozzászólások szerint nem volt egyedül ezzel a problémával – többéves kifizetetlen számlái voltak, míg egy kollégája arról számolt be, hogy a behajthatatlan számlái miatt kölcsönt kellett felvennie az adóbefizetési határidő előtt.
A kamarai vezetők tapasztalatai szerint az utóbbi időben javult a hatóságok fizetési fegyelme. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kirendelők döntése jobbára az ajánlati ár bruttó értéke alapján történik. Ezért az áfaelszámolásra kötelezett szakértők – a huszonhét százalékkal magasabb árajánlatuk miatt – versenyhátrányba kerülnek.
Nem ritka az sem, hogy a szakértők a díjaikkal egymás alá kínálnak. Ez a tendencia azért is veszélyes, mert teret enged a kontraszelekciónak: a díjverseny eredményeként a szakmájuk elitjéhez tartozó szakembereknek nem éri meg igazságügyi szakértővé válni, illetve annak maradni, arról nem szólva, hogy ezzel csökken a szakértői társadalom presztízse is.
A szakértői presztízs megvédése a kamarák egyik elsőrendű feladata. Az elmúlt években több olyan eset (mint például az ároktői vagy a Rezesova-ügy) borzolta a kedélyeket, amelyben szakértők kerültek negatív megvilágításba. Trócsányi László igazságügyi miniszter nem is rejtette véka alá a véleményét: „Olyan szakértői gárdára van szükség, amely feddhetetlen, közbizalmat élvez, nem befolyásolható. Ennek a rendszernek az átalakítása jogos társadalmi elvárás. Erősíteni kell a kamarát, anyagilag ugyanis mindenképpen gyenge köztestületről van szó.”
A MISZK elnöke – egyetértve a tárcavezetővel – úgy látja, hogy a kritikák szükségszerű következményei annak a torz és hibás szabályozásnak, amely mára a működésképtelenség szélére sodorta a kamarai rendszert, és a szakértői presztízs csökkenéséhez vezetett. Szerinte ez a helyzet változatlan feltételek mellett aligha fenntartható. Olyan gyökeres változtatásokra van szükség, amely visszaadja a szakértői munka hitelét. – Ennek kereteit az igazságügyi tárca illetékeseivel együtt, közösen alakítjuk ki. A múlt évben sikerült megállapodni abban, hogy a szakértőket érintő jogszabályok előkészítésénél, a problémák feltérképezésében a kormányzat számít a MISZK közreműködésére – mondta Agárdi Tamás.
Az elnök szerint a szakértői társadalom felismerte azt a „történelmi lehetőséget”, hogy hosszú évek után végre tevőlegesen beleszólhatnak saját hivatásuk, szervezeti kereteik átalakításába. A „problématérkép” elkészítéséhez jelentősen hozzájárult „A szakértői bizonyítás a bírósági eljárásban” tárgykört vizsgáló kúriai joggyakorlat-elemző csoport kilenchónapos munkája, melyben igazságügyi szakértők is részt vettek. A csaknem 400 oldalas összefoglaló vélemény szerint az egyre bonyolultabb társadalmi viszonyok hatására elterjedt a jogi problémák más szakmákhoz tartozó kérdésekkel való összefonódása, ami miatt megítélésük nehezebbé vált. De megnőtt az igény a modern természettudományok eredményeinek a bizonyítási eljárásban történő felhasználása iránt is. Mindezek együttesen felértékelték az igazságügyi szakvélemény szerepét.
A kúriai joggyakorlat-elemző csoport jelentése pontos látleletet ad az igazságügyi szakértés aktuális gondjairól. Alapvető problémának látják, hogy a MISZK-nek, a szakértői testületet képviselő és összefogó köztestületnek nem tagjai az igazságügyi szakértők. A MISZK-et tudniillik a területi kamarák alkotják, míg az igazságügyi szakértők az egyes területi kamarák tagjai. Hiányzik a MISZK és a területi kamarák viszonyának szabályozása, amely kiterjedne arra, hogy a központi kamarának mennyiben van irányító, ellenőrző jogosultsága az egyes területi kamarák működése felett. Észlelték azt is, hogy az igazságügyi szakértők részletes, több adatra kiterjedő hivatalos listáját a felügyeleti szerv, a minisztérium vezeti, amely az utóbbi idők gyakorlata szerint ezt a listát nem bocsátja a kamara rendelkezésére. Így a kamara nem autentikus nyilatkozni arról, hogy valaki igazságügyi szakértő vagy sem, és kizárólag csak a kamarai tagságáról tud a kirendelőnek adatot nyújtani. Még nagyobb hiányosság, hogy kompetencia, végzettség terén sem jogosult megfelelő adatokkal segíteni a kamarához forduló kirendelőket, jogkereső állampolgárokat. A jelentés azt is megállapította, hogy az igazságügyi szakértői szakterületekről és képesítési feltételekről szóló 9/2006.(II.27) IM rendelet (az úgynevezett kompetencia-rendelet) felülvizsgálatra szorul szemléletbeli és koncepcionális szempontból, de a szabályozás tartalmát és terjedelmét illetően is. A jogi szabályozásnak szerintük figyelemmel kell lennie a kirendelő hatóságok igényeire, a különböző szakterületek és tudományágak fejlődésére és belső tagozódására. Az ágazatok fejlődésének fő iránya ugyanis a specializálódás, ezért a jogi szabályozás sem épülhet ezzel ellentétes tendenciára.
Az igazságügyi tárca szeretné az idén tető alá hozni az új szabályozást. A munkát nehezíti, hogy márciusban lemondott a szakterületet felügyelő államtitkár, Patyi Gergely, aki már mélyen beleásta magát a kérdéskörbe. Utódja, Vízkelety Mariann sietett kijelenteni, hogy a szabályozási koncepció kidolgozása változatlanul folyik, amelyről remélhetőleg rövidesen dönteni tud a kormány, és még az idén az Országgyűlés is elfogadja a javaslatot. A szakértők pedig abban bíznak, hogy ők nem jutnak a bírósági végrehajtók sorsára. A kormány minapi döntése értelmében ugyanis a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara jogutódlással átalakul, és létrejön a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar.
