Az aktív eutanázia nem más, mint emberölés – legalábbis Magyarországon. A magyar jog nem ismeri a „kegyes halálnak” az aktív formáját, mikor az orvos kifejezetten halálba segítő beavatkozást nem végezhet a betegen. A legtöbb állam ugyanezt a gyakorlatot követi. Nem úgy Belgium, az ország, amelynek eutanáziával kapcsolatos döntései az elmúlt hónapokban rendre nagy port kavartak a nemzetközi sajtóban.
Belgium 2002-ben legalizálta az aktív eutanáziát, amivel az országoknak egy szűk köréhez csatlakozott (aktív eutanáziára Belgiumon kívül még Hollandiában, Luxemburgban, Kolumbiában és az Egyesült Államok néhány államában van lehetőség, illetve a Svájc által engedélyezett gyakorlat átmenetet képez az aktív és a passzív eutanázia között). Abban azonban a belga szabályozás egyedülálló, hogy az eutanáziát mindenféle korhatárra vonatkozó korlátozás nélkül lehet igénybe venni, méghozzá 2015 márciusa óta. A belga parlament ugyanis 86-44 arányban – tizenketten tartózkodtak – ez év februárjában megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezte a „gyermekeutanáziát”, Fülöp király pedig márciusban aláírta a javaslatot. Eszerint azok a gyermekek is igényelhetik a halálba segítő beavatkozást, akik halálos betegek, amennyiben nagy fájdalmaik vannak és a részükre nincs elérhető kezelés. Ugyan hasonló szabályozás létezik Hollandiában is, ám ott az eutanázia csak a tizenkét év feletti gyermekek számára engedélyezett. Továbbá ez a gyermekeknek adott lehetőség nem korlátlan, így például a gyermek szüleinek beleegyezése, továbbá orvoscsoport által végzett felmérés is szükséges az eutanázia foganatosításához.
Egy közvélemény-kutatás szerint Belgiumban az állampolgárok hetvenöt százaléka támogatja az eutanáziát, és természetesen más országokban is vannak, akik szerint az eutanázia a nem gyógyítható betegségekkel való harc fontos eszköze lehet.
Az eutanázia amellett, hogy a tudomány mindenkori állása szerint valóban vissza nem fordítható és nagy fájdalommal járó betegségekkel küzdők számára kíméletes kiutat jelenthet szenvedésükből, gazdaságilag is hasznos intézmény lehet. Akár a kórházak zsúfoltságát veszik az érvelők alapul, és az így felszabadult ágyakat, akár a gyógyszerre fordítandó költségeket, arra jutnak, hogy az eutanázia ilyen szempontból is támogatható. Az etikai érvek mellett ugyanakkor a gazdasági megfontolások mindig csak másodlagosan jelennek meg.
A nagy arányú támogatás mellett a belga eutanázia-törvényt sokan támadják is, így különösen a belga katolikus egyház és más katolikus szervezetek szerte Európában. Az igazi visszhangot a nemzetközi médiában azonban ezentúl több olyan ügy is kiváltotta, ahol ugyan felnőttek számára engedélyezték az eutanáziát, de vitatható volt, hogy betegségük valóban halálos kimenetelű-e.
A belga szabályozás kritikusai gyakran érvelnek például azzal az esettel, amely 2012 decemberében történt, amikor is az orvosok aktív eutanáziát alkalmaztak egy negyvenöt éves, vak ikerpáron, akik miután megvakultak, úgy érezték, nincs miért élniük. Ugyancsak a halálba segítettek egy negyvennégy éves nőt, aki pszichológiai fájdalomra hivatkozott, és egy hatvannégy éves nőt is, aki krónikus depresszióban szenvedett. A legfrissebb, kedélyeket borzoló, eutanáziát engedélyező döntés egy huszonnégy éves nő ügyében született, aki testileg semmilyen betegségben nem szenvedett, azonban gyermekkorától kezdve szuicid gondolatokkal küzdött, és már többször is megkísérelte az öngyilkosságot.
Az eutanázia ellenzői leszögezik, hogy az eutanázia nem lehet mindenre válasz, különösen nem mentális betegségekre, ahol szinte lehetetlen lemérni a szenvedés mértékét. Gyakran hozzák fel érvként az orvosok Hippokratész-esküjét is, amelynek szerintük ellentmond az, ahogy a beteg megmentése helyett az orvos tulajdonképpen megöli a betegét. Itt megjelenik egy újabb érv is – nem könnyű elhatárolni az eutanáziát és az emberöléstől.
Magyarországon az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény biztosítja a betegeknek azt a jogot, hogy akár az életmentő, életfenntartó beavatkozást is visszautasíthassa. Ezt a rendelkezést egyesek úgy értelmezik, hogy a passzív eutanáziát engedélyezi, hiszen az orvosok – ugyan a beteg kérésének megfelelően, de saját döntésük alapján – tartózkodnak azoktól a beavatkozásoktól, amelyek a beteg életének meghosszabbításához szükségesek lennének. Mások szerint ez nem tekinthető passzív eutanáziának. Ők úgy gondolkodnak, hogy a beteg visszautasítása az orvos számára kötelezettséget teremt, így az orvos nem követ el mulasztást. Ha pedig nem történik mulasztás, akkor az nem is okozhatja a beteg halálát.
Az aktív eutanázia jogi megítélése Magyarországon ennél jóval egyértelműbb: emberölésnek minősül. A jogalkalmazó azt, hogy a halálba segítésre a beteg akaratából, kérésére került sor, vagy hogy a betegség egyébként gyógyíthatatlan, a minősítésnél nem értékelheti (a büntetéskiszabásnál már esetleg igen). Mi több, a Belgiumban idén elfogadott szabályozással ellentétben, azért, ha az orvos egy tizennégy év alatti gyermeket segít a halálba, itthon akár életfogytig tartó szabadságvesztést is lehet kapni. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény ugyanis a minősített esetek körében értékeli ezt a cselekményt, ami tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
És hogy elképzelhető-e a közeljövőben változás a magyar szabályozásban? Aligha. Bár időről-időre újra felmerül a közbeszédben az aktív eutanázia kérdése, eddig úgy tűnik, hogy társadalmi szinten nem szerezte meg a szükséges támogatottságot. Az Alkotmánybíróság legutóbb 2014 júliusában erősítette meg álláspontját ebben a kérdésben, és adott újra elutasító választ az aktív eutanázia engedélyezésére. Mindenesetre a belga út azt azért megmutatta, hogy létezik egy, a hazaitól nagyon különböző válasz is. Jelenleg még nyitott kérdés, hogy más országok rálépnek-e erre az útra.
