Ha nem megy tovább együtt, legalább kössünk egyezséget! – Az új Ptk. a családjogi törvény rendelkezéseit a kódexbe emelte, és jelentősen módosította a bontóperi egyezségkötés anyagi és eljárásjogi szabályait. – A legfontosabb változásokról egy bírósági jogalkalmazó tollából
Az új Ptk. elsősorban anyagi jogi jellegű változást hozott a családjogi szabályozás tekintetében – inkább szerkezetében, mint tartalmában. A családjogi törvény rendelkezéseit a kódexbe emelte, így annak IV. Könyve a Családjogi Könyv lett. Az anyagi jogi szabályok között továbbra is rejtőznek eljárásjogi jellegű rendelkezések, ebben a Csjk. mintegy tovább örökíti a kódexbe integrált Csjt-t.
A korábbi szabályozás gyökeresen nem változott meg, de néhány jelentősebb módosulás történt, melyre mindenképp érdemes figyelmet fordítani. A bontóperi egyezség, egyezségkötés változásait azért is emelném ki elsődlegesen, mert sajnálatos módon egyre több házasság ér véget válással, amely miatt egyre magasabb a bíróságokon a bontóperek száma is, a peres ügyek egy jelentős részét teszi ki. És ha már ez így van, akkor legalább azok békés rendezését szorgalmazzuk, emeljük ki ily módon is, hisz ez szolgálja leginkább a peres felek érdekeit, még ha az indulatok hevében nem is sikerül minden esetben belátni ezt.
A Csjt-beli közös megegyezéssel történő bontás két esetköréből már csak egy maradt, mégpedig az, amikor a felek a jogszabályban meghatározott járulékos kérdésekben megegyeznek, e körben egyezséget kötnek, és egyezségüket a bíróság jóváhagyja. A másik eset – amely az volt, hogy ha a peres felek életközössége legalább három éve megszakadt, emellett igazolták, hogy külön lakásban élnek és a gyermekük elhelyezését már rendezték a gyermek érdekeinek megfelelően – már nem került be a Kódexbe.
A megegyezést igénylő járulékos kérdések az alábbi változásokon estek át. Az egyezségbe foglalandó járulékos kérdések köréből kikerült az ingóságok megosztásának megkövetelése. Természetesen ez nem zárja ki, hogy a felek e körben is egyezséget kössenek, ha akarnak (hiszen az a Ptk-t uraló diszpozitivitással is erősen összhangban áll). Vagyis mindez azt jelenti, hogy e lehetőség továbbra is nyitva áll előttük, de kötelezően már nem kell megegyezniük az ingó vagyontárgyak sorsáról.
Remélhetőleg ez a változás a közös megegyezéses bontások számát jelentősen növelni fogja. Még nem telt el annyi idő az új szabályok alkalmazásával, hogy ez statisztikai adatokkal kimutatható legyen, de a jövőben a gyakorlat, a gyakorlati tapasztalatok talán igazolni fogják. Hiszen már nem csak az ingatlanok megosztása lehet hosszadalmas és bonyolult folyamat, hanem az ingóságoké is. Bonyolultabbá váltak a forgalmi és tulajdonviszonyok nemcsak a vagyon aktív, hanem passzív elemeit illetően is. Tipikus példaként szokták megemlíteni az üzletrészek, tagsági részesedések, értékpapírok körét, de ne csak ezen aktív vagyonelemekre gondoljunk, hanem gondoljunk a hitelekre is, ami sokakat érint. Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy például a rendezetlen, vagy félig rendezetlen devizahitelek – az ezekkel kapcsolatosan jelenleg is zajló jogalkotási folyamatok következtében – esetén mennyire nem egyszerű e körben a vagyonrendezés.
Nyilván amennyivel egyszerűsítheti ez a bontóperek lefolyását, annyival fogja nehezíteni a vagyonmegosztással kapcsolatban indított pereket, de célszerűbb, ha minden vagyontárgy sorsát érintő kérdés rendezése az amúgy is bonyolultabb és szerteágazóbb, ezáltal eleve hosszadalmas bizonyítási eljárást igénylő házassági vagyonjogi perekre marad.
Inkább csak fogalombeli változást jelent, hogy az új szóhasználattal élve a feleknek abban kell megállapodni, hogy a szülői felügyeleti jogot a jövőben melyik szülő gyakorolja. Továbbra is meg kell állapodni a gyermektartásdíjjal, valamint a kapcsolattartással összefüggésben is, bár ez utóbbinál kivételt képez az az eset, ha közös lesz a szülői felügyelet. Ebben az esetben a gyermek lakóhelyét kell kijelölniük a feleknek.
Ez természetesen csak a peres felek egyetértése esetén működhet hosszú távon, ha a házasság bontását követően is megfelelő kapcsolatot tudnak egymással fenntartani, személyes sérelmeiket pedig a gyermek érdekében félre tudják tenni. A bíróság feladata, hogy ezt felmérje, a bíróság felelőssége, hogy a nem ezt szolgáló egyezségek megkötését megtagadja, és ezt tényleg komolyan kell mérlegelni.
A lakáshasználatról a korábbiaknak megfelelően kell megegyezniük, így erre ennél bővebben nem is térek ki.
Az egyezségkötés felé terelést szolgálja a közvetítői eljárás igénybe vételének lehetősége is, mivel a bírósági tárgyalás nem ad, és nem is adhat teret a felek személyes konfliktusainak. Erre csak említést szintjén szerettem volna kitérni, mint az egyezségkötési hajlandóság emelésének egyik lehetséges eszközére, hiszen e téma akár egy külön tanulmányt is megérne!
Tartásról csak erre irányuló igény esetén kell megegyezni, amely szintén módosulást jelent. Gyakorlatilag a tartást csak akkor kell rögzíteniük az egyezségben, ha valamelyik fél részéről felmerült egyáltalán az igény, vagyis az egyezségekből immár kikerülhet a következő mondat: “A feleknek egymással szemben házastársi tartás iránti igényük nincs.”
Álláspontom szerint a közös megegyezéses bontás megkönnyítése segíthet abban, hogy a felek a megfelelő együttműködéssel olyan egyezséget kössenek, melyhez a későbbiekben hajlandóbbak tartani magukat, elkerülve ezáltal az utópereket, az egyezségük sorozatos megtámadását.
