Mai fogalmaink szerint Mátyás király nevéhez fűződik az első hazai igazságszolgáltatási reform: törvényt alkotott a perek felgyorsításáért, önállósította az ügyvédi hivatást, bírói eskütételt írt elő, a szentszéki perekben pedig megjelentek az első jogi szakértők is.
A Budapesti Ügyvédi Kamara könyvtárában üveglap alatt őrzik Mátyás király azon dekrétumát, az 1486. évi LXIX. törvénycikket, amely kimondta, hogy „egy ügyvéd se merje tizennégy személynél többnek az ügyeit elvállalni és vinni”. A korabeli törvényi indokolás szerint „mivel szokása az ügyvédeknek, hogy nyereségvágyból mentül több személynek az ügyeit elvállalják és azok védelmében meglehetősen hanyagul járnak el, és ha megbizóikat egyszer-másszor birságban marasztalják, ebből semmit sem csinálnak”. Ha az ügyvéd mégis tizennégy személynél többnek védelmezné az ügyét, akkor bizony „birságokban fogják elmarasztalni, ezek iránt az ő felének fekvőjószágaiból és birtokaiból mind a birónak, mind az ellenfélnek részére nézve a per befejezése és az ügy eldöntése után azonnal eleget kell tenni”.
A korabeli dekrétumok és oklevelek tanúsága szerint Hunyadi Mátyás uralkodása idején önállósult az ügyvédi hivatás. A törvényi rendelkezések arra utalnak, hogy a 15. században különváltak egymástól a bíróságok ítélőmesterei, a jegyzők és az ügyvédek. Az 1471. évi XIV. törvénycikk felszólítja az ítélőmestereket, hogy „a szokott büntetés alatt, mindenkinek szolgáltassanak igazságot és se ők, se ülnökeik ne lehessenek ügyvédek”.
Mátyás király szigorú eszközöket vetett be a bírósági eljárások felgyorsításáért. Az 1486. évi VII. törvénycikk „a perek hosszura nyujtásával” kapcsolatosan például úgy rendelkezett, „ha pedig némelyek az efféle halasztásokat a királyi felségtől csalárdul mernék kieszközölni, vagyis, ha hazugmódra állitják, hogy fivéreik háboruban, vagy az országon kivül várakban vagy követségekben vannak elfoglalva, legott nyelvváltságon maradjanak. A mely büntetésre nézve a biró, a ki előtt az ügy foly, ha jelen vannak, őket személyesen, ha pedig távol vannak, ügyvédeiket fogja el és a büntetést rajtuk azonnal elengedhetetlenül vegye föl.” Az Ügyvédek lapjának 1895. évi 51. számában megjelent cikk szerint a nyelvváltság onnan vette a nevét, hogy „eredetileg a bűnösöknek nyelvüket metszették ki, később az erkölcsök szelidülvén, a nyelvükre vasfogót vetettek”.
Az úgynevezett szentszéki perekben az ügyvédi pálya is kettéágazott: a felek képviseletét ellátó procuratorok és a jogi szakértőként fellépő advocatusok között. Mátyás idején az ügyvéd hiteles pecséttel ellátott megbízólevél alapján járhatott el. Ennek a megbízólevélnek – amelyet a képviselt személy csak személyesen állíttathatott ki – tartalmaznia kellett a megbízás mértékét, és ezt a képviselő nem léphette túl. A szakmai követelmények nem voltak túlságosan magasak, hiszen prókátor bárki lehetett, aki perbeli jog- és cselekvőképességgel rendelkezett. Vagyis végzettségi feltételeket nem szabtak meg a funkciót ellátó személlyel szemben.
Mai fogalmaink szerint Mátyás király nevéhez fűződik az első igazságszolgáltatási reform. Az 1464-es törvények a királyi kancelláriát és az igazságszolgáltatási rendszert érintették. Ennek keretében egyesült a fő- és a titkos kancellária, amelynek élére Mátyás két, azonos jogkörrel felruházott főkancellárt ültetett – Vitéz János váradi püspököt és Várdai István kalocsai érseket. Az ekkor vésetett kettős pecsét őrzése és a kiadványok megerősítése kettőjük hatáskörébe került. A bíróságok egyesítése nyomán egy központi törvényszék alakult. A királyi személyes jelenlétet a személynök biztosította. A királyt helyettesítő bíró Hangácsi Albert lett, aki a bolognai egyetemen szerzett jogi doktori címet.
Az 1486. évi LXXIII törvénycikk az ország összes bírája számára eskütételi kötelezettséget írt elő. Az esküminta így szólt: „Én N. esküszöm az élő Istenre és az Isten szent anyjára, szüz Máriára és minden szentekre és az Isten kiválasztottjaira, hogy minden előttem perlekedőnek és minden ügyben, mely tisztemhez tartozik, minden személynek, tudniillik gazdagnak és szegénynek megválogatása nélkül, kérést, jutalmat, kedvezést, félelmet, gyülölséget, szeretetet és barátságot távoltartva és félretéve, tehetségemhez képest minden dologban igaz és való törvényt és igazságot fogok tenni s végrehajtást eszközölni, a mint azt Isten és ez ő igazsága szerint megtenni kötelességemnek ismerendem. Isten engem ugy segéljen és minden szentjei.”
Hogyan működött Mátyás igazságszolgáltatási rendszere? Kardos Tibor ezt írja erről 1940-ben alkotott művében: „A királyi ítéletek szigorúsága és gyorsasága egykettőre közel érezteti az uralkodót. Egy asszonyt igazságtalanul bebörtönöznek. Erre új ítéletet parancsol, és kártérítést. Egy özvegynek férje megöléséért súlyos kártérítéssel tartoznak egyes váradi kereskedők. De azok mindenféle ravasz fogással próbálják magukat kivonni a kötelezettség alól. Erre a király elrendeli, hogy mindaddig, amíg a bűnösök és kezeseik nem tesznek eleget az ítéletnek, le kell foglalni és zár alatt kell tartani minden váradi polgár vagyonát, az ország bármely részén legyen is található.” Egyik kortársa szerint Mátyás vallotta azt a régi elvet, hogy a királynak hivatása az embereket megjavítani: a gonoszokat megbüntetni, a jókat megjutalmazni. Élt ezzel a jogával: igazságszolgáltatása erélyes volt, gyors és irgalmatlan.
Mátyás igyekezett rendet tenni a feudális Magyarországon. Reformjait, amelyek pedig „örökre szólóak” voltak, részben már az 1492-es rendi országgyűlés hatálytalanította, a többi pedig odaveszett a zavaros török időkben. Heltai Gáspár okkal jegyezte meg 1575-ben kelt történeti munkájában: „Meghalt Mattias kyral, elkeolt az Igassagh!”
