Válogatott futballkapus, olimpiai és világbajnok vízilabdázó, olimpiai bajnok öttusázó és szövetségi kapitány, fotómodell, énekesnő, rockzenész, műsorvezető döntött úgy, hogy sikeres civil pályafutása után jogásznak áll. Vagy legalábbis elvégzi a jogi egyetemet.
A legutóbb sorra vettük azokat a jogot végzett, de nem jogi pályán tevékenykedő közéleti személyiségeket, akik a politika, a média, a sport vagy a kultúra területén alkottak kimagaslót. Ezúttal azokat a híres civileket gyűjtöttük csokorba, akik sikeres sportolói, művészi karrierjük után vagy közben ültek be az egyetemi padsorokba, hogy jogi doktorátust szerezzenek.
Krzyzewsky Beáta kétszeres sportlövész Európa-bajnok 2000-ben diplomázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. „A tanulás és a sport összefügg egymással, mert mindkettőhöz rengeteg ambíció, kitartás, akaraterő, energia szükségeltetik – magyarázza a 18-szoros magyar bajnok és ötszörös országos csúcstartó. – Mivel jogász családból származom, kézenfekvő volt, hogy magam is a jogi pályát választom. 2005 márciusától dolgozom együtt az édesapámmal az ügyvédi irodában.”
Csisztu Zsuzsa egykori tornászbajnok, tévés és rádiós műsorvezető igazi diplomahalmozó: 1992-ben a Minnesota-i Egyetem nemzetközi kommunikáció és televíziózás szakán, 1995-ben a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakán, 2011-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, 2013-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézetében sportjogi szakjogász diplomát szerzett.
A volt futballisták között akadnak jogászok. Katzirz Béla huszonkétszeres válogatott kapus 1974 és 1983 között futballozott az NB I-ben. 1985-ben szerzett diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Jelenleg Pécsett dolgozik az ügyvédi irodájában. „Az emberek életkörülményei nagy mértékben hatnak a mi munkánkra is – mondta egy interjújában. – Amit régebben sok okból kifolyólag nem vállaltunk el, azt ma már jobban meggondoljuk, hogy elvállaljuk-e. Ennek elsősorban nem morális, hanem gazdasági okai vannak. Fizetni kell a számlákat, itt is megnehezedett a pálya, de legalább azt csinálom, amit szeretek.” Izsó Ignác 1974 és 1986 között a Vasasban 285 bajnoki mérkőzésen 86 gólt ért el. Az ötszörös válogatott csatár 1981-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A Hivatásos Labdarúgók Kamarájának alapító tagja és jogásza. A FIFA jogi bizottságának tagja. Egykori csapattársa, Birinyi István is ügyvéd lett.
Csapó Gábor olimpiai és világbajnok vízilabdázó 272 alkalommal szerepelt a vízilabda-válogatottban. 1972-től 1973-ig a szegedi József Attila Tudományegyetem, majd 1973-tól a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának hallgatója volt. 1977-ben szerzett doktori oklevelet. Jelenleg pólós iskolát vezet, közben jogtanácsosként is dolgozik. Szegeden sok híres sportoló járt a jogi karra: Molnár Tamás és Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázók, Fodor Rajmund kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó és Ábrahám Attila olimpiai bajnok kajakos.
Török Ferenc is hihetetlenül eredményes sportolói pályafutást mondhat magáénak: 1952 és 1970 között négyszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, nyolcszoros magyar bajnok, majd 1976-tól 1992-ig öttusa szövetségi kapitányként hét arany-, tíz ezüst-, illetve négy bronzérmet szereztek versenyzői. 1957-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A diploma megszerzése után a II. kerületi bíróságon fogalmazó, majd 1959 és 1962 között a XI. kerületi bíróság elnöki titkára volt. 1966-ig bírósági ügyvéd, később több ügyvédi munkaközösség tagja. 1992-ben nyitott saját, önálló ügyvédi irodát.
Sütő Enikő népszerű fotómodellből lett ismert ügyvéd és üzletasszony. Tizenöt éves korában beszélték rá a híres fabulonos reklámra, ahol meztelen háttal volt látható, ami akkoriban igen merész vállalkozásnak számított. Az Ez a divat című divatlap az olvasók szavazatai alapján 1979-ben az év manökenjévé választotta. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett 1982-ben. „Nyolc évig dolgoztam jogászként, főleg művészek voltak az ügyfeleim – mesélte az egykori modell. – Szakmámtól csak akkor váltam meg, mikor az amerikai rokonaimmal közösen alapítottunk egy kozmetikai céget. És immár 20 éve saját modellügynökségemben keresem a legújabb tehetségeket.”
Mihályi Réka, a Group’n’Swing énekesnője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán végzett 2005-ben. „A párkányi művészeti alapiskolában tizenkét évig csellóztam, mégis a budapesti balettintézetbe és a jogi egyetemre felvételiztem. Mindkét helyre felvettek, ami hatalmas örömmel és egyúttal vívódással járt. Első helyre ugyanis a jogi egyetemet írtam, így tanulmányaimat itt kellett elkezdenem. Időközben kiderült, hogy hatalmas szerencsém volt, mert egy született rendellenesség miatt nem táncolhattam volna hivatásszerűen” – indokolta pályaválasztását. „A volt főnököm, Andrási László, akit imádok, egyszer megkérdezte: Rékácska, Ön akkor most ügyvéd vagy énekesnőcske? – mesélte Mihályi Réka. – Azóta sem tudom a választ, csak azt tudom, hogy az ének, a zene és a tánc által vagyok boldog jogász!”
Völgyesi Gabriella, az Unique énekesnője 2006-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A kétgyermekes anyuka jelenleg együttese nyári turnéjára készül. “Szeretnék majd valamikor jogászként vagy ügyvédként dolgozni, egyedül vagy valakivel társulva. A büntetőjog különösen érdekel, de az énekesnői hivatásomból kiindulva a szellemi alkotások jogának területei, az előadói vagy a szerzői jog is közel áll hozzám” – nyilatkozta egyszer.
Napjaink legismertebb jogi végzettségű zenésze minden kétséget kizáróan Somló Tamás, az LGT énekese és basszusgitárosa. Olyan kitűnő dalok fűződnek a nevéhez, mint az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress, vagy Annyi mindent nem szerettem még. Eredeti szakmája artista (cirkuszi zenebohóc). Luxor nevű csoportjával körbeutazta a világot. Zenész pályafutását a Kex és a Non Stop együttesekben kezdte. 1964-től 1973-ig az Omega, 1973-tól napjainkig az LGT tagja. „A húgom, aki orvos, el akarta végezni a jogot is, őt kísértem el beiratkozni, és végül én végeztem el – magyarázta jogi tanulmányait. – Imádtam a római jogot, soha nem hiányoztam előadásról, kiváló agytorna volt, és lett egy diplomám. Ezt valamikor régen apámnak megígértem, hát teljesítettem.” Jogi diplomáját az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte 2004-ben. “Nem váltottam, mert ahhoz már öreg voltam, de az egyetem sokat adott” – jegyezte meg.
Lilu (alias Kovalcsik Ildikó) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának hallgatója volt, amikor megkezdte műsorvezetői pályafutását. 1999-től a VIVA műsorvezetője, majd az RTL Klub Való Világ című showjának, később pedig a tévécsatorna reggeli műsorának lett házigazdája.
Zimány Linda modell tíz éve kacérkodik a jogi diplomával. 2004 óta joghallgató a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, de csak idén januárban kezdte meg az államvizsgát, egyelőre öt tárgyból kettőt abszolvált.
Csábi Bettina tízszeres profi ökölvívó és kick-box világbajnok 2003-ban végzet a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Sportolói pályafutása után összesen egy évig dolgozott fogalmazóként. „Szerintem a jogi pálya nem feltétlenül nőknek való” – nyilatkozta az egykori sportolónő. “Elsősorban azért, mert a jogalkalmazáson, és nem az igazságosságon van a hangsúly. Ez az első, amit az egyetemen megtanítanak, és egy nőnek nagyon nehéz ezt elfogadnia. Akármit is mondanak, a nők főként az érzelmeikre hallgatnak, és ebben a munkában – hiába tudják, hogy a paragrafus az paragrafus – nagyon nehéz ettől elvonatkoztatni. Ezért is nehéz egy bírónak, vagy akár egy ügyvédnek olyan valakit védeni, akiről a szíve mélyén tudja, hogy nincs igaza.” Azóta nagyot fordult a világ Csábi Bettinával: a Kecskeméti Törvényszéken májusban kezdődött az a büntetőper, amelyben a 36 éves volt bokszolónőt bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, magánokirat-hamisítással, valamint a számvitel rendjének megsértésével vádolják.
Kapcsolódó cikk: