Az internet nem jogmentes terület – állítja az Alkotmánybíróság. Határozata szerint az internetes kommunikációban tanúsított emberi magatartások és formák a jogi szabályozás tárgyát képezhetik. Mi több: a kommentek moderálása sem mentesít a jogsértő közlésért való felelősség vagy a helytállás kötelezettsége alól.
Az Alkotmánybíróság teljes ülésének határozatai
● AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról (IV/5/2013.)
Az Alkotmánybíróság május 27-én elutasította a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.217/2012/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozót – a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületét – a támadott ítélet elmarasztalta a jóhírnévhez fűződő jogok megsértése miatt, mert az általa működtetett honlapon megjelentetett két hozzászólás tartalma túllépte a véleménynyilvánítás megengedett határait; a honlap súlyosan sértő, lealacsonyító hozzászólásoknak adott helyet. Az Alkotmánybíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy sérti-e az indítványozó alaptörvényben biztosított jogát, ha a bíróság a törvényt úgy értelmezi, mint a Kúria vitatott ítéletében, vagyis úgy, hogy az internetes oldalon közzétett kommentek – a felhasználók bejegyzései az oldalon közzétettekről, vagy velük kapcsolatban – tartalmáért az indítványozó akkor is felel, ha nem volt tudomása a jogsértő tartalomról, vagy a sértett kívánságára azonnal el is távolította. A határozat indokolása hangsúlyozta: az internet nem jogmentes terület, az internetes kommunikációban tanúsított emberi magatartások és formák a jogi szabályozás tárgyát képezhetik. Alkotmányossági szempontból tehát az új technológiák által nyújtott tereken és felületeken, valamint kommunikációs csatornákon – így az interneten zajló nyilvános kommunikációban érvényesítendők az Alaptörvényben rögzített alapvető jogok és kötelezettségek. Ugyanakkor ugyanez a védelem is megilleti például az internetes magánkommunikációt – email, telefon, sms stb. –, mint a hagyományos eszközökkel folytatottat. Nem vonható kétségbe ugyanis, hogy a blog és a komment is közlésnek minősül, s mint ilyen az Alaptörvény IX. cikk védelmi körébe esik. Az Alkotmánybíróság szerint a kommentek moderálása nem mentesít a jogsértő közlésért való felelősség vagy a helytállás kötelezettsége alól. A kommentek moderálásáról a weboldal fenntartója dönt: erre jogszabály vagy a bírói gyakorlat sem kötelezi. A jogsértő közleményekért való felelősség (és adott esetben a helytállási kötelezettség) független a moderálástól: egyedül a jogsértő közlés tényén alapszik. Ha a kommentek közzétételéért való felelősség nem függ a moderálástól, mert a közlés tényén alapszik, nem indokolt a moderált és nem moderált kommentek között különbséget tenni az alapjog-korlátozás arányosságában sem. Ha a moderálást vállaló internetes szolgáltatók felelősek az oldalukon megjelent jogellenes közlésekért – melynek alkotmányosságát az indítványozó nem vitatja, hiszen azzal érvel, hogy nincs befolyása a hozzászólás közzétételére –, akkor a moderálást nem vállaló oldalak működtetőivel szemben a jogsértés megállapítása nem tekinthető aránytalannak. A határozathoz Paczolay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Stumpf István alkotmánybíró pedig különvéleményt csatolt. (Előadó alkotmánybíró: Bragyova András)
● AB határozat alkotmányos követelmény meghatározásáról (II/185/2013.)
Az Alkotmánybíróság május 27-én hozott határozatában megállapította a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló 2011. évi CIX. törvény 7. §-a alkalmazásával összefüggésben az Alaptörvény X. cikk (1) és (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény az, hogy a Magyar Művészeti Akadémia tagságának mindenkori összetétele, szervezeti felépítése és működése megfeleljen a művészeti szabadság alkotmányos értékének. Az alapvető jogok biztosa utólagos normakontroll eljárás keretében fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerinte az állami semlegesség követelményét sérti, hogy csak az 1992. január 31-én alapított Magyar Művészeti Akadémia civil szervezet tagjai válhattak a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alakuló közgyűlésének résztvevőivé, és ezáltal az MMA megalakuláskori rendes tagjaivá, valamint a későbbi tagfelvételről kizárólagosan döntő grémiummá. Az Alkotmánybíróság határozat indokolásában rámutatott: az alapjogok összhangját az állam művészeti kérdésekben tanúsított semlegessége biztosíthatja, vagyis az, hogy az államnak lehetővé kell tennie és biztosítania kell a művészeti alkotás sokféleségét, egyetlen irányzatot, vagy szemléletet sem tekinthet kizárólagosnak. Az MMA közhatalmi jogköröket nem gyakorol ugyan, de a kulturális támogatások szétosztásával, kulturális intézmények tulajdonlásával kapcsolatban olyan státuszt kapott és olyan döntéseket hoz, amelyek ténylegesen érintik a művészeti alkotás szabadságát. Mindezen jogosítványoknak a művészeti alkotás szabadságát ténylegesen érintő jellegéből következően, az Alaptörvény X. cikk (1) bekezdésében foglalt követelménynek eleget téve, a köztestületi formában működő MMA-nak az Alaptörvény értékrendjét meg nem sértve, a művészeti alkotás szabadságát, sokszínűségét, irányzatait, áramlatait egyaránt védelemben kell részesítenie. Ezt a követelményt a törvényhozónak is – mind az MMA tagsági összetételére, mind pedig a tevékenységére vonatkozó szabályok kialakítása során – tiszteletben kell tartania, maga a köztestület pedig szervezeti felépítése és működése során a művészeti tevékenyég pluralizmusát kell hogy tükrözze, illetve elősegítse. Az MMA-nak egyenlő esélyeket kell biztosítania a művészek számára az MMA-tagságra, és ezen keresztül arra is, hogy a művészeti életre befolyást gyakorolhassanak. Mindezek alapján az MMA tv. 7. § (2) bekezdése, amely szerint csakis egy adott civil szervezet tagjai válhattak az MMA megalakuláskori rendes tagjaivá és a későbbi tagfelvételről kizárólagosan döntő grémiummá, nem állt teljes összhangban a művészeti alkotás szabadságát biztosító semlegesség és pluralitás követelményével. Tekintettel arra, hogy a hivatkozott rendelkezések alapján létrejött köztestület működését megkezdte, létrejötte további jogviszonyok keletkezését eredményezte, a jogszabályi rendelkezés akár ex nunc, akár ex tunc hatályú megsemmisítése a jogbiztonság sérelmét idézné elő. Az Alkotmánybíróság által meghatározott alkotmányos követelményt magának az Akadémiának, illetve a jogalkotónak – akár a törvény esetleges módosítása, akár a működés feltételeinek szabályozása során – a továbbiakban szem előtt kell tartania. A határozathoz Balsai István, Juhász Imre, Salamon László és Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt csatoltak. (Előadó alkotmánybíró: Lenkovics Barnabás)
● AB határozat jogszabály szövegrészének alaptörvény-ellenességéről (II/3716/2012.)
Az Alkotmánybíróság május 27-én meghozott határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte és megsemmisítette a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 65. § (5) bekezdésének azt a szövegrészét, amely szerint a várandós, illetve az emberi reprodukciós eljárásban résztvevő nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta a munkáltatóját. Az alapvető jogok biztosának indítványára indult eljárásban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a várandósság és az emberi reprodukciós eljárásban való részvétel egyértelműen a gyermeket vállaló nő magán- vagy intimszférájába tartozó körülmények, ezért ezeknek a munkáltató részére történő kötelező kiszolgáltatása a magánszférába történő beavatkozást valósít meg. Jelen esetben a speciális tájékoztatás nyilvánvalóan nem tekinthető önkéntesnek, mivel az a felmondási védelem érvényesítésének feltétele. Az Alkotmánybíróság kifejtette: bár az állam alapvetően szabadságot élvez abban, milyen módon biztosítja a gyermeket vállaló nők számára a többletvédelmet a munka világában, a többletvédelem feltételei nem vezethetnek a munkavállaló alapjogainak szükségtelen és aránytalan korlátozásához. A magánszférába tartozó adatokról való tájékoztatás a jelen esetben csak akkor szükséges, ha a felmondási védelem érvényesítése szempontjából releváns esemény, vagyis a felmondás közlése bekövetkezik. Ezzel szemben a vizsgált rendelkezés alapján a munkavállaló arra kényszerül, hogy a reprodukciós eljárás megkezdése napján, illetve a várandósságról való tudomásszerzést követően haladéktalanul megadja a munkáltatónak a felmondási védelem érvényesítéséhez előírt tájékoztatást. Mindezek alapján az alkotmánybírák megállapították, hogy a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenesen korlátozza a gyermeket vállaló nők magánélethez és emberi méltósághoz való jogát. A határozat indoklása szerint a jogalkotó azon nők számára, akik még nem szereztek tudomást a várandósságukról, lehetetlen feltételt szabott a felmondási védelem érvényesítéséhez, ami az érintettek hátrányos megkülönböztetésével járt. A testület arra is felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a közszférában dolgozókra vonatkozó szabályozást is tekintse át, és mindazokban az esetekben, ahol a megsemmisített rendelkezéssel azonos tartalmú előírás található, szüntesse meg az alaptörvény-ellenességet. A határozathoz Juhász Imre, Pokol Béla és Salamon László alkotmánybírák párhuzamos indokolást csatoltak. (Előadó alkotmánybíró: Balogh Elemér)
● AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról (III/1354/2013.)
Az Alkotmánybíróság május 19-én elutasította a jogerős határozattal kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés végrehajthatóságának elévüléséről szóló 2/2013. Büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket. A bírói kezdeményezésekre okot adó tizenhárom büntetés-végrehajtási ügyben a bíróság közérdekű munka, illetve pénzbüntetést szabott ki az elítéltekkel szemben. A bíróság ezekben az ügyekben utóbb megállapította, hogy a kiszabott büntetések végrehajthatósága elévült. 2010. május 1-jei hatállyal a jogalkotó a közérdekű munka és a pénzbüntetés végrehajthatóságának elévülési idejét három évről öt évre emelte. A folyamatban lévő büntetés-végrehajtási ügyek elévülési idejét a kifogásolt jogegységi határozat rendezi, amelynek értelmében „[a]mennyiben a jogerős határozattal kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés végrehajthatóságának elévülése 2010. évi május hó 1. napja előtt bekövetkezett, úgy a továbbiakban nincs törvényes lehetőség a büntetés végrehajtására. Ha azonban a közérdekű munka és a pénzbüntetés végrehajthatóságának elévülése 2010. május 1. napjáig nem következett be, e büntetések elévülési ideje öt év.” Az indítványozók szerint a támadott jogegységi határozat visszamenőleges hatállyal jogerős határozatok módosítására, a büntetés végrehajtásának elrendelésére teremt jogalapot. Az Alkotmánybíróság viszont arra a következtetésre jutott, hogy a Kúria kifogásolt jogegységi határozata nem tekinthető visszaható hatályú jogértelmezésnek, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében megfogalmazott visszaható hatályú jogalkotás és jogalkalmazás tilalmát nem sérti. A határozat indokolása szerint miután a törvénymódosítás nem tartalmaz átmeneti szabályokat a jogerősen kiszabott közérdekű munka és pénzbüntetések végrehajthatóságának folyó elévülési ideje tekintetében, a Kúria a jogegységi eljárását a büntetések végrehajthatóságának folyó elévülési idejét értelmező és egymásnak ellentmondó alsóbb fokú bírósági döntések miatt folytatta le. A jogegységi határozat a bíróságok által képviselt egyik jogértelmezést elfogadva normatív erővel egységesítette és így kiszámíthatóvá, egyértelművé tette az átmeneti szabályok hiányából fakadóan ellentmondásokkal terhelt ítélkezési gyakorlatot. A határozathoz Balogh Elemér, Bragyova András, Kiss László, Lévay Miklós, Paczolay Péter és Stumpf István alkotmánybírák különvéleményt csatoltak. (Előadó alkotmánybíró: Balsai István)
● AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról (IV/870/2014.)
Az Alkotmánybíróság május 5-én hozott határozatában megállapította, hogy nem sérti a választójog egyenlőségére vonatkozó alkotmányossági követelményeket az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénynek a töredékszavazatra vonatkozó rendelkezése. Az indítványozók alkotmányjogi panaszban kérték az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 15. § (1) bekezdés b) pont vizsgálatát. Szerintük ellentétes az egyenlő választójog követelményével, hogy az országos listás mandátum kiosztásánál az egyéni választókerületben győztes jelöltre leadott, a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatok is töredékszavazatnak minősülnek. Az alkotmányjogi panasz szerint a „győztes kompenzálása” alkotmányos indok nélkül korlátozza a szavazatok egyenlő súlyozásának követelményét. Az Alkotmánybíróság a befogadási eljárás lefolytatásának mellőzésével a panaszt érdemben bírálta el. A határozat indokolása szerint az Országgyűlés széles döntési szabadsággal rendelkezik a választási rendszer megválasztása, a választási eljárás szabályainak és a mandátumszerzés rendjének megállapítása során. A törvényhozó széles mozgástere ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az Alaptörvény rendelkezéseiből ne következnének olyan követelmények, amelyek a választási rendszerre vonatkozó szabályok alkotmányossági mércéjéül szolgálnak. A választási rendszernek azok a szabályai, amelyek a választópolgárok előre pontosan meg nem határozható akaratnyilvánítása eredményeképpen vannak hatással a szavazatok egymáshoz viszonyított súlyára, az ún. „effektív egyenlőséggel” állnak összefüggésben. Tipikusan ilyen szabályok a mandátumszerzés rendjét meghatározó olyan előírások, amelyek önmagukban véve „semlegesek”, azaz nem hoznak hátrányos helyzetbe egyes választói csoportokat. A mandátumszerzés aránytalanságában rejlő előnyt vagy hátrányt ezek kizárólag a választók döntése nyomán, utólag megállapítható módon eredményezhetnek. Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a többségi vagy arányos, esetleg a vegyes rendszer alkalmazása önmagában nem veti fel a szavazatok egyenlő súlyának sérelmét. Az indítvánnyal támadott rendelkezés nem akadályozza az indítványozók jogát, hogy az országgyűlési képviselők választásán választók, illetőleg választhatók legyenek más választópolgárokhoz és jelöltekhez hasonlóan, és nem minősül olyan szabálynak sem, amely ne biztosítana a választásokat megelőzően egyenlő esélyt a jelöltként indulóknak. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a hatályos megoldás nem a választáson relatív többséget szerző jelölő szervezetet támogatja, hanem csupán az egyéni választókerületi győztest jelölő szervezetet, amely nem feltétlenül azonos a választáson a végeredményt tekintve relatív többséget szerző jelölő szervezettel, továbbá hogy csak jelentős számú, a győztesre leadott „töredékszavazat” eredményez mandátumot. A határozathoz Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolást, míg Bragyova András, Kiss László és Lévay Miklós alkotmánybírák különvéleményt csatoltak. (Előadó alkotmánybíró: Szalay Péter)
● AB határozat mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességről (II/3013/2012.)
Az Alkotmánybíróság május 5-én – hivatalból eljárva – megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szabályaiban nem alakította ki az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének és XVI. cikk (1) bekezdésének megfelelően annak a lehetőségét, hogy a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással. Az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-ig tegyen eleget. Az alapvető jogok biztosa indítványa alapján az Alkotmánybíróság megállapította: a családi pótlék összegének szempontjából fennáll a megkülönböztetés az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek között; mert ha a szülők közös háztartásukban együtt nevelnek több, nem egymástól, hanem korábbi, külön kapcsolatukból származó gyermeket, akikre tekintettel családi pótlékra jogosultak, akkor magasabb összegű támogatás jár azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei egymással házasságot kötöttek, mint azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei, bár jogszabályi lehetőségük volna rá, nem léptek házasságra, hanem élettársi kapcsolatban élnek. A határozat indokolása szerint a támadott rendelkezések nem vették kellő módon figyelembe a gyermekek érdekeit, amikor a családi pótlék mértékét az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek tekintetében eltérően állapították meg aszerint, hogy szüleik házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élnek-e, és ezzel alaptörvény-ellenes megkülönböztetést valósítottak meg. Ennek a jelenleg fennálló, és az Alaptörvényt sértő hátrányos megkülönböztetésnek a megszüntetéséhez a törvényhozó aktív közreműködésére, és a törvény megfelelő szabályainak megváltoztatására van szükség. A határozathoz Bragyova András és Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolást, míg Juhász Imre, Pokol Béla, Salamon László és Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt csatoltak. (Előadó alkotmánybíró: Szalay Péter)
● AB határozat bírói döntés alaptörvény-ellenességéről és megsemmisítéséről (IV/1452/2013.)
Az Alkotmánybíróság május 5-én – az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe ütközése miatt – megsemmisítette a Kúria Kfv.III.37.765/2012/7. számú ítéletét. A testület alkotmányos követelményként megállapította, hogy az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 30. § (1) bekezdése alkalmazása során az ott szabályozott korlátozási kártalanítás a tulajdonosokkal azonos feltételekkel tulajdoni várományosként a pénzügyi lízingbe vevőt is megilleti. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy a rendelkezés kizárja a kártalanításra jogosultak köréből a lízingbe vevőt, akinél az ingatlan rendeltetésének és használati módjának korlátozása miatt ténylegesen kár merült fel. Az indítványozó a támadott bírósági ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte, mely álláspontja szerint sérti a tulajdonhoz való jogot, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát azáltal, hogy nem ítélt meg kártalanítást az indítványozó (lízingbe vevő) részére az ingatlan használatát érintő korlátozás miatt. Az Alkotmánybíróság a határozat indokolásában kifejtette, hogy a lízingbevevő olyan tulajdoni várományos, aki a kárveszélyt egyedül viseli, és a támadott rendelkezés szerinti tulajdoni korlátozás az ő kárának elkerülhetetlen bekövetkezésével jár, vagyis a tulajdonhoz való alkotmányos alapjog alapján mint tényleges – bár csak jövőbeni – károsultat ugyanúgy megilleti a korlátozási kártalanítás, mint a tulajdonost vagy a pénzügyi lízingbe vevőnél kevésbé jelentős kárt elszenvedő haszonélvezőt. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a pénzügyi lízingbevevőnek a támadott rendelkezésben szabályozott korlátozási kártalanításhoz való joga az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény. Az Alkotmánybíróság szerint a kúriai döntés által keletkezett alaptörvény-ellenesség, nevezetesen a tulajdonhoz való jog sérelmét okozó alapjogsértő helyzet a bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapításával és megsemmisítésével, valamint – az adott rendelkezést alkalmazó későbbi bírói gyakorlatot is befolyásoló – alkotmányos követelmény meghatározásával kielégítő módon megszüntethető, és alkalmas mind az indítványozó, mind más, a jövőben hasonló helyzetbe kerülő természetes személyek, illetve a törvény alapján létrehozott jogalanyok számára az alapjogsérelem elkerülésére. A határozathoz Balsai István, Salamon László, Balogh Elemér, Dienes-Oehm Egon és Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményt csatoltak. (Előadó alkotmánybíró: Pokol Béla)
Az Alkotmánybíróság 1. öttagú tanácsának határozata
(Kovács Péter tanácsvezető, Balsai István, Bragyova András, Juhász Imre és Kiss László)
● AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról (IV/833/2013.)
Az Alkotmánybíróság május 19-én elutasította a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 217/B. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Gyulai Törvényszék 3.Pkf.25.054/2013/3. számú végzése és a Gyulai Törvényszék 9.Pkf.25.130/2013/3. számú végzése ellen. A végzések kötelezték az önálló bírósági végrehajtó indítványozót, hogy objektív, eredményfelelősségének bírósági megállapítása miatt meghatározott összegű pénzbefizetést teljesítsen a végrehajtói letéti számlára. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés sérti az egyenlő elbánáshoz való jogot, mivel a végrehajtási feladatot ellátó szervek közül csak az önálló bírósági végrehajtókat sújtja objektív fegyelmi felelősségi szankcióval. Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az alkotmányjogi panaszt. A határozat indokolása megállapította: az adóvégrehajtó, a törvényszéki végrehajtó és a közigazgatási szerv végrehajtója állami alkalmazottként, míg velük szemben az önálló bírósági végrehajtó – merőben eltérő szervezeti-, függelmi-, díjazási-, és költségérvényesítési viszonyok között – egyéni vállalkozóként látja el a feladatait. Ennek okán a támadott rendelkezés esetén a diszkrimináció azért kizárt, mert nem azonos csoportra nézve tartalmaz eltérő szabályozást. (Előadó alkotmánybíró: Juhász Imre)
Az Alkotmánybíróság 2. öttagú tanácsának határozata
(Balogh Elemér tanácsvezető, Paczolay Péter, Pokol Béla, Stumpf István és Szívós Mária)
● AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról (III/1494/2013.)
Az Alkotmánybíróság május 27-én elutasította a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 3. § (1) bekezdés a) pontjának „az ügyvédi iroda” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést. Az indítványozó bíró – az eljárás felfüggesztése mellett – a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte, mert véleménye szerint e jogszabályi rendelkezés sérti az emberi méltóságot, a személyes adatok védelméhez fűződő jogot, a jogorvoslathoz való jogot, illetve az alapjogok arányos korlátozásának elvét. A rendelkezés alapján a felszámoló eljárása révén a hitelező tudomást szerezhet a felszámolási eljárás alatt álló ügyvédi iroda ügyfeleinek személyes, különleges és bűnügyi személyes adatairól. Az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak az indítványt, mert a csődtörvény kifogásolt rendelkezése, mint fogalom-meghatározó rendelkezés alapján nem állapítható meg az Alaptörvény indítványozó által hivatkozott rendelkezéseinek sérelme. E törvényi definíció ugyanis önmagában sem az indítványozó által hivatkozott személyes adatok védelméhez való jogot, sem a védelemhez való jogot, sem a jogorvoslathoz való jogot nem sérti. (Előadó alkotmánybíró: Stumpf István)
● AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról (III/528/2014.)
Az Alkotmánybíróság május 27-én elutasította az 5/2013. Polgári jogegységi határozat 3. pontjában és a 6/2013. Polgári Jogegységi határozat 4. pontjában foglaltak alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést. Az indítványozó bíró – az eljárás felfüggesztése mellett – a Ptk. 239/A. §-a alapján a szerződés érvénytelenségének (részleges érvénytelenségének) megállapítása iránt indított perekről szóló 5/2013. Polgári Jogegységi határozat 3. pontja, és a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos perekben felmerült egyes kérdésekről szóló 6/2013. Polgári Jogegységi határozat 4. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte. Álláspontja szerint a jogegységi határozatok nem biztosítják a bíróságok jogalkalmazásának egységét, mert ellentétes iránymutatást adnak, ezért sértik az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdését. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatára hivatkozva kifejtette: meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet. A határozat indokolása szerint az Alkotmánybíróság egyébként is tartózkodik attól, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon. (Előadó alkotmánybíró: Paczolay Péter)
