A lízing új fogalmát alkotta meg a március közepén hatályba lépett polgári törvénykönyv, s bár a jogalkotó és a Lízingszövetség is optimista az új szabályozással szemben, a lízingpiac szereplői bizonytalanok a jövőt illetően.
Az új polgári törvénykönyv több új szerződéstípus között a pénzügyi lízingszerződést is bevezette fogalmi rendszerébe, s a kissé furcsa jogi megfogalmazással a leglényegesebb tulajdonságainál fogva határolta el a legismertebb lízingfajtát más szerződésektől. A gyakorlatban a gazdasági céloknak megfelelően több lízingszerződés típus alakult ki, ám az új törvénynek szándékában sincsen, hogy mindezeket külön definiálja, így kifejezetten csak a pénzügyi lízinget hivatott szabályozni. Sokan úgy vélik, könnyen problémák adódhatnak az új szabályozásból, így a Deloitte Zrt. például aggályosnak tartja, hogy egyes tartós bérleti, operatív lízingszerződések pénzügyi lízingnek minősülhetnek az új Ptk. rendszerében. Ez különösen azért kockázatos, mert a számviteli szabályozás is a Ptk.-ban meghatározott fogalomra utal vissza, így módosulhat az adott ügyletek számviteli elszámolása, illetve adókezelése. További bonyodalmat okozhat az is, hogy a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) a Ptk.-tól eltérően definiálja a pénzügyi lízinget, s előfordulhat, hogy egy ügylet csak a Ptk. vagy csak a Hpt. rendszerében minősül majd pénzügyi lízingnek.
Vékás Lajos – a polgári jogi kódex kodifikációs bizottsága elnökének – értelmezése szerint ahhoz, hogy a Ptk. szabályozzon egy szerződéstípust, az szükséges, hogy meghatározható legyen egy olyan gazdasági tartalom, ami megkülönbözteti a többi szerződéstől. Az operatív lízing nem tartozik a jól elhatárolható szerződés fajták közé, mivel a bérlet szabályai olyan hasonlóak hozzá, hogy operatív lízing esetén is megfelelőek lehetnek. Az új Ptk. kifejezetten arra törekszik, hogy a pénzügyi lízinget elkülönítse az operatív lízing, a bérlet vagy más szerződések szabályaitól, valamint, hogy a pénzügyi lízing sajátos finanszírozási funkcióját megjelenítse, nem utolsó sorban pedig kiemelje e szerződéstípust a Ptk. által tiltott fiduciárius biztosítékok közül. A jogszabály a pénzügyi lízinget az alapján határolja el a bérlettől, hogy a lízingbevevő a lízingelt dolgon gazdasági értelemben „tulajdont” szerez-e. A jogalkotó szerint, ha a szerződéskötés időpontjában a következő három eset valamelyike fennáll, akkor beszélhetünk pénzügyi lízingről. Első, ha a lízingbevevő a lízingtárgyat, annak gazdasági élettartamának idejéig vagy azt meghaladóan használja. Mivel a bérlet időtartama rendszerint rövidebb, mint a dolog gazdasági élettartama, ez a sajátosság jól mutatja a bérlet és a pénzügyi lízing közötti különbséget. A második az a klasszikus eset, amikor a lízingbevevő a szerződés megszűnésekor ellenérték nélkül vagy úgynevezett maradványértéken megszerzi a lízingtárgy tulajdonjogát. A harmadik változat pedig, amikor a fizetendő lízingdíjak összege eléri vagy meghaladja a lízingtárgy szerződéskötéskori piaci értékét. Ebben az esetben az határolja el a pénzügyi lízinget a bérlettől, hogy – tekintettel a pénzügyi lízing finanszírozási jellegére – a futamidő végére a lízingtárgy szerződéskötéskori értéke megtérül, míg a bérletnek alapvetően nincs ilyen funkciója. A gyakorlatban persze a három elem közül több is jelen van egy lízingügyletben, azonban már egy sajátosság is elég ahhoz, hogy a szerződés pénzügyi lízingnek minősüljön.
A Ptk. nem ír elő alakszerűségi kötelezettséget a lízingszerződésre, és nem határozza meg azt sem, hogy ki lehet lízingbeadó, ám ettől függetlenül közjogi szabályok tartalmazhatnak ilyen előírásokat. A polgári törvénykönyv fontos követelményként írja elő, hogy a lízinget be kell jegyeztetni a hitelbiztosítéki nyilvántartásba, lajstromba vagy – ingatlanlízing esetén – az ingatlan-nyilvántartásba. A nyilvántartás célja, hogy publikussá tegye a lízing céljával történő ingatlanvásárlást és harmadik személyek előtt nyilvánvaló legyen, hogy a lízingbevevő használatában álló dolgok nem a lízingbevevő tulajdonában vannak. A szabály szigorúságát jelzi, hogy igen súlyos jogkövetkezménnyel jár, ha a nyilvántartásba bejegyzés elmarad. Úgy rendelkezik a törvény, hogy a nyilvántartásba vétel hiányában a lízingbevevőtől jóhiszeműen, ellenérték fejében szerző harmadik személy kereskedelmi forgalomban tulajdonjogot szerez a dolog felett. A jogszabály a lízingbevevő hitelezőit is védelemben kívánja részesíteni azáltal, hogy kimondja, hogy nyilvántartás nélkül a lízingbevevő által alapított zálogjogok is fennmaradnak.
A lízinggel kapcsolatos szavatossági igények szintén a sokat vitatott kérdések közzé tartoznak. Az új Ptk.-t megelőző bírói gyakorlat is sokat foglalkozott a szavatosság témakörével, s igyekezett a jogviszonyok különválasztásával vizsgálni az egyes igényekre való jogosultságokat. Ennek köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy a lízingbeadónak joga van engedményezni szavatossági igényeit a lízingbevevőre, és a lízingbeadó felelőssége is fennállt a lízingbevevővel szemben a lízingelt dolog hibája miatt. Az új Ptk. azon az elven van, hogy a lízingszerződés finanszírozási jellegére tekintettel nem lenne értelme a lízingbeadón keresztül érvényesíteni a szavatossági igényeket. Erre figyelemmel a törvény azt mondja, hogy a kijavítás, kicserélés jogát a lízingbevevő gyakorolhatja, mint a lízingbeadó képviselője. A Ptk. tehát törvényes képviselői jogállást biztosít a lízingbevevő számára e jogok tekintetében. Nem biztosítja azonban a lízingbevevőnek, hogy az elállásra vagy az árleszállításra vonatkozó szavatossági jogokat gyakorolja. Mivel ezek igen jelentős jogosultságok, azokat a lízingbevevő felhívására a lízingbeadó köteles érvényesíteni.
Hasznok, terhek, költségek, károk tekintetében a törvény a bérlettől eltérően akként rendelkezik, hogy valamennyi hasznot, terhet, költséget a lízingbevevő köteles viselni. A szabályozás mögött álló indok megint csak az, hogy a lízing finanszírozási jellegét hangsúlyozva egyértelmű legyen, hogy gazdasági értelemben a lízingbevevő a dolog jogosultja, az ő gazdasági érdekének szolgálatára jött létre maga a lízingkonstrukció.
A lízingelt dolog használatát illetően a Ptk. diszpozitív rendelkezést támaszt, mely szerint ha a felek másként nem állapodnak meg, a lízingbevevő nem engedheti át a használatot harmadik személy részére a lízingbeadó beleegyezése nélkül. A jogszerűtlen átengedés következménye, hogy a lízingbevevő minden olyan kárért felel, mely az átengedés nélkül nem következett volna be.
Szintén a finanszírozási sajátosságot emelik ki a felmondás szabályai, melyek a bérletre és a kölcsönre vonatkozó rendelkezésekkel összhangban kerültek kialakításra. Fontos ezek körében, hogy mivel a szavatossági jogok érvényesítését megosztja a törvény a lízingbeadó és a lízingbevevő között, így a szavatossági jog érvényesítésének elmulasztását is felmondási joggal szankcionálja a jogalkotó. A felmondást követően igen fontos az elszámolás kötelezettsége, így a lízingbeadó felmondása esetén a lízingbeadónak a zálogjog érvényesítésére vonatkozó szabályok szerint kell elszámolnia a lízingbevevővel. Ennek alapján a lízingbeadó köteles a dolgot értékesíteni és a befolyt összegből – követelésének kielégítését követően – a maradékot a lízingbevevőnek kiadni.
A Lízingszövetség közleményében igyekezett megszüntetni az új szabályozás körüli bizonytalanságot, s elmondta, lesznek olyan operatív lízingügyletek, vagy tartós bérleti szerződések, amelyek a jelen jogszabályi környezetben nem minősíthetők pénzügyi lízingnek, de az új Ptk. szerint megfelelnek a pénzügyi lízing fogalmának. Ez azonban nem fogja azt jelenteni, hogy „lízing lesz a tartós bérletből”. A tartós bérlet és az operatív lízing konstrukció megmarad és továbbra is választható opció lesz a lízingcégek ügyfelei számára.
