A választások kiírásával január közepén hatályba lépett új népszavazási törvény tulajdonképpen csak aprópénzre váltja az új alkotmány – korábbi szabályokat gyökeresen megváltoztató – rendelkezéseit, látványosabban igyekszik kiszűrni a „komolytalan kezdeményezéseket”. Egyetlen intézményt érint igazán, de azt végzetesen: a népi kezdeményezést, amely január 18. óta megszűnt létezni.
Az új alkotmánynak köszönhetően már két éve nincs véleménynyilvánító népszavazás (bár ez különösebben nem is hiányzik), bővült a tiltott népszavazási tárgyak listája, és 50%-ra emelkedett az érvényességhez szükséges részvételi küszöb. Az alkotmány hallgatott a népi kezdeményezésről is, de mivel azt a korábbi népszavazási törvény fenntartotta, így ez az intézmény csak most, az új népszavazási törvény hatályba lépésével szűnt meg.
Valójában nem érte nagy kár a magyar demokráciát a népi kezdeményezés megszüntetésével, hiszen ezen keresztül csak azt lehetett elérni ötvenezer aláírás összegyűjtésével, hogy a parlament tárgyaljon egy adott kérdést, de a döntés tartalmára a kezdeményezők már nem bírtak befolyással. Nem is csoda, hogy a népi kezdeményezések többsége – már amelyik eljutott a parlamentig – elutasítással végződött. A rendszerváltás óta csak tizenhat kezdeményezés került a Ház elé, és ezek közül négyszer – vagyis az esetek egynegyedében – fordult elő, hogy a parlament egy népi kezdeményezéssel egyetértett. Jobb, mint a semmi, de sikersztorinak azért nem mondható.
Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy vannak példák ennek az intézménynek a célravezetőbb hasznosítására is: számos német tartomány például a népszavazási kezdeményezések első lépcsőjeként építette be a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy ha a parlament nem hozott a népi kezdeményezésnek megfelelő döntést, utána kiírják a népszavazást. Vagyis van némi „fenyegetettség” a képviselőkön, akik így talán hajlandók a kérdéssel érdemben foglalkozni és azt esetleg elfogadni, megelőzve így a népszavazást. Azt is be kell azonban látni, hogy egy ilyen megoldás nálunk valószínűleg nem működött volna, hiszen az 50%-ra emelt részvételi küszöb miatt egy érvényes népszavazás esélye a nullához közelít, így a parlamentnek nincs mitől tartania.
A 2012 előtti szabályozás az összes választópolgár egynegyedének egyetértését írta elő az érvényességhez, a puszta részvételi aránytól függetlenül, így az 50%-os részvételi küszöb viszonylag durva szigorításnak mondható: a négyigenes népszavazás óta eddig csak a Fidesz által kezdeményezett „háromigenes” – tandíjról, vizitdíjról és kórházi napidíjról szóló – népszavazásnak sikerült ezt a részvételi szintet (épphogy) megütnie. Az élénk kampányra emlékezve valószínűtlennek tűnik, hogy egy „átlagos” magánszemély kezdeményező képes lenne ennyi embert mozgósítani.
A kezdeményezési szakasz, vagyis maga az aláírásgyűjtés nagyjából az eddigiekhez hasonlóan fog zajlani a jövőben is: a jogalkotó a folyamat végén, az érvényességi küszöbnél teszi magasra a lécet, viszont a népszavazás megtartásáig eljutni továbbra is viszonylag könnyű. Négy hónapon belül kell kétszázezer aláírást összegyűjteni, ha valaki biztosra akar menni, de már százezer aláírás megléte esetén is kitűzheti az Országgyűlés a népszavazást – mérlegelés alapján. Első ránézésre valószínű, hogy a parlament nem lesz ilyen nagyvonalú, kicsit rafináltabb politikai trükközés esetén azonban van értelme a szabálynak. Ha a politikai elit meg szeretné mutatni, hogy mennyire tekintettel van a nép véleményére, de közben előre sejthető, hogy nem lesz meg az 50%-os részvétel (ez majdnem biztos), akkor kockázat nélkül lebonyolíthatnak egy népszavazást, aztán széttárhatják a kezüket, hogy sajnos nem volt érvényes. A megoldás nem olcsó ugyan, de jobban néz ki, mint a népakarat nyilvánvaló semmibevétele.
Az aláírásgyűjtés szabályaiban tehát a számok és a határidők nem változtak, újdonság viszont, hogy már rögtön húsz-harminc támogató aláírással együtt kell beadni a kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottsághoz hitelesítésre. Elméletileg ez a szabály a komolytalan kezdeményezések kiszűrését szolgálja, kérdés azonban, hogy alkalmas-e a célra? Könnyen belátható, hogy ha például az ingyen sör bevezetése érdekében kezdeményezne valaki népszavazást (már próbálkoztak egyébként ilyesmivel), és egy ezt hirdető táblával kiállna a Deák térre, akkor tíz perc alatt összegyűjtene ennyi aláírást – ettől még a kezdeményezés nem lesz komolyabb.
Végül kell pár szót szólni az új népszavazási törvény gyakorta kritizált gumiparagrafusáról (10. §), amely jogvédők szerint lehetőséget ad a Nemzeti Választási Irodának arra, hogy gyakorlatilag bármilyen kezdeményezést visszautasítson, ami „az országos népszavazás jogintézményének alkotmányos céljával és rendeltetésével nyilvánvalóan ellentétes”. Ez a kitétel szintén az ingyen sör-jellegű kezdeményezésekkel szembeni garancia akar lenni. Az erre hivatkozó elutasítás ellen nincs jogorvoslat, de a kérdés újra benyújtható, és szükségszerűen már a Nemzeti Választási Bizottságnál landol, onnan pedig fellebbezni lehet a Kúriához. Tehát két kört kell futni a jogorvoslatért, de aki nagyon szeretne ingyen sört, próbálkozhat.
A közvetlen demokrácia szabályozásában egyáltalán nem az új népszavazási törvény jelenti a visszalépést. Az említett gumiszabály, a húsz-harminc támogató aláírás, de még a népi kezdeményezés eltörlése sem tudná önmagában visszavetni a közvetlen néprészvételt. Annál inkább az új alkotmánnyal visszahozott 50%-os részvételi küszöb és a megszaporodott tiltott népszavazási tárgyak. Utóbbiakkal kapcsolatban főleg arra nehéz magyarázatot találni, hogy miért nem lehet a választási törvények tartalmáról népszavazást tartani, hiszen ha egyszer a nép a szuverén, akkor miért nem szólhat bele közvetlenül pont abba, hogy őt hogyan képviselik? Ha már ingyen sör úgyse lesz…
