2014. január 1. napjával hatályba lépett a 2013. évi CLXV. törvény, amely olyan fogalmakat definiál, mint például a panaszos vagy a közérdekű bejelentő. Miben is különböznek ezek a közigazgatási eljárásból ismert ügyféltől ? A különbség gyakorlati jelentősége igen nagy.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. tv. (Ket.) 15.§ szerint ügyfél az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy érinti, akit hatósági ellenőrzés alá vontak, illetve akire nézve a hatósági nyilvántartás adatot tartalmaz. Az ügyfelet a közigazgatási eljárásban számos jog megilleti. Ezek közül a legfontosabbak az irat betekintési és a jogorvoslati jogosultságok. 2014. január 1. napjától ugyanakkor hatályba lépett a 2013. évi CLXV. törvény, az un. panasztörvény, ami az eljárásban résztvevőknek (panaszos, közérdekű bejelentő) lényegesen kevesebb jogot biztosít. A panasz törvény 1.§-a alapján a panasz olyan kérelem, amely egyéni jog – vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat. A közérdekű bejelentés pedig olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat. A panaszt, illetve a közérdekű bejelentést a megfelelő szervhez történő beérkezést követő 30 napon belül ki kell vizsgálni és arról a panaszost értesíteni. A panasz vagy a közérdekű bejelentés alapján – ha alaposnak bizonyul – gondoskodni kell a jogszerű vagy a közérdeknek megfelelő állapot helyreállításáról, illetve az egyébként szükséges intézkedések megtételéről, a feltárt hibák okainak megszüntetéséről, az okozott sérelem orvoslásáról és indokolt esetben a felelősségre vonás kezdeményezéséről. A panaszost vagy a közérdekű bejelentőt nem érheti hátrány – a rosszhiszemű felet leszámítva – a panasz vagy a közérdekű bejelentés megtétele miatt. Kikényszeríthető jogokat azonban a törvény nem ad.
Két fontos intézményt azonban bevezet a szabályozás: a közérdekű bejelentő védelmét és a bejelentő védelmi ügyvédet. Előbbi azt jelenti, hogy minden, a közérdekű bejelentő számára hátrányos intézkedés, amelyre a közérdekű bejelentés miatt kerül sor, jogellenesnek minősül akkor is, ha egyébként jogszerű lenne. Veszélyeztetett közérdekű bejelentőnek minősül pedig az a közérdekű bejelentő, aki tekintetében valószínűsíthető, hogy életkörülményeit súlyosan veszélyeztethetik az általa tett közérdekű bejelentés miatt őt fenyegető hátrányok. Utóbbi (bejelentő védelmi ügyvéd) azt jelenti, hogy az állami és helyi önkormányzati szervnek nem minősülő jogi személy a tevékenységével összefüggő bejelentések fogadásával és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátására ügyvéddel megbízási szerződést köthet. A bejelentő védelmi ügyvéd tevékenysége szempontjából minden olyan jelzés bejelentésnek tekintendő, amely olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a jogi személy jogi vagy jogszabályba nem ütköző üzleti érdekét, vagy a jogi személy tevékenységével kapcsolatos jogszabálysértés, a közbiztonság, a közegészség vagy a környezet veszélyeztetésének megszüntetését szolgálja. A bejelentő védelmi ügyvéd e tevékenységével összefüggésben javadalmazást vagy más előnyt a megbízó kivételével mástól nem kérhet, és nem fogadhat el. A bejelentő védelmi ügyvédi megbízás létrejöttét az ügyvédnek 15 napon belül írásban be kell jelentenie a területi ügyvédi kamarának. A bejelentő védelmi ügyvéd nevét, címét, telefonszámát, elektronikus levélcímét, valamint honlapjának elérhetőségét a területi ügyvédi kamara honlapján közzé kell tenni. A megbízási szerződés alapján a bejelentő védelmi ügyvéd fogadja a megbízója tevékenységével összefüggő bejelentéseket, jogi tanácsadást nyújt a bejelentőnek a bejelentés megtételével kapcsolatban, kapcsolatot tart a bejelentővel, tőle a bejelentés kivizsgálása érdekében szükség esetén tájékoztatást, felvilágosítást kérhet, a megbízó rendelkezése szerint közreműködhet a bejelentés alapján indult vizsgálat lefolytatásában, kérésére írásban tájékoztatja a bejelentőt a bejelentéssel kapcsolatos eseményekről, különösen a bejelentés alapján indult vizsgálat eredményéről, a megbízó jogi személy által megtett intézkedéséről vagy a vizsgálat lefolytatásának elutasításáról.
Annak illusztrálására, hogy miért is fontos az adott személy eljárási státusza, nézzük meg a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának az új gyakorlatát. A hivatal olyan kiemelten fontos feladatokat lát el, mint például az Alaptörvényben megfogalmazott elvek alapján a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban megállapított kötelességek megtartásának állami ellenőrzése. Vizsgálata kiterjed többek között a jogviszonyt létesítő jognyilatkozatok alakszerűségére, a munka-, illetve a pihenőidő szabályaira, valamint a nők, fiatalok, megváltozott munkaképességű munkavállalók jogszerű foglalkoztatására. A munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 1.§ (5) bekezdése alapján a felügyelő jogosult hatósági ellenőrzés során megállapított tényállás alapján a foglalkoztató és a részére munkát végző személy közötti, illetve a munkavállalónak munkavégzés céljából történő átengedése alapjául szolgáló jogviszony, valamint a tényleges foglalkoztatás alapján létrejött kapcsolat minősítésére. Ez azt jelenti, hogy megállapíthatja, hogy a megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott személy valójában munkaviszonyban dolgozik. Ennek mind a munkáltatóra, mind pedig a munkavállalóra nézve számos jogkövetkezménye lehet. Amennyiben a munkaviszony megállapításra kerül, a munkáltatót bejelentési, és a munkaviszonyhoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettség is terheli. A munkavállaló pedig élhet az Mt. ben rögzített jogokkal (szabadság, betegszabadság, munkaidő, felmondási védelem, végkielégítés stb.), illetve terhelik az ott rögzített kötelezettségek. Előállhat ugyanakkor az a helyzet, hogy a közigazgatási szerv más tartalommal hozza létre a munkaviszonyt, mint ahogyan azt a panaszos kérte. Ez abban nyilvánulhat meg például, hogy nem határozatlan, hanem határozott idejű munkaviszonyt hoz létre, vagy például közalkalmazotti jogviszony helyett munkaviszonyt állapít meg. Tekintettel arra, hogy a panaszost a hatóság nem tekinti ügyfélnek, számára a határozattal szemben jogorvoslati lehetőség nem nyílik meg. Amennyiben a munkáltató, az eljárás egyetlen ügyfele, a döntést megtámadja, előállhat az a helyzet, hogy a közigazgatási határozatot felülvizsgáló bíróság a határozatot nem tartja jogszabálysértőnek, hiszen a munkaviszony megállapításának a feltételei fennállnak, ám a munkavállaló sérelmét részben valamely lényeges kérdésben nem orvosolja. A munkavállalónak így bírósághoz is kell fordulnia, amely az ő panaszát teljes terjedelmében vizsgálni fogja, és amely a közigazgatási hatóság döntésével ellentétes megállapításra juthat. Ennek következtében két jogerős döntés születhet eltérő tartalommal. Nyilvánvalóan a bíróság jogerős és végrehajtható döntése a sérelmet elszenvedett munkavállaló ügyét orvosolja, ám a szabályozásnak ezen módja kifejezetten aggályos. Egyrészt a munkavállaló számára feleslegessé válhat a közigazgatási út igénybevétele, másrészt pedig lehetőséget biztosít arra, hogy úgy szülessen jogerős közigazgatási döntés valamely munkavállaló ügyében, hogy az eljárásba ügyfélként be sem kapcsolódhatott.
