A lelkiismeretes szakértő nem a népszerűséget, hanem a tényszerűséget hajkurássza, és nem szégyelli kimondani, hogy nem tudom – mondja dr. Lovász Zoltán, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) elnöke, aki szerint hazánkban az igazságügyi szakértők erkölcsi és anyagi megbecsülése régóta méltatlanul alacsony.
Elnök úr, Ön igazi diplomahalmozó: közlekedési mérnök, mérnöktanár, járműgépész szakmérnök, egyetemi doktor a „Gépjárművek tervezése és vizsgálata” című tárgyból, jogi szakokleveles mérnök, ráadásul okleveles öttusaedző. Mindebből kevesen találnák ki a foglalkozását: igazságügyi szakértő. Mióta is?
1981 óta. Sikeres felvételi vizsga után lettem az állami szakértői intézményhálózat szakértője. Közúti járműközlekedéssel és -javítással, balesetelemzéssel, járműértékeléssel foglalkoztam. Tízévi állami szakértést követően, a rendszerváltozás óta főfoglalkozású, vállalkozó szakértő vagyok. Amikor szakértő lettem, még nem voltak a maiakhoz hasonló izgalmas lehetőségek. Ebben a foglalkozásban találtam meg azt a komplexitást, amely a műszaki, természettudományos, de a pszichológiai ismereteimet is alkalmazni engedte, beleértve az emberi test működését. A munkám után emberek sorsáról születik döntés, tehát nagy a szakértő felelőssége. Ha a vétkessel szemben nem lehet a vádat bizonyítani, akkor azt ki kell mondani. Időközben a szakértői tevékenység és szervezet problémáit is észleltem, amelyek a szakértő „kiszolgáltatottságából”, a szakértői szervezet nem hatékony működéséből adódtak. Ezeken szerettem volna, illetve szeretnék segíteni.
Mi az igazságügyi szakértő feladata?
Az igazságügyi szakértő a bíróság, ügyészség, rendőrség és más hatóság, illetőleg megbízás alapján bármely állampolgár vagy szervezet számára szakvéleményt készít, hogy segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. A szakértők 290 szakterületbe sorolva segítik a jogalkalmazókat. Van köztünk orvos, jogász, mérnök, informatikus, közgazdász, de numizmatikus, becsüs, művészettörténész, hegedűkészítő és nyomszakértő is. Évente több százezer szakvéleményt készítünk. A szakértő a bíróság szakértelmét pótolja, helyettesíti, szakmai tényeket ismer fel, értékel, és véleményét közérthető, logikailag zárt, ellenőrizhető formában bocsátja az igazságszolgáltatás rendelkezésére. A szakértő a jogalkalmazó múltbéli történést rekonstruáló munkájában vesz részt, azt segíti. Ehhez a természettudományos és a szűkebb szakmai tudományos ismeretek jelentik számára az alapot. A szakkérdésekben a szakértő önállóan jár el, dönt, mérlegel vagy becsül, adott esetben alkotói szabadságával is él. Az ügy résztvevői közül általában senki sem járatos annyira a szakkérdésekben, mint a szakértő. Eltudományosodott, áltudományossággal fertőzött világunkban felértékelődött a szakértő szerepe, azzal együtt, hogy jogkérdésekbe is néha bele-beleártja magát. Mivel csak a szakértő tudja, mely kérdésekben kompetens és mely kérdések haladják meg az ismereteit, a felelősség is az övé.
Az országban csaknem négyezer igazságügyi szakértő működik, köztük olyanok is, akikkel szemben panaszok érkeznek a kamarához.
A kamara vezetése tisztában van a szakértőknek az igazságügyi, peres gyakorlatban betöltött szerepével. Kiemelt célunk a szakértők szakmai színvonalának emelése, illetve szinten tartása. Ezzel szoros összefüggésben szeretnénk bevezetni a szakértők minősítését, kiépíteni a teljes oktatási és továbbképzési rendszert. Ezeknek a problémáknak egy része már megoldott, másik része jogszabályi változtatásokra vár. Utóbbira azért lenne szükség, hogy az etikai tanácsok valóban etikai panaszokkal foglalkozzanak, és ne az ítéletek utólagos szakmai megtámadását segítsék, vagy arra adjanak ösztönzést. Az esetek döntő többségében ugyanis a szakértők ellen szakmai jellegű és a per kedvezőtlen kimenetelére vonatkozó panaszok érkeznek. Amikor egy per például pszichológus szakértő bevonásával zajlik, a bíróságnak a szakértők véleménye alapján eleve kényes kérdésben kell döntenie, és a vesztes majdnem mindig harcol az igazáért, függetlenül attól, történt-e etikai vagy szakmai hiba. A szakmai kifogások vizsgálata nem etikai ügy, amiben mi illetéktelenek vagyunk. A megoldás az lehetne, ha az etikai eljárások számát feleslegesen szaporító szakmai panaszokat nem az etikai tanácsok tárgyalnák, hanem más fórum elé kerülnének. A kérdések döntő része az igazságügyi szakértői kamarákról szóló törvény mostani módosítása során megoldódik, de más területen újabb kérdések merülhetnek fel.
Mitől lesz objektív a szakértői szakvélemény?
A helyes válasz a lelkiismeretes, becsületes, korrekt szakértő személyében keresendő, aki állandóan képezi és tovább képezi magát, a rendelkezésére bocsátott tényadatokat pontosan elemzi, következtetéseit világosan indokolja, megállapításait közérthetően tárja a hatóság elé. Lelkiismeretesen közli, mit tud biztosan, de azt is, mit nem tud. A lelkiismeretes szakértő nem a népszerűséget, hanem a tényszerűséget hajkurássza, és nem szégyelli kimondani, hogy nem tudom. Világosan megkülönbözteti a tudományost a tudományosnak tűnőtől, a valóságot a virtualitástól. Az igazságügyi szakértés nem tekintélyelvű, nem hókuszpókusz, hanem pontos, olykor fizikailag és lelkileg is nehéz, szakmai munka. A szakértői társadalomnak csak a művelt, sokoldalúan képzett, erkölcsileg is felelősségteljesen gondolkodó és dolgozó szakértő lehet a mércéje. Alacsonyabbat meg lehet célozni, csak nem érdemes. Még akkor sem, ha az igazságügyi szakértők erkölcsi és anyagi megbecsülése régóta méltatlanul alacsony.
Szakértőként közlekedési balesetek vizsgálatával, rekonstrukciójával is foglalkozik. Mi az a többlet, amit az igazságügyi szakértő hozzá tud tenni a rendőrök munkájához?
Tökéletesen nem lehet visszaállítani mindent és mindenkit abba a helyzetbe, ahogy annak idején voltak, ezért is van szükség szakértőre. Igyekszem behatárolni azt a legvalószínűbb helyzetet, ahogy a baleset történhetett, és amiből a jogalkalmazó tud dönteni, hogy valakit meg kell büntetni vagy sem. A vizsgálat során olyan tényezőt is figyelembe kell venni, ami egzakt módon nem mérhető. Mint például a váratlanság. A baleseti rekonstrukció alkalmával a vezető ugyanis már számít arra, hogy valami felbukkan előtte, nem úgy, mint a balesetkor. Ráadásul az ismétlések során hozzászokik a szeme a fényviszonyokhoz, azaz jobban lát. Ezt azt eltérést sokféleképpen mérik, de ahogy az ember kétszer pontosan nem tud ugyanúgy cselekedni, itt sem adódnak azonos értékek. Még gyakorlott gépjármű szakértők is elkövetik azt a hibát, hogy a baleset elemzését „csak” fizikai, matematikai problémaként fogják fel. Megfeledkeznek arról, hogy a balesetben részes járműveket emberek vezetik, és emberek viselik el a következményeket is. Más szavakkal elmondva: a balesetet vizsgáló hatóságot a ténylegeset legjobban megközelítő közlekedési helyzetről kell felvilágosítani, „képbe hozni”, vagyis gyakorlati ismeretet kell adni a döntéshozónak a valós közlekedési helyzetről. A gépjárműszakértő ezt a természettudományok segítségével közvetíti, miközben az embert is figyelembe veszi, és az esetet ennek megfelelően interpretálja.
A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara 1996-ban alakult, jelenleg egy fővárosi és hét vidéki területi kamara működik az országban. Az elmúlt években sokat lehetett hallani a budapesti és a vidéki kamarai vezetők közötti torzsalkodásokról. A MISZK és a pécsi kamara elnökeként mit kíván tenni az egység helyreállításáért?
A kérdés eléggé összetett, hiszen a területi kamarák és a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara közötti viszony sincs jogszabályban egyértelműen tisztázva. Ez is egyik oka lehet a feszültségnek, mert a legnagyobb létszámú területi kamara, amelyhez Budapest és két megye is hozzátartozik, igyekezett a joghézagokat is kihasználva a saját érdekeiért külön küzdeni és lobbizni, gyakran kioltva a többi kamara szintén hasznos és előre mutató kezdeményezését. A kérdés úgy merül fel, hogy a szakértői társadalom érdekeit nyolc kamara, vagy egy, az országos védje – természetesen a területi kamarákkal való egyeztetés alapján. Először a jogviszonyokat kell rendezni, míg a személyi kérdésekben egymással szemben tiszteletet, toleranciát – nem feljelentgetéseket – kell tanúsítani, és az összhang meg fog születni! Ezeknek a kérdéseknek a nagy részét az előbb említett, minapi törvénymódosítás már rendezi, a kereteket nekünk kell kitölteni tartalommal.
A hatóságok gyakran késlekednek a szakértői díjak kifizetésével. Egy szakértőtől tudom, hogy hónapokig állnak a számlái, míg ő azonnal „szakért”. Milyen elképzelései vannak a díjkifizetések rendezésére?
Kértem a jogalkotó segítségét, hogy a szakértői díjak ne a hatóságok dologi költségei között, hanem címzett és csak erre fordítható juttatásként szerepeljenek. Szükségesnek tartom a szakértőkre vonatkozó kifizetési szabályok átdolgozását, „életszerűsítését”, egyszerűsítését, a kifizetések csúszása esetén automatikus kamatigény lehetővé tételét, illetve ha a szakértő a hatóság hibájából nem jut a pénzéhez, akkor az esetleges „büntetőkamat” kifizetése alól a mentesítését. Egyik vesszőparipám, hogy a szakértő nem csak szakember, hanem „vállalkozó” is, vagyis nem szabad különlegesen bonyolult elszámolási helyzetekbe hozni, hanem az adózási és pénzügyi szabályokat értelemszerűen kellene alkalmazni. Például a költségjegyzék és a számla ne váljon el egymástól, emiatt ne késsen a kifizetés a szakértő számára!
Elnöki programjában külön is megemlítette a szakértővé válás szakmai feltételeit előíró jogszabályi környezet felülvizsgálatát. Milyen neuralgikus pontokat lát a jelenlegi jogi szabályozásban?
A hatályos szabályozás túlságosan kötött és merev. Nagyon „papírközpontú” a végzettség igazolása, a jogszabályok nem veszik figyelembe a személyes tudást. A szakértőt keresők sem látják tisztán a szakterületeket. Ezért itt is egyszerűsíteni, változtatni kell. Keresni kell azt a szabályozási lehetőséget, amelyben a végzettség helyett a képzettség, a tudás kap szerepet! Idetartozik az is, hogy a kirendelő hatóságok egyszerűen tudjanak a szakértők, szakterületek után keresni, könnyen tudjanak kapcsolatot kiépíteni a szakértővel. Ehhez a jelenlegi, állami nyilvántartási rendszert át kell dolgozni!
Túlzásnak tartja azt a véleményt, hogy a bírók, az ügyészek, az ügyvédek, a közjegyzők, de még a bírósági végrehajtók is eredményesebben lobbiznak, mint Önök? Mert mi mással magyarázható, hogy miközben a MISZK köztestületként közfeladatokat lát el, egyetlen forint állami támogatást sem kap.
Sajnos jogos a felvetés! Állami feladatot is ellátunk, mégsem kapunk semminemű támogatást! Annyi jó azért van, hogy a felügyeleti tárca, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a problémát ismeri, és ígéretét bírjuk arról, hogy az országos kamara elhelyezésében, a székhely megoldásában segíteni fog.
Lovász Zoltán (1952) Bonyhádon született. 1970-ben a pécsi Zipernowsky Károly Gépipari Erősáramú és Műszeripari Technikumban végzett. 1976-ban a BME Közlekedésmérnöki Karán közlekedési mérnök és mérnöktanár diplomát szerzett. 1976-78-ban középfokú öttusa edzői tanulmányokat folytatott a Testnevelési Főiskolán. 1985-ben járműgépész szakmérnök, 1987-ben egyetemi doktor a BME Közlekedésmérnöki Karán. 2001-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében jogi szakokleveles mérnöki diplomát szerzett. 1976-77-ben munkafelvevő a budapesti Fiat szervizben, 1977-től a pécsi Volán 12. számú Vállalatánál főművezető, műhelyfőnök, 1981 és 1991 között a Pécsi Igazságügyi Szakértői Irodában igazságügyi gépjármű és műszaki szakértő. 1991-től 1997-ig az Allianz Hungária Biztosító Rt. gépjárműtechnikai osztályvezetője. 1997-2000-ben a Dekra Magyarország Expert Kft. ügyvezetője és vezető szakértője. 2001 óta a Lovász és Társa Kft. ügyvezetője. A Pécsi Igazságügyi Szakértői Kamara alapító elnöke, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (MISZK) alapító elnökségi tagja. 2012. szeptember 15-étől a MISZK elnöke. A Közlekedési Bírák Egyesületének elnökségi tagja, a Ciszterci Rend Pécsi Nagy Lajos Gimnáziuma Iskolaszék és Szülői Választmány elnöke. Nõs, öt gyermeke és négy unokája van. Kedvenc időtöltései: lovaglás, úszás és hagyományőrzés.
