A nemrégiben, 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek utolsó, 32. cikke április 25-ét az Alaptörvény kihirdetésének emlékére az Alaptörvény napjának rendelte: ekkor írta alá a köztársasági elnök 2011-ben, s pontosan egy évvel korábban került sor a választások második fordulójára 2010-ben.
A választások eredményeképpen kétharmados többséget szerző párt ezáltal felhatalmazottnak érezte magát a már régóta húzódó új alkotmány létrehozására: 2010 júniusában meg is kezdődött az alkotmányozás folyamata.
Július 29-én az Országgyűlés határozott az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság létrehozásáról, melynek feladata volt áttekinteni és értékelni, hogy az Alkotmány megfelelően tartalmazza-e az alkotmányfejlődésünk történelmi értékeit, biztosítja-e az emberi és állampolgári jogok érvényesülését, illetve meg kellett vizsgálnia, hogy az államszervezet alapvető intézményeinek működését meghatározó alkotmányi és törvényi szabályozás eleget tesz-e az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó állami kötelességnek s a XXI. századi polgári demokráciával szemben támasztott elvárásoknak (2. pont).
A bizottságot negyvenöt országgyűlési képviselőből állították fel, melyben minden párt (Fidesz 26, KDNP 4, MSZP 7, Jobbik 6, LMP 2 tag) képviseltette – volna – magát, azonban az ellenzéki pártok – a Jobbik kivételével – kivonták magukat a munkálatokból, elsősorban az Alkotmánybíróság pénzügyi, adó törvények ellenőrzésére vonatkozó hatáskörcsökkentésre hivatkozva.
A munkálatok 2011. március elején fejeződtek be, az Alaptörvény szövegét március 14-én terjesztették az Országgyűlés elé, majd április 18-án – kilenc vitanapot követően – szavazták meg. Számtalan támadás érte, többek között a Velencei Bizottság sem tartotta megfelelőnek az előkészítését. Többek – köztük Trócsányi László – is a francia V. Köztársaság alkotmányával állítják párhuzamba: 1958-ban De Gaulle politikai ellenfelei szintén nem érezték magukénak azt, de azóta is együtt tudnak élni azzal, s minden politikai párt elfogadja az akkor felállított társadalmi struktúrát.
Az Alaptörvény egy hosszas várakozás végét jelenti: Magyarországon a rendszerváltozás után nem fogadtak el új alkotmányt, csak a korábbi 1949. évit módosították, kompromisszumot kötve, az ideológia- és az értéksemlegesség jegyében; s a későbbi kormányoknak sem volt prioritás és kellő politikai akarat ezen érdemben változtatni.
Az Alaptörvény azonban már elnevezésében is jelentős változásokat hozott: nem rendelkezik törvényi számozással, ezáltal is kifejezve különállását; ez Magyarország jogrendszerének alapja [R) cikk (1)], mely mindenkire kötelező [R) cikk (2)] és rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni [R) cikk (3)].
Struktúráját tekintve is sajátos: a Himnusz első sora – Isten, áldd meg a magyart! – után a „Nemzeti hitvallás” következik, mely az Egyesült Államok alkotmányának első sorához („We the People of United States…) hasonlóan kezdődik: „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI…”; majd a második nagyobb szerkezeti egység, az „Alapvetés” következik, ahol A-T cikkekben kerülnek felsorolásra az államcélok, önmeghatározó normák, s kerül kimondásra az, hogy „HAZÁNK neve Magyarország” [A) cikk], mely – a továbbiakban is – független, demokratikus jogállam [B) cikk (1)], államformája a köztársaság [B) cikk (2)].
A harmadik nagyobb egység a „Szabadság és felelősség” címet viseli, ahol I-XXXI. cikkben taglalják az alapjogokat, a korábbi utolsó fejezetből előre kerülve is hangsúlyozva fontosságukat. A negyedik részben „Az Állam” cím alatt kerül taglalásra ötvennégy cikkben az államszervezet: az Országgyűlés – melyben a képviselők száma 2014-től 386-ról 200-ra csökken –, a köztársasági elnök – aki kifejezi a nemzet egységét és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett –; a Kormány – a végrehajtó hatalom általános szerve –; az Alkotmánybíróság – az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve –; a bíróság – melyek igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el, s a legfőbb bírósági szerv, a Kúria –; az ügyészség – mint az igazságszolgáltatás közreműködője és az állam büntetőigényének érvényesítője –, az alapvető jogok biztosa – aki alapjogvédelmi tevékenységet lát el; a helyi önkormányzatok – a helyi közügyek intézése és a közhatalom gyakorlása érdekében –; a Magyar Honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok mellett a „különleges jogrend” szabályozására.
A „Záró rendelkezések” felelősségvállalása – „…Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, élve alkotmányozó hatalmunkkal, Magyarország első egységes Alaptörvényét […] állapítjuk meg” – pedig a német alkotmányra reminiszencia: „Im Bewußtsein seiner Verantwortung vor Gott und den Menschen…”
Az új Alaptörvény „megvallja hitét”: visszanyúlik Szent István királyig, amikor is válaszút elé érkeztünk: vagy a rövid tündöklés utáni enyészetté válás, vagy a keresztény hit felvétele mellett kellett dönteni.
