A nemrégiben nyilvánosságra került új Polgári Törvénykönyv tervezete a Kodifikációs Bizottság több, mint 10 évnyi munkájának gyümölcse. A Bizottság vezetőjét, Dr. Vékás Lajos Professzor Urat a Javaslat izgalmas, a kollégákat és a közvéleményt oly sokat foglalkoztató szegmenseiről –így többek között időtállóságról, a régi-és új törvényi kategóriákról, külföldi példákról és a kodifikációs munkával összefüggő jövőbeni terveiről – kérdeztük.
A jelenlegi Polgári Törvénykönyvünk, az 1959. évi IV. törvény számos módosítást megélt, de több mint 50 éve van hatályban. Ön a 2009-ben elfogadott, akkori új Ptk. javaslat kapcsán úgy nyilatkozott, hogy egy polgári törvénykönyvnek a folyamatosan változó, 21. századi életviszonyok mellett is időtállónak kell lennie, amit az említett javaslat esetében hiányolt. Az új, 2012-es Ptk. elfogadása után mennyiben biztosítja majd ezt az időtállóságot?
Tudatosan és határozottan törekedtük erre. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy manapság gyorsabban változnak a Kódex mögötti gazdasági és társadalmi viszonyok, mint a 19. században alkotott klasszikus törvénykönyvek idején. Ráadásul, az Európai Unió jogalkotása is módosító hatással van a tagállamok törvényeire. Éppen ez utóbbi körülményre tekintettel a Ptk.-t befolyásoló irányelvekből csak azokat a normatív rendelkezéseket építettük be a Javaslatba, amelyek időtállónak látszanak. Ilyenként kezeltük pl. a tisztességtelen szerződési feltételek szankcionálását, a kellékszavatosság és a jótállás uniós szabályait. A többi irányelvi rendelkezés külön törvényekben (pl. a fogyasztóvédelmi törvényben) kap majd helyet. A Kódex stabilitását kívántuk erősíteni azzal is, hogy – a hatályos Ptk.-hoz hasonlóan – szándékosan kerültük a kazuisztikus szabályozást, mert jogtörténeti tapasztalat, hogy minél részletezőbb egy törvény, annál gyorsabb az avulása.
A tervezet kritikusai legnagyobb támadási felületnek a kódex kibővítését tekintik, hiszen az új Ptk.-ban helyet kapnának a magánjog részét képező, jelenleg különálló jogszabályok is. Vannak, akik – kis túlzással – az Allgemeines Landrecht-hez, a poroszok törvénymonstrumához hasonlítják, hiszen a jelenleg hatályoshoz képest majd háromszor annyi paragrafus, és tízezres nagyságrendű normát foglal magában. Vajon nem teszi ez nehézkessé majd a gyakorlati alkalmazást?
Véleményem szerint semmiképpen sem. A Javaslat a Csjt. és a Gt. integrálása után is csak 1598 §-t foglal magába, igaz: ez valóban kb. tízezer normát jelent. De ez egy magánjogi kódex esetében semmiképpen sem tekinthető soknak. Emellett megfelelően tagoltuk a leendő törvénykönyv szabályait; a közelebbi rokonságot mutató normák egy-egy külön könyvben kapnak helyet. Ami pedig a porosz törvénykönyvhöz történő hasonlítást illeti, azt teljesen tévesnek tartom. Az Allgemeines Landrecht nemcsak magánjogi szabályokat tartalmazott, emellett egy – a bírói mérlegelés lehetőségét radikálisan kizáró – totális törvényi szabályozást célzott meg, s egy ilyen törekvés – mint említettem – tőlünk tudatosan távol állt.
Még az előzőekhez kapcsolódva meg kell kérdeznem, hogyan férnek meg egymás mellett a gazdasági társaságok jogára, a családi jogra, valamint a telekkönyvre vonatkozó anyagi jogi szabályok egyetlen kódexben?
A családjog és a társasági jog tökéletesen illik egy magánjogi kódexbe. A Csjt. integrálása körül nem is volt igazán nagy vita, mert a Bizottság minden tagja egyetértett abban, hogy a családjogi szabályok feltétlenül a Kódexhez tartoznak. Nincs is a világon olyan magánjogi törvénykönyv, amelyben ne szerepelnének a házasságot, a családot, a rokonságot rendező magánjogi normák. Ráadásul, a családjogi viszonyok ma közelebb is kerültek a polgári jog egyéb részeihez, a vagyonjogi szabályokhoz; a házassági vagyonjog rendezése ugyanis – az elmúlt két évtized változásai folytán – lényegesen fontosabb lett, és ennek megfelelően sokrétűbbé is vált. Az anyagi társasági jog beépítése körül nagyobb viták voltak, bár azzal – gondolom – mindenki egyetért, hogy ez a jogi matéria is alapvetően magánjogi jellegű.
Az integrálás mellett leginkább az szól, hogy az egységes szabályozás jobban kifejezésre juttatja a társasági jogi szabályoknak a polgári jog egyéb részeivel (pl. a közös tulajdonnal, a házassági vagyonjoggal és az öröklési joggal) fennálló szoros kapcsolatát. Az eddigi három Gt. például nem vett tudomást arról, hogy Magyarországon ipso iure öröklési rend érvényesül. Fontos volt az is, hogy a Javaslat minél nagyobb mértékben juttassa kifejezésre: a társaságok is a tagok autonómiája alapján jönnek létre és működnek, még ha itt jelentős szerepe van a hitelezők, a kisebbség kógens normákkal védendő érdekeinek is. A telekkönyvi anyagi jogi szabályoknak a Kódexbe történő beépítése az első lépés az igazi telekkönyv újbóli megalapozásához. A kívánatos, a jogállamiság követelményeinek kielégítéséhez elengedhetetlenül szükséges igazi változtatás a telekkönyv közvetlen bírói felügyelet alá helyezése kell, hogy legyen. Így volt ez Magyarországon is a régi telekkönyv szétzilálásáig, az 1970-es évek elejéig. Az anyagi telekkönyvi jog pedig az 1928-as Mtj.-ben is benne volt.
Számos új törvényi kategóriával találkozhatunk a tervezetben (így pl. a sérelemdíj, a „támogató” kirendelése, a szerződést kötő házastárs felelőssége házastársával szemben stb. …) és néhány korábbi, megszokott jogintézményt hiába keresünk, a tervezet már nem tartalmazza. Mi alapján történt a szelekció, melyek azok a korábbi kategóriák (mint pl. az önálló zálogjog), amelyek véglegesen száműzetésre kerültek az új Ptk.-ból?
Egy új kódex megalkotása során óhatatlanul sor kerül a megszokott intézmények átrostálására: régiek kiejtésére, újak megalkotására. Ez történt a Javaslat esetében is, annak ellenére, hogy a több mint évtizedes kodifikációs munkálatok során egyik vezérlő eszménk az volt: a hatályos jogon csak ott és akkor változtassunk, ha azt a jobbítás célja mindenképpen szükségessé teszi. A sérelemdíjjal (ami tartalmilag is módosított formában a nem vagyoni kártérítés helyébe lép) a személyiség védelmének eddiginél hatékonyabb eszközét kívánjuk megalkotni, megszüntetve a bírói gyakorlat eddigi anomáliáit és megfelelő szerkezeti elhelyezést is biztosítva ennek a szankciónak. Az önálló zálogjog csak másfél évtizede része a magyar polgári jognak, és véleményem szerint nincs rá szükség egy hatékony hitelbiztosítéki rendszer kialakításánál. Nem tagadható: erre az intézményre rövid idő alatt egy banki üzletág épült ki, és azok a pénzintézetek, amelyek önálló zálogjoggal operálnak, érthetően vehemensen ellenzik az intézmény megszüntetését. Meggyőződésem szerint azonban ezek a bankok is át fognak tudni állni az új zálogjogi rendszerre, és ehhez lesz elég idejük, hiszen az önálló zálogjog csak a kódex hatálybalépésével, azaz várhatóan másfél év múlva fog megszűnni.
Hazánk idén január 1-én hatályba lépett Alaptörvénye – hasonlóan 1949. évi XX. törvényben foglaltakkal – rögzíti, hogy mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez, azonban egy nagyon fontos alapvetést is deklarál: „a tulajdon társadalmi felelősséggel jár”. Törekedtek-e arra a kodifikáció során, hogy az Alaptörvény ezen passzusát az új Ptk. konkretizálja, megtöltse tartalommal?
A magántulajdonnal kapcsolatban a Kódex elsődleges szerepe a tulajdon tárgyának birtoklásához, használatához, hasznosításához és a tulajdonnal való rendelkezéshez való jog részletszabályokkal történő biztosítása. Természetesen ezek keretében is lehetőség van a magántulajdon társadalmi korlátainak kifejezésre juttatására, és erre törekedett a mi bizottságunk is. Az ingatlantulajdon szabályainál ezt a gondolatot fejezik ki például a szomszédokkal szembeni kötelezettségeket rögzítő ismert rendelkezések, és azok a szabályok is, amelyek az ingatlan közérdekből történő igénybevételét, adott esetben kisajátítását is lehetővé teszik. Egyet azonban le kell szögezni: a magánjogi szabályok elsődleges feladata a magánautonómia biztosítása, és ez a cél a tulajdonnal kapcsolatban elsősorban a tulajdonos jogainak minél teljesebb védelmét követeli meg. Különösen indokolt ez az elvárás egy olyan korszak lezárulta után, amely a magántulajdont szinte teljesen megszüntette, társadalmilag károsnak tartotta, és még megtűrt kereteiben sem védte kellőképpen.
A törvényes öröklés körében a tervezet rögzíti: ha a leszármazó nem örökölhet, az örökhagyó özvegye örökli a közösen lakott lakást és annak felszerelési tárgyait, azonban a hagyaték további részeit fele részben örökli a házastárs közösen az örökhagyó szüleivel. Sokan meggondolatlan lépésnek tartják, hogy a törvény az özvegy és anyósa/apósa között a hagyaték ezen része tekintetében közös tulajdont létesít, ez számos probléma forrása lesz. Ön mit gondol erről?
A leszármazók nélkül elhunyt (tipikus esetben: fiatalabb) örökhagyó esetében több érv is indokolja azt, hogy a házastárs mellett az örökhagyó szülei is részesedjenek gyermekük hagyatékából. A legfontosabb megfontolás az, hogy az örökhagyó idős szülője támaszát, adott esetben eltartóját is elveszíti gyermeke halálával. A javasolt megoldást támogatja továbbá az a tapasztalat is, hogy mai viszonyaink között a szülő gyakran jelentősen hozzájárul gyermeke vagyonának gyarapodásához, és ez a hozzájárulás nem minden esetben minősül a hagyatékban – az adott szülőt illető – ági vagyonnak. A Javaslat szerint mindezek miatt leszármazók hiányában nem egyedüli állagörökös a házastárs; vele egy sorban örökölnek az örökhagyó szülei. A házastárs egyébként – ahogy említette is a kérdésében – a hagyaték felén kívül törvényes örököse lesz az örökhagyóval közösen lakott lakásnak és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyaknak is. Ami pedig az így együttöröklő személyek viszonyát illeti, ennek nem lehet tartós következménye, hiszen a hagyatékot úgy is meg kell osztani az örököstársak között. A hatályos Ptk. alapján is kialakulhattak hasonló vagy – a személyi kapcsolatokat tekintve – még feszültebb helyzetek, amikor az özvegy a hagyaték haszonélvezetét örökölte, az örökhagyó korábbi házasságából származó gyermek (a mostohagyermek) pedig ugyanazon a vagyonon állagörökös lett.
Az új Ptk. külön részt szentel mind az élettársi kapcsolatnak, mind a bejegyzett élettársi kapcsolatnak. Azzal, hogy jogi relevanciával bíró kapcsolattá növi ki magát az élettársak együttélése, mivel az új törvény már tartalmazza majd, ez nem eredményezheti –e hamarosan a bejegyzett élettársi kapcsolat kiüresedését?
A Javaslat a házasságra épülő családot tekinti az együttélés alapmodelljének, a társadalmi együttélés alapsejtjének. A bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét hatályos jogunk az azonos nemű élettársak részére biztosítja, mintegy a házasság helyett. Ezen az átgondolt helyzeten a Javaslat sem változtat. Élettársi együttélés, mint a ténylegességen alapuló kapcsolat létrejöhet viszont mind különnemű, mind azonos nemű párok között. A két együttélési forma jogi tartalmát különbözőképpen határozza meg a Javaslat. Míg a bejegyzett élettársak családjogi és öröklési jogi szempontból is a házastársakkal azonos jogokat kapnak, az élettársak jogosultságai e jogviszonyok mindkét területén korlátozottak. Ez megoldás tudatos döntésen alapul. Az említett elvi megfontolásokon túl azért is határoztuk így, mert az államilag nem regisztrált kapcsolatok jogi következményeinek levonása az állami szervek számára többletnehézségekkel jár; elég itt csak az élettársi kapcsolat bizonyításával járó bonyodalmakra gondolni. Mindezek miatt a Javaslat nem kívánja „puszta” élettársi kapcsolat létesítésére ösztönözni a leendő párokat.
Van-e tartalmi jelentősége az új (olykor régi-új) elnevezéseknek (mint pl. az ingatlan-nyilvántartás kifejezést felváltó telekkönyv) vagy az új terminológia a változás megerősítésére szolgál?
Amint már utaltam rá, a megszokott terminológián a Javaslat csak abban az esetben változtat, ha a megnevezett intézmény tartalma is módosult. Így van ez a telekkönyv esetében is. Amint már szóba került, a Javaslat mindenképpen azt tartja kívánatosnak, ha az – értelemszerűen: a jövőben is – egységes ingatlan-nyilvántartás ingatlanforgalmat közvetítő része közvetlen bírói felügyelet alá kerül. Ehhez természetesen politikai döntésre lesz majd szükség, bár az ellenérvként mindig felhozott anyagi következmények nem számottevőek. A „telekkönyv” terminológia alkalmazása a Javaslatban ezt a feltétlenül kívánatos lényegi, érdemi változtatást kívánja megelőlegezni.
Ha már a terminológiánál járunk, milyen szempontok vezérelték a Kodifikációs Főbizottságot, hogy megtartva a korábbi elnevezést, az új jogszabály is a Polgári Törvénykönyv nevet kapta? Miért nem Magánjogi Kódexünk lesz?
A magyar jogtörténetben mindkét elnevezésnek van hagyománya. A 20. század elején (1900, 1913/15) alkotott tervezetek a „polgári törvénykönyv” terminológiát használták, mind az 1928-as törvényjavaslat a „magánjogi” jelzőt alkalmazta. A külföldi kódexek esetében szintén mindkét elnevezés ismert; a német és a holland kódex a „polgári”, a francia, az olasz és a svájci törvénykönyv a „magán” jelzővel határozza meg magát. Tartalmilag is mindkét elnevezés mellett egyforma súllyal érvelhetünk. Úgy gondoltuk, hogy a több mint fél évszázadot megért első, jelenlegi kódexünk elnevezését nyugodtan megtarthatjuk annak ellenére, hogy 1959-ben – véleményem szerint: nem meggyőző – olyan ideológiai érveket is hoztak fel mellette, amelyek ma végképp nem állják meg helyüket.
Ön olyan elismert és nagy nevekkel dolgozott együtt a kodifikáció során, mint Lábady Tamás, Zlinszky János, Harmathy Attila. Voltak-e olyan sarkalatos kérdések, amelyekkel kapcsolatban a bizottságon belül is esetleg teljesen ellentétes álláspont alakult ki, komolyabb szakmai viták és csatározások kiváltói lehettek, és ha igen, melyek voltak ezek?
Szakmai tevékenységem legnagyobb nyeresége, hogy olyan kitűnő jogászokkal és olyan személyiségekkel dolgozhattam együtt, mint az említett professzor urak és a Bizottság többi tagja. A Bizottság – csaknem változatlan személyi összetételben – több mint tíz évig dolgozott együtt. Üléseinken természetesen voltak viták, elvi természetűek éppúgy, mint részletkérdéseket érintők. Koncepcionális diskurzus zajlott például a sérelemdíj kapcsán, a bejegyzett élettársi kapcsolatok mikénti szabályozása körül, a jogi személyek (különösen a gazdasági társaságok) törvénykönyvbeli elhelyezéséről stb. Néha még hevesebb szóbeli csaták zajlottak technikai (jogdogmatikai) megoldások eldöntésénél. Ezeknek a vitáknak egy része éles volt, hiszen mindenki kiállt a meggyőződése mellett, és csak hatásos ellenérvek hatására adta fel korábbi álláspontját, néha még ilyenkor sem. A Bizottság munkáját mégis a kölcsönös szakmai és emberi tisztelet jellemezte, és ennek következtében a szembenálló vélemények minden esetben sikerült közös nevezőre hozni. Szavazásra például a Bizottságon belül egyetlen egyszer sem került sor, még akkor sem, ha valakit nem sikerült nézetének megváltoztatására rábírni. A vitában érezhetően kisebbségben maradt felfogás képviselője szavazás nélkül is elfogadta a többségi álláspontját.
Merítettek-e a kodifikáció során az európai országok magánjogi szabályaiból, van-e olyan külföldi polgári joganyag, amely iránymutatásul szolgált az új Ptk. elkészítésekor?
A Javaslat nem választott külföldi modellt, de bőségesen merít külföldi kodifikációs példákból. A 20. század elején készített magyar tervezetek főleg az osztrák és a német törvénykönyv megoldásait vették figyelembe, az 1928-as Mtj.-nek pedig a svájci ZGB is szolgáltatott mintákat. Ezeknek a nagy klasszikus törvénykönyveknek a tanulságait többségükben a magyar magánjog már korábban hasznosította tehát, azok a magyar magánjogi gondolatkincs részét képezik. Nekünk az újabb fejleményeket kellett figyelembe vennünk. A nemzeti kódexek közül minden bizonnyal a holland törvénykönyv (Burgerlijk Wetboek) és a kanadai Québec tagállam magánjogi kódexe tekinthető a legmodernebbnek. Ezek a kódexek több szempontból (így mindenekelőtt a szabályozandó életviszonyok köre és a törvénykönyv szerkezete szempontjából) például is szolgálhattak a magyar reform számára, de a kodifikáció egészét illetően szabályozási modellként ezek sem jöttek figyelembe. A nemzeti kódexeken kívül a Javaslat merít a nemzetközi jogalkotás eredményeiből is. Ezek közül mindenekelőtt a Bécsi Nemzetközi Vételi Egyezmény, az UNIDROIT Alapelvek (Principles of International Commercial Contracts, 2010), az Európai Alapelvek (The Principles of European Contract Law, 1999, 2002) és az utóbbiból kiindulva megalkotott európai modellszabályok (Draft Common Frame of Reference, 2008) kínáltak megfontolásra érdemes, esetenként követhető példákat a szerződési jog szabályozásánál. Ezek a színvonalas modelljavaslatok világszerte szakmai elismerést vívtak ki, és széles körben hatnak a jogalkotásra és a joggyakorlatra.
Sokrétű és magas szakmai színvonalú pályafutása alatt fogalmazótól a választott bírói tisztségig a tanszékvezetői poszttól a rektori székig hosszú utat járt be, bár a legtöbben kodifikátori és tudományos kutatói munkája kapcsán ismerjük. Melyik az a terület, amelyet igazán a magáénak érez?
Mindenekelőtt tanárnak érzem magam, máig ez a hivatás áll hozzám a legközelebb. Az egyetemi tanár ugyanakkor kutató is kell, hogy legyen; önálló és folyamatos kutatómunka nélkül elképzelhetetlen szerintem színvonalas oktatás. Szerencsémre – igaz: hosszú ideig anyagi hátrányok vállalása árán – sikerült megvalósítanom és összeegyeztetnem az oktatói és a kutatói tevékenységet. A kodifikátori munka is elválaszthatatlan kutatásaimtól; két könyvet is publikáltam az új Polgári Törvénykönyv elméleti és jogdogmatikai kérdéseiről. Ezek a munkák készítették elő a Kódex koncepciójának kidolgozását.
Mik a tervei a jövőben, hogyan fogja tudni segíteni, támogatni az új Polgári Törvénykönyv társadalmi vitáját az elfogadásáig, és közelebb hozni az új törvényt az emberekhez a hatályba lépéséig vezető rögös úton?
Nagyon szeretném, ha a Javaslat koherenciája megmaradna a szakmai viták és a közigazgatási egyeztetés során is. Ennek érdekében intenzíven dolgozom egészen a törvénytervezetnek az Országgyűlés elé terjesztéséig. Ezt követően – érthetően – már nem tudom befolyásolni a törvényhozás menetét. Nagyon bízom azonban a képviselők bölcsességében és önmérsékletében!
—————————————————————————————
Dr. Vékás Lajos tudományos életrajza:
Született: 1939. november 25., Kolozsvár
Egyetemi tanulmányok:
1958-1963: ELTE Állam- és Jogtudományi Kar
1964: „Sub auspiciis Rei Publicae Popularis” doktorrá avatás
1969: Ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsga
1964-től különböző beosztásokban az ELTE ÁJK Polgári Jogi Tanszékének munkatársa, 1984-től egyetemi tanár, 1979-től 1999-ig tanszékvezető
1979-től a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara (illetve jogelődje) mellett szervezett Választottbíróság bírája
1976: az állam- és jogtudomány kandidátusa
1984: az állam- és jogtudomány doktora
1990: a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
1995: a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Hosszabb külföldi tanulmányutak:
1970: Max-Planck-Institut für ausländisches und internationales Privatrecht, Hamburg
1977-78: Institut für internationales und ausländisches Privatrecht der Universität in Freiburg i.Br.
Vendégprofesszor:
1986-87: Universität Heidelberg
Választott tisztségek:
1985-86, 1987-1990: az ELTE rektorhelyettese
1990-1993: az ELTE rektora
1992-től 1997-ig a Collegium Budapest Institut for Advanced Study rektora
1999 és 2007 között és 2010 szeptemberétől az új Polgári Törvénykönyv megalkotásán munkálkodó Kodifikációs Főbizottság elnöke.
Külföldi társasági tagság:
Deutsche Gesellschaft für Völkerrecht (Berlin) 1998-
Académie Internationale de Droit Comparé (Paris) levelező tag: 2000-től, rendes tag: 2010-től
Díszdoktorság:
Hamburgi Egyetem (2004)
ELTE (2010)
Díjak:
Akadémiai Díj (1988)
Deák Ferenc Díj (1998)
Szent-Györgyi Albert Díj (2000)
OTDKT „Mestertanár” (2003)
Széchenyi Díj (2004)
Szilárd Leó Díj (2009)
Príma Díj (2010)
Kitüntetések:
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2000)
Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (2008)
