Az ésszerű határidő követelménye az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországgal kapcsolatos gyakorlatában, a magyar válaszok a polgári peres eljárások gyorsítására a Polgári Perrendtartás szabályai szerint.

1. Az egyezmény

Az Európa Tanács 1950. november 4. napján megalkotta az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezményt, melyet Magyarország 1992. november 5. napján ratifikált, így az egyezmény 6. cikk 1. pontját is magára kötelezőnek ismerte el, azaz az ügyek ésszerű időn belül történő elbírálásának kötelezettségét.

Ezen ügyek megítélésében kulcsfontosságú két kérdés vizsgálata, nevezetesen az „ésszerű időtartam” tartalma, valamint az eljárás vonatkozásában a késedelem természete.

1.1. Az „ésszerű időtartam” meghatározása

Polgári jogi téren a kiindulási pont rendes körülmények között a per bíróság előtti megindulásának időpontja, de ez lehet korábbi is, például ha a bírósági eljárás megindítása előtt előzetesen lefolytatandó közigazgatási eljárás volt. Az Egyezmény tekintetében a természetes személytől származó (egyéni) kérelem esetén a vizsgálandó időszak nem lehet korábbi annál, ahogy az a szerződő állam által az egyéni kérelemmel kapcsolatos nyilatkozat (25. cikk) alapján ténylegesen gyakorolhatóvá válik, jóllehet az eljárás ésszerű időtartamának ez időpontot követő vizsgálata alkalmával számolnia kell az eljárásnak a figyelembe vehető kezdő időpontban fennálló helyzetével. A figyelembe vehető időszak magába foglalja a fellebbviteli eljárás és az alkotmányossági panaszeljárás idejét is, amennyiben ez utóbbi eredménye alkalmas az ügy kimenetelének befolyásolására.¹

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban „Bíróság”) a Lithgow és társai ügyében (1986. július 8-i ítélet, A sor., 102. köt. 72. oldal 199. pont) a tárgyalások idejét nem vette figyelembe.

Természetesen a Bíróság vizsgálat alá vonja a ratifikálást megelőző eljárást, azonban az egyezmény hatálybalépése előtt bekövetkezett tényekért az állam nem felelős.²

Itt megjegyzendő, hogy az eljárások elhúzódását sérelmező kérelmek esetében a Bíróság a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárásokat is érdemi vizsgálata tárgyává teszi, azaz nem szükséges, hogy az eljárás jogerősen lezáródjon.

A bíróság gyakorlata szerint az eljárás vége az utolsó érdemi döntés meghozatala.³

Annak megválaszolása, hogy a szóban forgó időtartam „ésszerű”-e, az eset összes körülményére figyelemmel, így az eljárás kimenetelének fontosságára és természetére, valamint az ügyek bizonyos típusánál (például gyermek láthatásának jogát illetően, munkaügyi, kártérítési, személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések) a hatóságoktól különleges gondosság tanúsításának elvárása fogalmazódik meg.

1.2. A késedelem természete

A 6. cikk 1. pontja értelmében az államnak betudható késedelmek jöhetnek számításba, így ha az eljárásban a közhatóság félként vesz részt, az általa a bizonyítási eszközök szolgáltatásával okozott késedelmek megalapozhatják az állam felelősségét. Amennyiben a perbeli késedelem magánfélnek tulajdoníthatók, az válhat vizsgálat tárgyává, hogy a bíróság megfelelő intézkedéseket tett-e az eljárás felgyorsítására.

A Tóth László kontra Magyarország ügyben a Bíróság kimondta, hogy „a nemzeti bíróság nem használta ki a rendelkezésére álló időt arra, hogy az ügyek mielőbbi lezárása érdekében felgyorsítsák az eljárást.”⁴

A Bíróság a Ringeisen ügyben öt év és két hónap időtartam vonatkozásában úgy ítélte, hogy az nem volt eltúlzottan hosszú figyelemmel az ügy bonyolultságára⁵, valamint a Buchholz ügyben kimondta, hogy a négy év és kilenc hónap nem volt eltúlzottan hosszú időtartam a három fokozatú munkaügyi bíróság előtt.⁶
Ugyanakkor a Zimmermann és Steiner ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a három és fél év eltúlzottan hosszú volt egy egyfokú közigazgatási jogorvoslat esetében. Az örökbefogadás és szülői láthatás tárgyú H. Egyesült Királyság elleni ügyben a két év és hét hónapos időszakot eltúlzottnak ítélt a Bíróság, mivel egy helyi hatóság több hónapos késedelemmel juttatta el bizonyítékait az ügyben.⁷

Az eljárás folytatásának felfüggesztése az üggyel kapcsolatos másik eljárás eredményének bevárása vagy „próbaper” lefolytatása érdekében általában elfogadható.⁸

A Borody kontra Magyarország ügyben a felek kérelmére elrendelt szünetelés idejét a Bíróság levonta a bírósági eljárás hosszából.⁹

Elmondható, hogy az „ésszerű határidő” túllépésének meghatározása függ az ügy körülményeinek, az összes késedelem okának¹⁰,megítélésétől, különös tekintettel az eset bonyolultságára, a kérelmező és a releváns hatóságok magatartására és arra, hogy mi volt a per tétje a kérelmező számára.¹¹

Összefoglalva, az ügyekben a Bíróság három tényező együttes vizsgálatát végzi el:¹²

• az ügy objektív bonyolultsága, komplexitása, esetleges olyan összetevői, amelyeknek az eljárás időtartamára számottevő befolyása lehet,
• a felek magatartása az eljárás során abban a tekintetben, hogy esetleges felróható magatartásukkal nem járultak-e hozzá maguk is az eljárás elhúzódásához,
• végül az érintett állami közhatalmi szerveinek saját magatartása abban a vonatkozásban, hogy mennyiben felelősek az eljárás elhúzódásáért.

A Magyar Állam 2010-ben 83 millió Ft-ot fizetett ki a kérelmezők részére, 2010. december 31-én a Kormányképviseleten folyamatban lévő 66 ügyből 46 indult az eljárás elhúzódása miatt.

2. A Polgári perrendtartás célirányos módosításai

A bírósági eljárások összetettsége általánosan elfogadott tétel, külön bizonyítást nem igényel. Ez a tény összefüggésben van a bírósági eljárás során mederben tartott jogi gondolkodás összetettségével, így a Charles de Montesquieu-i gondolat¹³, miszerint a bíró a törvény szája, melyből a törvény és csakis a törvény szól, régen meghaladott tézis.

A jog nem csak a jogilag releváns tényállás megállapításának normatíváját szabályozza, hanem megszabja az értelmezés kereteit is, azaz a tényekhez jogi relevanciát rendel. A ténykérdés tehát nem különül el a jogkérdéstől.¹⁴

A jogalkotónak tehát nem könnyű a feladata, amikor technikai jellegű beavatkozásokkal kívánja az eljárások időtartamát befolyásolni, vagy valamely jogpolitikai prioritás mentén azokra hatással lenni.

A jogalkotó egyrészt közvetlen eszközökkel, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) több módosításával igyekezett megteremteni a polgári eljárás gyorsabb befejezésének lehetőségét, így az 1992. évi LXVIII. törvény 1.§-ának bevezetésével körülírta „az ésszerű idő” fogalmát, illetőleg amikor az 1999. évi CX. törvény kimondta a feleknek a perek ésszerű időn belül való befejezésének jogát, egyben a bíróság e téren történő mulasztása esetére szankciót helyezett kilátásba. Ugyanígy a 2006. XIX. törvény 1.§ (2) bekezdésével a Pp-be iktatta a 114/A. és 114/B.§-okat. Végül a jogalkotó a Pp. legújabb módosításával létrehozta a kiemelt ügyek kategóriáját.

2.1. A közvetlen eszközök bemutatása

2.1.1. A Pp. 2.§ (4) bekezdése alapján az eljárás során alkalmazandó alapelvek, mint közvetlen eszközök

a) A Pp. 2003. január 1. napjától hatályos 2.§ (3) bekezdése szerint a fél a per ésszerű időn belüli befejezésének elmaradása miatt méltányos elégtételt biztosító kártérítésre tarthat számot, amely igény elbírálása során a bíróság soron kívül jár el. A törvényhely kimondja, hogy a kártérítés megállapítását nem zárja ki, ha a bíróság nevében eljárt személynek az okozott jogsérelem közvetlenül nem volt felróható.

b) A Pp. 3.§ (2) bekezdése a jogcímhez kötöttség elvének rögzítésével, amikor kimondja, hogy a bíróság (…) a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatokhoz kötve van, ezért a bíróság a kérelem tárgyát képező jogvitát kell, hogy elbírálja.

c) A Pp. 3.§ (1) bekezdése ugyancsak a jogcímhez való kötöttség követelményét erősíti, annak kimondásával, hogy a bíróság a jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el, ilyen kérelmet az érdekelt fél terjeszthet elő.

A bíróság tehát a döntését a felperes által meghatározott jogcím szerinti jogvitában hozza, akként, hogy a felek kérelmeihez kötve van, ezért a kérelem tárgyát képező jogvitát bírálhatja el.

d) A Pp. 3.§ (3) bekezdése kimondja, hogy a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása – ha a törvény másként nem rendelkezik – a feleket terheli.

A felperes által érvényesíteni kívánt jog meghatározza azon tények körét, amelyeket a bíróságnak a bizonyítási eljárás során vizsgálata tárgyává kell tennie, egyben kijelöli az alperes által tett ellenbizonyítás irányát egyben az alperes által bizonyítandó tények halmazát.

Ugyanezen paragrafus (3) bekezdése rendelkezik arról, hogy a bizonyítás indítványozása elmulasztásának, a bizonyítási indítvány elkésettségének, vagy esetleges sikertelenségének jogkövetkezményei a Pp. 164.§ (1) bekezdése szerint bizonyításra kötelezett felet terhelik.

A bíróság ugyancsak e paragrafusban rögzített, a bizonyítandó tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről szóló előzetes kioktatási kötelezettsége megint csak a perek késlekedés nélküli lefolytatásához járul hozzá. Ezért a tájékoztatást a Pp. 96.§ (2) bekezdésére figyelemmel, a bíróságnak már az idézésben, vagy az idézéssel egyidejűleg kiadott nem fellebbezhető végzésben célszerű eszközölnie.

A Pp. 3.§ (4) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását, ha az a jogvita eldöntése szempontjából szükségtelen; egyben a bíróság mellőzni köteles akkor, ha a bizonyítási indítványt a fél neki felróható okból elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjeszti elő- ha a törvény kivételt nem tesz.

e) A Pp. 7.§ (1) és (2) bekezdése szerint a bíróság a jogszabályban előírt esetekben, kérelemre segítséget nyújt ahhoz, hogy a fél jogai, illetve törvényes érdekei védelmében bírósághoz fordulhasson, – ha nincs jogi képviselője- a bíróság köteles a felet perbeli eljárási jogairól és kötelezettségeiről, valamint pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezésének lehetőségéről a szükséges tájékoztatással ellátni.

f) A Pp. 8.§ (1) bekezdése kimondja, hogy a felek és a perben résztvevők jogaikat rendeltetésszerűen kötelesek gyakorolni, perbeli kötelességeiknek eleget kell tenniük. A bíróság a Pp. 8.§ (3) bekezdése alapján pénzbírsággal sújtja a perelhúzó, jóhiszemű joggyakorlás követelményével ellentétes cselekményt vagy egyéb magatartást tanúsító feleket és a per egyéb résztvevőit. A Pp. 8.§ (5) bekezdése a Pp. 120.§-ban írt pénzbírság kiszabása mellett a költségek megtérítésére való kötelezésüket is előírja.

2.1.2. A Pp. által az alapelveken túl biztosított további közvetlen jogi eszközök

A bíróság határozott és egyenes lefolyású pervezetését elősegítő eljárásjogi rendelkezések ugyancsak a per ésszerű időn belül történő befejezését szolgálják.

a) A Pp. 114/A.§ -a lehetővé teszi, hogy a fél, a beavatkozó valamint az eljárásban részt vevő ügyész az eljárás elhúzódása miatt kifogást terjeszthessen elő a (2) bekezdés c) pontja szerint akkor, ha a bíróság elmulasztotta a perek ésszerű időn belül történő befejezésére irányuló kötelezettségét, amennyiben a bíróság utolsó intézkedése óta eltelt az az ésszerű időtartam, amely elegendő lett volna a bíróság intézkedésének megtételére.

b) A keresetlevélnek a Pp. 121.§ (1) bekezdése, a keresetlevél kötelező tartalmi elemeiről rendelkezik. A Pp. 130.§ (1) bekezdésében írtak ugyancsak az eljárások gyors befejezése irányába hatnak, vagy akként, hogy a fentiekben hivatkozott jogszabályhelyek alapján a bíróság a keresetlevelet idézés kibocsátása nélküli elutasítja, vagy azáltal, hogy a Pp. 132. § alapján ismételten és a Pp. 121. § szerinti tartalmi elemeinek megfelelően, szabályszerűen előterjesztett keresetlevél alapján a jogvita gyorsabban elbírálható. A kellő tartalmi elemekkel nem rendelkező keresetlevél alapján kitűzött első tárgyalás ugyanis szükségképpen perfelvételi jellegű és ezáltal a az eljárás elhúzódását okozza.

Megemlítendő, hogy a Pp. 124.§ (2) bekezdése a Pp. 130.§ (1) bekezdés i) pontjára figyelemmel a jogi képviselővel eljáró fél keresetlevele vonatkozásában további elutasítási okokat tartalmaz, ezzel elérve azt a célt, hogy a jogi képviselővel történő eljárás hiánypótlási felhívások kibocsátásától mentesen, gyorsabban lezáruljon.

c) A Pp. 124.§ (3) bekezdése az eljárás gyorsabb lefolytatása érdekében a bíróság részére további intézkedések megtételét teszi lehetővé. Ilyen intézkedéseknek a tárgyalás kitűzése előtt, valamint az eljárás során szükség esetén bármikor helye van (így: iratok beszerzése, előzetes bizonyítás, ideiglenes intézkedés, előzetes meghallgatás).

d) A Pp. 126.§ (4) bekezdése alapján a bíróság már a tárgyalásra szóló idézésben az alperest a kereseti kérelemben írtak vonatkozásában nyilatkozattételre hívhatja fel.

e) A Pp. 141.§ (6) bekezdése a tényállítások, nyilatkozatok és bizonyítékok előterjesztésének alapos ok nélküli késlekedés esetére lehetővé teszi, hogy a bíróság a 141.§ (2) bekezdésében írt időkorlát elteltével a fél előadásának, előterjesztésének bevárása nélkül határozzon. A törvény ez alól egyetlen kivételt enged, ha a fél előadásának, előterjesztésének bevárása a per befejezését nem késlelteti.

f) A bíróság a tárgyalást a Pp. 141.§ (2) bekezdésében, valamint 151.§ (1) bekezdésében írt esetekben halaszthatja el.
A folytatólagos tárgyalást a Pp. 142.§ (2) bekezdés szerint úgy kell kitűzni, hogy az az elhalasztott tárgyalás napját követően négy hónapon belül megtartható legyen.

g) Amennyiben a viszontkereset késedelmes előterjesztésére azért került sor, hogy nyilvánvalóan a per elhúzódását eredményezze, az a Pp. 147.§ (1) bekezdése alapján pervezető végzéssel elutasítható.

h) A Pp. 207.§ b) pontja lehetővé teszi, hogy amennyiben a per ésszerű időn belül történő lefolytatását, illetőleg befejezését elősegíti, a bíróság az előzetes bizonyítást rendelhessen el.

i) A 2011. nyarán hatálybalépett Pp. 386./A -M §-ai szabályozzák az ún. kiemelt jelentőségű ügyek vonatkozásában követendő eljárásrendet, amelyek értelmében az első fokon eljáró megyei bíróság a 400 millió forintot meghaladó pertárgyértékű perek esetében erre irányuló kérelem nélkül is soron kívüli ügyintézésére köteles. A bírósági eljárások felgyorsítása érdekében jobbára minden jelentős eljárási határidőt lerövidít az új szabályozás, így a keresetlevél nyomban, legfeljebb 8 napon belül vizsgálandó meg, a folytatólagos tárgyalás két hónapon belüli időpontra tűzendő ki (386/C.§ (1), (2) bekezdés), a szakvélemény elkészítésére 30, legfeljebb 60 napos határidő engedhető (386/D.§).

Megjegyzendő, hogy az új szabályozás nem minden pontjában került összhangba a Pp. korábbi szakaszaival, mivel a 386/F. § szerint az első fokú határozatot, annak meghozatalától számított – az általános szabályok szerinti 15 nap helyett – nyolc napon belül kell írásba foglalni, a törvény a Pp. 218. § (1) bekezdésének alkalmazhatóságát ezen eljárásokra nézve nem szűkítve, a bíróságoknak továbbra is lehetősége van ítélethirdetésre való halasztás esetén 15 napon belül leírni az ítéletet.

j) Végül a Pp. a hatodik rész XXVII. fejezete bevezette a kisértékű perek fogalmát, amely ügytípus gyorsabb befejezése érdekében olyan speciális eljárási szabályokat fogalmaz meg (387.§ -394/A §), amelyek egyrészt az általános határidőkhöz képest rövidebb határidőket enged mind a felek, mind a bíróság eljárását illetően, másrészt korlátozza a keresetváltoztatás, a viszontkereset és a beszámítási kifogás előterjesztésének lehetőségét (Pp. 391/A-C.§).

2.2. Közvetett eszközök

A perek elhúzódásának egyik fontos, mögöttes oka az eljáró bíróságok leterheltsége, a bíróságok közötti aránytalan ügyelosztás. A Bíróság előtti eljárásban az érintett államok gyakran hivatkoznak a bíróságok túlterheltségére, finanszírozási nehézségekre, adminisztrációs problémákra, azonban a fentiekben felsorolt kimentési okokat a strasbourgi bíróság nem találja elfogadhatónak, mivel az állam kötelezettsége, hogy hatékony jogvédelmi rendszert működtessen¹⁵.

A bíróságok „leterheltsége” többrétű fogalom, amely szűkebb értelemben a bíróság egészét tekintve objektív adattal, az ügy-érkezések számával, tágabb értelemben pedig az egy adott bíróságon tárgyaló bírói tanácsokra eső folyamatban lévő ügyek számával, vagy az egy adott évben érkezett és befejezett ügyek arányával mérhető.

A Pp. 22. és 23. paragrafusainak 2003. július 1-én hatályba lépett változtatása egyértelműen a kerületi bíróságokon elintézendő polgári jogi ügyek mennyiségének, így a kerületi bíróságok leterheltségének csökkentését célozta. A változtatás szerint a megyei bíróság hatáskörét a vagyonjogi perekben a korábbi 10 millió forintos értékhatár helyett 5 millió forintban határozták meg.

Megemlíthető, hogy a 2003. évi jogszabályváltozás nem hozott áttörést a korábbi évek folyamataiban, míg a Fővárosi Bíróság polgári jogi ügyeinek érkezési száma jelentően megemelkedett, a kerületi bíróságok polgári jogi ügyérkezése 2003. évet követően nemhogy csökkent volna, hanem kissé nőtt, illetve stagnált¹⁶. Időközben a jogalkotó a megyei bíróság hatáskörét újra 10 millió forintnak megfelelő pertárgyértékhez kötötte.

A jogalkotó ugyanezen szándékkal a Pp. 41. § (6) bekezdésébe illesztette azt az illetékességi szabályt, amely szerint a felek vagyonjogi ügyekben, jövőbeli jogvitájuk esetére nem köthetik ki a Fővárosi Bíróság, Pest Megyei Bíróság és a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetékességét.

Példaként említhető továbbá a parkolási pótdíj iránti perek arányosabb elosztása érdekében a a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény15. § (3) bekezdése, amely kimondja, hogy a parkolási díjból eredő igények érvényesítése esetén a kötelezett lakhelye szerinti helyi bíróság kizárólagosan illetékes.

Az adott bíróságon folyamatban lévő ügyek mennyiségének vonatkozásában természetesen jelentősége van az adott bíróságon működő bírói tanácsok számának, hiszen minél több tanács működik az adott bíróságon, annál kisebb az egy tanácsra eső ügyek száma, ami vélhetőleg a tárgyalási időköz rövidülését és az ügyek befejezésének növekedését eredményezi.

Az egyes bíróságokra jutó ügyek számának kiegyensúlyozására nemcsak a törvényhozás, hanem a bírói igazgatási testület is rendelkezik bizonyos eszközökkel.

2012. január 1. napját követően a korábban funkcionáló Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) helyét az Országos Bírói Hivatal (OBH) veszi át, amely a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény 76. § -a értelmében várhatóan hatékonyan lesz képes kezelni a bíróságok közötti ügyszám arányosításának problémáját.

A törvény 76.§ (4) bekezdés b) pontja szerint az OBH elnöke az általános központi igazgatási feladatkörében a bíróságok közötti ügyelosztás és a munkateher arányosítás érdekében az eljáró bíróság helyett másik bíróságot jelölhet ki az eljárásra, ha az az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében szükséges.

Ugyanezen törvényhely (5) bekezdés g) pontja lehetővé teszi, hogy az OBH elnöke a személyzeti kérdésekkel kapcsolatos feladatkörében döntsön a bíró áthelyezéséről, a h) pont szerint dönthet a bíró más szolgálati helyre történő kirendeléséről, ha a kirendelés nem a törvényszék és az illetékességi területén működő közigazgatási és munkaügyi bíróság, illetve járásbíróság között vagy a törvényszék illetékességi területén működő járásbíróságok között, vagy a törvényszék illetékességi területén működő közigazgatási és munkaügyi bíróság és a járásbíróságok között történik. Az OBH elnöke a 76.§ j) pont értelmében dönthet arról is, hogy a bíróság hatáskörének vagy illetékességi területének csökkenése olyan mértékű-e, hogy ott a bíró további foglalkoztatása nem lehetséges.

Záró gondolatok

Összefoglalva, az eljárások ésszerű határidőn belül történő befejezése vonatkozásban Magyarország mind a fentiekben részletezett Egyezmény 6. cikkében, mind a magyar polgári eljárásjogi szabályok rendszerében biztosítja a hatékony jogvédelmi rendszer működtetését, és elismeri ezen kötelezettsége vonatkozásában fennálló felelősségét.

A már ismertetett jogszabályhelyek alapján megállapítható, hogy a törvényhozás a perek elhúzódásának alapvetően két okát különböztette meg és kívánta orvosolni: a bíróság esetleges késlekedését, valamint a felek mulasztását.

A felek perelhúzó magatartását szankcionáló korábbi rendelkezések általában az elmulasztott cselekmények utólagos pótlását zárták ki, illetve a bíró számára lehetővé tették, hogy a késve előadott nyilatkozatok, vagy indítványok bevárása nélkül, a rendelkezésére álló adatok alapján hozza meg döntését. A Pp. legújabb módosításai új ügytípus létrehozásával, mind a bíróságok, mind a felek részére rövid, határozott határidők meghatározásával kívánják perek gyors befejezését elősegíteni, valamint az új bírói igazgatási testület részére biztosított eszközökkel a bíróságokra háruló feladatokat kiegyensúlyozottá tenni.

Az új intézkedések hatékonysága csak bizonyos idő elteltével lesz mérhető, hiszen jogszabályi és igazgatási változások eredményei évek távlatában mutatkoznak meg. Az alkalmazott eszközök hatékonysága azért állapítható meg nehezen, mert az ügy-befejezési mutatók alakulása számos tényezőtől függ; a jogalkotó erőfeszítései – mint a hatásköri szabályok 2003. évi változtatása – nem mindig vezetnek eredményre.

Az eljárások ésszerű időtartamának megítélésnél végül nem szabad megfeledkezni az eljáró felek felelősségéről sem, hiszen egy bármilyen, az erőforrásait jól kihasználó szervezet hatékonyságát is csökkenti, hátráltatja az eljárás gyors befejezésében különböző okokból kifejezetten ellenérdekelt, vagy esetleg nagyfokban tájékozatlan felek, illetve ilyen képviselőik eljárása.

Az igazságszolgáltatás legjobb szándéka ellenére is csak ezek korrekciójára vállalkozhat.

A „fair trial” olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni, ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás „méltánytalan” vagy „igazságtalan”, avagy „nem tisztességes”¹⁷.

1 Tanulmányok az Emberi Jogok Európai Egyezménye legfontosabb rendelkezéseihez kapcsolódó strasbourgi esetjogról, V. fejezet, 113. o.

2 60297/00. sz. kérelem, 2004 március 30-i ítélet 60-62 pont

3 Weller Mónika-Teplán Attila, Magyar Ügyek Strasbourgban, Acta Humana, 2000/41-42.

4 Nagy Anita: Debreceni Jogi Műhely, A tisztességes eljáráshoz való jog az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországgal kapcsolatos gyakorlatában, különös tekintettel az ésszerű határidő követelményére

5 Ringeisen ügy (1971. július 16-i ítélete, A sor 13. köt. 45. old. 110. pont

6 Buchholz ügy (1981, május 6-i ítélet, A sor 42. köt. 17. old. 53. pont

7 H. Egyesült Királyság elleni ügyében (1987. július 8-én meghozott ítélet, A sor., 120. köt. 59-63. old. 71-86. pontok)

8 Buchholz ügy (1981, május 6-i ítélet, A sor 42. köt. 15. old. 49. pont

9 14962/03. sz. kérelem, 2006. október 3-i ítélet

10 Tanulmányok az Emberi Jogok Európai Egyezménye legfontosabb rendelkezéseihez kapcsolódó strasbourgi esetjogról, V. fejezet, 113. o.

11 14962/03. sz. kérelem, 2006. október 3-i ítélet

12 Nagy Anita: Debreceni Jogi Műhely, A tisztességes eljáráshoz való jog az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországgal kapcsolatos gyakorlatában, különös tekintettel az ésszerű határidő követelményére

13 Montesquieu: A törvények szelleméről (De l’esprit des lois 1748)

14 Gyekiczky Tamás: A polgári peres bizonyítási eljárás és ítéleti tényállás néhány elméleti problémája. Jogtudományi Közlöny 2003. 7-8.sz. 289.

15 Nagy Anita: Debreceni Jogi Műhely, A tisztességes eljáráshoz való jog az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországgal kapcsolatos gyakorlatában, különös tekintettel az ésszerű határidő követelményére

16 Eckhartné Oltvai Krisztina: Bírósági statisztika a mai Magyarországon a Fővárosi Bíróság adatai alapján, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2007, 14. old.: A hatásköri szabályok változását megelőzően ugyanis 1995. és 2002. között a kerületi bíróságokon éves szinten 41.913 és 58.613 között volt az érkezett polgári és gazdasági peres ügyek száma. Ez a szám 2003-ban 42.145 volt, majd a változás követően 2004. és 2006. között 42.242 és 43.339 között alakult. Az éves érkezések átlaga tehát 1995. és 2002. között 48.771,6, 2003-ban 42.145, majd 2004. és 2006. között 42.636,3 volt. A Fővárosi Bíróságon elsőfokon érkezett polgári és gazdasági peres ügyek száma 1995. és 2002. között 2.460 és 3.577 között, 2003-ban 4.809, majd 2004. és 2006. között 5.746 és 6.468 között volt. Az érkezések átlagos száma 1995. és 2002. között 2.885,7, 2003-ban 4.809 majd 2004. és 2006. között 6.218,3 volt.

17 6/1998. (III.11.) AB határozat