Megjelent Jakab András kötete a 2012-ben hatályba lépő Alaptörvényről, melyben a szerző összegzi Alaptörvényről szóló írásait, az alkotmányozás néhány fontos dokumentumát és egyfajta értelmezési kiindulópontot is nyújt az elfogadott szöveghez.
Jakab András új kötetét – amely Az új Alaptörvény keletkezése és gyakorlati következményei címmel jelent meg – 2011. szeptember 13-án Tölgyessy Péter és Zlinszky János professzor mutatta be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. A könyvbemutatóval összekapcsolt beszélgetést Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke vezette, s több alkotmánybíró mellett a hazai közjogász szakma is szép számmal képviseltette magát. Ahogyan Sólyom László fogalmaz előszavában: „Ez a könyv jellemző dokumentuma annak az erőfeszítésnek, amellyel a jogtudomány művelői a 2010-ben és 2011-ben lezajlott alkotmányozási folyamatot kísérték.” A volt köztársasági elnök már az elején utalt a „párhuzamos alkotmányozásra”, vagyis arra, hogy a politikai folyamatokkal párhuzamosan a hazai jogász szakma is élénken figyelte az eseményeket. Ennek kapcsán kissé keserűen veti fel azt a tényt, amely az egész könyvbemutatónak és magának a kötetnek az egyik alapvetése: „… a fontos kérdésekben az alkotmányjogi szakmának nincs is kimutatható hatása az alkotmányozásra.” A helyzet azonban nem állt, nem állhatott meg itt, hiszen a hazai jogászságnak feladata van az Alaptörvénnyel: fel kell dolgoznia azt, értelmeznie és alkalmaznia kell. Sólyom László szerint tehát az alkotmányozás során „[a]z az alkotmányos kultúra szólalt meg… kellő általánosságban, amely az új alkotmány, érvényesülésnek is közege és éltetője lesz, s amely döntően formálni fogja az új norma értelmezését.” Jakab András kötete éppen erre tesz kísérletet.
A kötet felépítése és célkitűzése
A kötet három fő szerkezeti egységre tagolódik. Az első harmad az alkotmányozás során felmerült jogi problémákról közöl elemzést, s így foglalja össze az új Alaptörvény keletkezésének történetét. Egyébként itt található a szerző magántervezete is. A kötet középső része – egyfajta „gyors- vagy mini-kommentárként” – sorra veszi az Alaptörvény minden egyes szakaszát, abból a szempontból, hogy mennyiben változott a helyzet a hatályos Alkotmányhoz képest. Ahogyan Jakab András fogalmaz a kötet előszavában: „Ennek a résznek az az ambíciója, hogy az Alaptörvényről szóló diskurzus kiindulási pontja legyen, és így már lehetőleg az elején segítsen elkerülni az esetleges értelmezési zsákutcákat.” Végül a harmadik rész az eddigiek megértését segítő dokumentumokat tartalmaz.
Folyamatosság és megszakítottság
A kötetet bemutató beszélgetést moderáló Paczolay Péter a folyamatosság és megszakítottság egységéről beszélt: folyamatosságról, hiszen a kötet fő értelmezési kerete az 1989-ben elfogadott Alkotmány, s ehhez képest tekinti át a változásokat; megszakítottság, hiszen az új Alaptörvény – annak ellenére, hogy ezer szállal kötődik a „régihez” – valóban sok fontos és értelmezésért kiáltó rendelkezést tartalmaz. Az AB elnöke kiemelte, hogy a kötet igen jelentős abból a szempontból is, hogy ezzel megindulhat az az értelmezési praxis, amely magát a taláros testületet is segíti és megmutatja azt az utat, hogy „hogyan lehet az Alaptörvénnyel együtt élni”. Tölgyessy Péter egyik legfontosabb gondolata – amely nagyban rímel Sólyom László előszavára – szerint maga a jogalkalmazó és jogértelmező publikum fogja megmondani, hogy mit jelent az Alaptörvény, hogyan kell azt értelmezni – nem pedig a jogalkotó. Tölgyessy Péter szerint ugyanakkor sok tekintetben rosszabb a helyezet, mint 1989-ben, hiszen az új Alaptörvény jelentősen megosztja a politikai közösséget, s így állandó viták és csatározások eszköze és áldozata lesz. Éppen ezért volt jelentős, hogy a kötet szerzője – mindezen szempontokon felülemelkedve – jogászként, jogi értelmezési keretbe ágyazottan nyúlt a szöveghez. A kötet és maga a kezdeményezés is így alkalmas arra, hogy a régi magyar jogi kultúra legjobb hagyományait folytassa. Zlinszky János professzor és volt alkotmánybíró is méltatta a kötetet hangsúlyozva azt, hogy az alkotmányozás során a jogalkotás rengeteg szakmai segítséget kapott (így a szerző több tanulmányát és magántervezetét), de csak igen kevéssel élt – ezt egyébként Jakab András is megjegyzi a könyv bevezetőjében. A professzor hangsúlyozta az emberekben élő jogtudathoz passzoló Alaptörvény fontosságát, megemlítve azt is, hogy ehhez bizony kevés volt az idő. Ahogyan Tölgyessy Péter és Sólyom László is, úgy Zlinszky János is azt hangsúlyozta, hogy az Alaptörvény elfogadása után a jogászok, a jogértelmezők ideje köszöntött be, ahol is egy hosszú diskurzus keretében fogják boncolgatni az új Alkotmányt. Mind a kötet, mint pedig az előadások tehát azt a viszonylag pozitív végkicsengést fogalmazta meg, hogy nagy feladat vár a jogász közösségre: fel kell dolgozni, értelmezni kell az Alaptörvényt. Sólyom László szavaival: „Az Alaptörvényt meghozták, s rendelkezései immár kikerültek megalkotói kizárólagos alakító és rendelkező hatalma alól. Az egész új alkotmány élete már egy sokkal tágabb és összetettebb erőtérben fog folyni: az alkotmányos kultúra alakítja értelmét és érvényesülését, miközben maga is az Alaptörvény része lesz. Most tehát az a feladatunk, hogy ez a kultúra bizonyítsa erejét, és a folyamatosság alapján fejlődjön tovább.”
