Augusztusban négy áldozat elásott holttestére bukkantak a csepeli erdőben. A rendőrség hajléktalan bűnözői csoportról beszél, míg a fedél nélküliek érdekvédelmi szervezete óva int a nincstelenek e fajta megbélyegzésétől és sokan tartanak a tisztességes életvitelű fedél nélküliek rossz megítélésétől.
A legtöbb embernek a hajléktalan szó hallatán ápolatlan külsejű aluljárókban fekvő középkorú férfi jut eszébe, miközben a hajléktalanok jó része él közöttünk észrevétlen, átlagosnak látszó életet, tiszta ruhában, ápolt külsővel, s többen munkahellyel is rendelkeznek. A rendszerváltást követően ténylegesen is az utcára került nincstelenek száma folyamatosan bővült, s e társadalom összetétele az elmúlt években jelentősen átalakult. Nők, fiatalok, középrétegből lecsúszottak, felbomlott családok labilis személyiségű tagjai, szenvedélybetegek folyamatosan bővítették a hajléktalanok táborát, de jelentős számmal vannak jelen körükben büntetés-végrehajtási intézetből szabadult, vagyontalan személyek is. A csepeli „hajléktalan temetés” néven is ismertté vált bűnügy nemrégiben megdöbbentette az országot. A Csepel-sziget erdős részén ismeretlen személyek holttestére bukkantak. A nyomozó hatóságok a bűncselekmények feltételezett elkövetőiről és magukról az áldozatokról is azt gyanítják, hogy hajléktalan személyekről van szó. A Menhely Alapítvány szerint hajléktalanbűnözésről beszélni veszélyes dolog, mivel így könnyen egyenlőségjel kerülhet a fedél nélküliek és a rablók, gyilkosok közé.
Jogi megközelítés
E vegyes összetételű hajléktalan társadalom jogi definiálása, illetve szabályozhatósága igen problematikus, leginkább a regisztrálhatatlanság, a személyes adatok ismeretének hiánya miatt. A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény két meghatározást is használ a hajlékkal nem rendelkező személyekkel kapcsolatban, így egyrészt hajléktalan „a bejelentett lakóhellyel nem rendelkező személy, kivéve azt, akinek bejelentett lakóhelye hajléktalan szállás”. Az önkormányzat által a hajléktalan részére nyújtott pénzbeli vagy természetbeni juttatás megadásánál ez utóbbi definíció irányadó arra, hogy e személyek köre meghatározható legyen. Másik meghatározásban hajléktalan, aki „az éjszakát közterületen vagy más nem lakás céljára szolgáló helyiségben tölti”. A jogszabály ezt tartja szem előtt, amikor előírja, hogy a települési önkormányzatok hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül kötelesek az arra rászorulónak átmeneti segélyt, étkezést illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya a rászoruló életét, testi épségét veszélyezteti. Így tehát ezt a meghatározást alkalmazza az önkormányzat olyankor, ha nappali melegedő, éjjeli menhely vagy átmeneti szállás formájában nyújt gondoskodást. A hajléktalan az átmeneti szállást adó szociális intézménybe (hivatalosan lakcímként) is bejelenthető. A lakcím bejelentésére vonatkozó – 146/1993. (X.26.) számú – kormányrendelet értelmében ugyanis a hajléktalanszálláson tíz napot meghaladóan tartózkodó lakcím nélküli személyt a szállásadónak a befogadástól számított tizedik napot követő huszonnégy órán belül be kell jelentenie a szálláshely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjénél.
Korlátozó szabályozás
A szociális ellátásokról szóló törvény gondoskodó rendelkezései mellett az utóbbi időben egyre több korlátozó szabályozás is napvilágot látott. Budapest főváros önkormányzatának nemrégiben elfogadott rendelete alapján pénzbírsággal büntetik azokat, akik a közterületet életvitelszerűen lakhatás céljára használják. A szabályozás indoklása szerint olyan hajléktalanokat büntetnek ezáltal, akik nem veszik igénybe a felajánlott segítséget, s ennek ellenére is a közterületen maradnak. Tatabánya szintén szigorú következményekkel szankcionálná januártól azokat, akik életvitelszerűen az utcán tartózkodnak, s akik a kukából szemetet szednek ki, szórnak szét. A város vezetése szerint a döntéssel rendvédelmi kérdést igyekeznek szabályozni, s a hajléktalanok esetén leginkább a közterületről való eltanácsolás jöhet leggyakrabban szóba. A rendelet jogalapot teremt ugyanakkor arra is, hogy a hajléktalant akarata ellenére is fűtött helyre szállítsák.
A hajléktalanokat védő civil szervezetek elkeserítőnek tartják a büntető jellegű rendeleteket, melyekkel, mint mondják, legkevésbé sem oldható meg a hajléktalanok helyzete. Szabó Máté ombudsman szerint az ilyen intézkedések nem szolgálják a hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedését, sem a hajléktalanság megelőzését, legkevésbé annak – az Európai Unió által célul kitűzött – valódi felszámolását.
A csepeli bűnténysorozat jól példázza, milyen könnyen válnak a hajléktalanok a bűncselekmények potenciális áldozataivá, akiket ez a veszély még a hajléktalanszállókon is számtalanszor fenyeget. A gyakran egymás ellen elkövetett bántalmazások és az új korlátozó rendeletek is egyre inkább azt eredményezik, hogy a fedél nélküliek kiszorulnak a város peremén lévő elhagyatott helyekre, a csepeli eset helyszínéhez is hasonló erdőkbe. A bűncselekmény nyilvánosságra kerülését követően egyeztetések történtek a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány között a hajléktalantelepek feltérképezéséről, melyek következtében remélhetően könnyebben felmérhető és kezelhető lesz az örök hajléktalan probléma.
