Az 1989-es köztársasági alkotmányt leváltó új alaptörvény elfogadását követően a jogállam hívei körében megindult a nyilvános eszmecsere a jogállami demokratikus korrekció lehetséges és kívánatos módjáról, illetve tartalmáról. Az Eötvös Károly Intézet, azon közéleti szereplők egyikeként, amelyek hosszú éveken át védték a köztársasági alkotmányt, és az utolsó pillanatig ellenezték annak lecserélését, figyelemmel követi és részt is kíván venni a korrekcióról szóló közéleti vitákban.
Az elmúlt hetekben két karakteres álláspont fogalmazódott meg arról, miképp kellene végbemennie az Orbán-rezsimet követő alkotmányos kiigazításnak. Az első véleményt legmarkánsabban Eörsi Mátyás volt országgyűlési képviselő fogalmazta meg egy közéleti hetilapban, az ezzel ellentétes álláspontot pedig az ismert korábbi kormányzati vezetők által alapított Haza és Haladás Alapítvány honlapján tették közzé. Mindkét irat határozottan fogalmaz mind a korrekció kívánatos tartalmáról, mind pedig az oda vezető politikai pályáról. Eörsi javaslata a tartalom tekintetében azt mondja, hogy az orbáni alaptörvény teljes lecserélésére van szükség, vélhetően a 89-eshez hasonló szellemű tartalommal. Az oda vezető utat pedig – a jobboldali kormányzás reménybeli bukását eredményező – 2014-es országgyűlési választás után megtartandó, szerinte is alkotmányellenes népszavazás kiírásában és megtartásában látja.
A Haza és Haladás Alapítvány szerzője a tartalom tekintetében korlátozott, az egyszerű többségen alapuló kormányzóképességet biztosító, valamint az Alkotmánybíróság teljes felülvizsgálati jogkörét maradéktalanul visszaállító, de az alaptörvény historizáló kulturális karakterét meghagyó korrekciót tart helyesnek. Az ehhez vezető pályaívet a legyőzött jobboldal és a győztes baloldal alkujában látja, amelyhez szerinte elégséges érdekeltséget teremt – többek között – a jobboldali polgármesterek erős igénye gazdálkodási önállóságuk visszaszerzése iránt, valamint a jobboldali ellenzék várható viszolygása attól, hogy részfelelősséget vállaljon a kormánypolitikáért a kétharmados gazdaság- és társadalompolitika kényszere okán.
Az Eötvös Károly Intézet álláspontja szerint a korrekció csak akkor hozhat átmeneti megoldás helyett tartós alkotmányos konszolidációt, ha az alkotmány identitását is érinti, nem pedig csak a szűken vett kormányzóképességet. Szerintünk a szimbolikusnak tartott szavak, mondatok a mindennapokat érintő gyakorlati következményekkel járnak. Ugyanakkor nézetünk szerint valódi, a tartósság reális esélyét hordozó korrekció csak a bal- és jobboldal megegyezéséből születhet. Az Eörsi-féle, alkotmányellenes alkotmány-helyreállítás – ahogy egyébként ő maga is elismeri – csak a politikai háború elmélyülését, az alkotmányos válság kiteljesedését hozhatja, konszolidációt aligha. Ezt nem tartjuk elfogadhatónak. A jó megoldást keresve érdemes lesz visszatérni a tartalom kérdéséhez. A Haza és Haladás Alapítvány szerzője úgy véli, az alkotmány romantikus konzervatív jellegét, identitását rögzítő szimbolikus kérdésekhez a jobboldal mindenképpen ragaszkodik, ezért nem ezeket kell az alku középpontjába állítani, hanem a gyakorlatiasabb, az egyszerű többségen alapuló kormányzás lehetőségét biztosító változtatásokat. Ez egyrészt taktikailag sem tűnik bölcsnek – miért kellene a jogállami korrekció híveinek előre rögzíteniük, hogy miről mondanak le? -, de ami sokkal fontosabb, érdemét tekintve is elhibázott.
Aligha vitatható, hogy a korszerű európai konzervatív felfogás jelentős távolságra van a hatalommegosztást, az alkotmányos intézményeket és függetlenségüket romboló, a magyar történelmet és az alkotmánytörténetet ismerethiányosan értelmező Alaptörvény szellemétől. A jogállami forradalom alkotmánya, amelynek uralmába az MSZP legfeljebb belenyugodott, majd – fogalmazzunk így – hozzászokott, nem tükrözött bal- vagy jobboldali ideológiákat, hívei között ugyanúgy vannak konzervatívok, mint magukat a baloldaliként meghatározó polgárok. A javaslat megfogalmazója ezért téved, ha a jobboldal az Alaptörvényben rögzített prioritásait változtathatatlan politikai adottságnak tekinti, és nem veszi figyelembe, hogy az Alaptörvény a konzervatív oldal, sőt az alkotmányjogász szakma jelentős részének bírálatát, haragját is kiváltotta. Az egyoldalú alkotmányozást elutasító demokratikus parlamenti pártok és a küzdelemmel összefüggésben születő társadalmi mozgalmak számára az Orbán-féle alaptörvény elutasítása politikai identitás kérdése lett. Éppen ezért olyan alku nem hozhat valódi konszolidációt, amely nem érinti a szimbolikusnak minősített kérdéseket, az alkotmány identitását. A demokratikus köztársaság hívei ilyen megoldással aligha azonosulhatnak.
Nem úgynevezett nagykoalícióra van szükség. A megegyezésnek az alkotmányra kell korlátozódnia, a jogállami korrekciónak a politikában egyébként szemben álló felek megegyezéseként kell létrejönnie, de ennek egyenrangú felek alkujából, nem pedig valamelyik (vagy az összes) fél megalkuvásából kell megszületnie.
