Közlönyfigyelő sorozatunk ötödik részében a 2011. április 27. és május 10. közötti időszakban megjelent Magyar Közlönyöket tekintettük át. A vizsgált periódus alatt módosult a Btk. és a nemdohányzók védelmét szabályozó törvény is.

Törvények a vizsgált időszakban:

2011. évi XXXIX. törvény A Magyar Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok között létrejött, légimarsallok alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről.

2011. évi XL. törvény, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról. A Btk. módosításával a jogalkotó olyan magatartásokkal szemben kíván fellépni melyek egyes nemzeti, etnikai, faji, vallási csoportok tagjaiban jogos félelmet, riadalmat kelthetnek azzal, hogy a közbiztonság fenntartására vonatkozó állami monopóliumot – civil szerveződés formájában – törvényi felhatalmazás hiányában állami kontroll nélkül a hivatalosság látszatát keltve gyakorolják. Ezért egyrészt a Btk. 174/B. szakaszát egy „1a” szakasszal egészíti ki, melynek értelmében három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli fenyegetni azt, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség tagjaiban riadalmat keltsen.

Másrészt a módosítás értelmében közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezésének vétsége miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, „aki, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló, vagy annak látszatát keltő tevékenységet szervez, amely másokban riadalmat kelt” (Btk. 217§.)

2011. évi XLI. törvény a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról. A módosítás indoklásában a jogalkotó kitér a dohányzás okozta ártalmakra. Mint írja „Óvatos becslések szerint 2002-ben az Európai Unióban 7300 felnőtt – köztük 2 800 nem dohányzó – halt meg a környezeti dohányfüstnek való munkahelyi kitettség következtében. További 72 000 felnőtt, köztük 16 400 nem dohányzó halála vezethető vissza a környezeti dohányfüstnek való otthoni kitettségre. Tüdőrák halálozását tekintve Magyarország világelső, s ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó.” Emiatt a módosítás célja a dohányzás egészségkárosító hatásaival szembeni védekezés, dohányzók és nem dohányzók esetében egyaránt. A jogszabály meghatározza a „tiltott területeket”. Nem lehet dohányozni a közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen, és közterületen mely lehet akár a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljáró és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő tér, játszótér, (és ezek 5 méteres távolságán belüli területe) akár vasúti személyforgalom számára megnyitott terület, vagy tömegközlekedési megálló is. Helyi önkormányzatoknak lehetősége van további közterületek nemdohányzó hellyé nyilvánítani és a tilalmat megszegőket helyi bírsággal büntetni. A törvény a dohányáruk csomagolására vonatkozóan is tartalmaz rendelkezéseket melyek összhangban állnak az 2003/641/EK bizottsági határozatával.

2011. évi XLII. törvény Az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló Partnerségi és Együttműködési Megállapodás, valamint az ahhoz csatolt jegyzőkönyvek kihirdetéséről.

Kormányrendeletek a vizsgált időszakban:

  • 68/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet, a Széchenyi Programirodákról szól. Az Irodák létrehozásának célja, hogy a Új Széchenyi Tervben megfogalmazott célkitűzések (vállalkozásfejlesztés, az otthonteremtés, az egészségipar vagy a zöld gazdaságfejlesztés) helyi szinten is megjelenjenek, így segítve a régiók közötti egyensúly megteremtését és az egyenletes fejlődés megvalósulását.
  • 69/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet Összefogás az Államadósság Ellen Alapról. A Kormány az államadósság csökkentése érdekében létrehozza az Összefogás az Államadósság Ellen Alapot. Ennek működési rendjét, gazdálkodásának szabályait, legfőbb szervére vonatkozó rendelkezéseket gazdálkodásának ellenőrzésére vonatkozó szabályokat tartalmazza a kormányrendelet.
  • 70/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet, a hitelezési kockázat kezeléséről és tőkekövetelményéről szóló 196/2007.(VII. 30.) Korm. rendelet módosításáról rendelkezik, megalkotása a hitelintézetek tevékenységének megkezdéséről és folytatásáról szóló 2006. június 14-i 2006/48/EK európai parlamenti és a tanácsi irányelv II. mellékletének való megfelelést szolgálja.
  • 71/2011. (IV. 28.) Korm. rendelet, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről szóló 175/2003. (X. 28.) Korm. rendelet, a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet, és a közigazgatási bírsággal sújtandó közlekedési szabályszegések köréről, az e tevékenységekre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén kiszabható bírságok összegéről, felhasználásának rendjéről és az ellenőrzésben történő közreműködés feltételeiről szóló 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet módosításáról rendelkezik.
  • 72/2011. (IV. 29.) Korm. rendelet, az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló 122/2009. (VI. 12.) Korm. rendelet módosításáról. A rendelet célja többek között az egészségügyi dolgozók itthon tartása és pályaelhagyásuk arányának csökkentése. A változtatás értelmében az eddigi évi egy alkalom helyett most folyamatosan léphetnek a jelöltek a rendszerbe. Lehetővé teszi a klinikai szakpszichológusok bevonását a támogatott képzési körbe, a központilag meghatározott keretszám erejéig. a jelöltnek lehetősége lesz a szakváltásra is (állami támogatás azonban egészségügyi okokat kivéve csak az elsőként választott szakképzés idejére jár). A rezidensek anyagi terheinek csökkentése érdekében valamennyi, az első szakképesítést megszerző, támogatott képzésben résztvevő jelölt dologi kiadásaihoz (pl. képzéssel összefüggő utazás, szállás, konferenciák) támogatást nyújt a költségvetés, amelynek feltétele 12 hónapnyi teljesített szakképzési idő.
  • 73/2011. (IV. 29.) Korm. rendelet, Az egyes egészségügyi tárgyú kormányrendeleteket módosítja. Ezek a következők: A keresőképtelenség és keresőképesség orvosi elbírálásáról és annak ellenőrzéséről szóló 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet; a térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról szóló 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet; a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet; az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet; az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet; a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet; az emberen végzett orvostudományi kutatások, az emberi felhasználásra kerülő vizsgálati készítmények klinikai vizsgálata, valamint az emberen történő alkalmazásra szolgáló, klinikai vizsgálatra szánt orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálata engedélyezési eljárásának szabályairól szóló 235/2009. (X. 20.) Korm. rendelet; és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet.
  • 74/2011. (V. 2.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet módosításáról szabályozza többek között az akadálymentesítési támogatás igénybevételeinek feltételeit és módját.
  • 75/2011. (V. 2.) Korm. rendelet Egyes energetikai tárgyú kormányrendeletek módosításáról címmel az alábbi rendeleteket módosítja: A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 273/2007. (X. 19.) Korm. rendeletet, A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendeletet, a megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról szóló 389/2007. (XII. 23) Korm. rendeletet, és a nyugdíjas bányászok szénjárandóságának pénzbeli megváltásáról szóló 145/1992. (XI. 4.) Korm. rendeletet.
  • 76/2011. (V. 2.) Korm. rendelet Egyes magyarországi nagyberuházásokkal összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításáról szóló kormányrendeletek módosításáról szól. Célja az ilyen jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsítása és egyszerűsítése. (az Audi Hungária Motor Kft. nagyberuházásához kapcsolódó ügyekről van szó)
  • 77/2011. (V. 6.) Korm. rendelet, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaság Kormánya közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodást módosító megállapodás kihirdetéséről

(Feldolgozott Magyar Közlönyök: 2011/44.-2011/49.)