A Jogi Fórum családjogi témájú konferenciájának kiemelt területei ezúttal a vagyonjog, a gyermekelhelyezés, valamint a kapcsolattartás kérdései voltak.
Elsőként Dr. Csűri Éva Katalin, a Legfelsőbb Bíróság bírája vázolta a bontóperek vagyonjogi kérdéseiben irányadó bírói gyakorlatot. A családjogi törvény a reálszerzés elvén alapuló vagyonközösségi rendszert hozott létre, melynek révén a házastársaknak dologi jogi igényük keletkezik. A közös tulajdon speciális esetéről van szó, hiszen a házastársak külön-külön szerzése a másik félre is kihat kettejük belső jogviszonyában. A bírósági gyakorlat nem egységes, de előfordul, amikor az élettársak jogviszonyára is a Csjt.-t alkalmazzák analóg módon, holott ennek nem lenne helye. Az egyéb különbségek mellett az is eltérés, hogy az élettársaknál vizsgálni kell, vajon szerzéskor a felek szándéka közös tulajdon szerzésére irányult-e, míg házastársaknál törvényi vélelem van a közös szerzés mellett. Ezt a vélelmet az életközösség megszakadása szünteti meg. Az élettársak vagyoni viszonya kötelmi jogviszony, és a Ptk. vonatkozik rá.
A bírói gyakorlat szerint a házastársi közös vagyon tárgya nemcsak az, ami a Ptk. szerint tulajdonjog tárgya lehet, hanem a Csjt. 27. § alapján az is, ami vagyon tárgya lehet, tehát vagyoni értékű jog és vagyoni tárgyú követelés is. A bírói gyakorlat továbbá azt is közös vagyonnak tekinti, amit a felek a házasságkötést közvetlenül megelőző, abba beleolvadó élettársi viszony alatt szereztek. A közösen alapított cégek vonatkozásában fontos tudni, hogy a bt. és a kkt. beltagjának nem tag, vagy kültag házastársa is teljes vagyonával felel a társaság tartozásaiért. Ennek elkerülésére érdemes házassági vagyonjogi szerződést kötni.
Dr. Illés Blanka a bontóperek során felmerülő vagyonjogi kérdéseket az ügyvéd szemszögéből világította meg. Elmondta, hogy amikor a vagyonközösség megállapodással zárul, annak alakiságára a Csjt. és a Ptk. egyaránt vonatkozik. Ingatlan esetében kötelező az írásbeliség, ingóságra és egyéb vagyonelemekre azonban megtörténhet szóban és ráutaló magatartással is. Ez utóbbira példa lehet, amikor az elköltöző fél magával visz bizonyos ingóságokat.
Az előadó szerint a kereseti kérelemben érdemes a Csjt. 31.§ (2) bekezdésére hivatkozni, és ez alapján kérni a közös vagyon megosztását, ez ugyanis a közös vagyon egészére kiterjed, így a kereseti kérelemben nem kell tételesen felsorolni az egyes vagyontárgyakat. A vagyonmérlegben fel kell tüntetni a közös tulajdonú ingatlan megosztáskori értékét és állapotát, az ingóságoknak az életközösség megszűnésekori értékét és állapotát, a vagyoni értékű jogokat, a közös pénzköveteléseket és a közös pénztartozásokat. A vagyontárgyak számbavételekor meg kell állapítani a közös vagyon tiszta értékét, ki kell térni a használati díj megtérítésére (amennyiben az egyik fél használja a közös ingatlant), és a különvagyoni tárgyak kiadására.
Bizonyítási nehézségeket okozhat az életközösség kezdetének és végének, valamint a vagyontárgyak körének és értékének megállapítása. Az ingóságok esetében például nagyon nehezen bizonyítható az igényt érvényesíteni kívánó fél részéről, hogy mely vagyontárgyak voltak meg korábban, a gazdasági társaságok esetében pedig az offshore cégek okozhatnak problémát. Az utólag előkerülő kölcsönszerződések is nehéz helyzetbe hozhatják a másik felet, hiszen a közös tartozásból rá eső rész csökkenti a neki jutó aktív vagyont. Nagyobb értékű autók, motorok, hajók vonatkozásában az illetékes hivatalok adatszolgáltatás iránti megkeresése vezethet eredményre.
Dr. Szepesházi Péter, a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája a gyermekelhelyezési perek bírói gyakorlatáról számolt be. Véleménye szerint ma az állandóság követelményét túlhangsúlyozza a bíró gyakorlat, hiszen a szülő-gyermek kapcsolatnak van elsődlegessége, nem pedig a lakóhely állandóságának. Tévhit, hogy a családjogi bírók nőpártiak, inkább arról van szó, hogy az állandóság szempontjának túlhangsúlyozása miatt annak kedveznek, aki a gyermeket ténylegesen gondozta a per előtt és alatt. Ez a fél pedig legtöbbször az anya. Sokszor a szülők maguk is a tényleges állapotnak megfelelően kötik meg az egyezséget, így marad a gyermek annál, akinél addig is volt.
Ugyancsak jellemző a bírói gyakorlatra, hogy az ideiglenes intézkedés iránti kérelem elutasításakor a bíró arra hivatkozik, hogy hiányosak a perbeli adatok. Nem egységes a gyakorlat a tekintetben, hogy milyen fokú bizonyítottság kell az ideiglenes intézkedéshez, az előadó szerint az ítéleti bizonyosságot el nem érő erős valószínűség elegendő.
Dr. Regász Mária ügyvéd a bontóperekben felmerülő kapcsolattartási kérdésekről beszélt. A kapcsolattartás szabályozására a bíróság jogosult, amikor gyermekelhelyezési per van folyamatban, valamint amikor két éven belül történt szabályozás a bíróság részéről. Minden egyéb esetben a gyámhivatal szabályozza a kapcsolattartást. Sajnos a szabályozás hiányos arra vonatkozóan, hogy kik jogosultak kapcsolattartásra. A szülő, nagyszülő, nagykorú testvér jogosult, de nem tartozik ebbe a körbe például a nevelőszülő, a nagynéni, vagy a szülő házastársa sem, még ha ez utóbbiak a gyermeket hosszú időn keresztül nevelték is.
Az ügyvédnő is alátámasztotta azt, hogy a bíróság nagy valószínűséggel annál helyezi majd el a gyermeket, akinél az éppen van. Egy felmérés szerint azon 0-5 év közötti gyermekek esetében, akik az apánál vannak a per megindításakor, az apának 70% esélye van rá, hogy a gyermeket megtartsa. Ugyanezen korcsoportban az anyának 90% esélye van a gyermek magánál tartására, ha nála volt már a per kezdetekor. A bírói gyakorlat egyre többször alkalmazza a váltott gyermekelhelyezést is, amely szerint a gyermek egy hetet az egyik szülőnél, egy hetet pedig a másik szülőnél tölt. Természetesen ez a megoldás csak akkor működik, ha a szülők közel laknak egymáshoz. Ebben az esetben is inkább 6 éves kortól javasolt, de kellő indokkal 3-6 éves kor között is szóba jöhet.
A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta, mely során a konferencia résztvevői tehették fel kérdéseiket a konferencia előadóinak, illetve a beszélgetésre meghívott Dr. Grád András ügyvédnek.
