Azt hiszem, az elmúlt hetekben többször feltetted magadnak a kérdést: meddig mehetsz el? Meddig mehetsz el minden szakmai elv feladásában, az alkotmányos keretek semmibevételében, a véleményszabadság megcsúfolásában? És abban is biztos vagyok, hogy tudod, túl messzire mentél. A nevedet adtad mindannak a lerombolásához, aminek a fontosságát egyetemi oktatóként hirdeted.
Kedves András!
Mivel jó néhány éve ismerjük egymást, azokból az időkből, amikor még mindketten csak oktattuk és kutattuk a média szabályozását, nincs okod kételkedni abban, hogy tisztelem és nagyra tartom az elmúlt években elért szakmai eredményeidet. Azt is tudom, hogy kifejezetten törekedtél a különböző világnézetű kutatók közötti párbeszéd erősítésére. Te vagy az egyetlen, akivel a jelenlegi médiapolitikai döntéshozók közül egy nyelvet beszélek. Most már azonban mindez nem sokat számít. Nyílt titok, hogy Te irányítottad az új médiatörvény előkészítését.
Az hiszem, az elmúlt hetekben többször feltetted magadnak a kérdést: meddig mehetsz el? Meddig mehetsz el minden szakmai elv feladásában, az alkotmányos keretek semmibevételében, a véleményszabadság megcsúfolásában? És abban is biztos vagyok, hogy tudod, túl messzire mentél. A nevedet adtad mindannak a lerombolásához, aminek a fontosságát egyetemi oktatóként hirdeted. Ezek után hogyan állsz a hallgatók elé, hogy a véleményszabadság fontosságát bizonygasd?
Arra még találok magyarázatot, hogy részt vállaltál a jelenlegi Médiatanács működésében: belül lenni mindig esélyt jelent arra, hogy jó irányba fordítsd a dolgokat. Ettől azonban egy egypárti Médiatanács még antidemokratikus és abszurd képződmény marad, amelyben ráadásul a tagokat jobbára egyszerű megszavazó-gépnek szánták. Nincs saját stábjuk, a heti ülésekre való felkészülésben négy embert két jogász munkatárs segít. Ez legalábbis azt sugallja, hogy a tagoktól nem szakmai munkát várnak.
De semmi nem menti egy olyan médiatörvény-tervezet előkészítésében való részvételt, amelynek koncepciója a rosszindulaton, a hataloméhségen és a bizalmatlanságon alapul.
Milyen érv szól a nyomtatott és a teljes online média hatósági felügyelet alá vonása mellett? Milyen létező problémát lehet így megoldani, és milyen működő példát látunk ilyen rendszerre? Nincs érv, nincs igény, és nincs példa. Nem hiheted el, hogy a szabályozás hiányosságai miatt jelenhetnek meg gyűlölködő és más jogsértő internetes tartalmak, és nem hiheted el, hogy az új szabályok megoldják a felderítés és a jogérvényesítés gyakorlati nehézségeit. A szabályozás a tartalom nélküli előírásokkal és a médiumok létét fenyegető mértékű bírságok kilátásba helyezésével kizárólag a fenyegetettség érzésének fenntartását szolgálja. Nem számít, hogy valaha is kiszab-e a Médiatanács huszonötmilliós bírságot, nem számít, hogy valaha is eljárás indul-e blogok ellen, nem számít, hogy kiszabtok-e valaha is szankciót a közerkölcs megsértése miatt. Önmagában a lehetőség elfogadhatatlan, az elképzelhető legdurvább megsértése a közlés szabadságának.
A médiaszabadság valóban egy gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkező, szankcionáló, szabályalkotó, pénzosztó, közmédia-tulajdonosként viselkedő médiahatóságot kíván? Egy olyan hatóságot, amely bizonytalan tartalmú előírások alapján tetszése szerint megfojthat bármely médiumot, amely mondvacsinált okokból gyakorlatilag minden szerkesztőség minden dokumentumát megismerheti, amely önkényesen megszüntetheti azokat a frekvencia-elosztó pályázatokat, amelyekben neki tetsző pályázó nem nyújtott be ajánlatot, amely a médiarendszer egészében a kiszolgáltatottságot teszi a legfőbb működési elvvé? Kinek van oka bízni abban, hogy a mindenható médiahatóság nem él vissza az eszközeivel?
Biztos vagy benne, hogy a kereszttulajdonlási korlátok teljes lebontásával meg kell nyitni az utat a hazai médiarendszer teljes és végleges átpolitizálása előtt? Olyan javaslat korábban nem merült fel, és külföldi példát is csak kivételesen találunk arra, hogy a nyomtatott és az elektronikus média piacai közötti összefonódást korlátozás nélkül lehetővé kell tenni. A jelen helyzetben, amikor fontos lapok várnak vevőre, és a potenciális vevők között tolonganak a politikailag motivált vállalkozások.
Őszintén azt gondolod, hogy a közszolgálati média problémáit az önállóságuktól teljesen megfosztott, pénzügyileg és műsortartalmilag is kiszolgáltatott helyzetben tartott torzszülöttel lehet helyrehozni? Egy olyan intézménnyel, amelynek vezetőit gyakorlatilag a Médiatanács elnöke delegálja, és amelynek vagyonát, szellemi tőkéjét, műsorgyártó kapacitásait, és legfőképpen munkatársait a Médiatanács elnöke által kinevezett vezetővel működő intézmény kezeli? Nálunk attól nem lesz BBC, de még hatékonyság sem, hogy központosított hírgyártással is rövid pórázon tartjuk az egyes közmédiumokat. Ettől csak tovább fogyó közönség és teljes hiteltelenség lesz; aki nem tiltakozik, az sem fogja komolyan venni ezeket a szolgáltatókat.
Valóban az üres címlapok lennének a sajtószabadság bizonyítékai? És ez lenne a BBC-modell? Észre sem veszed, és már át is vetted a kormánypárt arrogáns és cinikus kommunikációját. És milyen jogalkotás az, amelyben a leendő jogalkalmazó írja a törvényt, és úgy egyeztet a legnagyobb piaci szereplőkkel, hogy ebbe az alkudozásba senki más nem láthat bele? Milyen eredményt hozhat egy politikai megrendelésből és piaci szereplők önérdekeiből összegyúrt törvényszöveg? El ne hidd, hogy a látványos egymásra borulás után a piaci szereplők valóban bíznak is a hatóságban. Tudomásul veszik a helyzetet, mert az üzleti érdekeik így kívánják, és nincs más érdek, amit figyelembe vennének. De ez sem a bizalomnak, sem a tiszteletnek nem alapja.
Mindketten tudjuk, hogy a jelenlegi szabályozás és intézményrendszer régen megérett a cserére. És abban is biztos vagyok, hogy a jobb szabályozásról és a jobb médiarendszerről egyetemi oktatóként kialakított véleményünk nem áll messze egymástól. Amihez viszont most asszisztálsz, annak nincs köze szabadsághoz vagy szakmához.
Ha nem Te lennél, mit gondolnál magadról?
Barátsággal,
Polyák Gábor
