Végetért a 2010. évi labdarúgó világbajnokság és gyakorlatilag semmi nem igazolta a Dél-Afrika katasztrofálisnak mondott közbiztonságával kapcsolatos előzetes félelmeket. A bűncselekmények időleges visszaszorítását különbíróságok is segítették.
A világbajnokság rendezési jogának megítélése óta Dél-Afrika közbiztonsága is a figyelem középpontjába került mondván, hogy az eseményre érkező külföldiek majd nagy számban eshetnek bűncselekmények áldozatául abban az országban ahol naponta átlagosan 50 gyilkosságot és számtalan erőszakos bűncselekményt követnek el. A világbajnokság megrendezése előtt érkeztek tudósítások külföliek ellen elkövetett vagyon elleni vagy erőszakos bűncselekményekről , de a megnyitó óta eltelt időben alig találkozhattunk a megszokottól eltérő jelentésekkel. A rendező ország úgy tűnik jól vizsgázott, a megelőző intézkedések hasznosak voltak.
Ilyen biztonsági intézkedés volt az ún. különbíróságok felállítása, a világbajnokság helyszínéül szolgáló kilenc városban összesen 56 időszakos jogszolgáltató testületet hoztak létre. Ezek a rendes bíróságokéval párhuzamos hatáskörrel rendelkeznek a világbajnokság ideje alatt elkövetett vagyon- és személy elleni bűncselekmények elbírálásában és az elmúlt hetekben többször is gyors és súlyos ítéletekkel igyekeztek hangsúlyozni: bármilyen bűncselekmény kemény elbírálásra számíthat.
Így például 15 éves börtönbüntetést kapott az a támadó, aki a világbajnokságot megelőző napokban az éjszaka közepén rabolta ki a portugál fotóriportert. De egyetlen mobiltelefon ellopását 5 éves börtönbüntetéssel súlytotta a testület, az ítélkező bíró az ítélkezés indokolásában elmondta: ha az elítélt erőszakot alkalmazva vagy visszaesőként követi el a bűncselekményt, akkor akár az elkövetkező 10-15 évet is rács mögött tölthetné. A bíróságok az elmúlt hetekben kb. 20-25 hasonló ítéletet hoztak helyiek ellen, ami az előzetes várakozásokhoz és a korábbi statisztikákhoz képest meglehetősen alacsony, az ítéletek tartalma azonban egyformán súlyos.
A rendszer inkább a FIFA és a rendezőbizottság, rajtuk keresztül pedig a rendezvény lebonyolításának célját szolgálja és a bíróságok joghatósága nem csak a hazai elkövetőkre, hanem az eljárás alá vont külföldiekre is kiterjed. Az ideiglenes bíróságok azonban a külföldiekkel szemben sem megengedőbbek, több ország állampolgárai tekintetében is születtek hasonlóan kemény ítéletek: egy eltévedt angol szurkoló, aki a meccs után országa válogatottjának öltözőjébe tévedt például egy éves börtönbüntetést kapott a biztonsági szabályok megszegéséért, de az a két holland hölgy is csak ezer euró óvadék ellenében léphetett szabadlábra, akik a hivatalos szponzor helyett egy másik sörgyár reklámpólójában igyekeztek bejutni (több tucat társukkal együtt) a válogatott meccsére.
A gyors, hatékony és kemény igazságszolgáltatást a helyiek is meglepődve figyelik, a hirtelen megváltozott bírói gyakorlat fogadtatása vegyes. Szinte mindenkinek tetszik, de nem tudják mire számíthatnak a későbbiekben, a hatóságok visszatérnek-e a megszokott, jóval lassabb ügymenethez vagy a mostani gyakorlat nem csak a külvilágnak szól. A helyi közvélemény csak tüneti kezelésnek tartja és azt mondja, hogy a gyors ítélkezés sérti az ártatlanság vélelmét, illetve az egész semmit nem változat a bűnözés valódi okain, a társadalmi egyenlőtlenségeken és feszültségeken nem változtat, A speciális bíróságok vélhetően éppúgy nem szüntetik meg a bűnözéssel kapcsolatos problémákat, ahogyan Dél-Afrika gazdasági-politikai gondjai sem oldódnak meg egyetlen világbajnokság rendezésével.
