Átalakuló választási rendszer – 1. rész – Az önkormányzati választás új szabályairól

Az önkormányzati választásokról szóló törvény újraírásával a Fidesz-KDNP mögött álló parlamenti többség megkezdte a választási rendszerek átalakítását. A parlament elé terjesztett koncepció vizsgálata nyomán az új önkormányzati választás szabályait körvonalazzuk.

Láthatóan komolyan veszi 2/3-os többségét a Fidesz-KDNP, amely a választási eredmények tükrében egyfajta alkotmányozó nemzetgyűlésként fogja fel a most összeült törvényhozást. Az alkotmánymódosító (alkotmányozó) többséget a pártszövetség eddig teljes mértékben kihasználta: lecsökkentette a parlamenti képviselők számát legfeljebb 200-ra; továbbá gondoskodott a nemzeti és etnikai kisebbségek parlamenti részvételéről (noha utóbbi szabályok még nem léptek hatályba); bevezette a miniszterelnök-helyettesi intézményt. A kormánytöbbség a választási rendszereket (önkormányzati és országos) sem hagyta/hagyja érintetlenül: 2010. június 8-án az önkormányzati választás szabályait alakította át, s a kisebb parlament miatt az országos választás szabályai sem maradhatnak változatlanok. Cikksorozatunk első részében az új önkormányzati választási szabályokat vizsgáljuk meg.

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény elfogadásával koncepcionálisan hasonló változást vitt végbe a jelenlegi kormánytöbbség, mint az 1994-es ciklusban, amikor is bevezetésre került a közvetlen polgármester-választás (az 1994. évi LXI. törvénnyel). A törvény indokolása szerint: „A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény hatályba lépése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalataira tekintettel szükségesnek mutatkozik a helyi önkormányzati választások szabályozásának átgondolása, melynek során a szabályozás rendszerének alapjaiban való átdolgozására kerül sor.” A jelenlegi törvény egyik legfontosabb újítása a képviselő testület tagjainak csökkentése és a választási fogalomhasználat pontosítása.

Fogalmi pontosítás

A 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú települések esetében megmaradt az egyéni listás (korábban „kislistás”) választási rendszer. A törvényjavaslat szerint: „A 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú településeken alkalmazott választási rendszer hatályos jogszabályban foglalt ’kislistás’ megnevezése pontatlan, hiszen ez a választási rendszer alapvetően egyéni jelöltekre leadható szavazatokon alapul. Így pontosabbnak tekinthető az egyéni listás választási rendszer kifejezés alkalmazása.”

Létszámok

Korábban a 10 000 vagy ennél kevesebb lakosú települések esetében korábban 100 lakosig 3, 600 lakosig 5, 1 300 lakosig 7, 3 000 lakosig 9, 5 000 lakosig 11, míg 10 000 lakosig 13. Ezt a rendszer írta a Fidesz-KDNP, méghozzá úgy nagyjából a felére csökkentette a megszerezhető mandátumok számát (100 lakosig 2 fő, 1 000 lakosig 4 fő, 5 000 lakosig 6 fő, 10 000 lakosig 8 fő lesz a képviselő testület létszáma).

Szintén létszámbeli lesz a változás a 10 000-nél több lakosú településeken és a fővárosi kerületekben (ahol egyébként a vegyes választási rendszer megmarad): 25 000 lakosig 8 egyéni választókerületi és 3 kompenzációs listás mandátum, 50 000 lakosig 10 egyéni választókerületi és 4 kompenzációs listás mandátum, 5 000 lakosig 12 egyéni választókerületi és 5 kompenzációs listás mandátum, végül 100 000 lakosig 14 egyéni választókerületi és 6 kompenzációs listás mandátum lesz kiosztható.

Közjogi szempontból, méghozzá a választási rendszer arányossága szempontjából kérdéseket vet fel, hogy a kormánytöbbség éppen a kompenzációs listás mandátumokat csökkentette nagyobb arányban az egyéni választókerületi mandátumokkal szemben – ezzel meglehetősen nehéz helyzetbe juttatva a választási rendszer arányossági (kompenzációs) elemeire számító (szoruló) pártokat. Az arányossági elv csorbulását jelenti az is, hogy a kompenzációs mandátumok nemcsak, hogy nagyobb arányban csökkentek, de az új szabályozás immáron 100 000 lakosig sorolaj fel a megszerezhető mandátumok számát (korábban a felső határ 70 000 volt), s az e feletti lakosságszámú települések esetében is csupán 25 000 lakosonként nő eggyel a kompenzációs mandátumok száma (korábban 15 000 lakosonként nőtt).

A képviselő testületek számának alakulása

Fővárosi és megyei közgyűlés – demográfiai korrekció

A törvény elvégezte azt az időszerű korrekciót, amely leképezi a rendszerváltás óta bekövetkezett demográfiai változásokat, hiszen a fővárosi közgyűlés létszámának számszerű meghatározása helyett a főváros lakosságszámához igazodó, a közgyűlés létszámának meghatározására vonatkozó elvet tartalmazza. A korábbi önkormányzati választási törvény a fővárosi közgyűlés számát fixen, 66 főben rögzítette. Az új rendszerben a demográfiai változásokhoz fog igazodni a közgyűlés létszáma: a lakosságszám-adatot nyilvántartó központi szerv adatszolgáltatását követően a testület lakosságszám alapján meghatározott létszámát az illetékes választási iroda vezetője állapítja majd meg. A fővárosi közgyűlés tagjainak számát a főváros lakosságszáma alapján kell tehát meghatározni, méghozzá úgy, hogy minden 50 000 lakos után egy képviselő választható.

Hasonló rendszerben számítandó a megyei közgyűlések létszáma is, amely ezentúl szintén a lakosságszámhoz fog igazodni – bár kötöttebb rendszerben, mint a fővárosi grémiumé. Korábban az önkormányzati választásról szóló törvény mellékelte rögzítette az egyes megyei közgyűlések taglétszámát. Az új törvény szerint 400 000 lakosig minden 20 000 lakos után 1 képviselő, de legkevesebb 15 képviselő; 700 000 lakosig 20 képviselő, és a 400 000-t meghaladó minden további 30 000 lakos után 1 képviselő; végül 700 000 lakos fölött 30 képviselő, és a 700 000-t meghaladó minden további 40 000 lakos után 1 képviselő választható.

Speciális szabályok

Fentebb már említésre kerültek a mindenkori ellenzék helyzetét (legalábbis) nem könnyítő szabályok. Utóbbiak közé tartozik az, hogy a korábbi szabályozáshoz képest főpolgármester-jelölt az lehet, akit a főváros választópolgárainak 2%-a ajánlott (korábban ez a szám 0,5 % volt). A változás szintén megokolható demográfiai alapon, bár tegyük hozzá, hogy Budapest lélekszáma 1990 óta fokozatosan csökkent, s csak a 2000-es évek elejétől indult ismét növekedésnek. Ennek fényében tehát a 0,5 % az 1990-es években valóban „könnyű korlát” volt, de egy növekvő Budapest esetében korántsem tűnhet irreálisnak.

Az új törvény az ajánláson túl, az ellenzék egyik másik achillesz-i pontjára is céloz: nevezetesen a kompenzációs listára. Az 1990-es szabályozás szerint a 10 000-nél több lakosú településen kompenzációs listát az a jelölő szervezet indíthatott, amely az adott település egyéni választókerületeinek legalább egynegyedében jelöltet állított, ezentúl azonban a település egyéni választókerületinek több mint felében kell jelöltet állítania annak a jelölő szervezetnek, amely versenybe akar szállni az egyébként csökkentett kompenzációs mandátumokért.

Végül, de nem utolsó sorban említést érdemel a fent említett demográfiai korrekciós szabályok következménye: az új törvénnyel felhatalmazást kapott a kormány arra, hogy rendeletben jelölje ki a lakosságszám-adatot nyilvántartó központi szervet.

Átalakuló választási rendszer – 2. rész – Kisebb parlament és új választás →