Korábbi cikkünkben a rehabilitációs járadékkal foglalkoztunk, mely akkor jár, ha az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) rehabilitálhatónak minősítette az egészségkárosodott személyt. Az alábbi cikk arra keresi a válasz(oka)t, hogy jogrendszerünk milyen lehetőségeket kínál a nem rehabilitálható, illetve az 50%-os egészségkárosodást el nem érő megváltozott munkaképességű emberek számára.
Rokkantsági nyugdíjra a – törvény szóhasználatával élve – a megfelelő szolgálati időt (1997. évi LXXXI. törvény 24.§) szerzett rokkantak jogosultak. Rokkanttá minősíti az ORSZI szakértői testülete azt a legalább 50-79%-os egészségkárosodást elszenvedett személyt, aki nem rehabilitálható. A rokkantsági nyugdíj megállapításának további feltételeként a jogalkotó ugyanazt a jövedelmi korlátot állította, amely a rehabilitációs járadékra jogosultak esetében is fennáll.
A rokkantsági nyugdíj összegének alapjául szolgáló havi átlagkereset megállapítására túlnyomórészt az öregségi nyugdíj esetén alkalmazott – igen részletes – rendelkezéseket kell figyelembe venni.
A rokkantsági nyugdíj melletti munkavégzés lehetősége természetesen igen sarkalatos pontja az intézménynek, hiszen mind anyagi szempontok, mind pedig pszichés és szociális érvek is szólnak amellett, hogy a rokkantnyugdíjas ne szigetelődjék el a társadalom aktív rétegétől. 2010. január 1-től a nyugdíjkorhatárt el nem érő, 50-70%-os egészségkárosodott rokkantnyugdíjas elvesztheti jogosultságát az ellátásra, amennyiben hat egymást követő hónapban keresett bruttó jövedelme magasabb, mint rokkantnyugdíjának kétszerese. A nyugdíjfolyósítási igazgatóság tájékoztatása szerint az öregségi nyugdíjkorhatár alatt az öregségi teljes nyugdíj megszerzéséhez szükséges korhatárt kell érteni, az előrehozott öregségi nyugdíjkorhatárt betöltöttek tehát nem mentesülhetnek a rendelkezés alól. A hatóság álláspontja szerint ez a szabály csak a III. rokkantsági csoportú személyekre vonatkozik, így az I. és II. rokkantsági csoportba tartozók elvben korlátlan jövedelemmel rendelkezhetnek a rokkantsági nyugdíj mellett. Ez a lehetőség azért marad csak elvi, mert az I. és II. rokkantsági csoportba azok tartoznak, akik munkaképességüket teljesen elvesztették.
Amennyiben pedig a rokkantnyugdíj nem éri el a minimálbért (idén 73.500,-Ft), úgy a kereseti plafon a minimálbér összege lesz. Így tehát aki 30.000,-Ft-nyi rokkantnyugdíjat kap, az maximum minimálbéres jövedelemre tehet szert, így legfeljebb havi 103.500,-Ft-ot vihet haza összesen. Legalábbis legálisan.
Öröm az ürömben, hogy a kereseti korlát csak a 2009. július 1-je után szerzett jövedelemre vonatkozik. Érdemes figyelni arra is, hogy mindez csak egymást követő hat hónap időtartamban veszi figyelembe a jogalkotó. Amennyiben tehát a rokkantnyugdíjas munkavállaló 5 hónapon át magasabb bevételt ért el, a hatodik hónap azonban „uborkaszezonnak” minősül, és nincs számottevő keresete, úgy mentesülhet a szigorú következmények alól.
Molnár László, a Középmagyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatója a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy a kereseti korlát új számítási módja lényegesen egyszerűbb, mint a korábbi volt. Érdemes azonban minden érdekeltnek „kimatematikáznia” a saját kereseti korlátját, mert akár több tízezer forinttal is alacsonyabb jövedelmet eredményezhet.
Kérdésként felmerül, hogy mennyiben szorítja ez majd a feketegazdaságba azokat az elsősorban „kisrokkantnyugdíjasokat”, akik egyébként is szűkös anyagi forrásaik mellett akár erőn felül – az egészségkárosodás növelésének veszélye mellett- is kénytelenek valamilyen munkát vállalni. Érdemes belegondolni abba is, hogy az egészségkárosodott személynek – úgymond egészséges társához képest – esetlegesen olyan jelentős többletköltségei lehetnek (gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, egyéb speciális kiadások), amelyek egy átlagos háztartásban fel sem merülnek: az alacsony rokkantnyugdíjból, s a munkával megszerzett keresetből álló jövedelem így még szűkösebb. Az elhelyezkedési nehézségeket pedig csak növeli a megváltozott munkaképességű emberek esetében, hogy hazánkban még mindig – az úgy nevezett Nyugathoz képest – igen csekély szegmens jut a „munkaerőpiaci tortából” a részmunkaidős, távmunkás, illetve egyéb atipikus foglalkoztatási formáknak. Ezek hiányában pedig a rugalmasabb, egyénre szabottabb munkalehetőség kialakítására, s ezzel a hosszú távú elhelyezkedésre jut kevesebb esély.
A jogosultság elvesztése – a nyilvánvaló anyagi okokon kívül – azért is lehet igen fájdalmas, mert az egész „leszázalékolási” procedúrát előről kell kezdeni, a jogosultság tehát nem éled fel automatikusan.
Akinél az egészségkárosodás mértéke nem éri el a jogszabály által megkívánt mértéket, s ezért sem rehabilitációs járadékra, sem rokkantsági nyugdíjra nem jogosult, az a munkanélküli vagy a szociális ellátások által nyújtott támogatásokra támaszkodhat. Így például aki „csupán” 40%-os mértékben károsodott egészséget tud felmutatni, de öt éven belül eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, átmeneti járadékra tarthat igényt. Aki ez utóbbi feltétellel nem rendelkezik, azonban megszerezte a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő felét, és jövedelemmel nem rendelkezik (vagy legalábbis nem haladja meg a minimálbér 80%-át), az a személy rendszeres szociális járadék iránt nyújthat be kérelmet. Ennél kisebb mértékű egészségromlást – feltehetően a különösen nehéz és veszélyes munkára tekintettel – a bányászok esetén értékel a jogalkotó, amikor minimum 29%-os egészségkárosodáshoz köti az úgynevezett bányászati dolgozók egészségkárosodási járadékát, igaz, ennek alapvető feltétele, hogy kereső tevékenységet egyáltalán ne folytasson. (28/2007. (XII.23.) Korm. Rendelet)
Az eredeti (2007. évi) kormányoldali tervek szerint az új rendszerben évente 5-6.000 ember térhet vissza a munkaerő-piacra. Amíg ugyanis Nyugat-Európában a megváltozott munkaképességűek mintegy 30-40%-a tér vissza átlagosan a munka frontjára, addig Magyarországon ez az arány 10% alatt van, így hatalmas munkaerő-tartalékok vannak a „leszázalékoltak” körében. Arról nem is beszélve, hogy egyes becslések szerint hazánkban a rokkantnyugdíjasok 20-30%-a illegálisan ma is alkalmazásban áll – mint erre egyébként az elmúlt hónapokban Pécsett kirobbant „bányász-botrány” is rávilágított.
Az új szabályozási rendszer bevezetése óta (2008. január 1.) az ORSZI adatai szerint közel 23.000 egészségkárosodott esetén tett a szakértői testület javaslatot rehabilitációs járadék folyósítására, s 2008-ban már a korábbiakhoz képest 9 ezerrel kevesebben váltak rokkantnyugdíjassá. Az alaptalanul kifizetett társadalombiztosítási ellátások igen megterhelik az amúgy is szűkösen gazdálkodó egészségügyi kasszát, ezért helyes elgondolás, hogy az erre alkalmasak saját erejükből – és ne az államiból – tartsák el magukat. Kérdés természetesen, hogy a magyar munkaerőpiac mennyire fogadja majd tárt karokkal a kisebb mértékben, de azért mégiscsak egészségkárosodott embereket.
A cikksorozat 1. része: Akadálymentes munkavégzés?! – A megváltozott munkaképességűek támogatási szabályairól I. – A rehabilitációs járadék →
