Cikkünk az új magánjogi kódex egyik újdonsága, a jelenleg konkrét hatályos törvényi szabályozás nélkül alkalmazott szerződési kikötés, a követelések engedményezését kizáró pactum de non cedendo legújabb kodifikációs pályáját tekinti át.
„Ami eddig jó volt, az éppen azért, mert a múlt időben volt jó, ma tán csak meglehetős s utóbb még káros is lehet, mert minden előre vagy hátra megyen a világon.” Széchenyi István megállapítása a Hitelből talán mottója is lehetne az új magyar Polgári Törvénykönyv évtizedes születésének vagy talán születése első évtizedének. Menni megyen. De előre vagy hátra?
A követelés engedményezését kizáró szerződési kikötéseknek komoly jelentőségük van az üzleti életben. A gyakorlatban mindennaposak a halasztott, akár több hónapos fizetési határidők. A követelés viszont nagy érték. Vagyontárgy, nem egyszer szinte maga a vállalkozói vagyon. A forgalomképes követelés kulcs lehet a hitelhez jutáshoz, a likviditási gondok finanszírozásához. A hitel és a hitelképesség pedig legalább olyan fontos ma, mint a legnagyobb magyar korában.
A jelenleg hatályos Polgári Törvénykönyv, az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) nem tartalmaz rendelkezést az engedményezést kizáró szerződésről.
A létező szabályozások fölött két fő rendező elv uralkodik. Az egyik a szerződési szabadságot, a másik a vagyontárgyak forgalomképességét helyezi előtérbe. Továbbá megkülönböztethetünk három alapvető jogtechnikai megközelítést aszerint, hogy a jogalkotó dologi hatályt, a relatív hatályt vagy semmisséget rendel a kikötésekre. A két fő rendező elv közös metszete a relatív hatály módszere, különösen, ha figyelemmel van a jóhiszemű és ellenérték fejében szerző fél érdekeire.
Továbbá elterjedőben van az engedményezést kizáró szerződések valamilyen különös tulajdonsága, például közvetett tárgya vagy alanyai szerinti differenciálás.
Az új Ptk. Complex Kiadónál, Vékás Lajos professzor szerkesztésében tavaly megjelent Szakértői Javaslata is hivatkozik a dologi hatály alóli kivételt engedő német jogra. A vonatkozó fejezet szerzője, Gárdos Péter kifejti, hogy „például a beszállítói szerződések körében a követelések jelentős részét kivonják a domináns pozícióban lévő adósok a forgalomképes követelések köréből.” Hazai kutatások híján német adatokra hivatkozik a szerző, nevezetesen, hogy Németországban a felek rendelkezése alapján a követelések több mint ötven százaléka nem vett részt a vagyoni forgalomban az egyedül a dologi hatályra építő reguláció idején.
A Szakértői Javaslat az engedményezést kizáró megállapodások semmissé nyilvánítását szorgalmazza [5:177. § (3) bek.]. Ahogy olvashatjuk, „az engedményezést kizáró kikötéseket a kötelezettek kényszerítik ki, de a jogirodalomban nem jelent meg olyan indok, amely az ilyen kikötések alkalmazását valóban legitimálta volna.” A kikötés relatív hatálya ellen szól, hogy „a szerződésben kikötött kötbér vagy más szankció visszatartotta volna a jogosultakat a követelés átruházásától.” Vagyis de facto forgalomképtelenné váltak volna a követelések.
Gárdos Péter egyik korábbi, a Gazdaság és Jog 2004. márciusi számában megjelent tanulmányában mégis inkább az utóbbi megoldás, a relatív hatály mellett érvelt, dogmatikai megfontolásokból. 2008-ban keltezett doktori disszertációjának Téziseiben ugyancsak a relativitást tartotta a legszerencsésebbnek, leszögezve, hogy a jövőben kialakuló gyakorlatot megvizsgálva érdemes dönteni arról, hogy „indokolt-e a harmadik személyekkel szembeni hatálytalanságnál radikálisabb módon beavatkozni a felek szerződésébe.”
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) 2007. október 29-én közzétett, nagy vihart kiváltó tervezetében egészen sajátos, szokatlan megoldást kínált, amikor csak a faktorálás kizárásának vagy korlátozásának semmissé nyilvánítását javasolta, egyebekben a pactum de non cedendo relatív hatálya mellett tette le a garast, különös figyelemmel a harmadik személy engedményes érdekeinek védelmére.
Az új Ptk-ról szóló, T/5949. számú törvényjavaslat 5: 168. § (4) bekezdésében viszont a Szakértői Javaslat nyomán az engedményezést kizáró szerződés semmisége szerepel, kiegészítve a korlátozás semmisségével is.
Az elfogadott és Sólyom László köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött Polgári Törvénykönyv pedig, összhangban az IRM korábbi tervezetével, főszabályként a pactum de non cedendo relatív hatályához tér vissza. Ugyanakkor védve a kizáró vagy korlátozó kikötés ellenére engedményezőt, bírói diszkrécióba utalja a kikötés megszegéséből eredő követelés mérséklését vagy elengedését, ha a kikötés az engedményező számára a javára teljesítendő szolgáltatással arányban nem álló terhet jelent [5: 170. § (3) bek.]. Az 5: 368. § (2) bekezdésében pedig a követelésnek a faktorra történő átruházását kizáró megállapodás semmisségéről rendelkezik.
Ezek a változtatások szerepeltek a T/5949/194. számú módosító javaslatban. Szerzői, dr. Szép Béla, dr. Szabó Éva és Frankné dr. Kovács Szilvia szocialista országgyűlési képviselők kifejtik, hogy „a gazdálkodás hatékonyságának, a gazdasági tevékenység folyamatosságának és a vállalkozások likviditásának előmozdítása érdekében” van szükség a faktoring kizárását kikötő megállapodás semmiségének kimondására. Az egyéb engedményezési korlátozások tekintetében viszont csak a normatív javaslat ismétlését találjuk az indokok között, közelebbről meg nem határozott „német és osztrák mintára” utalással. Miközben a faktoring dogmatikai lényege mégis az engedményezés marad.
A hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 2. számú melléklete I./10.2. b) pontja a pénzkölcsönnyújtás egy formájaként határozza meg a követelések megvásárlását, megelőlegezését, „ideértve a faktoringot és a forfetírozást is”. A pénzkölcsön nyújtása a 3. § (1) bek. b) pontja alapján pénzügyi szolgáltatás, és így ugyanezen szakasz (4) bekezdése szerint kizárólag a PSZÁF engedélye alapján végezhető. Praktikusan a faktoringot kizáró szerződések semmisége működő, esetleg lobbierővel is bíró vállalkozások érdekét is szolgálná.
Összességében elmondható, hogy a tárgyalt jogintézményt illetően még nem alakult ki érvekkel meggyőzően alátámasztott, szilárd álláspont sem az akadémiai, sem a minisztériumi kodifikátor szakemberek közössége, sem a parlamenti képviselők részéről.
Az államfő egy másik törvénnyel kapcsolatos, korábbi vétójára is érdemes utalni, amelyben emlékeztetett, hogy a hazai vállalkozások tőkeerős külföldi tulajdonú partnerekkel szembeni védelmét célzó szabályozásnál figyelembe kell venni, hogy a külföldi vállalatok a nem kellően átgondolt előírások esetén inkább külföldön működő, külföldi üzletfeleket keresnek. A pactum de non cedendo problémája pedig részben a domináns, gyakorlatilag számos esetben külföldi tulajdonú adós és a vele szerződő hazai kis- és középvállalkozás problémája, olyan területeken, mint például a beszállítás, ahol reális az elnöki aggály.
A köztársasági elnök ebben a tekintetben vetette fel citált levelében a hatástanulmányok hiányát is, ami az új polgári jogi kódex esetén is szembetűnő. Pedig az információ nem egyedül az oroszrulettben dönthet egzisztenciákról.