Az egyetemek a kötelező szakmai, elméleti és gyakorlati tárgyak oktatása mellett lehetőséget nyújtanak arra, hogy a jogászképzés ne váljon egyhangúvá sem a hallgató, sem pedig az oktató számára.

„Magamról ugyanis tudtam, hogy úgyszólván semmit sem tudok” – jelenti ki Szókratész védőbeszédében. [1] Bár az antik bölcselő mestere volt a szónak és az érveknek, tekhnével, szakismerettel elmondása és a védőbeszédében foglaltak szerint nem rendelkezett. Bírái ellenben jogismerő döntéshozók voltak, akiknek szaktudása – az ógörög viszonyok közepette – a jelen jogászának szaktudásához volt hasonlatos. De milyen elméleti és gyakorlati összetevői vannak a jogász szakértelmének – vagyis mitől jogász a jogász?

Ez az egyszerűnek tűnő kérdés a jogászképzés lényegében, a kérdésre adott par excellence pragmatikus válasz pedig a képzés gerincében nyeri értelmét.

A jogi műveltség természete

Már az első egyetemi előadásokból is kitűnik, hogy a jog tudománya, „művészete” egy rendkívül sokelemű és változatos halmazból táplálkozik. A hallgatók, leendő jogászok nem „szó szerint” jogot tanulnak, hanem megpróbálnak szert tenni a jogi műveltség alapjaira, rendszereinek ismeretére, amely tudást, szakismeretet gyakorló jogász korukban többé-kevésbé sikerrel próbálnak majd alkalmazni. Így a jogi műveltség annyira lesz sokrétű, mint amennyi a különböző szakterületeken működő szakemberek száma és minősége; a jogi műveltség természete pedig a különböző interpretációkon, az esetleges konszenzuson, a dogmatikában mérhető, ha egyáltalán megnyilvánul. Ennek leírása így leginkább a hermeneutika feladata.

A gyakorlatban viszont akad számos egyéb tényező, ami sokkal kézzelfoghatóbb módon „definiálja” a jogi műveltséget: amíg a jogtudomány egyes szeleteiben eljutott a huszonegyedik század technikáihoz és módszereihez, addig tantervei, tanulmányi rendszerei, a számonkérés felépítése, a tantárgyak tematikái, az oktatók és a hallgatók minősége (és mennyisége is) nagyarányú (és helyenként módszeres) átalakulásokon ment keresztül a jogászképzés történetének során. A jogi műveltség természetében meghatározó elem a változás intézménye. Intézményes, mert jelen van, folyamatos és leírható: hasonlóan az élő nyelvekhez, a jog változik. Ám itt nem csak a jog és nyelv változásairól van szó, hanem – ahogy Odo Marquard írja – az egyetemes történelem és más mesék változásairól, a társadalom normáinak és igényeinek, jólétének és ízléseinek változásairól. A jog ezekből és az ezeket a jog nyelvére lefordítani képes társtudományokból táplálkozik, a társadalom pedig a mindenkori jogászképzés médiumán keresztül formálódó jogászságból.

Jogászképzés: fő- és mellékágak

Felépítését tekintve a jogi alapképzés elméleti és gyakorlati összetevőkből áll, s ezen összetevők együttes és párhuzamos feldolgozásával válik valaki jogásszá. Az elméleti és gyakorlati modulok összevetése érdekes problémákat vet fel, ugyanis funkcióját tekintve bármely szakterület ugyanúgy elméleti, mint gyakorlati, viszont akad olyan, amelyre egyáltalán nem áll a gyakorlati-, vagy ugyanilyen módon az elméleti jelző. A leendő jogász tanulmányai megkezdésének idején alapos és megfontolt tantervvel találja magát szemben, mely eleinte sajátos keveréket alkot a bevezető és kifejezetten szakmai tárgyak halmazaiból. A jogászképzés főágához a tisztán jogi diszciplínák, míg annak mellékágához a jog társtudományai tartoznak. Jogi diszciplína az alaptan, a jogtörténet és római jog, a különböző magán- és közjogi területek, valamint a jogelmélet tárgyát alkotó államtan, jogbölcselet és jogfilozófia. A képzés mellékágát a közgazdaságtan (elmélet, statisztika, vállalatgazdaságtan, számvitel), a szociológia (többnyire politikai- és jogszociológia), pszichológia, politikatudomány és a kötelező szakmai gyakorlat alkotja. Az egyetemek saját arculatukhoz mérten alakítják ki a fenti területek félévévenkénti elosztását és arányait, ám a cél minden esetben egy és ugyanaz: a jurátus megszerzése, és, ahogy az egyetemek és az oktatásért felelős minisztérium és egyéb oktatási fórumok beharangozóiban is áll, „alkalmasság a jogi döntéshozatalban való részvételre”. De alkalmassá tesz-e erre a képzés szigorúan kötelező fő- és mellékágainak teljesítése, vagy szükség van még valami pluszra a kötelezők mellett?

Választhatók

Bizony szükség van. Az egyetemek azért integrálják a jogászok számára tervezett képzési struktúrába a nem jogász szakemberek által oktatott tárgyakat és területeket, hogy a hallgatók szélesebb körben ismerhessék meg az általuk választott jogi terület alkalmazhatóságát; hogy nyilvánvalóvá váljék számukra, a jog nem feltétlenül egy olyan absztrakt rendszer, ami különböző imperatívuszokon és kizárólag önmagán keresztül képes érvényesülni, hatást kiváltani. Ezt a rendkívül hálás megoldási lehetőségekkel kecsegtető „problémát” minden jogi egyetem és jogi kar másképp oldja meg, mindegyik profiljához mérten. Igazán itt nyilvánul meg az oktatás alkotmányos szabadsága. Az egyik egyetemen a kánonjog a kötelezően teljesítendő modul részét képezi, a másikon szabadon választható tantárgy; a világűrjog alapjai évekig szabadon választható tantárgy volt a katolikus egyetemen. Szintén a Pázmányon régóta meghirdetett tárgy a „Jog mint nyelv” a Jogbölcseleti Tanszék keretein belül, az ELTE pedig a „Jog és irodalom” tárgykörének biztosít helyet a választható kurzusok között. Mindenképp ajánlatos áttekinteni a különböző egyetemek kínálatát, mert ki tudja, milyen érdekességekre bukkanhatunk, akár hallgatóként, akár végzett jogászként, és ki tudja, mikor lesz segítségünkre akár a tantárgy elnevezéséről való elmélkedés és irodalmi érdeklődés.

Segítségül álljon itt egy rövid összefoglaló táblázat:




 

Egyetem

Intézet, tanszék

Oktatott tárgy neve

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Közigazgatási Jogi Tanszék

A kormányzás gyakorlata – a „Yes Minister” című angol sorozat elemzése

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Közgazdasági Tanszék

Erkölcsfilozófiai dilemmák: a bűn fogalmának jelentés változtatása Kanttól Heideggerig tartó időszak filozófiai irodalmában I-II.

Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Jogtörténeti Tanszék

Városok, polgárok és “bürokraták”

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

Környezetjogi és Gazdasági Szakjogok Tanszék

Bioetika

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar

Kánonjogi Intézet

Püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések és Konkordatárius jog

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

ÁJTK Idegen Nyelvi Lektorátus

Jogi görög

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

ÁJTK Filozófia Tsz.

Szociálantropológia

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

ÁJTK Politikatudományi Int.

Európán kívüli világ: Közel-Kelet és Fekete-Afrika

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

ÁJTK Filozófia Tsz.

Jog és dráma