A Felsőoktatási törvény (Ftv.) vonatkozó részeit és a doktori iskolák működési szabályzatainak jelentős módosítását szorgalmazza a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz).
A Szövetség Küldöttgyűlése által 2009. február 28-án egyhangú szavazással elfogadott, valamint 2009. március 16-án közzétett előterjesztés a doktori iskolák működésének három legfontosabb elemét – vagyis a doktori képzés struktúráját, a doktoranduszi-doktorjelölti jogviszonyt, valamint a doktoranduszok és doktorjelöltek támogatására, a képzés finanszírozására vonatkozó szabályokat, s ezzel összhangban az Ftv. doktori képzésre vonatkozó részeit – kívánja módosítani.
A képzési struktúra
Jelenlegi állapotában a doktoranduszi jogviszony a sikeres felvételi eljárást követően a doktori iskolába történő beiratkozástól a doktori abszolutórium megszerzéséig tart. A beiratkozástól a képzés abszolválásáig terjedő (hivatalosan) 6 félévet minden tudományterület más mérföldkövekkel, más struktúrában szabályozza, s nem ritka, hogy doktori képzést nyújtó egyetemek között – ugyanazon a tudományterületen – eltérések mutatkoznak a képzési struktúrában, követelményrendszerben. A DOSz előterjesztésében éppen ezért azt olvashatjuk, hogy „a doktori képzés egyik legfőbb problémáját a jelenlegi jogszabályi környezetben a szervezett képzésen kívüli fokozatszerzési eljárás jelenti.” A szervezett képzésen kívüli fokozatszerzés lehetősége ugyanis mintegy „végteleníti” az abszolutórium megszerzése (vagyis a doktorjelölti státusz beállta) s a tényleges fokozatszerzés közötti időszakot. A munkaerőpiaci elvárásokkal szemben így a doktori képzésben résztvevők – legyenek akár doktoranduszok, akár doktorjelöltek – „papíron” nem különböznek más, diplomás kollégájuktól, mivel a doktori abszolutórium megszerzése önmagában nem jelent semmiféle végzettséget. A DOSz úgy véli, hogy a képzési struktúrát oly módon kell átalakítani, hogy ne állhasson fenn olyan végtelenített szakasz, amely lehetővé tenné a fokozatszerzés időbeli „kitolását”, s a doktoranduszok jelentős többsége (azok, akik az inkább jellemző életkorban kezdték meg egyetemi tanulmányaikat és a doktori képzést) így még a 30. életévük betöltése előtt juthassanak PhD-fokozatukhoz.
Az egyik legnagyobb problémát a képzési struktúra széttagoltsága jelenti. Az egységesített doktori szabályzatok szerint a doktori képzés megvalósulhat ösztöndíjas (államilag támogatott, nappali tagozatos munkarendű), önköltséges (költségtérítéses, nappali tagozatos munkarendű), vagy önköltséges, egyéni tanrendű formában. A DOSz álláspontja szerint „doktori képzés csak szervezett keretek között történhet”, vagyis kiiktatná az egyéni tanrendet a képzési struktúrából, ezzel is elősegítené a fokozatok minél korábbi megszerzését.
Ugyanakkor fennáll annak a lehetősége is, hogy a doktorandusz abszolválja a doktori stúdiumot, de fokozatot nem szerez – vagy nem kíván szerezni. Ebben az esetben a DOSz az ún. „köztes” fokozatok bevezetését, vagyis (például hittudományi doktori képzés abszolválása esetén) a licenciatura, más tudományágakban pedig a Mag.Phil. fokozat adományozását szorgalmazná. Ez mindenképpen előrelépést jelentene mind a doktori képzésben résztvevők motivációjában, mind pedig munkaerőpiaci megítélésükben, leginkább a versenyszférában illetve az akadémiai szférában.
Státusz és finanszírozás
A DOSz előterjesztése szerint „a doktoranduszok számára leginkább problémát jelentő kérdések elsősorban a képzési idő és a doktorjelölti jogviszony különállásából, kettősségéből adódnak.” Ez a jelenlegi doktori képzési rendszerben azt jelenti, hogy a doktoranduszok támogatottsága, az állami ösztöndíjban részesülő hallgatók finanszírozása a legkevésbé sincs összhangban a képzés tagoltságával, valamint azzal, hogy a doktori hallgatók státusza nem különbözik az egyetemi hallgatói státusztól – vagyis havi rendszerességgel folyósított ösztöndíjban részesül a képzés 36 hónapjának lejártáig, nem pedig az egyetem alkalmazottja.
Külön érdekesség, hogy a tanársegédi státusz követelményei nem intézményesítettek, mivel mindig az adott egyetem teszi közzé a státusz betöltésére kiírt pályázatot és határozza meg az azzal kapcsolatos követelményeket – az egyetemi tanársegédi státuszokat pedig legtöbbször doktoranduszok, doktorjelöltek töltik be, pedig az egyetemi hierarchia szerint az egyetemi tanársegédnek már meglévő fokozattal kellene rendelkeznie. Az egyetemi tanársegédre, mint közalkalmazottra egészen más elvárások és szabályok érvényesek, mint a doktoranduszokra, főként, ha más egyetemen alkalmazottak, mint amiben a doktori stúdiumot megkezdték. Ez olyan joghézagot teremt, ami teljességgel felborítja hierarchiát, a doktori képzés megvalósítandó céljait, és következetlenséget okoz a követelményrendszerben. A DOSz véleménye szerint a problémát a következőképp lehetne megoldani:
- „A „doktorandusz-hallgatók” a jövőben önállóan meghatározott státusú „doktoranduszokká” válhatnának, hasonlóan az ösztöndíjas foglalkoztatás állami rendszeréhez.
- A létrejövő új „doktorandusz” státusban lévők rendelkeznének valamennyi jelenleg biztosított jogosítvánnyal, kiegészítve a szolgálati időre való jogosultsággal.
- A doktori képzés ideje számítson bele a szolgálati időbe: a doktorandusz pályakezdőnek minősül, az ösztöndíja után számítható legyen a nyugdíjjárulék.
- A doktori képzésben való részvétel jelentsen teljes hozzáférést a társadalombiztosítási szolgáltatásokhoz (ez utóbbi részben jelenleg is fennáll, azonban a doktoranduszokat a biztosítottak körébe kell sorolni).
- A gyermekgondozási díj (gyed) összegének megállapításakor jövedelemként a doktori ösztöndíj alapul vehető legyen.”
Ám az előterjesztés kifejezetten hangsúlyozza, hogy a javaslatnak „nem az a célja, hogy a doktoranduszok részére közalkalmazotti jogokat szerezzünk, hanem az, hogy a hallgatói-közalkalmazotti jogviszony közötti átmenetként önálló doktorandusz jogviszonyt hozzunk létre”.
A juttatási rendszer
A doktorandusz hallgatóknak járó juttatások rendszerét eredetileg a 1993. évi LXXX. törvény a felsőoktatásról (a továbbiakban „régi” Ftv.) határozta meg. A „régi” Ftv. vonatkozó részei a doktori képzést folytató egyetemeknek normatívában írja elő a doktori képzésbe résztvevő, állami ösztöndíjban részesülő hallgatók támogatását – nem adózó, de adóalapot növelő jövedelemként.
A DOSz beszámolója szerint „2008-tól kizárólag a mindenkori költségvetési törvény szabályozza a doktori ösztöndíj összegét; 2008 januárjától a PhD-ösztöndíj 93555 Ft-ra emelkedett. A 2009-re szóló költségvetés a doktori képzés éves támogatási normatíváját 1116000 forintban állapítja meg, ami havi lebontásban a 2008-as összeg szinten tartását jelenti.” Nem véletlen, hogy a DOSz következetlenséget vélt felfedezni a juttatások mértékének alakulásában. A Küldöttgyűlés Jegyzőkönyvében hivatkozott KSH és OKM-adatok szerint az utóbbi 10 évben az ösztöndíjak mértéke az inflációhoz képest a következőképp alakult:
Állami ösztöndíjak összege 1997-2008 (forint)- adatok: KSH, OKM
-
Tanév
Doktorandusz ösztöndíj mértéke (Ft)
Naptári év
Infláció éves mértéke (%)
1997/1998
29000
1997
18,3
1998/1999
34000
1998
14,3
1999/2000
39000
1999
10,0
2000/2001
45000
2000
9,8
2001. januártól
51000
2001
9,2
2002. januártól
55000
2002
5,3
2002. szeptemberétől
61000
2003
4,7
2003. januártól
79200
2004
6,8
2005. januártól
84350
2005
3,6
2006. szeptembertől
91050
2006
3,9
2008. januártól
93555
2007
8,0
A táblázat összevetendő az APEH „Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához” közzétett adataival. A folyamatok elemzése következtében a DOSz megállapította, hogy „a hazai doktori képzésre fordított költségvetési kiadások értéke jelentős mértékben – és a másfél évtized szinte teljes egészére vonatkozó módon folyamatosan – csökkent”, s javaslatot tett „a doktori ösztöndíjak 2009. szeptember elsejével 100.000 forintra, illetve 2010. február elsejével 105.000 forintra történő emelésére.”
