A szociális és munkaügyi miniszter 2009. július 31-én – részben hazánk nemzetközi kötelezettségi telesítése, részben pedig a felmerült szabályozási szükségletek teljesítése végett – törvényjavaslatot nyújtott be a magyar jelnyelvről és annak használatáról.
A leendő törvény célja („… a magyar jelnyelv nyelvi státuszának elismerése, továbbá annak biztosítása, hogy a hallássérült és siketvak személyek a magyar jelnyelvet, illetve a speciális kommunikációs rendszereket használhassák és az állam által finanszírozott jelnyelvi tolmácsszolgáltatást igénybe vehessék.”) már régóta központi témája a jelnyelvről való gondolkodásnak. A törvényjavaslat megalkotását három szükséglet hívta életre. Egyrészt igen fontos a nemzetközi kötelezettségeknek való megfelelés. A nemzetközi kötelezettségeken túlmenően számos hazai technikai-szabályozási szükséglet vezetett el a törvényjavaslat megalkotásáig. Ezek közé tartozik az, hogy bár 2002 óta működik a jelnyelvi tolmácsszolgálatok országos hálózata, azonban a szolgálat fenntartása bizonytalan módon (évről-évre kiírt, változó hátterű pályázatok útján) történt, amely veszélyeztette a szolgáltatás stabilitását. Másrészről pedig a jelnyelvi tolmács igénybe vételére vonatkozóan is meglehetősen széttagolt részszabályozásokkal találkozhattunk. Végül pedig közjogi-alapjogi igények is felmerültek, nevezetesen: a magyar jelnyelv önálló nyelvként való, továbbá a jelnyelvet használó fogyatékos-közösség nyelvi kisebbségként való elismerése.
Nemzetközi kötelezettségek
A jelnyelv-törvény kialakítására irányuló törekvéseket felerősítette a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény aláírása, illetve – a 2007. évi XCII. törvénnyel történő – ratifikációja, amely számos, a jelnyelvvel és a jelnyelvi tolmácsszolgáltatással kapcsolatos kötelezettséget ró hazánkra. Az Egyezmény kimondja, hogy a „nyelv” magába foglalja a jelnyelvet és a nem beszélt nyelv egyéb formáit is, továbbá a részes államok kötelezettségéve tesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy az állam biztosítsa a hozzáférést a szakképzett jelnyelvi tolmácsokhoz. Az Egyezmény fontos jellemzője, hogy deklarálja a fogyatékos emberek információhoz való hozzáférésének jogát, mégpedig az általuk választott kommunikációs csatornán – hallássérült emberek esetében a jelnyelven – keresztül, illetve célként tűzi ki, hogy a hivatali érintkezés során legyen elfogadott és támogatott a jelnyelv. Mindezek megvalósulása érdekében a részes államoknak elő kell segíteniük a jelnyelv elsajátítását, és támogatniuk kell a hallássérült közösség nyelvi identitását, továbbá biztosítani kötelesek azt, hogy a siket és siketvak személyek oktatása az egyén számára legmegfelelőbb nyelven, kommunikációs módszerekkel és eszközökkel történjen. Az Egyezmény a felsorolt jogokat a siketvak – azaz az egyidejűleg hallás- és látássérült – személyek számára is biztosítja. „A jelnyelvek védelme az Európa Tanács tagországaiban” című 1598/2003. számú Parlamenti Közgyűlési ajánlás javasolja a tagállamoknak, hogy hivatalosan ismerjék el a jelnyelvet; képezzenek jelnyelvi tolmácsokat és jelnyelvi oktatókat; részesítsék jelnyelvi oktatásban a siketeket; biztosítva a siketek számára az auditív-verbális, illetve a kétnyelvű iskola közötti szabad választás jogát.
Technikai szabályok
A törvényjavaslat rendelkezései három szabályozási kört ölelnek fel: a jelnyelvi tolmácsrendszer szabályainak és finanszírozási hátterének rögzítését; a jelnyelv és a speciális kommunikációs rendszerek elsajátítására vonatkozó szabályokat; továbbá azokat a törvénymódosításokat, amelyek a jogrendszer egésze tekintetében rendezik a jelnyelvet használó személyes státuszát (különösen a különböző eljárások területén).
A törvényjavaslat meghatározza azt, hogy a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatást mely magyar állampolgársággal, vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező, valamint bevándorolt és letelepedett hallássérült, illetve siketvak személyek vehetik igénybe. Ezen államilag biztosított térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatás időkerete évi 36 000 óra, személyenként legfeljebb évi 120 óra lenne. A jogalkotói előterjesztés szilárd alapokra kívánja helyezni a jelnyelvi tolmácsolás költségeit, hiszen a térítésmentes jelnyelvi tolmácsszolgáltatáshoz, valamint a jelnyelvi tolmácsszolgálatok működéséhez szükséges forrást a mindenkori költségvetési törvény tartalmazná. A tolmácsszolgáltatás finanszírozását a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének biztosítására létrehozott közalapítvány láthatja el. A törvényjavaslat tervezi továbbá a Jelnyelvi Tolmácsok Országos Névjegyzékének bevezetését.
A törvényjavaslat deklarálja, hogy a hallássérült, illetve siketvak személy számára biztosítani kell, hogy a magyar jelnyelvet, illetőleg az egyéni szükségleteinek leginkább megfelelő speciális kommunikációs rendszereket elsajátítsa, és azokat használja. A gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben, az óvodai nevelés során, valamint az iskolai nevelés-oktatás 1. évfolyamától kezdődően a hallássérült vagy siketvak gyermek számára a magyar jelnyelv vagy speciális kommunikációs rendszer oktatását meg kell szervezni, ha azt legalább 5 gyermek, tanuló szülője (gyámja) írásban kezdeményezi. A hallássérült személyes tekintetében a javaslat úgy rendelkezik, hogy a hallássérült gyermek a szülője (gyámja) döntésétől függően bilingvális, vagy auditív-verbális módszerrel folyó korai fejlesztésben és gondozásban vehet részt.
Végül az előterjesztő el kívánta végezni azokat a jogrendszerbeli változtatásokat, amelyeket az új szabályozás felvet. Ennek keretében módosítani tervezik a képviselői jogállási törvényeket, az eljárási (közigazgatási, polgári és büntető) törvényeket, továbbá a szabálysértési, a honvédelmi, a közjegyzői törvényt, valamint a médiatörvényt.
A tervezett szabályozás folyamatosan (a képzési és oktatási rendszer fejlesztésével, továbbá a költségvetési források megteremtésével) lépne hatályba, egyes rendelkezések már 2010. július 1-jétől, illetve 2011. január 1-jétől (főként az egyéb törvények módosítása), de a képzési-oktatási rendelkezések érdemi része csak 2017. szeptember 1-jétől.
A jelnyelv, mint önálló, természetes nyelv
A jelnyelv önálló és természetes nyelvként való elismerése felvet a továbbiakban közjogi-alapjogi kérdéseket is, méghozzá több aspektusból. A korábban fogyatékosnak tekintett csoportok jellege átalakul, s egyre inkább egy nyelvi kisebbségként kell kezelni őket. A jelnyelvvel és egyéb speciális csatornákon kommunikáló emberek számára biztosított kommunikációs és oktatási jogok speciális struktúrák kialakítását és működtetését fogja megkövetelni, amelyek kikényszeríthető kötelezettséget jelentenek az államra.
