Az EU területén a szabad mozgás és tartózkodás alapvető jog, ám az erről szóló 2004-es irányelv egyes rendelkezései nem egyértelműek. Az Európai Bizottság most részletes iránymutatást tesz közzé a homály eloszlatására.
Jelenleg körülbelül nyolcmillió európai él és dolgozik egy másik uniós tagállamban. Az EU területén a szabad mozgás és tartózkodás alapvető jog, ám az erről szóló 2004-es irányelv egyes rendelkezései c, sőt mi több, a jogszabály átültetésekor is akadtak problémák. A Bizottság éppen ezért döntött úgy, hogy részletes iránymutatást tesz közzé, ezzel is segítve a tájékozódást, a direktíva átvételét és végrehajtását.
Iránymutatásokat tett közzé csütörtökön az Európai Bizottság, ezzel segítve az uniós polgároknak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló irányelv (2004/38/EK) hatékonyabb átvételét és végrehajtását. Ennek oka, hogy még tavaly decemberben a Bizottság – a direktíva tagállami átvételét értékelendő – csalódást keltőnek nevezte az addigi eredményeket. A testület ezen a helyzeten szeretne most változtatni, mindemellett pedig – a tagállamokkal együttműködésben – megfelelő információval szeretné ellátni az uniós polgárokat.
Az iránymutatások (amelyek máskülönben nem bírnak kötelező erővel) főként olyan területeken próbálnak meg segítséget nyújtani, amelyek – vagy a jogszabály átvételekor, vagy végrehajtásakor – valamilyen szempontból problémásnak minősültek. Így az iránymutatásokból kiderül, hogy mit is jelent például az elégséges anyagi források, az eltartottság, a közbiztonság vagy a visszaélés fogalma. (Az iránymutatások csupán általános elveket fogalmaznak meg, nem kínálnak szabványmegoldásokat, éppen ezért valamely vitás ügy vagy eljárás során a hatóságoknak eseti alapon kell dönteniük.) A Bizottság tervei között szerepel még, hogy a jövőben megjelentet egy egyszerűsített útmutatót a nagyközönség számára, a Wikipedián pedig megjelentet egy cikket a polgárok jogairól.
A most közzétett iránymutatások alapvetően három témakör köré épülnek fel:
- Az EU-polgárok és családtagjaik belépése és ott-tartózkodása egy másik tagállamban – ez a rész tisztázza az eltartottság fogalmát, a vízumok és a tartózkodási engedélyek kiadásának feltételeit a harmadik országbeli családtagok számára, valamint az elégséges források fogalmát.
- A szabad mozgás és tartózkodás jogának korlátozása a közrendre és a közbiztonságra hivatkozva – ez a rész – a Bíróság közelmúltbeli esetjoga alapján – frissíti az 1999-es közlemény tartalmát, és tisztázza, hogy mikor is lehet korlátozni a fenti jogokat.
- Visszaélés és csalás – ez a rész azokkal az intézkedésekkel foglalkozik, melyek a visszaéléseknek és a csalásoknak (például az érdekházasságoknak, melyek egyetlen célja a szabad mozgás vagy tartózkodás jogának megszerzése) kívánják elejét venni a szóban forgó irányelv nyújtotta jogok visszavonásával.
Az EU-ban számtalan visszaélés egyébként éppen az érdekházasságokra vezethető vissza: ilyenkor egy nem uniós ország állampolgára csak azért köt házasságot egy EU-polgárral, hogy a tartózkodási jogot, illetve a szabad mozgás jogát megszerezhesse. A mostani iránymutatások megerősítik, hogy gyanú esetén a tagállamok vizsgálatot indíthatnak, ám ezeket a vizsgálatokat szilárdan lefektetett kritériumok mentén kell végrehajtaniuk, és minden esetben az összes körülményt figyelembe kell venniük.
Az iránymutatások tisztázzák az „eltartott” fogalmát is: eszerint az a családtag minősül eltartottnak, aki valamely uniós polgártól vagy annak házastársától/partnerétől kap anyagi támogatást – igaz, ezt mostantól megfelelő dokumentumokkal is bizonyítani kell. A tagállamok a harmadik országokból származó családtagoktól elvárhatják, hogy az országba történő belépéshez vízumot igényeljenek. Az iránymutatások ugyanakkor leszögezik azt is, hogy ezen családtagoknak nem csak az adott országba való belépéshez van joguk, de ahhoz is, hogy megkapják a vízumot. Ez megkülönbözteti őket azon más harmadik országbeli állampolgároktól, akik nem rendelkeznek efféle joggal.
Az irányelv értelmében azoknak az uniós polgároknak, akik nem munkavállalók, önfoglalkoztatók vagy diákok, úgynevezett elégséges forrással kell rendelkezniük. Ennek kiszámolásához először is el kell dönteni, hogy a szóban forgó személy jogosult-e alapvető szociális ellátásra. Egy uniós polgárról akkor lehet elmondani, hogy elégséges forrás birtokában van, ha bevételeinek szintje magasabb, mint az a határérték, mely alatt a fogadó állam a létfenntartáshoz szükséges minimumellátást folyósítja. Ahol ez a feltétel nem alkalmazható, ott a társadalombiztosítási nyugellátás minimumösszegét kell figyelembe venni. A tagállamok ugyanakkor az elégséges források meghatározásakor – mely alatt a tartózkodási jogot megvonnák az illetőtől – sem közvetett, sem közvetlen módon nem rögzíthetnek egy fix összeget.
Azoknak az uniós polgároknak, akik valamilyen bűncselekményt követnek el a fogadó államban, ugyanazokkal a következményekkel kell számolniuk, mint az adott ország polgárainak. A közrendre és a közbiztonságra hivatkozva a tagállamok korlátozhatják az uniós polgárok szabad mozgását. Ezeket a határozatokat azonban eseti alapon kell meghozni, és figyelembe kell venni az irányelvben rögzített garanciákat (így például lehetővé kell tenni a kitoloncolási határozatok elleni fellebbezést).
Egy uniós polgárt akkor lehet kiutasítani a fogadó államból, ha az illető személyes magatartása valódi, közvetlen és kellően súlyos fenyegetést jelent a fogadó állam társadalmának alapvető érdekeire nézve. (Általános megelőzés céljából ugyanakkor nem lehet korlátozó intézkedéseket bevezetni.) Feltétel emellett még az is, hogy a tagállami hatóságok úgynevezett arányossági értékelést hajtsanak végre annak eldöntésére, hogy a szóban forgó személytől megtagadhatják-e a belépést vagy kitoloncolhatják-e. Alaposan meg kell vizsgálni az illető személyi és családi helyzetét, tekintettel arra, hogy a tervezett intézkedések megfelelőek-e és nem lépnek-e túl azon, ami feltétlenül szükséges.
Ha valakit már korábban valamely bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek, akkor esetében ezt az ítéletet csupán akkor lehet figyelembe venni, ha bizonyítja, hogy az illető jelenleg is veszélyt jelent a közrendre. Ha valaki folytatólagosan valamilyen jelentéktelen, piti bűncselekményt követ el, akkor az – bizonyos körülmények közepette – fenyegetést jelenthet a közrendre nézve.
Azokat az EU-polgárokat (és családtagjaikat), akik öt év után állandó tartózkodási engedélyt kaptak a fogadó országukban, csak akkor toloncolhatják ki, ha komolyan veszélyeztetik a közrendet vagy a közbiztonságot. A kiskorúak, illetve azok, akik több mint tíz éve élnek az adott országban, csak akkor utasíthatóak ki, ha a közbiztonság (és nem a közrend) szempontjából ennek nyomós oka van. Az iránymutatás szerint a kiutasítás mérlegelésekor egyértelmű különbséget kell tenni a normális, a súlyos és a nyomós okok között. A csütörtökön közzétett dokumentum egyébként leszögezi azt is: ha visszaélésre bukkan, akkor az adott tagállam bármikor megtagadhatja vagy visszavonhatja az irányelv biztosította jogokat.
