2008. október 14-én tartották az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Friedrich Ebert Stiftung Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot? című rendezvénysorozatának Alkotmánybíróság: őr és őrzött? című, szezonzáró beszélgetését. A Jogi Fórum jelen volt a rendezvényen.
Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) és a Friedrich Ebert Stiftung 2008 tavaszán és őszén tartott beszélgetéssorozata Mi fenyegeti a Harmadik Köztársaságot? címmel körbejárta fiatal köztársaságunk veszélyforrásait, kihívásait. A rendezvénysorozat foglalkozott magával a köztársaság védelmének kérdésével, a parlamentális berendezkedéssel, a roma-kérdéssel, a gyülekezési joggal, a bíróságok helyzetével, valamint Magyarország szuverenitásával is. Az utolsó beszélgetésen pedig az az igen lényeges kérdéskör került terítékre, amely röviden így szól: Quis custodiet ipsos custodes? (Ki őrzi az őrzőket?). A vitapartnerek (Kovács Virág, jogász, politológus; Győrfi Tamás, egyetemi docens; Kilényi Géza, alkotmányjogász, egyetemi tanár) és a közönség, Szabó Máté Dániel (az EKINT igazgatója) moderálása mellett arra keresték a választ, hogy kell-e, s ha igen akkor milyen kontroll az Alkotmánybíróság fölé.
Kovács Virág előadásában utalt azokra a technikákra és módszerekre, amelyek alkalmasak arra, hogy az alkotmánybírákat kontroll alá helyezzék (ezek főként technikai eszközök, magának az alkotmányos státusznak a módosítása, a költségvetési keret szűkre szabása stb.). Az előadó szerint az Alkotmánybíróság feletti kontroll jogászi szempontú kell, hogy legyen. A politikai mechanizmusok bevonásával elveszne a testület esszenciája. Kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság nem tévedhetetlen, ezt csak egy jogi-jogászi kontroll tudja kiküszöbölni: ez pedig a jogászi szakma felelőssége. Ez nem egy erős behatás, de legalább jogi (s nem politikai) érvek mentén történik.
Győrfi Tamás szerint különbséget kell tenni az alkotmánybírósági döntés következménye és a döntés érvelés között. Felvetette, hogy az Alkotmánybíróság legitimációja terén kettős érveléssel találkozhatunk: egy eredmény-orientálttal (jobb döntést hoz, mint más szerv) és egy eljárás-orientálttal. Idézte Jeremy Gorodon Alkotmánybíróság-kritikáját, mely szerint a testületnek nincs helye a demokratikus rendszerben, ha megvalósulnak a következő peremfeltételek: az emberek elkötelezettek az alapjogok iránt; demokratikus törvényhozás és jó bírósági rendszer működik. Győrfi Tamás ezt a gondolatot a magyar helyzetre alkalmazva párhuzamot vont: a rendszerváltáskor ezek a peremfeltételek még nem álltak fent, mostanra megváltozott a helyzet? Hangsúlyozta az előadó továbbá, hogy „jó és rossz Alkotmánybíróság” kérdését nem lehet semleges alapállásból megoldani. A kontroll kapcsán pedig kifejtette, hogy meg kell találni az ilyen mechanizmusokat találni a kontinentális rendszerben is vagy pedig modellt kell váltani (itt utalt az 1990 után kibontakozó kanadai, új-zélandi bírósági jogvédelmi mechanizmusokra).
Kilényi Géza az Alkotmánybíróság létjogosultságát azzal támasztotta alá, hogy be kell látni azt, hogy az emberek választott képviselőinek nincs igaza az esetek kisebb hányadában. Az alkotmányjogász rávilágított továbbá az alkotmánybíráskodás amerikai és kontinentális típusainak főbb jellemvonásaira. A hazai alkotmánybírósági anomáliák kapcsán utalt arra, hogy elhibázott az egycsatornás jelölési rendszer, ehelyett egy többcsatornás megoldás kívánatos. Kilényi Géza ellenzi az alkotmánybírák újraválasztását, mert ez módot adhat a „kacsingatásra”. A volt alkotmánybíró utalt az 1990-es évek elején a közte és Sólyom László közötti „csatározásokra” (az Alkotmánybíróság szerepét, a határozatok egyértelműségét illetően). Kilényi Géza egy erős belső kontroll (szigorú ügyrend, kevés ügyhátralék) és egy külső kontroll (amely nem lehet egy állami szerv) együttalkalmazásában érdekelt. A külső kontroll kapcsán pedig elfogadja azt, hogy ennek a szerepét valóban a jogász szférának és a jogtudománynak kell betölteni.
