Kategória: hír

Perel a Real Networks

A “stream” technológiájáról híres Real Networks bejelentette, hogy a Streamboxal szembeni követeléseit peresíti. A szoftvercég e lépésre egy több, mint kilenc hónapos tárgyalássorozat után szánta el magát. Már korábban is valószínű volt, hogy a Streambox által készített, RealMedia fileok manipulálására képes szoftverek miatt perre lehet számítani.

Nem állt le a Carnivore

A bírálatok kereszttüzében álló Carnivore rendszer nem állt le a független vizsgálatok lefolytatásának idejére. A jogvédő szervezetek heves támadásai ellenére az FBI vélhetően addig nem szünteti be működését, míg formális tiltásba nem ütközik.

Jelentés az ausztrál tartalom szabályozási törvényről

Az idén elfogadott ausztrál tartalom szabályozási törvény hatásairól és eredményeiről jelent meg összefoglaló jelentés a napokban. Megtudható: a 6 hónapos időszak alatt 201 kérelemből 93-at találtak megalapozottnak, így ennyi esetben került sor a tartalom letiltására. Ezen anyagok 80%-a gyermekek vagy kiskorúak sérelme miatt volt jogsértő. A jelentés: http://www.dcita.gov.au

Brüsszel megkezdte az AOL-Time Warner fúzió vizsgálatát

Az Európai Bizottság korábban bejelentette, és a héten megkezdte az America Online (AOL) – Time Warner fúzió vizsgálatát. Egy szóvivő elmondta, hogy ezzel együtt az angol EMI és a Time Warner közti fúzió ellenőrzése is megindult. Az USA Szövetségi Távközlési Felügyelete (FTC) eközben bejelentette, hogy megtámadja az AOL-Time Warner összeolvadását, amennyiben az új cég nem kötelezi magát az internet hálózatának hozzáférhetővé tételére. Ennek hiányában ugyanis biztosra vehető, hogy monopol helyzetbe kerül saját szektorában. A Juno On Line egyébként már megkapta a hozzájárulást a rácsatlakozásra.

Az egyetemek nem vállalják a Carnivore-vizsgálatot

Az FBI email-figyelő rendszerének vizsgálatára kiírt pályázatért versengő egyetemek közül öten visszavonták jelentkezésüket, mert úgy vélik, csak látszatellenőrzést szeretne a hivatal. Az amerikai igazságügyi minisztérium augusztus 10-én rendelte el a nyomozati szervénél üzemeltetett Carnivore-rendszer vizsgálatát, miután civiljogi szervezetek azzal vádolták oket, hogy használata személyiségi jogokat sért. A vizsgálat módjának augusztus 24-én közzétett részletei ismeretében azonban több egyetem, köztük a Massachusetts Institute of Technology visszavonta jelentkezését. Az egyetemek úgy vélik, a minisztérium nem kíváncsi független szakértői véleményükre, hanem csak a rendszer törvényesítéséhez szeretné megnyerni segítségüket.

Százmilliós bírság az MP3.comnak

Az amerikai szövetségi bíróság úgy találta, hogy az MP3.com szándékosan megsértette a Universal Music Group szerzői jogait, amiért várhatóan legalább 118 millió dolláros büntetésre ítélik. Jed Rakoff bíró arra kötelezte a zenei portált, hogy jogsértésenként 25 ezer dollár bírságot fizessen. Az MP3.com becslése szerint mintegy 4700 Universal-lemez került be online zenei adatbázisukba, amelyekért összesen várhatóan 118 millió dollár büntetést szab ki a bíróság. A Universal számításai alapján azonban 10 ezer jogsértés történt, ami már 250 milliós bírságot jelenthet. Az MP3.com fellebbezni fog a döntés ellen, mivel szerinte jogsértésenként 500 dollárnál nagyobb büntetés nem reális, hiszen nem okoztak kárt a Universalnak...

A Compexpo perel a Compfair.hu domainért

A Compfair rendezője, a Compexpo fogyasztók megtévesztése miatt eljárást kezdeményezett az Extra 7 Bt ellen, amiért szerinte a cég jogellenesen használja a www.compfair.hu domaint. A Compexpo a domaint regisztráló Telnet Magyarországot is perbe fogta, emellett az Informatikai Vállalkozások Szövetsége Etikai Bizottságához és az Internet Szolgáltatók Tanácsát is megkeresi jogorvoslatért. Az Extra 7 Bt lapengedéllyel regisztrálta be a domaint online újság indításának szándékával, amely azonban az eltelt egy év alatt nem indult el. A Compexpo sajtóközleménye szerint azért kényszerült perre, mert a domain visszaszerzéséről folytatott tárgyalások eredménytelenek maradtak. Gautier Tamás az Extra 7 Bt vezetoje az Indexnek azt nyilatkozta, személyes megkeresés...

Kalifornia megadóztatja az e-kereskedelmet

A kaliforniai törvényhozás úgy döntött, hogy a Kaliforniában lerakattal rendelkező cégek kötelesek lesznek forgalmi adót fizetni minden olyan termék után, melyet az Interneten keresztül árusítanak. Ezzel a jogalkotók újabb lépést tettek az online adómentesség felszámolása irányában, melyre alapos indokot szolgáltatnak a növekvő eladási statisztikák.

Az egyetemek egyharmada tiltja a Napstert

Ötven amerikai egyetemből 17 tiltja hallgatóinak a Napster használatát, derül ki a Gartner Group felméréséből. A tiltó intézmények sorában található a New York University és a Kent State. míg a Columbia, a Harvard, és a Stanford engedélyezi az mp3-cserélő szoftver használatát. A Napster 25 millió felhasználójának közel 40 százaléka egyetemista korú, ezért mivel a cégnek nincs semmiféle bevételi forrása, felhasználói tábornak megtartása dönthet piaci értékéről. A tavalyi iskolaévben 300 egyetem tiltotta be a szoftver használatát. A fellebbviteli bíróság az október 2-án kezdődő hétre tűzte ki a Napster perének folytatását, ahol újból dönthetnek a cég szolgáltatásának bezárásáról.

Októberben folytatódik a Napster-ügy

A Fellebbviteli Bíróság a tegnapi napon október másodikára tűzte ki a zenecserélgető hálózat és a lemezkiadók ügyének következő tárgyalását. A bíróság nem árult el információkat sem az időpont kitűzésének okáról, sem pedig arról, mely bírók vesznek részt a tárgyaláson, amely minden bizonnyal példaértékű lesz, bármi is lesz az eredménye. Mint ismeretes, ugyanez a bíróság a múlt hónapban el akarta rendelni a Napster-szolgáltatás leállítását, ám az ügyvédek egy jogi kiskapu kiaknázásával ezt meghiúsították. Napjainkban egyelőre nagyon kis mértékben, de megfigyelhető a lemezkiadók olyan, nem jogi úton történő támadása is a Napster és klónjai ellen, amely hatékonyabbnak látszik a bírósági tárgyalásoknál. Ez...

Intel-Broadcom pereskedés

Az Intel szerdán indított peres eljárásában szabadalmi jogainak megsértésével vádolja a rivális Broadcom lapkakészítő céget. Az Intel jogászai szerint szerint a Broadcom az Intel fejlesztésére és szabadalmaira alapozva, gondosan megalkotott terv szerint kívánta saját üzleti tevékenységét felépíteni. A lopás érinti az intelligens hálózati elemeket, a videofájlok kódolási technológiát és a processzorokkal összefüggő több szabadalmat is. A bíróságtól az Intel a Broadcom jelenleg folytatott törvénysértő gyakorlatának azonnali leállíttatását szeretné elérni. A Broadcom képviselőjének véleménye szerint a cég nem követett el semmilyen jogsértést sem, a peres anyagokat gondos tanulmányozásnak vetik alá, majd hivatalosan is reagálnak. A per megfigyelők szerint a márciusban indított...