Kategória: hír

Három részre válik az ÁPV Rt.

Még az idén, előreláthatólag a második fél évben kerül sor az ÁPV Rt. átalakítására. Az elképzelések szerint a mai Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. három intézményre bomlana ­ tájékoztatott Gansperger Gyula elnök-vezérigazgató. Az egyik a maihoz hasonló részvénytársaság lenne, amely holding jelleggel kezelné az állam vállalkozói vagyonát. A másik szervezet a követelésekkel és kötelezettségekkel foglalkozik majd. A harmadik szervezet feladata lesz a nemzeti földalap kezelése. Ide tartoznak majd az állami gazdaságok által bérelt földek.

Kétségek a merevlemezek másolásvédelmi rendszere körül

Az Intel és az IBM vezetésével működő 4C Entity tömörülés a jövő merevlemezeinek és más cserélhető adattárolóinak adatvédelmével kapcsolatos szabványokat szeretne felállítani, de a terv ellenzői szerint a másolásvédelem veszélyezteti a hang, a mozgókép és egyéb információk szabad terjesztését a hálón, és korlátozná a felhasználókat számítógépük használatában. Egyesek még ennél is továbbmennek: szerintük az új szabvány a szabad tartalomszolgáltatás halálát jelentené az interneten, arról nem beszélve, hogy az offline rendszerek biztonságát milyen nagymértékben veszélyeztetné az, ha lehetetlenné válna biztonsági másolatok készítése. A terv ellenzői szerint a merevlemezekkel egyáltalán nem kellene foglalkozni, annál fontosabb lenne a cserélhető adattárolókra – flashmemóriákra, microdrive-okra,...

Illegálisan figyelte alkalmazottja weboldalát a Hawaiian Airlines

Felelősségre vonható a Hawaiian Airlines, mely törvénytelenül fért hozzá egy alkalmazottjának jelszóval védett weboldalához, döntött egy amerikai fellebbviteli bíróság. A döntés szerint a cég megsértette a szövetségi munkáltatói és lehallgatási törvényeket azzal, hogy a cég vezérigazgatója egy pilóta jelszavával több mint hússzor bejelentkezett a kérdéses oldalra. A weboldalt, mely a cég vezetését kritizálta, a cég Robert Konop nevű pilótája üzemeltette, aki az illegális hozzáférés miatt beperelte munkáltatóját.

Netes fogyasztóvédelmi törvény

Támadják egyes jogászok az elektronikus kereskedelmet és az információs társadalmi szolgáltatásokat szabályozó törvénytervezetet. Ez ugyan valóban megalapozza az internetes vásárlás jogi hátterét, ám több bekezdése közvetve vagy közvetlenül az internetes tartalomszolgáltatás szabályozására irányul. Elképzelhető, hogy ezért már nem is lesz szükség az internetes tartalmak direkt szabályozására.

Az új amerikai igazságügyi miniszter az informatika híve

A megválasztott amerikai elnök a hírek szerint John Ashcroftot fogja kinevezni igazságügyi miniszternek. Ashcroftot, az Amerikai Informatikai Társaság elnöke Harris Miller szerint “nagyon, de nagyon segítőkész volt eddig a technológiai közösséggel”. Az erősen konzervatív beállítottságú Ashcroft keményen ellenezte a Clinton-kormányzat titkosítással kapcsolatos elképzeléseit, s azt, hogy a titkosító kulcsot elvileg letétbe kellene helyezni. Ha megerősítik Ashcroft kinevezését, akkor az email-figyelő Carnivore rendszer sincs “biztonságban”. A kiszemelt igazságügyi miniszterjelölt a technológiai kérdésekben libertáriusnak tekinthető, viszont a polgárjogi szervezetek úgy vélik, a szólásszabadság kapcsán (elsősorban az obszcenitás kategorikus tiltása miatt) nem lesz zökkenőmentes a kapcsolatuk az új igazságügyi miniszterrel. Ennek ellenére a...

Svéd pedofil site-ot zárt be a Microsoft

A Microsoft internetszolgáltatója bezárta egyik svéd nyelvű site-ját, miután azon gyermekpornókat tettek közzé. A svéd rendőrség intézkedését követően, pénteken zárták le a feltehetőleg Svédországban készített honlapot. Az MSN észak-európai vezetője, Lars Backhans szerint a Microsoft nem képes ellenőrizni a tízezret is meghaladó site-ot, viszont mindent megtesz, hogy megtalálja a készítőt, akit szerződésszegésért perbe fog. A svéd kerületi rendőrség vezetője, miután bizalmas információt kapott a site létezéséről, december 26-án e-mailben értesítette a Microsoftot, de az ünnepek miatt csak egy héttel később sikerült bezáratni az oldalt. A Microsoft mindent megtesz, hogy munkaszüneti napon is legyen ügyeletben olyan személy, aki dönthet ilyen ügyben...

A Budapesti Ügyvédi Kamara tájékoztatása a kirendelhető ügyvédek névjegyzékéről

“A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének 1999.Eln.470/7/1. sz. határozata alapján minden év november 30-ig történő jelentkezés alapján kell összeállítani a kirendelhető ügyvédek névjegyzékét. A 2002. december 31-ig érvényes jegyzék módosítását 2001. november 30-ig lehet kérni írásban.Nyilatkozni kizárólag tehát azoknak kell, akik a jelenlegi besorolás átminősítését igénylik, azaz korábban nem kérték felvételüket valamelyik kirendelési jegyzékbe, és 2002. január 1-től kérik, ill. azoknak, akik a kirendelési névjegyzékből való levételüket kérik. Emlékeztetjük a kollégákat arra, hogy aki az adott évben sem bűnügyi védői, sem pártfogó ügyvédi kirendelést nem vállal, az elnökségi határozat alapján évi 10 ezer forint rendkívüli kamarai tagdíjat tartozik megfizetni.Módosításokat kizárólag levélben,...

A Fehér Ház erősíteni kívánja az FBI és a CIA együttműködését a biztonság területén

A cégek elleni informatikai támadások hatékony kiszűrése érdekében a leköszönő Clinton-adminisztráció rendeletet hozott a két intézmény közti együttműködést támogató bizottság létrehozásáról. A cél az, hogy erősítsék az FBI, a CIA és a védelmi minisztérium biztonsági munkáját az ország titkainak védelmében. A szakértők azonban felhívják a figyelmet, hogy ez az erőfeszítés csak akkor lehet eredményes, ha az intézmények felhagynak hagyományos rivalizálásukkal, s valóban létrejön köztük az információcsere.

Újabb per a Microsoft ellen – ezúttal Európában

Az Európai Bizottság állásfoglalása szerint -, ami összecseng a tavaly óta futó amerikai vádakkal – a Microsoft megsértette az uniós jogszabályokat, mivel az operációs rendszerek terén élvezett monopóliumát kihasználta és megpróbálta a szerver szoftverek terén a versenytársakat kiszorítani az öreg kontinens piacairól. Az Európai Bizottság vádjában azonban elsősorban a Windows NT valamint a 9x-ről esik szó, amiket úgy próbált terjeszteni a cég, hogy az új operációs rendszere a Windows 2000 nem működött a konkurencia szerver operációs rendszereivel. Az amerikai vizsgálatot 1998-ban még 19 szövetségi állam és az Igazságügyi Minisztérium indította el, míg a most vádemelésre kerülő európait a Sun Microsystems....

Tájékoztató az ügyészség környezetvédelmi tevékenységéről

Az ügyészség alkotmányos feladata a bűncselekmények üldözése mellett a törvényesség megtartásában való közreműködés. Az Alkotmány 51. §(3) bekezdése értelmében: “Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerv és állampolgár megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén – a törvényben meghatározott esetekben és módon – fellép a törvényesség érdekében”. A teljes tájékoztató a http://www.mklu.hu/akt39.htm címen olvasható.

Péntektől kezdődik a szavazás a kormányportál domainjére

Elintez, kormportal, onlinekormanyzat, ehivatal, ekormanyzat, ugyintezo. A felsorolt szavak valamelyikének beírásával novembertől több mint 1000 ügytípus közérthető leírásával, hírekkel, fórumokkal és elektronikus szolgáltatásokkal találkozhat az, aki a Kormányzati Portál megszavazott domain nevén bejelentkezik a rendszerhez. Lezárult az Informatikai Kormánybiztosság által meghirdetett a Kormányzati Portál domain névadó játékának első szakasza. A Magyarország legolvasottabb honlapjain futó bannerkampány első szakaszában közel 2 000 név javaslat érkezett. Az IKB döntőbizottsága a beérkezett összes domain-t megvitatta és kiválasztotta az új Kormányzati Portál funkciójának legjobban megfelelő javaslatokat. A kampány második szakasza 2001. október 5-től október 11-ig tart. Ebben az időszakban a felhasználók az itt található weboldalon...